A General Motors tervei szerint a jövőben az Opel és a Chevrolet közötti szakadék mélyebb lesz, így a „villámos” márka eltávolodhat a mostanában hozzá több szempontból is erősen közeledő koreai-amerikaiaktól.
Habár a Cadillac korábban már bevándorolt Európába, sőt a magyar piacon is megjelent, sőt az árusítás egyes országokban folyik, még nem sikerült maradandó lábnyomot hagynia a számára új kontinensen, talán épp azért, mert a GM az ittenieknek túlságosan amerikaias modellekkel próbálkozott. Másképp lehet viszont az új ATS esetében, amit az Audi A4/BMW 3/ Mercedes-Benz C/Lexus IS ellen küldenek majd…
A furcsábbnál furcsább Guinness-rekordok között számtalan autós eredetű téma van, legutóbb a párhuzamos parkolás világcsúcsát sikerült megdönteni. Nem csalás, nem ámítás: ilyen rekord is létezik, túlszárnyalásához pedig immáron 25 centiméteres eredményre lesz szükség.
A frissen bevezetett Citroën C5 2.2 HDI, illetve a Peugeot 508 GT tesztelése során szinte adta magát az ötlet: muszáj összehasonlítani a két francia középkategóriást, hiszen papíron annyira hasonlóak, mint két egypetéjű iker, és ki ne lenne kíváncsi arra, hogy vajon melyikük az igazi legény a gáton.
A BMW logójának eredét illetően már fórumainkon is többen hangot adtak eltérő véleményüknek, ám ezúttal éppen a vállalat históriájának legnagyobb ismerői nyilatkoznak a sokat megélt jelvényről.
Segio Marchionne a Fiat-Chrysler testvériség mindenható ura legalább annyira célratörő, mint a Volkswagen-vezér Martin Winterkorn. Mindketten azon törik a fejüket ugyanis, hogy a zászlajuk alatt szolgálatot teljesítő sportautó-márkák eladásait populárisabb típusok kereskedelmi forgalomba bocsájtásával élénkítsék. Azt pedig, hogy a terv kiválóan beválik, a Porsche Cayenne vagy éppen a Panamera…