Uruguayt fektette két vállra: az első gólnak a szerzője nem teljesen bizonyos, a másodiknak pedig az előzményeként megadott büntetője nem volt egyértelmű.
A nemzetközi élmezőnyben versenyez, mégis szívügye a hazai autósport. Michelisz Norberttel az MNASZ tisztújítás előtt készítettünk interjút. Hogy látod pár nappal az MNASZ tisztújítója előtt a helyzetet? Szakmai és előrelátó a Szujó Zoli által képviselt stratégia. Szerintem pontos helyzetképből indul ki és a megfelelő irányt célozza meg. Ugyanakkor
1975-ben ezen a napon, november 29.-én tragikus körülmények közt, repülőgép szerencsétlenségben vesztette életét kétszeres Forma-1-es világbajnok Graham Hill, többedmagával. A Hill által vezetett kisrepülőgép lezuhant, amikor a hertfordshire-i Elstree Aerodrome-on ködben próbált landolni. A baleset következtében elhunyt Hill és Embassy Hill verseny
Az egyetlen olasz WRC futamnak, a Szardínia Rallynak hoszzútávú jövője van a Rally Világbajnokságon, derült ki a WRC naptár bejelentése után. Régen több, aszfaltos és murvás olasz WRC futam is létezett, azonban most már csak a Szardínia Rally létezik állandó versenyként. A murvás, meleg körülmények között sorra kerülő versenynek pedig komoly jövő
Kyle Larson gondol a jövőjére, és befektetett egy arizónai házba, melynek vételára több, mint 5 millió dollár volt, mely átszámítva meghaladja a 2 milliárd forintot. Az outkick információ szerint a 30 éves Larson egy 6500 négyzetméteres Scottsdale-i házat vásárolt. A négy hálószobával és öt és fél fürdőszobával rendelkező otthonhoz tartozik egy sza
Alekszej Popov, orosz F1-es kommentátor nem bízik abban, hogy a Forma-1 egyhamar visszatér az orosz televíziók képernyőjére. Nikita Mazepinnel és szponzorával, az Uralkalival a Haas csapat az idei szezon előtt felbontotta a szerződését az ukrajnai konfliktus miatt. A Ferrari pedig a Kaspersky támogatását vesztette el, illetve a Szocsiban megrendezé
A légkondi a kommentátorokkal is ki tud babrálni, adásunkból kiderül, kivel is tette meg... És végre Ákos és - szokás szerint - Attila is egy sokgólos meccsen van túl, elmesélik milyen volt.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke nagyon örül a WRC-ben látott idei finn sikereknek, szerint komoly jövő várhat honfitársaira a sorozatban.
Max Verstappen megérti, hogy Daniel Ricciardo miért akart távozni négy évvel ezelőtt, de szerinte visszatérő csapattársa jobban járt volna, ha a Red Bullnál marad.
Elérkeztünk a katari labdarúgó-világbajnokság csoportkörének zárófordulójához, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a csapatok többségénél javában megy a számolgatás. Mi is ezt tesszük: mutatjuk, ki hogyan juthat vb-nyolcaddöntőbe!
Beadta a felmondását a Ferrari elnökségének Mattia Binotto. A csapat bejelentette a versenyistálló vezetőjének távozását. Utódját még nem nevezték meg.
Ott Tanak még nem találta meg 2023-as csapatát, azonban a hírek szerint egyre közelebb kerül az M-Sport csapatához, bár úgy tűnik, világbajnoki címért nem fog tudni versenyezni.
Arról volt szó, hogy küldik, végül azt jelentették be, hogy önként megy – de nem ez az egyetlen ellentmondás az elmúlt hetekből Mattia Binotto és a Ferrari kapcsán. A nyilvánvalón túl (2022-es bajnoki vereség) más okai is voltak, lehettek a csapatfőnök távozásának.
Elképesztő napok előtt áll a labdarúgó-világbajnokság mindössze 16-ból három nyolcaddöntős hely kelt el a csoportkörök utolsó fordulója előtt, így szinte minden csoportban elképesztő versenyfutás várható a továbbjutásért. A mérkőzéseket az elkövetkező négy napban 16 és 20 órától az M4 Sporton és a Duna World-ön párhuzamosan közvetítjük.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fifa) megbüntette a német válogatottat, amiért a Spanyolország elleni világbajnoki csoportmérkőzés előtti kötelező sajtótájékoztatón a csapatot egyetlen játékos sem képviselte.