2011-es premierjét követően a Peugeot 508 két éve már kapott egy ráncfelvarrást, ám a jelek szerint a márka ismét frissítéssel szeretné életben tartani a középkategóriás.

Ennél hangzatosabb és elborultabb körítést már nehezen adhatna a Ford az 1.0 EcoBoost motornak. A háromhengeres benzinest ezúttal egy gördeszkára szerelték rá, majd hozzátették a korai nyugdíjazásból frissen visszatért B-kategóriás akcióhős Dolph Lundgrent, hogy előálljon a hónap egyik legőrültebb autós vonatkozású videója.
Papíron az üzemanyagcellás, azaz hidrogénes meghajtás mindkét világ legjobbjának hangzik: tisztább és hatékonyabb, mint a benzines társaik, miközben hasonló infrastruktúrával működtethető. Egy friss tanulmány viszont arra mutat rá, hogy 10 éven belül még mindig erősen a perifériára korlátozódik majd.
Formailag még ma is igazán frissnek hat, mégis immár három esztendeje mutatkozott be a Citroën C4 Picasso második generációja. A különleges megjelenésű modell sikertörténetnek bizonyult, a népszerűségét pedig ráncfelvarrással igyekeznek fenntartani a franciák.

Aki régebb óta ismer minket, jól tudja, hogy hajlamosak vagyunk kitekingetni az autók világából, de teljesen azért soha nem engedjük el a kormánykereket. Ezúttal is egy ilyen történet következik, amely valószínűtlensége okán a fikció határát súrolja. Nem kellett hozzá más, csak egy Toyota Hilux, egy sivatag és egy kis hamisítatlan ítéletidő.

Első ránézésre szinte semmi különös nincs a tesztre fogott fekete Mondeóban – na jó, az elegáns 19 colos felniszett és a gazdag krómozás azért sejteti, hogy ezúttal nem egy hagyományos változatról van szó, de alapvetően csak az első kerékjárati ívek mögött, valamint a hátsó Ford embléma alatt díszelgő Vignale feliratok teszik teljesen egyértelművé, hogy mivel is van dolgunk pontosan.