Vélhetően nem látott még a földkerekség olyan autókért rajongó fanatikust, aki legalább egyszer az életben ne állította volna össze az álmai garázsában parkoló típusok listáját. Néhányunk felsorolása talán megállna három-négy tételnél, de vannak, akik sosem érnek a végére. És szerencsére azért léteznek olyan kiváltságosok is, akik valóra válthatják álmaikat. Az ő históriájuk hobbijuk költségessége…
Alig egy hónapja már beszámoltunk olvasóinknak arról, hogy a britek egyik leghíresebb sportautó-manufaktúrája, a legendás Lotus ’Seven’ (7) utódainak hivatalos gyártója egy radikális géppel készül meglepni a márka, illetve a könnyűépítésű sportkocsik rajongóit.
A Mercedes-Benz vezérigazgatója a Detroiti Autószalonon hivatalosan is bejelentette, hogy gyártásba küldik a tisztán elektromos hajtással felvértezett sirályszárnyas aszfaltszaggatót, amivel igazán csípős borsot törhetnek a nemrégiben befutott, szupertakarékos BMW i8 orra alá.
Nemrég üdvözöltük az Audi A1 érkezését, ezúttal azonban a paletta további bővüléséről számolhatunk be, ugyanis az ingolstadtiak már a négykerékmeghajtású kivitel képeit is megosztották. A fotók kanadában készültek az Audi hajtásrendszerének 30 éves jubileumát ünneplő eseményen, és arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Quattro modellt javában gyűrik Montreal közelében a hófedte utakon.
A downsizing jegyében sok békát kellett már lenyelniük az autórajongóknak, és sokak számára az sem nyújt vigaszt, hogy a kisebb, turbós motorok bevetése alacsonyabb fogyasztást és mérsékeltebb környezeti terhet jelent. Hamarosan egy újabb kiváló motorcsaládtól válunk meg: elbúcsúznak a BMW szívó soros hathengeres motorjai.
A váltóspecialista ZF cég a tegnap hivatalos keretek között bejelentette, hogy rövidesen egy vadonatúj, 9 fokozatú automataváltót fog piacra dobni, amelyet a mérnökök speciálisan a keresztben beépített erőforrások számára fejlesztettek. Ez azt jelenti, hogy a sok-sok fokozattal bíró, fejlett automataváltók a jövőben nem csak a hosszmotoros (hátsó- vagy összkerekes) luxusautók kiváltságai lesznek,…
Mindenki sejtette, hogy létezik, de erre bizonyítékot még nem találtak. Most viszont a BMW úgy döntött, hogy néhány beavatott bejuthat a titkos tesztpályájukra (beleértve egy teljes filmstábot is), így közvetlen bepillantást nyerhetünk az általuk csak 51-es körzetként emlegetett bázis életébe.
Bizonyára emlékeznek még rá: alig három hete történt, hogy belevágtunk Lexus LS430 tartóstesztünk publikálásába, amelyet egyetlen felvonásban képtelenek voltunk tálalni Önöknek, hiszen egyrészt az együtt eltöltött 175.000 kilométer alatt számos kalandot éltünk át, másrészről pedig az ötméteres limuzin egy felettébb izgalmas darab, az autóstörténelem egyik ékköve, melyről bőven van mit mesélni.
Az Opel az új Astra ecoFLEX változatával bebizonyította, hogy a többletterhet jelentő, és a vételárra pecsétjét rendesen rányomó elektromotor nélkül is lehet igazán takarékos autót építeni. Az átalakításoknak köszönhetően az 1,3 literes CDTI átlagos egységgel szerelt kivitel üzemanyag-fogyasztása csupán 3,9 liter minden 100 kilométeren, miközben az opcionálisan rendelhető start/stop automatikával…
A Volkswagen csoport háza táján a nagybevásárlások után szép lassan kezdenek lenyugodni a kedélyek, így itt az ideje, hogy újult erővel lássanak munkához. Ugyan Martin Winterkorn profitorientált szemlélete a konszern minden márkájánál tetten érhető, mégis úgy tűnik, hogy a vállalat elnöke nem csak elfogadja a veszteségeket termelő Bugatti létjogosultságát, de további fejlesztéseket sürget.
Bár külföldön - főlg a briteknél - sokkal nagyobb tisztelet övezi a rendőri hivatást, mint kishazánkban, ennek ellenére pont a szigetországban készült egy igazán érdekes statisztika arról, hogy az egyenruhások rendre nem a megfelelő üzemanyagot szállító pisztolyt emelik le a kútról a töltőállomásokon.
Nem csak Európában (Frankfurtban, Genfben, Párizsban, vagy esetleg Lipcsében) kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a kapuit múlt héten megnyitó Detroiti Autószalon (NAIAS) a Los Angeles-i mellett az egyik legrangosabb tengerentúli kiállítás, ahol sok-sok gyártó tart fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: Detroitban számos fontos modell ünnepelhette…
A Nissan Juke furcsa szerzet. Az utcákat járva nincs olyan járókelő, aki ne fordulna utána, s rögtönzött közvélemény-kutatásunk eredményeként világossá vált, hogy az emberek többségének egyszerűen tetszik. A megkérdezettek szignifikáns része nagyobbnak, erősebbnek és drágábbnak ítélte annál, mint amilyen valójában, s mindezek előre vetítik, hogy a jövőbeni tulajdonosok büszkén használhatják friss…
A Lotus mindig is a vezetési élményre helyezte a hangsúlyt, ám oly módon, hogy mégsem a végsebesség minden határon túli növelésére törekedtek, mint inkább a vezető és autója közötti közvetlen légkör megteremtésére.
Bármilyen hihetetlen, a cseh gyártó immáron 110 éve vesz részt tevékenyen a motorsportban, s ezt a jeles alkalmat egy különleges kiadású Fabiával ünneplik. A jubileumi verzió az autós világban oly ékes Monte Carlo nevet kapta, amivel egy második kerek szám, a 100 éves Monte Carlo rali évfordulója előtt is tiszteleg a Škoda.
Szinte semmi csodálkoznivaló nincs ezen, de a Ferrarinál azért így is pukkant a pezsgődugó: a márka eddigi legnagyobb kínai sikerét ünnepli. A tavalyi évben ugyanis 300 autójuk talált gazdára az autógyártók aranybányájaként is emlegethető országban, melynek örömére több mint egy tucat kiállított Ferrarival találkozhatott Sanghaj lakossága.
Alig egy órája adtam vissza – hozzáteszem, fájó szívvel - a BMW Magyarországnak a legerősebb gázolajos erőforrással hajtott (a megújult 1,6 literes turbódízel immár 112 lóerőt, 270 Nm-t tud) MINI tesztautót, erre amint visszaérek a szerkesztőségbe, máris az a hír fogad, hogy egy még erősebb dízel egységgel bővül a MINI kínálata.
A Volkswagen egyik legjobb motorjától vehetünk búcsút hamarosan, ugyanis a hírek szerint rövidesen megszűnhet az 1,4 literes, turbós-kompresszoros motor gyártása.
Az MTI értesülései szerint szerdától három forinttal növekszik a benzin, öttel pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon, így a benzin országos átlagos ára 367 forint, míg a gázolajé 359 forint lesz – még soha nem volt ennyire drága egyik üzemanyagféle sem.
A Citroën-hez is elért az elektromosság szele, olyannyira, hogy a PSA-Mitsubishi triumvirátus közös produktumát, az elektromos kisautót elsőként hozzák hazánkba. Mi pedig már vezettük is, amely élmény épp a kellő mennyiségben rázta fel a konzervatív és józan új C4-generáció bemutatását.
A Suzuki közel 4,7 méter hosszú középkategóriás sportszedánjáról a tavalyi, genfi premiert követően több ízben is beszámoltunk, így a Kizashi név vélhetően ismerősen cseng olvasóink fülének.
Miközben megérkezett hazánkba a BMW 6-os kabriója, a bajorok túrakupéját teljesen leplezetlen formában kapták lencsevégre, így már a fix keménytetővel rendelkező verzió minden apró részletét megismerhetjük. Bár az orr, a hátsó traktus és a fő motívumok nem tartogattak meglepetést, hiszen ezeket már eleddig is láthattuk – ugyanis teljesen szokatlan módon a BMW a kabrió változatot hamarabb mutatta…
A Citroën-hez is elért az elektromosság szele, olyannyira, hogy a PSA-Mitsubishi triumvirátus közös produktumát, az elektromos kisautót elsőként hozzák hazánkba. Mi pedig már vezettük is, amely élmény épp a kellő mennyiségben rázta fel a konzervatív és józan új C4-generáció bemutatását.
A Tokiói Autószalon adott otthont a minden eddiginél mérgesebb Toyota iQ premierjének, amely egyelőre csak koncepcióautóként riogatja a látogatókat, ám némiképp akár a gyártó jövőjét is előrevetíti.
Az elektromos autókkal kapcsolatban még sok kérdés nyitva áll, s ezek közé tartozik a passzív biztonság témaköre is. Az ADAC autóklub ez ügyben igyekezett eloszlatni a szürke ködöt, amikor töréstesztnek vetették alá a Németországban már szériagyártásból megvásárolható Mitsubishi i-MiEV-et.
Elérkezett az idő, amitől minden igazi BMW-rajongó rettegett: a bajor autógyártó szép lassan turbós négyhengeresekre cseréli legendás sorhatos (szívó) benzines erőforrásait,
Downsizing fogalmával manapság nap mint nap találkozunk az autóiparban, és immár félig-meddig hivatalos, hogy a változás szele a Porschét is megcsapta.
A koreaiak nem hagynak minket elbóbiskolni: olykor-olykor az érdekes Velosterrel, vagy az izgalmas Genesis Coupéval keltenek kellemes perceket, most pedig azt az örömteli hírt közölhetjük, hogy az elektromos hajtású i10 is hódító útjára indul.
Egy újabb bizonyíték született arra, hogy valószínűleg nem tévedtünk, amikor megválasztottuk a 2010-es év sportautójának minden idők legerősebb és leggyorsabb szériagyártású utcai Porschéjét, a 911 GT2 RS-t.
A Mazda2 jelenlegi generációja mindig is kilógott egy kicsit a sorból. Az első kiadást a mostani modellfrissítés keretében finomabbra, nagyobb tömegek által is elfogadhatóbbra hangolták a gyáriak. De a kisautó vajon vesztett ezzel sármjából?
A Mazda a többi gyártóhoz hasonlóan igyekszik elmosni a sportos és a tágas szabadidő autó közötti határokat, s ennek jegyében született meg a korábban már tesztelt CX-7-es típus is.
Az Audi elmúlt napokban közzétett étvágyfokozó videójában a gyártó valamely tesztpilótája a cég modellpalettájának egyik legizgalmasabb újdonságát, az RS3 Sportback-et nyüstöli 7:18 percen keresztül – (másodpercre) pontosan ennyi idő alatt egyébként Walter Röhrl a szériagyártású Porschék leggyorsabbikával egy teljes kört képes lezavarni a 20,8 km hosszú Nordschleifén…
A Saab legfrissebb, hivatalos közleménye szerint az új 9-5-ös széria várva-várt kombi verziója a márciusi Genfi Autószalonon fog bemutatkozni a nagyközönség előtt, a beígért „javító csomag” (amelynek keretén belül a svédek átdolgozzák a 9-5-ös sokat kritizált alap futóművét, és igényesebbé teszik utasterét) pedig szintén a nagy jelentőséggel bíró szalonon debütál.
Habár már jó ideje beszélünk a megújulóban levő 612-es szériáról, sajnos csak alaposan elmaszkolt tesztpéldányokkal és kiszivárgó adatokkal tudtunk szolgálni. Most viszont egy óvatlan pillanatban elkészített sorozat folyamán a beltérrel is megismerkedhetünk.
Hogy melyik a legjobb motor? Van, aki a teljesítményhez köti a cím odaítélését, van, aki az élettartamra esküszik és megint más szerint a gazdaságosság és a környezetkímélő üzem jelenti a tökélyt, de akár a karakterisztikát és a járáskultúrát is bevehetjük a számításba. Mi azonban most más szempontot vizsgálva állítjuk sorrendbe az erőforrásokat: dugattyú-középsebesség szerint. Egy motor…
Az új Suzuki Swift motorkínálata immáron kéttagúra bővült, hiszen az importőr beárazta az 1248 köbcentiméteres dízel erőforrással szerelt verziót is. A bőség zavarában már megfontolás tárgyát képezi, hogy melyik négyzetet jelöljük be a megrendelőlapon. Lássuk hát, mivel is állunk szemben a DDiS névre keresztelt egység személyében!
Ezúttal nem zengünk dicshimnuszokat, nem áldozunk a teljesítmény oltárán, és nem szippantunk kövéret a benzin gőzétől és a füstös gumiszagtól sűrűvé vált levegőből. Most az autós világ kénköves poklába merülünk alá, annak is olyan bugyraiba ahol régen elfeledett típusok vívnak élet-halál harcot a túlélésért. Itt nem számít más, csak az autógyártók anyagias szemlélete: az egymásra hulló pénzérmék…
A jelek szerint a mai nap a prémium crossoverek kategóriájában hoz igazi változásokat. Az Infiniti EX mellett most a BMW X1 válhat különlegesebbé a gyártó által kínált M sportcsomag révén.
Az Infiniti az EX30d különleges, Black Premium névre hallgató 150 darabra limitált szériájával gondoskodik a modell népszerűsítéséről és a Relais & Châteaux Club 5C taglétszámának gyarapításáról.
Sosem lehet elég korán kezdeni – tartja a mondás, amire a legújabb Audi (játék)tanulmány is bőszen épít, hisz olyan elektromos járgányt mutatnak be a németek, amely a gyerkőcök kedvencei közt helytállva népszerűsítené a környezetbarát hajtású Audik szellemiségét. A premierre mi sem lesz jobb helyszín, mint a Nurembergben esedékes 62. Nemzetközi Játékvásár február 3. és 6. között.
A BMW a MINI újjáélesztésével az ezredforduló hajnalán újra bebizonyította, hogy rettenetesen ért a tömegek „megfogásához”; a bajoroknak egyszerűen olyan érzékük van a különféle emberi ízlésekből képződő metszet lehető leghatékonyabb kihasználásához, hogy azt tanítani kellene.
Sokáig csak kémfotók érkeztek a négyüléses, tizenkét hengeres Ferrari utódjáról, azonban most végre eloszlatta a ködöt a Ferrari, és bemutatta az FF (Ferrari Four) névre keresztelt vörös (na jó, a felső képen a változatosság kedvéért ezüst) ördögöt.
Az Aston Martin váratlan lépést tett: a napokban beindította a Toyota iQ alapjaira építkező városi kisautó, a Cygnet gyártósorait. Mi pedig itt ülünk számítógépeink monitorára üveges tekintettel pislogó szemekkel, miközben egy világ dől bennünk össze.
A spanyolországi nyomtatott CAR magazin februári számának egy példánya még jóval az árusítás megkezdése előtt felkerült beszkennelve az internetre, a magazin tartalmának legnagyobb érdekessége pedig nem más, mint a Pagani Huayra (a híres Zonda utódja), amely az egyik cikkben leplezetlenül jelenik meg.
Bár a Detroiti Autószalonon csak az amerikai kiadásról rántotta le a leplet a Hyundai, nem is volt kérdés, hogy Európába változatlan formában érkezik a Veloster. A háromajtós kupéforma valóban nem módosul, viszont az öreg kontinens turbós csúcsmodellt is kap majd.
A General Motors kutatásai szerint már sehol sem akarják a Daewoo feliratot autókon látni, így 2011 első negyedévét követően a gyártó modelljei mindenhol Chevrolet nevet kapnak majd.
Egy ízben járt már nálunk a Peugeut egyik legnagyobb oroszlánja, azonban míg ősszel a harapós, turbós benzinessel próbáltuk, most a kétliteres dízelmotorral érkezett az 5008, amely lényegében azt az eldöntendő kérdést vetette elénk, hogy dízellel vagy a benzinessel kell inkább megvenni?
Három forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon, míg a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Ennek megfelelően épp a múlt hét eleji árakon tankolhatunk benzines autónkba.
Bár már nagyon kíváncsiak vagyunk a Lamborghini Murciélago utódjára, még mindig csak apró részleteket felfedő információk érkeznek a Lamborghini Aventadorról - most például a kategóriában teljesen újnak számító futóműről tudhatunk meg néhány fontos részletet. 700 lóerős V12-es erőmű gondoskodik majd a feledhetetlen vezetési élményről, azonban ilyen bődületes teljesítményt az útra kell vinni és az…
A kémfotók tanulsága szerint Lappföldön már az utolsó teszteket végzik az idén bemutatkozó új 911-en és Boxster-en. A legsportosabb Porschék új generációjának több közös alkatrésze is akad majd.