A Porsche GT autóiért felelős részleg igazgatója, Andreas Preuninger a neves brit Autocar szaklapnak nemrégiben egy interjút adott a márka GT sportváltozatainak jövőjével kapcsolatban, és két igencsak fontos információt is kiszivárogtatott.
Az újkori Fiat 500 lassan aggastyánnak számít a piacon, ugyanis idén immár kilencedik életévét tapossa (2007-ben, vagyis a legendás ős 50. születésnapján mutatták be), a vásárlók azonban mind a mai napig szeretik és viszik a típust, amin nem csodálkozhatunk: nincs még egy olyan kedves és stílusos kisautó a piacon, mint az 500-as, ráadásul a négykerekű mind a mai napig fiatalnak hat.
Mindeddig az alig 1-2 hónapja bejelentett, és a márciusi Genfi Autószalonon debütált Porsche Cayman GT4-et tartottuk a piac legizgalmasabb élményautójának (már ha a kis féltonnás ’szöcskéket’, mint például a Caterham modellek, nem számoljuk), azonban úgy néz ki, hogy a Porsche most rátett még egy lapáttal: leleplezte a Boxster Spydert, vagyis a középmotoros roadster széria csúcsmodelljét. Bár…
Noha a Volkswagen Beetle továbbra sem ér el hatalmas sikereket a világpiacon, a németek nem riadnak vissza attól, hogy még több pénzt költsenek rá. Ezúttal rögtön négy – két kupé és két kabrió – különleges, egyelőre csak koncepcióként létező változatot visznek New Yorkba, hogy ezekkel próbálják meg elhódítani a vásárlók szívét.
A mai nap folyamán a Dacia vezetősége bejelentette, hogy egészen pontosan egy év múlva, 2016. április elsején egy olyan típust mutatnak be, amivel az egész világot a feje tetejére állítanák: nem másról, mint egy méregdrága luxuslimuzinról szól a fáma, ami egyenesen a Mercedes-Maybach S-osztály ellen szállna ringbe.
Bár hazánkban sajnos nem elérhetőek a Cadillac modelljei, tőlünk nyugatabbra, Európa néhány országában gond nélkül hozzájuthatunk hivatalos úton az amerikai márka autóihoz, amik nagyon szeretnének versenyezni az öreg kontinens patinás prémiumgyártóinak portékájával. Ennek alátámasztására a New York-i Autószalonon be is mutatkozik a Cadillac legnagyobb luxusszedánja, a CT6, melyről az internetnek…
Tesztautónk indulómodell, nyakában mégis 23 milliós árcédula lóg. Valamit nagyon tudnia kell a nemrégiben frissült Mercedes-Benz CLS 170 lóerős kiadásának, hogy ezt megindokolja. A négyajtós kupé nem hazudtolja meg magát, és a világ legfejlettebb segédrendszereit felmutatva igyekszik a csúcsra törni.
A Mercedes-Benz mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektet SUV kínálatára, mely a nagy átkeresztelések mellett nemrég egy új szegmensbe is belépett, méghozzá a GLE Coupé képében. Mindeközben GLE néven frissült az ML is, és hamarosan érkezik a GLK utódja, immár GLC betűhármassal. Ezzel még mindig nem elégedett meg a csillagos gyártó, és megmutatta nekünk következő tervét, mely egy kisebb terep-kupét…
A New York-i Autószalon ma nyitotta meg kapuit, s mivel Amerika egyik legfontosabb autós eseményéről beszélünk, nem meglepő, hogy számos gyártó itt leplezi le legfrissebb modelljeit. A Lexus is így tett az RX-szel: a japánok nagyobbik SUV-ja a tengerentúlon, vagyis legfontosabb piacán mutatkozott be.

Az Infiniti QX50 névre keresztelt (korábban EX37/EX30d néven ismert) közepes méretű crossovere igencsak szerethető autó, köszönhetően kiváló vezethetőségének és egyedi hangulatának, azonban a típus legnagyobb hibája egyértelműen szűk második üléssora volt, ami számos vásárlót tántorított el az autótól.
A nagyobb méretű, vagyis teljes értékű hétüléses egyterűek piaca egyre kisebb, ugyanis sok-sok vásárló inkább a kevésbé praktikus és jóval szűkebb, azonban jelentősen olcsóbb 5+2 üléses kompakt egyterűek mellett dönt, amelyekből egyre nagyobb számban találunk a piacon.
A New York-i Autószalonon a Subaru a márka rajongóinak nagy örömére egy olyan, a BRZ sportkupén alapuló koncepciót mutatott be, amire már a Toyota GT86/Subaru BRZ testvérpár debütálása óta mindenki nagyon vár: egy bivalyerős, radikális sportverziót. S ha a kis japán gyártó ilyen koncepciókkal ’játszadozik’, az biztosan nem véletlen, ugyanis a Subaru nem igazán rendelkezik felesleges kapacitással,…
A Hyundai a 11. Szöuli Autószalonon ünnepli vadonatúj formatanulmányának, az Enduro életmód szabadidőautónak a világpremierjét, továbbá számos modellt most mutat be elsőként a nagyközönségnek.
A VisionC koncepció vonalait és színeit felhasználva mutatta be legújabb modelljét a Škoda, amely gyökeresen elrugaszkodik az eddigi irányoktól. A típus sosem fog közúti engedélyt kapni, és még csak nem is azért, mert 10 méter hosszú és tanulmány.

A Szöuli Autószalonon mutatta be legújabb modelljét a Kia. Bár a Novo névre hallgató négyajtós kompakt modell egyelőre tanulmány státuszt visel, kijelöli a márka útját a kínálat bővítésében.
A BMW X3 egészen a 2004-es bemutatkozása óta némileg kívülállónak számított a márka palettáján belül. Egyedülálló formáival mindig is megosztotta a közönséget, még ha a 2010-es generációváltás alkalmával közelebb is került valamelyest testvéreihez. Úgy tűnik, most megunta ezt a szerepet a közepes SUV, és a 2014-es modellfrissítés alkalmával elirigyelte az új X5-ös orrának formai megoldásait, ezzel…
Az elmúlt időszak tanulmányai által kijelölt utat követve frissült fel a Mitsubishi Outlander. A változás azonnal látható: az eddig meglehetősen semleges orrkialakítást vagány megjelenésűre cserélte a tágas SUV.

A New York-i autószalonra a Kia több meglepetéssel érkezett, ami nem meglepő, hiszen a koreai gyártó számára rendkívüli fontossággal bír a tengerentúli piac. Igen, az amerikaiak is szeretik a kiváló ár/érték arányú Kiákat, s különösképp az Optima szedánt, ami Európában is nagy népszerűségnek örvend.
A BMW X3 egészen a 2004-es bemutatkozása óta némileg kívülállónak számított a márka palettáján belül. Egyedülálló formáival mindig is megosztotta a közönséget, még ha a 2010-es generációváltás alkalmával közelebb is került valamelyest testvéreihez. Úgy tűnik, most megunta ezt a szerepet a közepes SUV, és a 2014-es modellfrissítés alkalmával elirigyelte az új X5-ös orrának formai megoldásait, ezzel…
A New York-i autószalonra a Kia több meglepetéssel érkezett, ami nem meglepő, hiszen a koreai gyártó számára rendkívüli fontossággal bír a tengerentúli piac. Igen, az amerikaiak is szeretik a kiváló ár/érték arányú Kiákat, s különösképp az Optima szedánt, ami Európában is nagy népszerűségnek örvend.
Testvérei példáját követve ráncfelvarrást kapott a Toyota RAV4. Az új márkaarculatba jól illeszkedő orrkialakítás mellett a crossover legnagyobb újdonsága a hibrid variáns érkezése.
A Mercedes-Benz már az év elején lerántotta a leplet a BMW X6 közvetlen ellenfelének szánt GLE Coupé-ról, sőt, rögtön bemutatkozott a terep-kupé AMG sportváltozata is. Ezúttal már hazánkban is rendelhetővé vált a sportos óriás, melynek exkluzív klubjába 20 millió forint feletti a belépő.
A cím láttán talán néhányan furcsa tekintettel kattintottak a cikkre, azonban egy fontos dolgot már az elején le kell szögeznünk: a március elején megválasztott COTY Év Autója és a Világ Év Autója cím nem ugyanaz. Előbbi csupán Európára, míg utóbbi a világ minden szegletére kiterjed – noha az idei jelöltek között rengeteg átfedést vélhetünk felfedezni.
A technológiai fejlődés mellett mindig is fontos szerepet játszottak a látványos és divatos formák az autóiparban. Nincs ez másként most sem, így nem meglepő, hogy néhány gyártó nem csak az autós eseményekre, hanem a divatvilággal kapcsolatos rendezvényekre is meglepetéssel készül. Így tett most a Peugeot is, mely egy igazán érdekes büféautóval örvendeztet meg minket a Milánói Divathéten.
A megfizethető és relatíve olcsón fenntartható, családi használatra és telekjárásra egyaránt alkalmas terepjárók – vagy ha úgy tetszik, crossoverek – kategóriájában mindeddig egyetlen versenyzőt lehetett igazán komolyan venni. Természetesen a Dacia Dusterről van szó, amely típus évek óta fantasztikus sikereknek örvend mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacon; nálunk például több évig a…

Az Autó Pult szerkesztősége a magazin minden kedves Olvasójának sok-sok jóban és finomságban gazdag, kellemes húsvéti ünnepeket kíván. Vezessenek óvatosan, a szabályok betartásával figyeljenek az ilyenkor esedékes rendőrségi razziákra, és kérjük Önöket, hogy az alkoholfogyasztást a sofőrködéssel semmiképp se egyeztessék össze. Jó pihenést kívánunk!

Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
A legfrissebb hírek szerint új belépő modellen dolgozik a Ferrari. Persze az újdonság sem lesz tömegek kiváltsága, de bemutatásával a Porsche 911 Turbo és a McLaren 570S komoly konkurenciát kaphat.
Angliában egykoron virágoztak a sportautókat gyártó manufaktúrák, azonban a gazdasági válság óta már csak egy-két cég van életben, és bizony azok is megszenvedték az elmúlt időszakot. Az Ultima Sports azonban ismét életet szeretne lehelni magába, amit természetesen egy vadonatúj modell bemutatásával érnének el, mely a hangzatos Evolution nevet kapta.
A 90-es évek derekán a Mercedes-Benz kimondottan népszerű modellt állított talpra: az akkoriban forradalminak számító keménytetejével az SLK roadster hamar helyet talált a szívekben. Azóta a típus másodhegedűs lett a folyamatosan bővülő kínálatban. Ez változhat meg még az idén: SLC néven érkezik a típus megújult verziója.