2016 nyarától duplájára nő a BMW i3 modellváltozatainak kínálata a 33 kWh-s akkumulátorcsomag opciójával. A kizárólag elektromos és hatótáv-növelő benzinessel (REX) ellátott kivitelekhez is elérhető pakk még a legkevésbé ideális körülmények között is 200 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
Nem csalás, nem ámítás: visszatért a McLaren kínálatába az ezredvég rekorder szuperautója, az F1. A háromüléses különlegességet persze nem újonnan gyártják Wokingban, hanem egyetlen gyártói kézben maradt példányról van szó, amelyet a McLaren Special Operations alapos gondozás után állít eladósorba.
Sokszor nincs más választás, ha pakolni kell, de mégis elképesztő adat, hogy a tavalyi évben az autók tetejére tett tárgyak milliárd liternyi üzemanyag elpusztítását okozták összesen.
A PSA nemrégiben bejelentette, hogy a jövőben piacra dob egy pickupot, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy a franciák a nulláról építkeznek majd, vagy valamelyik konkurenstől szerzik be az alapokat – noha a legtöbb szakértő szerint egyértelmű volt, hogy utóbbi lesz a nyerő megoldás. A papírforma pedig be is jött, hiszen a PSA egyik vezetője bejelentette, hogy kész platformot használnak majd az…

Noha még csupán a hibrid és elektromos járművek hajnalát éljük, a BMW már a ráncfelvarrást készíti i divíziós járművei számára. Az i3 frissítésével kapcsolatos információköteg már délelőtt landolt Olvasóink asztalán, most pedig a hibrid sportautóként aposztrofálható i8 megújulásának részleteibe gázolhatunk – a fő irány nem meglepő módon a nagyobb teljesítmény és a megnövelt hatótávolság.
2016 nyarától duplájára nő a BMW i3 modellváltozatainak kínálata a 33 kWh-s akkumulátorcsomag opciójával. A kizárólag elektromos és hatótáv-növelő benzinessel (REX) ellátott kivitelekhez is elérhető pakk még a legkevésbé ideális körülmények között is 200 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
Noha még csupán a hibrid és elektromos járművek hajnalát éljük, a BMW már a ráncfelvarrást készíti i divíziós járművei számára. Az i3 frissítésével kapcsolatos információköteg már délelőtt landolt Olvasóink asztalán, most pedig a hibrid sportautóként aposztrofálható i8 megújulásának részleteibe gázolhatunk – a fő irány nem meglepő módon a nagyobb teljesítmény és a megnövelt hatótávolság.
A Volkswagen meglehetősen fiatal munkásautója, az Amarok nevű pickup az elmúlt években megszokott trendektől igencsak eltérő módon frissült: a VW az egyre jobban elterjedő ’downsizing’ (kisebb motorok) helyett egyenesen az ’upsizing’ filozófiára voksolt, és jelentős mértékben megnövelte az autó motorját.
Az olaj hordónkénti árának jelentős emelkedését nem meglepő módon a hazai üzemanyagárak is lekövetik, ennek értelmében a MOL ismételten áremelést jelentett be: szerdától a benzin bruttó literára 3, míg a gázolajé 4 forinttal emelkedik.