Amikor az európai prémium autógyártásról beszélünk, általában mindenkinek a német trió ugrik be először, pedig nem csak ők készítenek kiemelkedő minőségű négykerekűeket az öreg kontinensen. Több példát is hozhatnánk ennek bizonygatására, ám ezúttal a Volvót kell kiemelnünk, ugyanis nemrégiben a svédek középkategóriása tett látogatót a szerkesztőség garázsában, méghozzá a legfrissebb (és legkisebb)…
A Mazda3 kiváló versenyző a kompaktok kategóriájában, azonban kétségtelen, hogy van néhány hiányossága. Az egyik legégetőbb ezek közül egy gyengébb dízelmotor hiánya, hiszen a japánok eddig kizárólag 150 lóerős öngyulladóssal kínálták az autót, ami amellett, hogy sokak számára feleslegesen erős, jóval drágább is, mint bármelyik benzines. Ezt azonban hamarosan orvosolják a gyáriak, ugyanis bekerül…
A Volkswagen az ellene indult lejárató kampányt a lehetőségekhez mérten megfelelően és alázattal kezeli, a bizonyos motortípusok esetében a kibocsátási normák nem teljesítése miatt már kész megoldással rendelkeznek a németek, hogy az erőforrások mindennek megfeleljenek. Néhány kisebb módosítással a kérdéses erőforrások a gyártó szerint már nem lépik túl a határértékeket.

Több mint ötéves fennállása alatt az Autó Pulton rengeteget foglalkoztunk az autózással; a tapasztalat-szerzés mellett pedig mi sem fontosabb, mint annak átadása. Az alábbiakban összegyűjtöttük 30 legfontosabb tanácsadó cikkünket, amely az autózás teljes spektrumát igyekszik lefedni az autóvásárlástól a műszaki tudnivalókon át annak lehető legbiztonságosabb lebonyolításáig. Érdemes végigböngészni…
A BMW M2 érkezését a márka rajongói nagyon-nagyon várták, ami nem csoda, hiszen nem kellett nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy már látatlanban kitaláljuk, a kínálat egyik legizgalmasabb és legérdekesebb M-es modellje (lesz) a jószág, már csupán abból kiindulva, hogy könnyebb az M3/M4 párosnál, a lényegi menetdinamikáért felelős komponenseket pedig egyenesen a nagytestvérektől örökli.

A Mercedes F1-es versenyistállójánál nagy az öröm, ugyanis a németek az idei évben mind az egyéni világbajnoki, mind pedig a konstruktőri világbajnoki címet meg tudták kaparintani. A nagy ünneplés mellett ilyen jeles eseményekről egy ilyen nagy márkának viszont illik stílusosan és maradandó formában is megemlékezni, a Mercedes-Benz pedig természetesen nem hagyta ki a ziccert és egy limitált…