– Ismeretlen tettesek betörtek a Vasas raktárába, és ellopták az Armata Rossoblu szurkolói csoport két drapériáját, valamint egy molinót, amelyet az angyalföldiek 2018-ban elhunyt szurkolótársuk, Serfőző András emlékére készítettek. A transzparensek szombaton a Ferencváros-Gyirmót labdarúgó NB I-es mérkőzésen megjelentek a lelátón – fejjel lefelé.
Záhony – Filmbe illő módon, kalandos körülmények között jutott Budapestre a Fradi segítségével a Sahtar Donyeck labdarúgócsapatának szakmai stábja a háború által sújtott Ukrajnából. Az evakuálásban az FTC segített az edzőknek és kísérőiknek, akik a magyar fővárosból repültek haza Olaszországba.
Azt mondta, eddig azért nem beszélt, mert nem szeretett volna „a nagy nyilvánosság előtt üzengetésekbe kezdeni olyan dolgokról, melyek nem oda tartoznak”.
Ukrán és más nemzetiségű sportolók levélben fordultak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsághoz (IPC) azzal a kéréssel, hogy tiltsák el az orosz és a fehérorosz tagszervezeteiket, a sportolókat pedig ne engedjék részt venni semmilyen sporteseményen. Az ukrán résztvevők egyébként egyelőre nem tudtak elutazni a
A száz évvel ezelőtt született Hidegkuti Nándorra, az Aranycsapat húsz éve elhunyt egyik legendás labdarúgójára emlékezve rendeznek kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A tavalyi bajnok Tampa Bay Buccaneers lesz az egyik résztvevője az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) története első müncheni mérkőzésének.
Matthew Brabham az utóbbi években messzire került az Indy Lights-tól és az IndyCartól. Most visszatért a kiindulópontra. Győzelemmel. Matthew Brabham utoljára még 2015-ben versenyzett az Indy Lights mezőnyében. Akkor a szezon első három versenyét teljesítette azok után, hogy egy évvel azelőtt még negyedik lett teljes szezonja végén. 2016-ban aztán
Július 3-án jött volna a Hungaroringre az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) mezőnye. Helyi korlátozásokra hivatkoznak, de könnyen lehet, a szomszédos konfliktus miatt váltottak helyszínt. A magyar pálya helyét Monza veszi át, ezzel Imola után a második olasz helyszín lesznek a naptárban. Az olasz F1-es verseny pályája 2017 óta folyamatosan szerepel a
Tyler Reddick 90 domináns kör után volt kénytelen feladni a vezetést, miután defektet kapott, és Byronnal is ütközött. Tyler Reddicknek 151 körön keresztül minden úgy alakult, ahogy eltervezte a NASCAR Cup Series vasárnapi futamán az Auto Club Speedwayen. A 152. körben azonban, amikor a Richard Childress Racing Chevrolet-jén a bal hátsó gumi elszál
Esapekka Lappi és Janne Ferm fantasztikus tempót mutatott az egész Svéd Rally során és erőfeszítéseik végül a harmadik helyet eredményezték. Esapekka Lappi idén Sébastien Ogier-t helyettesíti a Toyota Gazoo Racing csapatában, és a Svéd Rallyval kezdte idei szezonját, ahol azonnal versenyképes tudott lenni végül a harmadik helyet megszerezve. “Nag
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Sportrádiónak adott interjút, amelyben elmondta, hogy miért jár folyamatosan magyar bajnoki meccsekre és hogy kik lehetnek majd a jövő új játékosai.
Daniel Suárez vasárnap majdnem megszerezte pályafutása első NASCAR Cup Series győzelmét az Auto Club Speedwayen. A 30 éves Suárez nagyot küzdött a verseny során és a végén majdnem elhappolta Kyle Larson orra alól a győzelmet. Ő és a Trackhouse Racing csapattársa, Ross Chastain az utolsó szakaszban gyorsult be igazán. Sajnos Chastain megpördülése vé
Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe feledtetve a Monte-Carlo Rallyn a Hyundait sújtó problémákat a második helyen zárta a Svéd Rallyt. A belga versenyző nem számított arra, hogy az élmezőnyben tud lenni. A Hyundai Motorsport csapatának komoly munkája kifizetődött a Svéd Rallyn, ahol előbb Ott Tanak, majd Thierry Neuville tudott a verseny élén áll
A Memphis Grizzlies Ja Morant fantasztikus játékával nyert otthon a San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A Magyar Jégkorong Szövetség (Mjsz) lemondta a fehérorosz válogatott elleni felkészülési mérkőzéseket azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (Iihf) hétfőn szankciókat léptetett életbe az orosz és a fehérorosz szövetség ellen az ukrajnai háború miatt.
A 2022-es ERC szezonban az indiai Team MRF Tyres tagjaként indul az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és új navigátora Igor Bacigál. A páros továbbra is Skoda Fabia Rally2 evóval versenyez, amely a csapat jellegzetes piros-fehér színeibe öltözik, jelezve, hogy gyári versenyzőkként állnak rajthoz az ERC-ben — áll a csapat által ma hivatalosan kiado
Viták folynak az F1-es csapatok között a 2022-es autók tömegéről. A hírek szerint csak egy istálló van az új határon belül, a többieknek problémáik vannak.
„Az MJSZ úgy döntött, hogy magyar csapat nem áll ki a két ország válogatottja ellen semmilyen korosztályban. A fehéroroszok ellen korábban lekötött felkészülési mérkőzéseket lemondjuk.”
Az FIA keddre rendkívüli WMSC ülést hívott össze, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az orosz sportolók kitiltására szólított fel. Miután Oroszország múlt hét csütörtök hajnalban megtámadta Ukrajnát, az F1 bejelentette az Orosz Nagydíj törlését. Azóta számos jelentős bajnokság és sportesemény szakította meg kapcsolatát Oroszországgal, orosz s
A Sports Business Journal információ szerint a széria tárgyalásokat folytat a chicagói városvezetéssel az utcai verseny megrendezéséről. A NASCAR továbbra is tárgyalásokat folytat arról, hogy utcai versenyt hozzon Chicago-ba, és a cél az, hogy az eseményt először 2023-ban rendezzék meg. A SBJ úgy tudja, hogy a NASCAR aktív tárgyalásokat folytat a v
Danny Ongais USAC-futamokat nyert, volt negyedik az Indy 500-on és indult a Forma-1-ben is. 79 éves korában érte a halál. Az 1942-ben született Danny Ongais eleinte szülőföldjén motorozott, volt Hawaii állam bajnoka is, mindössze 18 évesen. Ezt követően kipróbálta a gyorsulási versenyzést is, ahol 1966-ban második lett az NHRA US Nationals Top Fuel