Kocsis Imre a Rally2-es ponttáblázat éléről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt, melynek szakaszain korábban még nem versenyzett, de sok információt próbált begyűjteni róluk. Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn aratott győzelemmel a Rally2-es bajnokság élére ugrott és pozícióját később is sikerült megőriznie, a szezo
November 20-án kezdődik Katarban a labdarúgó-világbajnokság. Sorozatunkban a vb-k történetének legnagyobb botrányait, titokzatos eseményeit időzzük fel. Ezúttal főszerepben 1938, Párizs és a karlendítéssel felvonuló német válogatott.
Király Gábortól, a legendás kapustól tanulhatták meg a tizenegyesrúgás lélektanát azok, akik ott voltak az országos tizenegyesrúgó bajnokságon. A legfiatalabb versenyző 6, a legidősebb 69 éves volt. A büntetőverseny legjobbjait már szurkolótábor várta, a győztes pedig egymillió forintot tehetett zsebre.
Merő kíváncsiságból olvastam augusztusban egy könyvet, ami mint F1-rajongót, mint F1-es újságírót és mint nőt is kiakasztott. De Insta sztoriban tett megjegyzéseim meglepően sok reakciót kaptak és többekkel próbáltuk megvitatni a miérteket (nem jutottunk megoldásra). Ez adott egy ötletet egy komolytalan “rovathoz”, melynek keretében leások az F1-té
Három szabadkártyás versenyző is lesz Bahreinben, a WTCR utolsó előtti fordulóján. A bajnoki esélyesek közül ketten is extra szárnysegédekkel érkeznek. Negyedéves szünet után indul újra az utolsó WTCR szezon, méghozzá egy elég különleges duplázással. Bahrein után Szaúd-Arábia F1-es pályáján mutatkozhat be a sorozat. Márka Autó (Plusz)súly Audi RS3
Fekete Gyula idén szó szerint berobbant a Rally2-es bajnokságba, melynek második helyéről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt. A citroenes versenyzőnek sok problémája volt idén és ő is hibázott, így csodának gondolja, hogy még van esélye a bajnoki címre. Fekete Gyula az idei szezonig csupán három, Rally2-es futamon állt rajthoz és legjobb eredmén
Olyannyira örvend az új igazolásnak Franz Tost, hogy szerinte akár az AlphaTauri vezérét is köszönthetjük az újonc Nyck de Vries személyében. Bár a 27 éves holland pilóta csak egy versenyt teljesített Tsunoda két szezonjához képest, tapasztalattal bőven rendelkezik. Csak idén három különböző csapatnál teljesített szabadedzést, és egyik sem az Alpha
Kyle Busch a Phoenix-i verseny után elmondta, hogy ő semmilyen oknál fogva nem hagyna ki versenyt, még akkor sem ha a családjában van baj. Lehet, hogy Joey Logano és Roger Penske számára remek verseny volt Phoenix, de a NASCAR-közösség nagy része számára a 2022-es rájátszás nagy fináléja szomorúsággal volt beárnyékolva. Különösen a Joe Gibbs Racing
42 évvel ezelőtt gyakornoknak vették fel egy F1-es csapathoz, és egyből az „aerodinamikai részleg” vezetője lett. Adrian Newey elmesélte, hogyan játszott kulcsszerepet mindez abban, hogy a Red Bull mindenkit lepipált idén a szabályváltozásokhoz való alkalmazkodásban.
A Brazil Nagydíj számtalanszor hozott már izgalmas versenyeket, és az idei alkalommal is jó esély nyílik erre, főleg ha beigazolódik az időjárás-előrejelzés. Változó körülményeket várnak a 2022-es évad utolsó előtti versenyhétvégéjén, melyen háromból akár két napon is eshet. Pénteken lehet a legjobb idő, ez a nap tűnik leginkább száraznak, az időmé
Miközben Lewis Hamilton próbálja terelgetni George Russellt a Mercedesnél, Toto Wolff olyasmiket lát közöttük, amit csapattársak között még nem tapasztalt.
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke a héten arra figyelmeztetett, hogy az online visszaélések, köztük az önkéntesek és a hivatalos személyek elleni halálos fenyegetések tönkreteszik a Forma-1-et, ha nem ellenőrzik őket. A nemzetközi motorsportot irányító testület vezetője elmondta, hogy egy női steward nemrég halálos fenyegetéseket kapott, míg a sz
Igazi vezére a Red Bullnak Max Verstappen a csapat korábbi vezető versenymérnöke szerint, ám van gyenge pontja is: nem látja át annyira a technikai oldalt.
Bubba Wallace nemrég egy amerikai podcast vendége volt, ahol arról panaszkodott, hogy az emberek még mindig nem fogadják őt. Bubba Wallace, a NASCAR Cup Series mezőnyének egyetlen fekete versenyzője szerint a rajongók még mindig nem tudták elfogadni, hogy egyetlen afro-amerikai versenyzőként ilyen sikereket ér el. “Amikor megnyerem a versenyt és az
2023. június 30-án közös megegyezéssel megszűnik Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítője, Marko Krivokapics szerződése a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál.
Nyári Dia színésznő a minap még a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban volt látható, most pedig egy autóreklámban tűnt fel. A SsangYong reklámfilmjében Dia egy Tivoli Grandot csomagtartójába pakol, majd elindul (a reklám szerinti) kislányáért az iskolában. Sport módba kapcsolja az autót, és máris úgy érzi magát, mint egy autóversenyző. Versen
Négy évvel ezelőtt kegyetlenül elbánt a sors az egykori labdarúgó szövetségi kapitánnyal. Egervári Sándor sztrókot kapott, amelyet erős szervezetének köszönhetően túlélt, de mozgása azóta is kívánnivalót hagy maga után. A járását segítő botot sajnos nem dobhatja el.
Nem tartja igazságosnak pálcát törni Mick Schumacher felett, mégis olyan csapdában látja a németet Bernie Ecclestone, amiből az F1-en belül szerinte nemigen szabadulhat.
Max Verstappen a technikához kifejezetten gyenge, állítja a Red Bull korábbi főmérnöke. Guillaume “Rocky” Rocquelin, jelenleg a Red Bull versenyzőfejlesztői akadémiáját vezeti, azt mondja, az újdonsült világbajnoknak “még sokat kell fejlődnie” ezen a téren. Az Eurosport France Les Fous du Volant podcastjében beszélt erről Rocquelin: “Szerintem Seba