2010. október 12. kedd

okt. 12
11:48
Két hengerrel és három kerékkel ünnepel a 100 éves Morgan (Auto Pult)
1910. nem volt hangzatos eseményekben gazdag esztendő, azonban pont 100 éve történt, hogy megalakult napjaink egyik különc gépeit faragó manufaktúrája, a brit Morgan, mely a válságot túlélve immáron új modellel is kecsegtet.
okt. 12
13:18
James Bond egy városi miniben? – Gyártásba kerül az Aston Martin Cygnet (Auto Pult)
Ha azt mondom, Aston Martin, két dolog szokott az emberek eszébe jutni: a televízión érlelődött generáció a James Bond filmekre asszociál, míg a technokrata réteg hátborzongató V8 és V12 hangot vizionál. A patinás brit márka azonban ez alkalommal egy tőle szokatlan műfajban próbál szerencsét a Cygnettel.
okt. 12
21:42
Komoly magyar sikerek a hétvégi, hungaroringi 12 órás versenyen (Auto Pult)
Múlt pénteken már emlegettük olvasóinknak, hogy szombaton ha versenyzőként nem is, de legalább látogatóként az Autó Pult is képviselteti magát a Hungaroringen megrendezett 12 órás versenyen, a 24h Series legutóbbi állomásán.

2010. október 13. szerda

okt. 13
9:06
750 lóerővel hódít az új különleges Zonda-kiadás (Auto Pult)
Nem ül ölbe tett kezekkel Pagani mester. A Zonda utódjának megérkezéséig a HH, a Tricolore és az Uno után újabb különleges kiadást bocsát ki: ám ezúttal a 750 utónévvel ihletett verzió motorterében is történnek változások.
okt. 13
10:00
Juan Manuel Fangio Maseratija Hamburg utcáin díszeleg (Auto Pult)
A klasszikus autók iránt rajongó Bernd Kammerer fotográfus néhány kép erejéig főnixként élesztette fel a Maserati híres 250F modelljének legendáját. A Hamburg utcáin díszelgő, kifogástalanul restaurált versenyautó egyike annak a 26 darabból álló szériának, melyet az olaszok 1954 és ’56 között gyártottak
okt. 13
11:12
500 lóerős hibrid kupéval bővítené kínálatát a Lexus (Auto Pult)
A japán prémiummárka húzómodelljeiből már rég elkészültek a Toyota hajtáslánca által ihletett hibrid gépek, itt elég csak az LS-re vagy a népszerű SUV-ra, az RX-re gondolni. Ám a hurok egyre szorul, egyrészt az emissziót jobb minden modellben lejjebb szorítani, másrészt a Lexus egyik fő piacán, az Egyesül Államokban is egy jobban „rákattantak” az emberek a hibridekre.
okt. 13
12:06
Fetámad a Citroen legendája, a 2CV Kacsa (Auto Pult)
Bizony ám, a szép történelemmel büszkélkedő francia autógyártó sem fog kimaradni a retromobilok egyre népesebb táborából; hiába reklámozza a Citroën az idei év elején bemutatott DS3-at az „anti-retro” szlogennel, az üzlet az üzlet, és a gyáriak úgy gondolták, hogy most jött el az idő, hogy feltámasszák a legendás Kacsát, a 2CV-t.
okt. 13
13:18
A Porsche 911 GT3 RS a világ legjobban vezethető autója (Auto Pult)
A brit szaksajtó szerint legalábbis mindenképp: a híres Autocar magazin héttagú profi tesztelő-gárdája minden évben kiosztja a „Best driver’s car” titulust (amely magyarosan lefordítva „legjobban vezethető autót” jelent), és a 2010-es „választásokat” óriási fölénnyel nyerte a Porsche 911 GT3 RS: a hét főből álló „zsűri” összes tagja a zuffenhausi sportmodellre szavazott.
okt. 13
13:54
Summa cum laude – Opel Astra 1.4 Turbo Sport teszt (Auto Pult)
Ne is keresgéljenek tovább, mi megtaláltuk a legjobb Opel Astrát, mi több, a népes kompakt kategória talán legjobb jelenlegi képviselőjét. Megmondom őszintén, vagy fél órán keresztül ültem az asztalom fölött fejemet vakarva, hogy találjak valami/néhány hibát a legfrissebb villámosban, de végül feladtam: a kissé meredek (ám az autó komoly kvalitásait figyelembe véve teljesen reális) árképzésen…

2010. október 14. csütörtök

okt. 14
9:06
17,2 millió forinttól kapható nálunk az új Mercedes CLS (Auto Pult)
Alig hogy szemrevételezhettük a Mercedes-Benz kategóriateremtő négyajtós kupéjának második generációját a Párizsi Autószalonon, a hazai képviselet már nyilvánosságra is hozta az új típus árait. Mint azt megszokhattuk, most sem számít diszkont vételnek a csillagos márka ajánlata, ám a borsos összegért sokat is fog nyújtani az újdonság.
okt. 14
10:18
Jó kezekbe került a Porsche jövője (Auto Pult)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Porsche a VW konszern irányítása alatt új vizekre kíván evezni, s bár a kínálat növekedése örömtelinek nevezhető, kifejeztük abbéli aggodalmunkat, hogy a márka a népszerűségre törekedve esetleg veszíthet egyediségéből.
okt. 14
11:12
Ideális autó egy közel sem ideális világban - létezik? (Auto Pult)
Ideális világ. Vajon létezik ilyen? Amennyiben igen a válasz a kérdésre, akkor a tökéletes világnak makulátlanul tiszta közlekedés az eleme - azt hiszem, ebben mindenki egyetért.
okt. 14
13:00
Lanciaként érkezik az új Chrysler 200 Európába (Auto Pult)
Az amerikai gyártók számos esetben próbáltak már szerencsét az öreg kontinensen, ám ezeket nem övezte túl nagy siker, elég csak a Cadillac szereplésére gondolni. Közben azért egy-két modell beszivárgott az európai piacra, ilyen volt a Voyager egyterű vagy a Sebring szedán.
okt. 14
21:24
Hivatalos képeken a Mazda vadiúj málhása, a BT-50 (Auto Pult)
A japánok legfrissebb igáslováról, a BT-50 pick-upról ugyan még nem hullott le a lepel a Sydney-i Autószalonon (ez vélhetően néhány napon belül fog bekövetkezni), ám a Mazda a mai nap folyamán néhány hivatalos fotót jelentetett meg az autóról.

2010. október 15. péntek

okt. 15
9:24
A BMW-k vezetői szinte mindenki zsebében kinyitják a bicskát (Auto Pult)
Bizonyára már mindenkinek voltak konfrontációi olyan agresszív sofőrökkel, akik akár egész napra meghatározták a hangulatunkat. Nos, ezzel kapcsolatban meglepetésre éppen brit kutatók - akik híresek arról, hogy sztereotípiák publikálását tudományos eredményként mutassák fel – egy újabb tanulmánnyal kápráztatnak el minket. A mintegy 3000 fős sokaságot alapul véve alakult ki az a sorrend, ami minden…
okt. 15
10:36
Ölelés mennyből és pokolból – 67’-es Pontiac GTO-t teszteltünk (Auto Pult)
Nem foglalkozunk túl gyakran igazán régi autókkal, de úgy éreztük, most kivételt kell tennünk: az ország két Pontiac GTO-ja közül az izgalmasabbat fogtuk tesztre. Hogy miért ez az izgalmas? Mivel ő alig pár hónapja készült el, szinte az utolsó csavarig felélesztve a "muscle car" korszakot megteremtő legendát.
okt. 15
11:48
Hernyót találtak a Credónál – ultramodern magyar busz zéró emisszióval (Auto Pult)
Az elsősorban városi buszairól ismert, győri illetőségű Credo cég különleges formatervvel és az ehhez társuló értékes műszaki tartalommal keltette fel a buszok szerelmeseinek figyelmét.
okt. 15
13:36
Konfiguráljon magának konnektorról tölthető luxusautót! (Auto Pult)
A Párizsi Autószalonon szerkesztőségünk tagjainak lehetőségük volt közelről is megismerkedni a Fisker Karmával, mely bizony alaposan meghökkentett minket - és a közvéleményt is.
okt. 15
14:48
Agresszív X4-gyel készül a BMW a Porsche Cajun elleni csatára (Auto Pult)
A bajorok az utóbbi években jelentősen bővítették modellpalettájukat. Nem elég, hogy már akadt két terepjárójuk, az X1 megjelenésével újabb földutakon is boldoguló BMW készült el, aztán befutott az X6 is, most pedig úgy néz ki, még egy taggal bővül a propelleres márka terepes szakosztálya, ami nem más, mint az X4.
okt. 15
15:42
Gyorsnak néz ki a hibrid Lexus CT200h sportváltozata (Auto Pult)
Alig, hogy hivatalos keretek között, végleges formájában bemutatkozott az októberi Párizsi Autószalonon a Lexus legújabb hibrid üdvöskéje, máris sportcsomagot „aggattak” a japánok a CT200h-ra.

2010. október 18. hétfő

okt. 18
9:06
Álca nélkül, kabrióként bukott le az új BMW 6-os (Auto Pult)
A jelek szerint sokat nem tévedett az, aki a Párizsi Autószalonon még koncepcióként bemutatott új 6-ost szériaérettnek vélte. A legújabb kémfotókon ugyanis álcázatlanul, nyitott tetővel szerepel az újdonság, amely formailag szinte alig mutat fel különbséget a szalonon már látott példányhoz képest.
okt. 18
10:00
Urak a pokolban - Egydolláros menedzserek a Ford élén (Auto Pult)
Bizonyára már Ön is nézte úgy az esti híradásokat, hogy egy-egy tudósítás végén felháborodva kellett felkelnie kedvenc kanapéjáról, hiszen nem egyszer találjuk igazságtalannak, hogy a hazánk állami- és magáncégeit vezető menedzserek tehetetlenül állnak a problémák előtt, és a legtöbb, amit tesznek, hogy ártatlanságukat bizonygatják, illetve időnként fizetésemelést szavaznak meg maguknak.
okt. 18
11:12
Eladósorba kerül Vin Diesel Dodge Chargere (Auto Pult)
A múlt heti cikkünk népszerűségére való tekintettel ismét az amerikai izomautók felé nyitunk, nem mintha nem lenne már önmagában is nagy horderejű egy filmikon megvásárlásának lehetősége.
okt. 18
12:06
Izgalmas C63 AMG-vel robbantott a Mercedes Ausztráliában (Auto Pult)
Ha autókról van szó, hajlamosak vagyunk elfeledkezni Ausztráliáról, pedig a kenguruk kontinensének kiforrott autóipara is van, amely többek között a Holden márka alatt számos erős és vonzó autóval lepett már meg minket.
okt. 18
13:00
Hibridoffenzíva a Lexustól - 2014-ben érkezik az LC600h (Auto Pult)
A japán prémiummárka húzómodelljeiből már rég elkészültek a Toyota hajtáslánca által ihletett hibrid gépek, itt elég csak az LS-re vagy a népszerű SUV-ra, az RX-re gondolni. Ám a hurok egyre szorul, egyrészt az emissziót jobb minden modellben lejjebb szorítani, másrészt a Lexus egyik fő piacán, az Egyesült Államokban is egy jobban „rákattantak” az emberek a hibridekre.
okt. 18
19:18
18 év után ismét lesz BMW a DTM-ben (Auto Pult)
A BMW bejelentette, hogy 18 évnyi kihagyás után, 2012-ben visszatér a német túraautó bajnokság mezőnyébe. A bejelentés már hosszú hónapok találgatása óta váratott magára, most azonban már biztosak lehetünk benne, hogy a következő utáni szezonban szurkolhatunk a propelleres márka autóinak is.
okt. 18
20:12
Drágul a benzin, olcsóbb lesz a gázolaj (Auto Pult)
Négy forinttal emelkedik a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára viszont 3 forinttal csökken - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.

2010. október 19. kedd

okt. 19
9:24
A lovag új páncélzata: megújul a Nissan GT-R (Auto Pult)
Tekintettel arra, hogy a Párizsi Autószalonon is látott, ráncfelvarrott Nissan GT-R-ről minden próbálkozásunk ellenére sem tudtunk meg technikai részleteket, csak most van alkalmunk részletesen is bemutatni az újdonságot. A 2012 februárjában a kereskedésekbe kerülő szuperautó számos részlete frissül, miközben két új verzió is rettegésben tartja majd a hétvégi pályanapok résztvevőit.
okt. 19
10:00
Trollok ellen szabadon – bemutatkozik a Saab 9-4X (Auto Pult)
Már számtalanszor beharangoztuk, és végre megérkezett. A frissen „feltámasztott” Saab új modellel jelentkezik, amely többcélúságával igyekszik a tulajdonosoknak kedvezni.
okt. 19
11:12
Újjászületik az Audi S1 - bivalyerős motorral érkezik az A1 Quattro (Auto Pult)
A dögös kisautók versenyébe immáron a Volkswagen konszern prémiummárkája is beszállt az A1 bemutatásával, azonban most már arra is fény derült, hogy négykerékhajtással is készül majd az autó, ráadásul a méltán híres S1 plakett is újból használatba kerül.
okt. 19
13:00
Ki vagyok én? – Mitsubishi Lancer Sporback Ralliart teszt (Auto Pult)
Kilóg a sportkompaktok sorából, mégis sokan kívánják – a legendás Lancer Evolution kistestvérét fogtuk tesztre, és végül bebizonyosodott, hogy az alma messze esett a fájától. Hogy ez most jó-e a Ralliart szempontjából? Tartsanak velünk, hamarosan kiderül!
okt. 19
13:36
Suzukit árul a Volkswagen (Auto Pult)
VW jellel megáldott Suzuki Altók és Wagon R-ek lesznek az első kézzel fogható jelei a japán és a német márka kooperációjának, melyben tavaly állapodtak meg az illetékesek.
okt. 19
14:48
Nem kapunk az első hibrid kisautóból, a Honda Jazz Hybrid-ből (Auto Pult)
A hír hivatalos forrásból érkezett: ma délelőtt telefonáltam a Honda hazai importőrének a vadonatúj hibrid Jazz hazai piacra való érkezésével kapcsolatban, és sajnos szomorú információt kaptam: a praktikus, 98 lóerős IMA párhuzamos hibridrendszerrel hajtott kisautót ugyanis a Hondások hazánkban nem fogják forgalmazni.

2010. október 20. szerda

okt. 20
9:42
Hallgasson Ön is üvöltő Ferrari V8-at! (Auto Pult)
Bár a Ferrari már nemrég hivatalosan leleplezte a 458 Italiára alapuló versenyautóját, a Challenge-hez eddig még nem volt alkalmunk közelebb férkőzni.
okt. 20
10:54
3 percig volt kapható a különleges Camaro kabrió (Auto Pult)
Bizonyára emlékeznek még a Neiman Marcus idei karácsonyi katalógusának ékére, a 100 darabra korlátozott Camaro SS Convertible különleges verziójára. Nos, ha nem kapkodtak, akkor egy jó darabig esélyük sem lesz megkaparintani a modellt, az ugyanis hihetetlen rövid idő alatt elfogyott.
okt. 20
13:18
Téli gumikra fel! - Hamarosan itt a hó, készüljünk fel rá (videóval) (Auto Pult)
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak… áll a versben, s a napokban már bőven érezhetjük a csípősebb időjárás okozta kellemetlenségeket, sőt, a hét végére már havat ígérnek az időjósok a hegyekbe, amiből bár mi még nem kapunk, de az ezzel járó hidegből rendesen.
okt. 20
14:12
25 évesen született meg a világ leggyorsabb Ferrarija (videóval) (Auto Pult)
Igazi képzavart gyártott nekünk a Ferrarik átépítésére szakosodott P4 by Norwood shop, ugyanis megalkották a világ hivatalosan leggyorsabb sportautóját, melyhez viszont nem éppen egy mai modellt vettek alapul.
okt. 20
15:06
Rátesz egy lapáttal a Mazda – jön a SKYACTIV technológia (Auto Pult)
Az utóbbi időszakban kezdtük úgy érezni, hogy a japán gyártók szunnyadó vulkánokat megszégyenítve pihentek rá belső égésű motorjaik fejlesztésére, ugyanis a hibrid csodák mellett semmilyen előrelépést nem láthattunk tőlük az utóbbi időben a legfontosabb szegmensekben.
okt. 20
16:00
200 lóerős turbómotor kerül a Peugeot 308 CC kínálatába (Auto Pult)
A 308 GTI és a sportos RCZ után a Peugeot elegáns kupé-kabriója is megkapja a márka BMW-től vásárolt 1,6 literes turbómotorjának legerősebb, 200 lóerőt és 275 Nm-t produkáló változatát, amely az eddig is szolgálatot teljesítő 150 lovas (240 Nm) verzió mellé állhat be a sorba.

2010. október 21. csütörtök

okt. 21
9:24
A hibridek megszállják a Porsche székházát (Auto Pult)
A Volkswagen konszern érthető okokból a teljes modellpaletta széndioxid-kibocsátásának csökkentésére törekszik, hiszen amennyiben nem sikerül ezen értéket bizonyos korláton belül tartani, a vállalatóriásnak jelentős mértékű büntető-adóra kell számítania.
okt. 21
10:36
Nagypapázás ellen - Alfa Romeo 159 Sw 1750 TBi teszt (Auto Pult)
Már viszonylag régóta velünk van, mégis felkorbácsolja az érzelmeket – igen, kitalálták: a megfogalmazás tökéletesen illik az Alfa Romeóra és tesztautónkra, a 159-es kombi változatára egyaránt, melyet a modellsorozat legjobb motorjával, az új 1750-es turbóval tettünk próbára. És vegyes, ám mindenképp maradandó érzelmeket gyűjtöttünk: van olyan terület, melyben a kategória legjobbja a…
okt. 21
12:06
Miért jó a Cadillac CTS-V Coupe? Mert ő a legjobb driftautó - videóval (Auto Pult)
Az elismert és közismert New York-i Monticello Motor Club versenyzői szerint legalábbis egyértelműen: a profin vezető tagok egyöntetűen a Cadillac új kétajtós, kissé „faros” büszkeségét tüntették ki a legjobban driftelő szériagyártású újautó címmel.
okt. 21
13:00
Beárazták itthon a Volvo V60-at – megérkeztek az új motorok is! (Auto Pult)
Alig, hogy a svédek bemutatták a V60-as Volvót a Párizsi Autószalonon, a formás prémium-kombi máris megérkezett hazánkba. A hivatalos magyarországi bemutatóra ugyan még jövő szerdáig várnunk kell, ám az importőr tegnap közzétette a modell árait, és már természetesen rendelhető is az újdonság.
okt. 21
13:54
1120 lóerő, 250 millióért. Maradhat? (Auto Pult)
Beárazták az Egyesült Államokban a dán szupersportautót, a Zenvo ST1-et, így a "rakéta" most már nem csupán brutális erejével bűvöl el minket, hanem hihetetlenül magas árával is borzolja a kedélyeket.
okt. 21
16:00
Mindjárt bekaplak! – gyári videón az új, 250 lóerős Ford Focus ST (Auto Pult)
Az aranyságára fényezett Ford Focus ST-t alig néhány hete, a Párizsi Autószalonon élőben is volt szerencsénk megismerni/megtapogatni; megmondom őszintén, hogy az autó külső formavilágától egyáltalán nem voltunk meghatódva, de bizonyára sokaknak tetszik a Focusok átmeneti királya (ugye addig tart ez a cím, ameddig meg nem érkezik az RS változat…).
okt. 21
20:12
Mindjárt bekaplak! – gyári videón az új, 250 lóerős Ford Focus ST (Auto Pult)
Az aranysárgára fényezett Ford Focus ST-t alig néhány hete, a Párizsi Autószalonon élőben is volt szerencsénk megismerni/megtapogatni; megmondom őszintén, hogy az autó külső formavilágától egyáltalán nem voltunk meghatódva, de bizonyára sokaknak tetszik a Focusok átmeneti királya (ugye addig tart ez a cím, ameddig meg nem érkezik az RS változat…).

2010. október 22. péntek

okt. 22
9:24
Szinte leplezetlenül tesztelik a következő Audi A6-ot (Auto Pult)
Már láthattunk közúti teszt közben az új generációs A6-ot, azonban a jelenlegi alkalommal még kevesebb maszkolást alkalmaztak az ingolstadtiak, így gyakorlatilag már teljesen kivehető minden formai elem, egy-két apróbb kivételtől eltekintve.
okt. 22
10:18
Új dízelmotort és kézi váltot kap a Mitsubishi Outlander (Auto Pult)
Bizony az emisszió és a minél alacsonyabb széndioxid-kibocsátási érték manapság rendkívül fontos: minden plakáton, reklámban ez szerepel, így a japánok mindenképp érdemesnek látták a Mitsubishi Outlander „tisztába tételét”.
okt. 22
10:54
Porsche Turbót teszteltünk - Walter Röhrl nyomában (Auto Pult)
Már jó néhány éve álmodozom két dologról. Az egyik, hogy egyszer beülhessek egy versenyautó anyósülésébe az ember mellé, akit a legnagyobbak között tisztelek: ő nem más, mint a rali-legenda Walter Röhrl. A másik pedig, hogy valamikor lehetőségem adódjon egy 911-es Porschét igazi versenypályán kipróbálni. Igaz ugyan, hogy azon szerencsések közé tartozom, aki már a teljes Porsche-modellpalettát…
okt. 22
12:06
Elfogyott a Porsche 911 GT2 RS (Auto Pult)
A Porschénál igen büszkék lehetnek a jelenlegi kínálatban (már nem) kapható legerősebb utcai gépükre, ugyanis az élelmes 911 rajongók kiürítették az 500 darabból álló raktárkészletet.

Keresés