Azt követően, hogy egy újabb eseménydús és incidensekkel teli versenyen van túl, Lewis Hamiltonnak egy igaz barátra van szüksége ahhoz, hogy túljusson a problémákon, véli a McLaren egykori kiválósága, David Coulthard. Tovább »
A General Motors olyan légzsákot mutatott be, amilyennel egészen eddig még senki más nem próbálkozott. Az első-középső pozícióban lévő eszköz 2013-ban mutatkozhat be szériában a Buick Enclave, GMC Acadia, Chevrolet Transverse trióban.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, hogy a Brabham istálló sokat csalt azokban az években, mikor ő töltötte be a csapatvezetői tisztséget. Tovább »
Annak ellenére, hogy már csak egy pont választja el második világbajnoki címétől, a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint Sebastian Vettel egyre jobb és jobb lesz, ugyanis még nem érte el teljesítménye csúcsát. Tovább »
A Renault hivatalosan is bejelentette, hogy Alan Permane veszi át a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíj után távozó Steve Nielsen helyét, és a jövőben a sportigazgatói posztot tölti be. Tovább »
Épp a minap számoltunk be a Citroën C4 Aircrosser érkezéséről, így már szinte nem is meglepetés a testvérmárka Peugeot bejelentése, miszerint ők is új kompakt SUV gyártásába kezdenek. A 2012 végén bemutatkozó modell a 4008 nevet viseli és az Aircrosserhez hasonlóan a Mitsubishi ASX alapjain éled.
Ferrari rajongók számára kötelező az alábbi videó teljes hangerő melletti megtekintése, hiszen amellett, hogy rendkívül profi munkáról van szó, a felvétel szereplői sem fukarkodnak, ha izgalmakról van szó.
Ha minden jól megy, már nem kell sokat várnunk az elektronokat megzabolázó Tesla legfrissebb modelljeire: a 2012 februárjában esedékes Detroiti Autószalonon mutatkozik be a gyártó "Model X" névre keresztelt crossovere, a BMW M5 skalpjára pályázó Model S pedig az év folyamán már a szalonokba gurul.
Olasz lapértesülések szerint a hétvégi Japán Nagydíjon Lewis Hamilton agresszív vezetési stílusáról is értekezést tartanak majd a Forma-1 versenyzői Charlie Whiting versenyigazgatóval közösen. Tovább »
Az elmúlt hétvégén, Monzában megszerezte a forma-2-es sorozat világbajnoki címét Mirko Bortolotti, így novemberben Abu Dhabiban vezetheti majd a Williams F1-es versenygépét. Tovább »
A General Motors olyan légzsákot mutatott be, amilyennel egészen eddig még senki más nem próbálkozott. Az első-középső pozícióban lévő eszköz 2013-ban mutatkozhat be szériában a Buick Enclave, GMC Acadia, Chevrolet Transverse trióban.
Épp a minap számoltunk be a Citroën C4 Aircrosser érkezéséről, így már szinte nem is meglepetés a testvérmárka Peugeot bejelentése, miszerint ők is új kompakt SUV gyártásába kezdenek. A 2012 végén bemutatkozó modell a 4008 nevet viseli és az Aircrosserhez hasonlóan a Mitsubishi ASX alapjain éled.
Ferrari rajongók számára kötelező az alábbi videó teljes hangerő melletti megtekintése, hiszen amellett, hogy rendkívül profi munkáról van szó, a felvétel szereplői sem fukarkodnak, ha izgalmakról van szó.
Ha minden jól megy, már nem kell sokat várnunk az elektronokat megzabolázó Tesla legfrissebb modelljeire: a 2012 februárjában esedékes Detroiti Autószalonon mutatkozik be a gyártó "Model X" névre keresztelt crossovere, a BMW M5 skalpjára pályázó Model S pedig az év folyamán már a szalonokba gurul.
Már a múlt hét óta nem titok, hogy a Seat is magára formálja a Volkswagen törpeautóját. Az up! saját valója után először a Škoda színeiben mutatkozott be a nagyközönségnek, most pedig itt a spanyol kiadás, a Mii.
A Renault a Clio RS újabb verziójának bemutatásával kicsit felzavarja azt az állóvizet, ami utoljára a Gordini változatok premierjétől volt tarajos hullámoktól hangos.

A Renault istálló versenyzője, Bruno Senna úgy érzi, továbbra is komoly hátrányban van versenytársaival szemben, noha egyre inkább kezdi megszokni a csapat R31-es versenygépét. Tovább »
A Toyota Starlet utódjaként 1999-ben piacra dobott Yaris immár harmadik generációjába lépett: a Frankfurti Autószalonon debütált vadonatúj modellt a németországi rövid statikus ismerkedést követően nem sokkal immár hazánkban is vezethettük, az autó pedig már kapható is a hazai kereskedésekben. Nézzük csak, mit lehet tudni a kisautóról, illetve milyenek az első benyomásaink!

A Fiat háza táján nem pihennek a dróton csiripelő verebek, így tudhattuk meg, hogy az olasz függönyök mögött egy igazi szupermotoron dolgoznak a tervezők.
A Lotus Renault GP tulajdonosa, Gerard Lopez kijelentette, ha Robert Kubica képes lesz visszatérni a Forma-1-be, akkor azt egész biztosan a brit-francia alakulattal teszi majd meg. Tovább »
Az Európai Év Autója 2012-es választásának első lépése a 35 jelölt bemutatása, melyek a megtisztelő címért versenghetnek. Ahhoz, hogy valaki jelölhető legyen, jelenleg forgalmazott új autónak kell lennie, amelyet az év végéig öt vagy több európai piacon is forgalmaznak, várhatóan ötezernél nagyobb darabszámú eladást produkálva.
Öt forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, míg a gázolajé változatlan marad - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A gázolajár november 1-től viszont jelentősen növekedhet annak jövedéki adóemeléséből származóan. A benzin átlagos költsége a héten 390 forintra csökken, míg a gázolajé 386 forint marad.
Nem meglepő, hogy az alkoholt ritkán emlegetjük hasábjainkon, ami annak köszönhető, hogy a bódultságot okozó szerek nehezen összeegyeztethetőek a vezetéssel – persze attól eltekintve, ha némi mozgási energia keletkezésének réményében égetjük el azokat.
Főként a csapat hibáinak köszönhető az, hogy a Sauber a világbajnoki táblázaton visszacsúszott a Force India alakulata mögé – állítja többek között Peter Sauber csapatfőnök. Tovább »
A Volvo személyautókat gyártó részlege a mai napon bejelentette, hogy 2013-ban bezárja az Uddevallában található gyárát. Az indok az alacsony előállítási darabszám.
Nikolas Tombazis, a Ferrari főtervezője bízik abban, a sokkal agresszívabb tervezésnek köszönhetően 2012-ben erősebb idénykezdetet produkálhatnak, mint az idei esztendőben. Tovább »
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője úgy véli, csapatának nem feltétlenül tesz jót az, hogy két egyenrangú versenyzőt foglalkoztat, hiszen ezáltal csökkennek az esélyei arra, hogy megnyerje az egyéni világbajnoki címet. Tovább »
A Fiat háza táján nem pihennek a dróton csiripelő verebek, így tudhattuk meg, hogy az olasz függönyök mögött egy igazi szupermotoron dolgoznak a tervezők.
Az Európai Év Autója 2012-es választásának első lépése a 35 jelölt bemutatása, melyek a megtisztelő címért versenghetnek. Ahhoz, hogy valaki jelölhető legyen, jelenleg forgalmazott új autónak kell lennie, amelyet az év végéig öt vagy több európai piacon is forgalmaznak, várhatóan ötezernél nagyobb darabszámú eladást produkálva.
Öt forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, míg a gázolajé változatlan marad - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A gázolajár november 1-től viszont jelentősen növekedhet annak jövedéki adóemeléséből származóan. A benzin átlagos költsége a héten 390 forintra csökken, míg a gázolajé 386 forint marad.
Nem meglepő, hogy az alkoholt ritkán emlegetjük hasábjainkon, ami annak köszönhető, hogy a bódultságot okozó szerek nehezen összeegyeztethetőek a vezetéssel – persze attól eltekintve, ha némi mozgási energia keletkezésének réményében égetjük el azokat.
A Volvo személyautókat gyártó részlege a mai napon bejelentette, hogy 2013-ban bezárja az Uddevallában található gyárát. Az indok az alacsony előállítási darabszám.
A szuperautók fejlődéstörténete meglehetősen érdekfeszítő téma, hiszen ugyanúgy, mint napjainkban, régebben is elérhetetlenek, sőt még elérhetetlenebb vagyon- és luxustárgynak számítottak. Gyorsaságuk akkor is lenyűgöző volt, azonban egy szuperautót vezetni akkor és most… két külön kategória. Ássunk a mélyére.
Alig néhány napja volt alkalmunk hírt adni az Egyesült Királyság első hidrogén töltőállomásának megnyitójáról, miközben a gyártók, és döntéshozók egyre nagyobb reményeket táplálnak a technológia iránt.

Mark Webber, a Red Bull Racing versenyzője fogadkozik, 2012-ben sokkal erősebb teljesítményt nyújt majd, noha elismeri, már elszalasztotta a legjobb lehetőséget arra, hogy világbajnok legyen a Forma-1-ben. Tovább »
A McLaren Mercedes alakulatánál folytatja forma-1-es pályafutását Jenson Button, miután nemrégiben egy több évre szóló megállapodást írt alá a wokingi gárdával – jelentették be szerdán hivatalos közleményben. Tovább »
Az már nem újdonság, hogy új kezekbe került hazánkban a Jaguar és Land Rover modellek forgalmazásának joga, viszont tegnaptól már a kereskedés is megnyitotta kapuit (erről még ma beszámolunk), így az M5-ös bevezetőjénél lévő szalonban már többek között a Land Rover új, divatos terepesét, az Evoque-ot is magunkénak szólíthatjuk.
A korábbi forma-1-es világbajnok Alan Jones segíti majd a versenybírók munkáját a hétvégi Japán Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán. Tovább »
Az apró brit sportautógyártó vállalat nemrég jelentette be új zászlóshajójának érkezését, amit ígéretüket betartva annak rendje és módja szerint le is lepleztek. A kétüléses, 310 lóerős sportautó több mint 20 év után hozza vissza a középmotoros elrendezést a gyártó repertoárjába a ’89-es G32 után.