Lewis Hamilton már megszokta, hogy céltábla, és nem igazán érte váratlanul, hogy a Max Verstappennel való összecsapásuk ismét egy balesettel ért véget.
A turizmus számára az itt forgatott James Bond film tette fel a térképre a kelet-tiroli települést. Turisták és filmrajongók hét éve folyamatosan érkeznek és keresik azt a dombot, ahol a főhős a repülőjével átgázolt egy épületen.
A címvédő és éllovas Ferencváros 2-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában. A Fehérvár kiütéses győzelmet aratott a Kisvárda ellen.
A Mads Östberg, Johan Johansson norvég, svéd kettős nyerte a Mercarius rali országos bajnokság idényzáró futamát, a vasárnap zárult Zemplén-ralit, ezzel pedig az abszolút bajnoki címet is elhódította.
George Russell álomszerű hétvégén van túl a Brazíliában, a szombati sprint után ugyanis a vasárnapi főversenyt is behúzta, gyakorlatilag végig irányítva a futamot. A 71 körös viadal végére azonban egy kicsit aggódhatott, hiszen Lando Norris kiesése miatt jött egy safety car fázis, ezért teljesen felzárkózott mögé a csapattárs Hamilton. A fiatalabbi
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. Interlagosban bár a versenyt George Russell nyerte, csapattá
A Red Bull csapata látszólag kényelmes helyzetben van a szezon ezen szakaszán, hiszen mostanra már mindkét bajnoki címet simán behúzták, azonban lenne még egy olyan céljuk, amit eddig sosem sikerült elérniük. Ez az lenne, hogy az egyéni világbajnokság első két helyen zárjanak versenyzőikkel. Ehhez Sergio Pérez összetettbeli második helye kellene, á
Végéhez közeledik a Forma-1-es szezon és néhány versenyző szerződése le fog járni. De vajon melyikük jön át az IndyCar-ba? Miközben Colton Hertától megtagadták a szuperlicencet, amely lehetővé tenné számára, hogy a Forma-1-be lépjen (és Alex Palou továbbra is mérlegeli a lehetséges jövőjét), úgy tűnik, hogy a tengerentúlra érkező F1-es versenyzők s
Szinte előre érezte Max Verstappen, hogy csatájuk során nem fog elég helyet kapni Lewis Hamiltontól. Szerinte a britnek meg sem fordult a fejében engedni.
Igazságtalanul kapott egy kört Cunoda Juki a brazíliai versenyen, mert bizarr helyzetet teremtett az FIA rendszerének egy hiányossága. Elmagyarázták, miért nem vehette vissza a körét, miközben mindenki más igen.
Örömkönnyek, pezsgőfürdő – George Russell a gyerekkorában csodált bajnok csapattársaként vált győztessé a Forma–1-ben, és alig hitte, ami vele történik. Érzésekről, örömkönnyekről és a megtett rögös útról mesélt.
A Liu fivérek hamarosan kínai állampolgárok lehetnek, és a kelet-ázsiai ország színeiben versenyezhetnek. Csang Csing Lina, Liuék korábbi edzője már a jövő kínai rövidpályás gyorskorcsolyázó-válogatottját építi.
Cristiano Ronaldo másfél órás interjút adott, amelyben kiosztotta a Manchester Unitedet, a jelenlegi és a korábbi edződ, de Wayne Rooney sem úszta meg.
A Zemplén Rallyval zárult a 2022-es Országos Rally Bajnokság, a versenyzők pedig igyekeztek szórakoztatni a szurkolókat. A Muki Rally Videó összeállítása Erdős Levente felvétele A Rally Photography PLCZHU csatorna felvételei Egy belső Mádról
Joel Embiid karriercsúcsot jelentő 59 ponttal vezette győzelemre a Philadelphia 76ers-t az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi fordulójában.
Harry Kane-éknek a fiatal és mindenre eltökélt amerikaiakkal, a Gareth Bale vezette walesiekkel és a tornára a legmagasabban rangsorolt ázsiai válogatottként érkező irániakkal kell felvenniük a versenyt a B csoportban.
Lewis Hamilton továbbra sem tudott nyerni az idén, de a Brazil Nagydíjat követően nem úgy tűnt, mintha ez nagyon bántaná. A csapattársa, George Russell élete első győzelmét szerezte, aminek Hamilton nagyon örült. A hétszeres világbajnoknak nem volt könnyű versenye, miután még az elején ütközött Max Verstappennel, ami miatt a hollandot büntették. Az
Fél év alatt rengeteg országba ellátogatott már Novák Katalin. Az új köztársasági elnök igen dinamikus, rendezvényről rendezvényre jár, a tempót pedig igen jól bírja, ami annak is köszönhető, hogy rendszeresen sportol.
Kasper Hjulmand, a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya véglegesítette a vasárnap kezdődő katari világbajnokságra nevezett 26 fős keretét, amelybe ezúttal öt játékost választott be.
Max Verstappennek „megvoltak az okai”, amiért nem engedte el Sergio Pérezt maga mellett a Sao Paulói-i Nagydíj utolsó körében. A Red Bull holland kiválósága a második biztonsági autós szakaszt követően előzte meg mexikói kollégáját, hogy megpróbálja elkapni az előtte autózó Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Azonban a versenymérnöke megmondta n
Thierry Neuville nyerte a Japán Rallyt, amihez azonban Elfyn Evans defektje is kellett. A belga versenyző beismerte, nagyon rossz vasárnapja volt. Thierry Neuville 4 másodperc előnnyel várhatta a Japán Rally utolsó öt szakaszát, és rögtön az első gyorsaságin 6 tizedre csökkent előnye. A verseny azonban a nap második szakaszán eldőlt, amikor Elfyn
Egy bevásárlóközpont parkolójába NASCAR szerelőket meghazudtoló gyorsasággal loptak le egy Corvette-ről kereket a tolvajok. A NASCAR boxcsapatának tagjai arról híresek, hogy a lehető leggyorsabban eltávolítják és kicserélik a gumikat. Nemrégiben azonban egy banda tagjai olyan gyorsan hajtottak végre kerékcserét, hogy ha nem a börtönbe mennének miat
Újra éledt a Red Bullnál a Multi 21 éra, így a csapat minél előbb pontot akar tenni az ügy végére. Az F1-es társadalom tagjai felháborodva követték az eseményeket az utolsó körben a Brazil Nagydíjon. Sergio Pérez ugyanis jóval előbb elengedte a kedvezőbb stratégián lévő Max Verstappent, hogy próbálja meg megelőzni Fernando Alonsót és Charles Lecler