A címvédő Real Madrid 5-1-es győzelmének köszönhetően immáron története során 17. alkalommal csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből. Szoboszlai Dominik megszerezte hatodik találatát a Bajnokok Ligájában, többek között köszönhetően az ő góljának is jutott tovább a Lipcse. A Paris Saint-Germain nyert a Juventus otthonában és a
Max Verstappen bekerült a világ 500 leggazdagabb holland állampolgárai közé. A jelenleg domináns, kétszeres világbajnok először csúszott fel a listára az 500. helyre, annak ellenére, hogy a lista határértéke 10 millió euróval emelkedett, és így legalább 120 millió eurós nettó vagyonnal kell rendelkezni. A holland Quote magazin szerint Verstappen va
A tavaly megnyitott Bozsik Aréna nyitvatartása az energiaválság áldozata lett, a stadionra a Fradi elleni november 13-i meccs után határozatlan időre lakat kerül.
A történelem során Hollandia rengeteg legendás alakot adott a sportvilágnak, nem volt olyan korszak, amikor ne lett volna valamelyik sportágban egy-egy holland a sportága legjobbjai között, vagy akár annak a csúcsán. Elsősorban a labdarúgás volt az, amelyben a legtöbb legendát adták, de most mégis a Forma-1 az, ahol Max Verstappen révén a németalfö
Nem kizárt, hogy a hétszeres aranylabdás Lionel Messi a Paris Saint-Germain után az amerikai profi futballbajnokságban érdekelt Inter Miami játékosa lesz.
A gyorstöltő még nem lesz kész az első Gen3 szezon elejére, de néhány Formula E versenyen bevethetik az új formátumot. A Williams Advanced Engineering fejleszti ki az új, újratölthető elemeket (RESS) és a gyorstöltőt is, ami szükséges az új stratégiai elem bevezetéséhez. A Gen3 tesztelése alatt azonban több gyártónál is vibrálás lépett fel, ami tön
87 éves korában halt meg Mauro Forghieri, aki közel 25 évig vezette a Ferrari technikai csapatát. Főként a hetvenes években ért el sikereket, a Niki Lauda és Jody Scheckter fémjelezte időszakban. A Modenában született mérnök a Bolognai Egyetemről került a Ferrarihoz 1960-ban, majd miután sokan az ATS-hez igazoltak, hamar vezetői pozícióba került. E
Dietrich Mateschitz fiatal barátnője és fia osztozhat majd a Red Bull egykori tulajdonosának vagyonán. Max Verstappen második bajnoki címének még örülhetett Mateschitz, hiszen a holland a Japán Nagydíjon biztosította be a sikert. Viszont a csapat ötödik konstruktőri első helyét az osztrák milliárdos már nem érhette meg. Október 22-én hunyt el, hát
Günther Steiner gyakorlatilag megerősítette azokat a pletykákat, melyek szerint a Haas még a jövő hétvégi Brazil Nagydíj előtt véglegesíteni kívánja 2023-as versenyzői felállását. Mick Schumacher legfőbb riválisa a versenyzői ülésért, a veterán német honfitárs, Nico Hülkenberg Mexikó után azt mondta, hogy “optimista” a szerződés megkötésével kapcso
Adrien Fourmaux két hónap kihagyás után tért vissza a Rally Világbajnokság mezőnyébe a Spanyol Rallyn, ahol az M-Sport legjobb eredményét érte el. Adrien Fourmaux a belga Ypres Rallyn elszenvedett balesete után kihagyni kényszerült a görög Acropolis Rallyt és Új-Zéland Rallyt, és csupán a Spanyol Rallyn tért vissza. A francia versenyző végül jó t
A Trackhouse Racing főnöke elismerte, hogy amíg Kimi Räikkönen nem mondja azt, hogy nem szeretne versenyezni, addig övé a 91-es autó. Räikkönen fantasztikusan mutatkozott be augusztusban, a Watkins Gleni versenyen, szinte végig a top 10-ben hajtott, amíg bele nem keveredett egy balesetbe. Justin Marks, a Trackhouse Racing főnöke kijelentette, hogy
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint a szezon végére azért lett ennyivel rosszabb a teljesítményük, mert túlságosan hamar kezdték el áthelyezni a hangsúlyt a 2023-as autójuk fejlesztésére. Sok szurkoló, de még a rivális csapatok sem nagyon értették, hogy a Vörösök miért teljesítettek olyan gyengén a Mexikóvárosi Nagydíjon. Charles Leclerc
A Forma-1 is reagált azokra a hírekre, amelyek szerint a brazíliai tüntetések miatt elmaradhat az idei szezon utolsó előtt futama. A közösségi médiában a minap elterjedt, hogy veszélybe kerülhet a jövő heti Brazil, avagy tavaly óta hivatalos nevén Sao Pauló-i Nagydíj megrendezése az országban uralkodó állapotok miatt. Hogy nem teljes a nyugalom Bra
A Rally Világbajnokság szezonzáró japán versenyét bár csak két hét múlva rendezik, Kalle Rovanperának jóval hamarabb a Toyota hazájába kell mennie. A Japán Rallyt 12 év után rendezik meg ismét, és a Toyota úgy várhatja hazai versenyét, hogy idén megnyerte az egyéni és gyártók vb címét is. A japán gyártó nagyszabású ünnepségre készül, itt jelentik
Bár hivatalos bejelentés nem történt, Jimmie Johnson nagyon közel áll ahhoz, hogy visszatérjen a NASCAR Cup Series-be. Jimmie Johnson két évnyi IndyCar-os szereplés után mondott búcsút a szériának, és visszavonult a teljes munkaidős versenyzéstől. A legfrissebb sajtóinformációk szerint azonban nem sokáig ült a babérjain a hétszeres NASCAR Cup Serie
Golovin Vlagyimir kedden kijelölte a magyar női kézilabda-válogatott szűkített, tizennyolc fős keretét a novemberi Európa-bajnokságra. A szövetségi kapitány dacolva az eddigi trendekkel, nem a két Bajnokok Ligájában is érdekelt topcsapatból hívta be a legtöbb játékost. Némi meglepetésként kimaradt az eddig védekezésben fontos szerephez jutó Planéta
Tartogatott izgalmakat a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó játéknapja is. A Benfica például a 92. percben énelekte ki a sajtot a Paris Saint-Germain szájából, amely addig csoportgyőztesnek érezhette magát. Így a sorsolásnál kialakulhat az a pikáns helyzet, hogy a párizsi csapat azt a címvédő Real Madridot is kaphatja ellenfélként, amely nyáron
Miközben Sebastian Vettelhez és a vele elért sikereihez hasonlítja Max Verstappen idei eredményét, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, a hollandnem kapja meg a neki járó elismerést.
A Forma-1 képviselői szerint a Sao Pauló-i Nagydíj a tervezett beosztás szerint fog végbemenni, még a Brazíliában való politikai zavargások ellenére is. A szerdai nap folyamán olyan hírek láttak napvilágot, amikben az állít, hogy a Brazíliában való politikai tüntetések miatt a november 13-án esedékes Sao Pauló-i Nagydíj veszélybe kerülhet. Brazíliá
Egyik volt csapattársának átformálta a gyors autóról alkotott képét, a másik a Red Bullt dicséri, barátja pedig további rekordokat jósol – ellenfelek a világbajnok Max Verstappenről.
Általában nehéz összehasonlítani külön korok versenyzőit, Max Verstappen azonban épp most érte utol egyik tekintetben Ayrton Sennát. Sokszor hallhatjuk, hogy könnyebb a modern korban több futamgyőzelmet, dobogót, pole-t és leggyorsabb kört szerezni, mert több verseny van egy évben. Így egy pályafutás alatt könnyebben lehet megdönteni a múlt rekordj
A legjobb nyolcba kerülés a magyar női kézilabda-válogatott célja a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon. Az együttes az elmúlt napokban két felkészülési meccset játszott Tatabányán. Előbb 33-28-ra verte Romániát, majd 31-20-ra kikapott a németektől. Az utóbbi meccs nehézségeiről Vámos Petra válogatott kézilabdázó beszélt.
Jan Cerny és Lauri Joona úgy indult a Spanyol Rally WRC3-as kategóriájában, hogy amelyikük nyer, egyben világbajnoki címet is szerez. A rendkívül szoros küzdelmet pedig egy időbüntetés döntötte el a finn versenyző javára. A Spanyol Rally előtt Sami Pajari vezette a WRC3-as kategóriát, azonban csupán egyetlen ponttal előzte meg Lauri Joonát és Jan
Nem könnyű, de cserébe tét nélküli meccs vár a Ferencvárosra ma este a Trabzonspor otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában. A magyar csapat biztosan megnyeri a csoportját, a törökök viszont a továbbjutásért küzdenek.
A Forma-1 forradalmi tervét, hogy a gumimelegítő paplanok által biztosított 70 Celsius fokos hőmérsékletet 50-re csökkentik, várhatóan nem 2023-ban fogják majd bevezetni. Mivel a száguldó cirkusz 2030-ra teljes mértékben karbonsemlegessé válna, az egyik ehhez szükséges lépés az lenne, ha teljes mértékben megszabadulnának a gumimelegítő paplanoktól.
Adrian Newey, a Red Bull tervezőzsenijének felesége nem hagyta szó nélkül, hogy a The Times újságírója véleménycikkben kőkeményen nekiment a Red Bull-istállónak. Matthew Syed a The Times online kiadásában „A téveszmés Horner beszennyezi az egész Forma-1-t” címmel megjelent írásában rúgott bele jókorát az energiaitalos csapatba azok után, hogy nyilv
Heidi Klum szupermodell 2022-es halloweeni bulija a jelek szerint igazi családi esemény volt. Lánya, Leni (18) találkozott féltestvérével, Nathan Falco Briatoréval (12). Ráadásul Klum buliján jelen volt az egykori F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore ex-felesége, Nathan édesanyja, Elisabetta Gregoraci is. Briatori évekig nem tartotta a kapcsolatot Kl
Az ORB szezonzáró Zemplén Rallyra összesen 132 nevezés érkezett. A Rally1-ben 46, a Rally2-ben 39, a Rally3-ban 26, míg a Historic mezőnyben 21 páros küzd meg az utolsó bajnoki pontokért. Rally1 nevezések Rally2+Historic+J4F nevezések Rally3 nevezések