Közel 40 év után ismét közvetlen vasúti kapcsolat létesült Finnország és Svédország között. Az új járat az országok északi határvidékén közlekedik, és a finn Oulut köti össze a svéd Haparandával.
A cég közlése szerint a Dubajba utazók bizonyos viteldíjak esetében augusztus 10-től korlátlan alkalommal, módosítási díj nélkül változtathatják meg az utazás dátumát, míg az Emirates hálózatának más úti céljaira szóló, április 2. után vásárolt jegyeknél egy alkalommal biztosított a díjmentes dátummódosítás. A Dubajba tartó járatoknál a turistaoszt
Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (ERSC) idei, "Excellence in Road Safety Awards" díjának döntőjébe öt kategóriában tizenöt kezdeményezés jutott be – röviden mindet bemutattuk összefoglaló cikkünkben. Most az egyik legkevésbé látványos, mégis talán legfontosabb kategóriát vesszük közelebbről szemügyre: a munkahelyi közlekedésbiztonságét. Ez a
Meglehetősen extrém mutatványt vállaltak be a kínai márkánál, ugyanis egy alagútban fejjel lefelé hajtották meg az egyik SUV-ot. Az eredmény? Mutatjuk a teljes felvételt!
A Paloznaki Jazzpiknik három napján több mint 40 előadó lépett színpadra, a fesztiválra összesen több mint 20 ezren látogattak el. A legnagyobb érdeklődés Rick Astley koncertjét övezte: aznap mintegy 7 500 fesztiválozó vett részt a programokon. A Balaton-felvidék meghatározó zenei és kulturális eseményén a BMW Group Magyarország több ponton is jele
A Ford már júniusban is közzétett egy szabadalmat egy járműláthatósági rendszerre, amelynek célja a vezető láthatóságának javítása bizonyos időjárási körülmények között, valamint éjszaka, amikor nehezebb látni, mi van az úton előttünk. A rendszer képes lenne észlelni a mozgásképtelen járműveket az út szélén, valamint ha balesetet szenvedtek, majd é
A 2026. augusztus 12-i napfogyatkozás után máris érdemes a következő látványos égi jelenségre készülni, hiszen 2027 nyarán a Hold ismét teljesen eltakarja majd a Napot. A következő teljes napfogyatkozás különösen hosszúnak ígérkezik, egyes helyeken ugyanis több mint hat percen át tart majd a teljesség.
Aki Jesolóban tölti a nyarat és autóval érkezik, előbb-utóbb rájön, hogy a saját kocsi igazi értéke csak a helyszínen mutatkozik meg. A várost gyalog vagy kerékpáron kényelmesen be lehet járni, de a Velencétől keletre eső Alto Adriatico olyan környezetet kínál, amit szinte kár lenne csak a strandra korlátozni. A legérdekesebb helyek egy órán belül
A sebességméréseket elsősorban olyan útszakaszokon végzik, ahol a balesetek kockázata különösen magas. Ide tartoznak például: iskolák, építkezések, óvodák, idősotthonok, kórházak. Amint az ADAC, a német autóklub felhívja a figyelmet, legtöbb tartomány és önkormányzat nem ad előzetes tájékoztatást a sebességellenőrzési maraton során használt sebess
Az MG-t is birtokló SAIC Spanyolországban építi az első európai gyárát, ám a helyi hatóságok attól tarthatnak, a kínaiak kémkedésre használhatják majd a létesítményt, mivel azt meglehetősen közel építik egy rendkívül fontos katonai támaszponthoz. Tényleg veszélyben az üzem? Máris mutatjuk!
A növekvő termelési költségek ellenére a kínai ipari vállalatok továbbra is jelentős árnyomással szembesülnek. 2026 júniusában a termelői árak 4,1 százalékkal magasabbak voltak, mint az előző év azonos hónapjában - olvasható az osztrák Industrie Magazin elemzésében. A növekedés azonban csalóka, májushoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a termelési
A Porsche ismét nagyobb szerepet szán a belső égésű motoroknak és a plug-in hibrideknek, ez azonban megnehezíti az uniós kibocsátási előírások teljesítését.
Kevés autó öregszik olyan méltósággal, mint a negyedik generációs Lexus GS. Formája már 2012-es bemutatásakor sem keltett feltűnést, ám még ma is elegáns. Nem követett múló divatokat, nem zsúfolták tele harsány részletekkel. Ez az autó radar alatt marad, és éppen ettől különleges. Ugyanez a filozófia uralja az utasteret is. Míg számos német konkur
Európa hegyi tavai remek úti célt jelentenek az augusztusi hőségben: az erdős környezet, a magasabban fekvő vidékek és a hűvösebb víz egyaránt kellemes felüdülést kínál egy nyári kirándulás során. Mutatunk hat látványos tavat, ahol egy hosszabb túra után akár meg is mártózhatunk.