A tavalyi Los Angeles-i Autószalonon bemutatott prototípus a Genfi Autószalon alkalmával márciusban már Európába is elhozta az új idők szelét, és ezúttal már a végleges, gyártásba kerülő, új Subaru Imprezát csodálhatjuk meg a fotókon.
A kínai piac felfuttatásából egyik legjobban profitáló autógyártóként a Mercedes a májusi Sanghaji Autószalonon már a jövő meglehetősen vonzó A-osztályát mutatja be.
Míg húsz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a körforgalom csak a közlekedésmérnökök furcsa hóbortja és a Lánchíd előtt is csak azért van „kör alakú kereszteződés”, hogy a turisták lássák, mi is ismerjük a nyugati csodákat, addig manapság már hazánkban is telerakják az utakat körforgalmakkal, melyeken számos esetben vegyes érzelmekkel hajt át az ember, pedig az elv jó, mégis néha bosszúságot okoz.
Ezúttal nem egy csodálatos, több millió dolláros költségvetésű gyári videón mutatjuk be a Ferrari vadonatúj, négyüléses büszkeségét – amelyet Genfben mi is részletesen megvizsgáltunk -; most csupán egy „magánfelvételen” csorgathatják nyálukat az FF-re.
A kínai Brilliance-szal közösen vágott új, hálózatról tölthető hibrid fejlesztésébe a BMW, amelynek az ottani hosszított tengelytávú 5-ös szedán adna alapot.
Az elmúlt hónapokban az autós média összehordott fűt, s fát a várva-várt F10-es kódjelű BMW M5-tel kapcsolatban, amely szériagyártású kivitelében első ízben a szeptemberi Frankfurti Autószalonon fogja elkápráztatni a nagyközönséget.