Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték meg az idei Golden Globe-gálát, immár 83. alkalommal. A filmes világ krémje ismét tiszteletét tette a nagyszabású eseményen, és természetesen a reflektorfény ezúttal sem kímélte a sztárokat: drámai, vicces és megható pillanatok váltották egymást, amelyek azonnal beszédtémává váltak a közösségi médiában. Néz
50 éve halt meg Agatha Christie. Csak a Bibliából és Shakespeare-ből adtak el többet, mint az ő könyveiből. A bűnregények Guinness-rekordere egyszer pár napra eltűnt a Föld színéről, de az élete nem csak emiatt annyira izgalmas, mint a művei.
1921. január 13-án született – és 1992-ben halt meg – Csákányi László Jászai Mari-díjas színművész, aki sokoldalú jellemábrázoló tehetségét többek között a Nemzeti Színház és a Vidám Színpad előadásaiban, valamint számos játék- és tévéfilmben kamatoztatta. Népszerű szinkronszínész is volt, az ő hangján szólalt meg Frédi a Frédi és Béniben, Balu A
Első világsikere, A jövő emlékei megjelenésekor Erich von Däniken épp börtönbüntetését töltötte Svájcban csalás és sikkasztás miatt, amit szállodavezetőként követett el.
Január 11-én rendezték a 83. Golden Globe-gálát Hollywoodban, ahol természetesen a jelöltek és a díjakat átadók is szebbnél szebb ruhakölteményekben jelentek meg. Bár Jennifer Lopez és Jennifer Lawrence is meztelen ruhában érkezett, alapvetően inkább a visszafogott csillogás volt a jellemző a sztárok szettjeire.
A hétvégén kihirdették a 45. Magyar Filmszemle programját, ahol különböző kategóriákban kapnak jelölést az alkotások. Az RTL öt sorozata is felkerült a televíziós listára, mutatjuk őket!
A 2026-os Golden Globe-gála nemcsak a díjakról és a csillogó ruhakölteményekről marad emlékezetes, hanem egy váratlan és megható pillanatról is: Miley Cyrus és Selena Gomez, a Disney Channel egykori sztárjai közel két évtized után békültek ki egymással.
Új szintre emelték a stílust a sztárok az idei Golden Globe-gálán. Jennifer Lawrence egy úgynevezett pucér ruhában tarolt a vörösszőnyegen, míg Chase Infinity tükör darabokkal díszített ruhakölteményével örökre beírta magát az esemény történetébe. Forgó Viktor kapta a feladatot, hogy bemutassa a legkülönlegesebb darabokat – és abban biztosak lehetü
Sajátos humorral mutatja be a kilencvenes évek vidéki Magyarországát, a kisemberek vágyait és a nyugati üzleti világ betörését a Patika című magyar sorozat. A Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével készült vígjátéksorozat naponta két epizóddal jelentkezik 19.55-től a Magyar Mozi Tv csatornán (ismétlés másnap 12.45-kor).
Selena Gomez és Amanda Seyfried a szolid eleganciát képviselve tűntek ki a sztárok közül, míg Miley Cyrus egy vagány fekete ruhában tündökölt. Jennifer Lopez a névrokonához hasonlóan egy szemet vonzó, testre simuló ruhát választott a gálára.
Geszti Péternek igazán jól indult a 2026-os év! Nemcsak Oláh Ibolyával közös dala, a Magyarország formabontó feldolgozása tarolt az év első napján, hanem legújabb slágere és annak videóklipje is. A látványvilág minden másodpercét a mesterséges intelligencia készítette, beleértve a szürreális utcaképeket és az űrturistákat is. Geszti Péter otthonábó
Ha eddig azt hitted, hogy a Guba család története már nem tud meglepetést okozni, tévedtél. A Pokoli rokonok második évadában új szereplő érkezik, aki minden pillanatban felforgathatja Pantallós életét: Hernádi Judit, aki Marika nénit alakítja, a Hujber Ferenc által játszott Károly édesanyját.
A Gólkirályság legutóbbi epizódjában Pásztor Virág karaktere édeshármasra csábította szerelmét, az elmúlt évadokban azonban több pikáns jelenetnek is szemtanúi lehettek a nézők. Most ezekből szemezgettünk!
Felejtse el a híres arcokat és a látványos CGI-trükköket! Vajon mennyire ismeri a történetet, ami a film mögött van? Lecsupaszítottuk az elmúlt évtizedek 8 legnagyobb kultfilmjét egyetlen mondatra. Önnek elég ennyi a felismerésükhöz, vagy szüksége van vizuális segítségre is?
Krasznahorkai László tiszteletére konferenciát és felolvasóestet rendez a Gyulai Várszínház és a Bárka folyóirat január 22-én, a magyar kultúra napján.