Egy ember megsérült, amikor három autó ütközött a Pest megyei Mogyoródot Szadával összekötő úton pénteken reggel - közölte a rendőrség. A helyszínelés befejezéséig félpályás útzár van érvényben.
Tavaly 50 fiatal vetett önkezével véget az életének Magyarországon. Az InfoRádió által megkérdezett pszichológus azt mondta: ezzel hazánk Dél-Korea után a második helyen áll az öngyilkosságok számát tekintve. A problémára a napokban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is felhívta a figyelmet.
Sehová nem fordulhatnak a panaszaikkal azok a vevők, akik MBT cipőt vásároltak, mert a forgalmazó cég jogutód nélkül megszűnt, a boltok pedig sorban zárnak be. Pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz sok panasz érkezett a domború talpú lábbelikre - tudta meg az InfoRádió Fülöp Zsuzsannától, a hatóság szóvivőjétől.
Törpevíziló (Hexaprotodon liberiensis) született pénteken a Nyíregyházi Állatparkban; a kis borjút már megtekinthetik a sóstógyógyfürdői látványosságba látogatók.