Alig, hogy túl vagyunk a mellesleg elég jól sikerült Infiniti Q30 első próbakörén, bemutatkozott nagyobb lábakon élő testvére, a többcélú QX30. A tereptűrőbb modell a várakozásoknak megfelelő kezelést kapta.
Úgy tűnik, az idei Los Angeles-i Autószalon a roadsterek jegyében fog eltelni, a Fiat 124 premierje után ugyanis a Mercedes-Benz SL modellfrissítéséről is beszámolhatunk. A luxuskategóriában mozgó keménytetős kabrió minden tekintetben megújult.
A Los Angeles-i Autószalon keretében lehullott a lepel a Fiat 124-ről. A kis hátsókerékhajtású roadster valójában a Mazda MX-5 közvetlen testvére, de ezt a kötődést számos kozmetikázás és motorikus változatás is igyekszik tagadni.
A MINI folyamatos terjeszkedése és növekedése mára már nem meglepő: utóbbit ráadásul nem csupán gazdasági értelemben, hanem szó szerint is érthetjük. A hamarosan új generációba lépő Countryman is jócskán kinőtte a mini jelzőt, de a vadonatúj Clubman már egyenesen a kompakt kategóriában száll harcba. A hírek szerint az angol-német gyártó azonban nem csak a külső dimenziók tovább pumpálásával, hanem…
Az idén ősszel, a Frankfurti Autószalonon bemutatott, és immár ötödik generációs Opel Astráról már számos alkalommal olvashattak az Autó Pult: egy exkluzív hazai premier révén már a világpremier előtt beülhettünk az ötajtós Astra K-ba, amiről akkor alaposan beszámoltunk. Az üléspróba után alig néhány nappal bejelentette a gyártó a puttonyos, 580 literes csomagtartót kínáló Sports Tourert is,…
A Jaguar XE összehasonlító tesztünkön meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő, azonban a modell palettáját tekintve volt még egy kis lemaradása. Az angolok ezt kívánták most pótolni, és a Los Angeles-i Autószalonon összkerékhajtással is bemutatták új középkategóriásukat – ráadásul multimédiás rendszerüket is továbbfejlesztették.

Úgy tűnik, az idei Los Angeles-i Autószalon a roadsterek jegyében fog eltelni, a Fiat 124 premierje után ugyanis a Mercedes-Benz SL modellfrissítéséről is beszámolhatunk. A luxuskategóriában mozgó keménytetős kabrió minden tekintetben megújult, de a legnagyobb fejlődésen az alapváltozat ment keresztül.
Az idén ősszel, a Frankfurti Autószalonon bemutatott, és immár ötödik generációs Opel Astráról már számos alkalommal olvashattak az Autó Pult: egy exkluzív hazai premier révén már a világpremier előtt beülhettünk az ötajtós Astra K-ba, amiről akkor alaposan beszámoltunk. Az üléspróba után alig néhány nappal bejelentette a gyártó a puttonyos, 580 literes csomagtartót kínáló Sports Tourert is,…
Úgy tűnik, az idei Los Angeles-i Autószalon a roadsterek jegyében fog eltelni, a Fiat 124 premierje után ugyanis a Mercedes-Benz SL modellfrissítéséről is beszámolhatunk. A luxuskategóriában mozgó keménytetős kabrió minden tekintetben megújult, de a legnagyobb fejlődésen az alapváltozat ment keresztül.
A Los Angeles-i Autószalon keretében lehullott a lepel a Fiat 124-ről. A kis hátsókerékhajtású roadster valójában a Mazda MX-5 közvetlen testvére, de ezt a kötődést számos kozmetikázás és motorikus változatás is igyekszik tagadni – időközben pedig az európai változatot is megmutatták az olaszok.

A Los Angeles-i Autószalon adott helyet a Porsche Cayman GT4 Clubsport premierjének, amely az elérhetőbb versenyzést szolgálja, tudásának egy részét pedig a 911 GT3 Cup versenyautó kölcsönzi.
Egyelőre csak a frissített Mitsubishi ASX amerikai premierjének örülhetünk, így maradnunk kell az ottani terminológiánál. A tengerentúlon Outlander Sport néven futó modell viszont szinte mindenben megegyezik a crossover hazai kiadásával, így minden újdonságról leránthatjuk a leplet.

A Los Angeles-i Autószalon az elmúlt években egy igencsak fontos eseménnyé nőtte ki magát, így szinte minden gyártó készül valamilyen érdekes meglepetéssel a nagyközönség számára. Természetesen a Volvo sem akart kimaradni ebből: ugyan az S90/V90 bemutatására még várnunk kell, de így is jutott érdekesség a svédek standjára, méghozzá a nemrégiben már megszellőztetett „időgép” tanulmánnyal, mely a…
A Mitsubishi vett egy nagy lendületet a Los Angeles-i Autószalonra, és az érdekes tokiói koncepció után ugyan ezúttal csak modellfrissítésekkel érkeztek, abból rögtön kettőt is kaptunk. A nemrég bemutatott ASX mellett ugyanis a Mirage – hazánkban Space Star – kisautót is ráncba szedték.
Napi rendszerességgel autóipari sajtóanyagok tucatjai öntik el szerkesztőségünk elektronikus levelesládáit, amelyek jelentős hányada nem feltétlenül szolgál megírásra, tegnap azonban egy egészen érdekes és izgalmas anyagra lettünk figyelmesek, amit az autóipari fejlesztésekben komoly szerepet vállaló Continental cég magyar képviselőitől kaptunk. Az anyag a jövő autóinak súlycsökkentéséről szól, és…
250 km. Jelenleg itt tart az elérhetőbb árú elektromos autózás hatótáv tekintetében, amely rekord ki máshoz, mint a szegmensben piacvezető Nissanhoz fűződik. Okosabb központi rendszer és nagyobb, 30 kWh-s akkumulátor duójával mutatkozott be a 2016-os modellévű Nissan Leaf, mi pedig Budapesten már alaposan ki is faggattuk az újdonságot.

A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a Subaru szeretné izgalmasabbá tenni az Impreza szedánt, ám akkor még csak egy kedvcsináló fotón láthattuk az autót. A Los Angeles-i Autószalonon azonban teljes egészében leleplezték az egyelőre még koncepció fázisban lévő kompakt négyajtóst, amellyel ismét szeretnének beférkőzni a vásárlók szívébe – már ami a külcsínt illeti.
A névadással nem cifráztak: egyszerűen csak Compact Sedan névvel illette a BMW az új koncepcióját, amely az 1-es szedán verzióját vetíti előre. A Kantoni Autószalonon leleplezett újdonság alaphelyzetben az első kerekeit hajtja.
A Mazda Európában már kizárólag az új irányvonala szerint épült modelleket kínálja, és természetesen a többi piacon is ugyanez a célja. Ehhez kerültek még egy lépéssel közelebb a japánok, méghozzá a vadonatúj CX-9 bemutatásával. A Los Angeles-i Autószalonon leleplezett hétüléses óriás immár az utolsó csavarig a Mazda legújabb filozófiája szerint készült.
A középkategória szürke sokaságában alig-alig bukkan fel üdítő kivétel, a céges autók tipikus szegmese nem éppen a kivagyiságról szól. Noha a Kia Optima megjelenésével egyértelműen a kivételek közé tartozik, a koreaiak mégsem tudtak nagyobb szeletet kiharapni a szegmens tortájából. Ezúttal azonban új lendülettel vág neki a gyártó, s frissített hibrid, valamint konnektoros hibrid verzióval próbál…
A mai nap során a Millenáris B épületében nemzetközi elektromobilitási konferencián mutatják be a környező országok miniszterei, államtitkárai és szakpolitikusai hazájuk elektromobilitási stratégiáját. A New Way on E-mobility in EU konferencián Áder János köztársasági elnök mondott nyitóbeszédet, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter erősítette meg, hogy a kormány támogatja az elektromos…
Két tesztalanyunk minden bizonnyal egy igazán különös bolygóról származna, ha az autóipar egy önálló univerzum, vagy ha úgy tetszik, galaxis lenne. Az egyre csökkenő népességű bolygót az autóimádók laknák, ahol az ár/érték aránynál és a racionalitásnál sokkal fontosabb szempontoknak számítanának az érzelmek, a vágyak és az őszinteség – na meg persze a vezetés imádata.

Oldalunkon ugyan ritkán foglalkozunk tuningcégek munkáival, ugyanakkor a méltán híres és elismert Alpina modelljeit már régóta szemmel tartjuk - hiszen a műhely különálló autógyártóként működik. Az évtizedek óta BMW-k kiemelkedő minőségű átalakításával foglalkozó vállalat ezúttal az 5-ös sorozathoz készült csomagját frissítette, méghozzá nem is akárhogyan.
Talán sokan már nem emlékeznek rá, de két évvel ezelőtt beszámoltunk róla, hogy Zenos néven egy új márka indul útjára. A Caterham filozófiáját modernebb formában bemutató angol vállalat azóta már két modellt is bemutatott, ám most egy igazán érdekes sportautóval rukkoltak elő, mely minden autórajongónak felkeltheti az érdeklődését.
A Citroën nyilvánosságra hozta jövőre vonatkozó terveit, melyek szerint 2017-től ismét részt kíván venni a WRC rali-világbajnoki küzdelemben. A visszatérést a csapat már a FIA új műszaki előírásai szerint készülő, vadonatúj modellel tervezi. Hogy erőforrásait teljes egészében az új versenyautó kifejlesztésének szolgálatába tudja állítani, a Citroën Racing csak a 2017-es versenyévadban méretteti…
Az üzemanyagcellás hajtásrendszerek mellett egyre több gyártó kötelezi el magát: a Toyotának és a Hondának már sorozatgyártású modellje is van, de a BMW is megmutatta már a maga prototípusait. Ezúttal a Mercedes-Benz háza tájáról érkeztek hivatalos információk egy hidrogénhajtású modellről, mely 2017-ben mutatkozik majd be – persze a stuttgartiak is foglalkoztak már a témával korábban.
A kisméretű SUV-k szegmense az utóbbi időben hirtelen megduzzadt, s olyan résztvevő márkákkal gazdagodott, akik korábban nem is próbálkoztak ezen a területen. Épp ezért vannak, akik lentről építkeznek, ahogy tette azt például az Opel a Mokka esetében, míg mások, például a SsangYong felülről, a terepjárós tapasztalatukat kihasználva léptek egyet lefelé – így született meg a Tivoli üde színfoltként…
A mai nap folyamán egy egészen érdekes sajtóanyag landolt szerkesztőségünk levelesládájában: az abroncsok jövőjét hozná közelebb a Bridgestone egy új, természetes anyag révén, amivel helyettesíteni lehetne hosszú távon a fogyóban lévő kaucsukot az abroncsokban. A részletek az alábbi sajtóközleményből olvashatóak: