Sokszor jártunk már úgy, hogy kijöttünk az orvosi rendelőből, de mégis azt éreztünk, hogy nem kaptunk megfelelő válaszokat. Most elárulta egy orvos az igazságot.
Ez a három gyógynövény nem a csodáról szól, hanem arról, hogy érdemes lassítani, figyelni a testünkre, és néha visszanyúlni ahhoz, amiket már régen is ismertek.
Én is azok közé tartoztam, akik kinevették a jeges zuhanyt. Minek kínoznám magam reggelente? Aztán egy idő után kíváncsi lettem, miért beszél róla ennyi ember.
Én sosem szedtem rendszeresen vitaminokat, aztán elkezdett egyre több problémám lenni, és akkor derült ki számomra, hogy óriási hiba volt figyelmen kívül hagynom a jeleket.
Ha az elmúlt pár évben jártál boltban, jó eséllyel belefutottál már a skyr feliratba. Először csak ott lapult a joghurtok mellett, ma meg már saját polca van, ízesítve, natúran, pohárban, nagy kiszerelésben, mindenféle formában.
A chia magos ital nálam nem csodát tett, hanem rendet. Segített abban, hogy reggelente tudatosabban induljon a nap, és jobban figyeljek a testem jelzéseire.
Ha szereted a pacalt, akkor azért érdemes kipróbálnod ezt a verziót, ha viszont nem a kedvenced, de nyitott vagy a különlegesebb ízekre, akkor azért. A sok intenzív fűszernek köszönhetően nem lesz tolakodó a pacal alapíze, így tökéletes belépő ebbe a belsőséges világba. :D
A mosogatógép fantasztikus találmány, ebben egyetértünk, ugye? Imádjuk, hogy nem kell a mosogatással bajlódni, így tényleg öröm a sütés és a főzés. Ám néhány hibát szinte mindenki elkövet a mosogatógép használata során - mutatjuk, hogy mire figyelj!
A lassan főtt, omlós marhahúst nehéz überelni. Nincs is jobb annál, amikor a hús már szinte magától szétesik a villádon, a szaft pedig olyan sűrű, hogy legszívesebben a végtelenségig tunkolnád egy szelet friss kenyérrel. Meghoztuk a kedved a raguhoz? Akkor készítsd a lábast!
Nem is gondolád, de egy filléres, minden otthonban megtalálható eszköz rengeteget segíthet melegen tartani a lakást a hideg hónapokban. Ez nem más, mint az alufólia.