Már hosszú ideje folynak a találgatások illetve érkeznek az újabb és újabb információk a Porsche középmotoros modellsorozatainak, a Boxster és Cayman modelleknek a frissítéséről.
Épp ezen a héten írtunk a Hyundai frissen bejelentett Genesis luxusmárkájának első modelljének közeledtéről, a G90 nevű luxuslimuzinról, a gyártó hazai piacán máris bejelentette a zászlóshajót, ami többek között a Mercedes S-osztály, a 7-es BMW, az Audi A8 és a Jaguar XJ ellen kívánja felvenni a kesztyűt, a korábbi Hyundai Equus utódjaként.
Ben Collins neve sokaknak lehet ismerős: mint utólag kiderült, a brit úriember testesítette meg Stig alakját a Top Gear tévés autósmagazin műsoraiban. Emlékeztetésképp, Stig volt az a fehér ruhás, mindig sisakban mutatkozó pilóta, aki a Top Gear vesenypályáján felállította az autókkal az etalon köridőket, amelyek az összehasonlíthatóságot szolgálták.
Sokan nem nézik jó szemmel, hogy az Euro NCAP-nál jó ideje fontos szerepet játszik a végső eredményben a biztonsági asszisztensek értékelése. Pedig kétségtelen, hogy a technológia mai állása szerint már igencsak fontos szerepet játszanak ezek a rendszerek, hiszen képesek lehetnek akár megelőzni is egy balesetet, de rosszabb esetben is jócskán mérsékelhetik a károkat. Éppen ezért érdemes lehet…

Noha tesztjeinken a Ford újdonságainak nem sikerült minden területen bizonyítaniuk rátermettségüket, a sportos modellek tekintetében még mindig nagyon erős kék oválos gyártó. A Focus ST igazi vagány sportkompakt, az összkerekes, bivalyerős RS-t pedig már mindenki várja. Ha mindez nem lenne elég, a gyártó még kiélezettebb verzió életre hívását tervezi.
A világ legolcsóbb full-frame fényképezőgépe. Persze ez kicsit olyan, mint a világ legkedvezőbb luxusautója: ha már sokat áldozunk, még többet kifizetni nem olyan nagy ugrás, igaz, ha mondjuk egy 5-ös BMW árában adnak 7-est, az sokak számára nyithatja meg a feljebblépés kapuját. Különösen, ha ezúttal nem autókról, hanem fényképezőgépekről beszélünk.