Majdnem 200 kilométert futott embertelen körülmények között, menet közben azt írta, hogy „már mindenki megbánta a bűnét, hogy benevezett erre az őrületre”.
Gyorsan peregnek az események a 17 éves Bors Bertold körül, aki az idén vághatott neki először profi körülmények között gokartbajnokságnak. A váltós DD2-ben, felnőttek között azonnal magyar bajnok lett, első komoly nemzetközi versenyén, a Rotax Max Grand Finalsen pedig több nemzeti bajnokot legyőzve ért el kiváló eredményt. „Már a magyar bajnokságb
Ma hivatalosan is bejelentették, hogy az Andretti Autosport leszerződtette a háromszoros W Series bajnok Jamie Chadwicket, aki a 2023-as INDY NXT by Firestone szezonra csatlakozik hozzájuk. Chadwick az Andretti Autosport 28-as számú Dallarájával áll majd rajthoz. Ezzel 13 év óta ő lesz az első nő, aki teljes szezont teljesít az INDY NXT (korábban I
A japán csapat 2-1-re legyőzte a spanyol válogatottat a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjának harmadik fordulójában, így előbbiek csoportelsőként, utóbbiak csoportmásodikként jutottak a nyolcaddöntőbe.
Lando Norris nagyon hálás amiatt, hogy Sebastian Vettellel versenyezhetett. A német pilóta idén szögre akasztotta a sisakot, és aktív versenyzőként már nem kíván részt venni a száguldó cirkuszban. Versenyzőtársai Abu Dhabiban egy vacsorával búcsúztatták a négyszeres világbajnokot, de az egész hétvége a 35 éves pilóta visszavonulásáról és karrierjén
A német válogatott 4-2-re legyőzte Costa Rica csapatát a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjának harmadik fordulójában, de mivel a másik mérkőzésen Japán nyert Spanyolország ellen, a németek csak a négyes harmadik helyén végeztek és búcsúztak.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner lesz az első F1-es csapatfőnök, aki a kulisszák mögötti könyvvel jelentkezik, amikor a “Surviving to Drive” című könyve jövő áprilisban a boltok polcaira kerül, keménykötésben. A Transworld Kiadó adja ki a művet, amely izgalmas betekintést ígér a csapat hullámvasút-évébe, amely során a csapat első brazíliai pole
A BBC által készített felvétel alapján úgy látszik, bírói hiba miatt estek ki a németek a labdarúgó-világbajnokságról. Ám nem az ő meccsüket vezető Stephanie Frappart és csapata hibázott.
A Grupa LOTOS csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a MOL-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az ORLEN-csoport piacra lépett Magyarországon. Az ORLEN a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át. Ebből 79 már most az ORLEN-csoport tulajdonába került, ezek jelenleg L
Rutinos, bajnok lett a McLaren Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője a 2023-as szezonra. A spanyol Alex Palou fiatal kora ellenére rendkívül sikeres, hiszen 2021-ben ő lett az IndyCar bajnoka. A 25 éves spanyolnak sűrű idénye lesz jövőre, hiszen amellett, hogy az F1-es csapat rendelkezésére állna, párhuzamosan fog szerepelni egész évben az Indy
Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke elmondta, javítaniuk kell az esőgumikon. Több panasz érkezett idén az olasz gumigyártó kínálatára, Suzukában Sebastian Vettel egyenesen “szemétnek” titulálta a garnitúrát. Az olasz vezető nem tagadja, vannak gondok, amiket minél előbb orvosolniuk kell. “A teljesítményt illetően javítanunk kell az esőgumikon. A té
George Russell brit F4-es bajnokként, 2014 végén a saját kezébe vette a sorsát, hiszen nem volt mit veszítenie. Dobott egy e-mailt a Mercedes csapatfőnökének. Russell ma már futamgyőztesnek mondhatja magát, miután a szezon elején a Mercedeshez igazolt. Annak ellenére, hogy a csapat korábban megszokott teljesítményéhez képest gyengébben szerepelt, R
Jövőre 70 éves lesz a görög Acropolis Rally, emiatt pedig a szervezők sok különlegességgel készülnek, a megvalósítás azonban még tárgyalásokat ígényel.
Noha már 41 éves Fernando Alonso, pár évig még biztosan láthatjuk az F1-ben. Ám utána sem szeretne elszakadni a sorozattól. Az Alpine-tól az Aston Martinhoz szerződő kétszeres világbajnok több évre kötelezte el magát a brit istállónál. Közel húsz éves tapasztalta van már, az ő neve mellett szerepel a legtöbb a rajt is, így keresve sem
A svájci Xhaka testvérek édesapja borzalmakat élt át a hajdani Jugoszláviában. A pénteki szerb ellenfél miatt nem utazott el Katarba megnézni fia és a svájci válogatott játékát.
A Japán Rallyn a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen segítségével lett bemutatva az új Rally2-es Toyota Yaris. A finn legenda azonban segítene az autó fejlesztésében is.
Miért adták meg a japán Tanaka gólját a spanyolok ellen? Tegnap úgy tűnt, hogy a labda egyértelműen kint volt, ma már újabb elemzések láttak napvilágot, lehet, hogy mégsem.
A 2022-es Forma-1-es szezon egyetlen újonca, Guanyu Zhou egyáltalán nem okozott csalódást, ezt az a tény is jól mutatja, hogy 2023-ra is hosszabbított vele az Alfa Romeo. A kínai versenyző több alkalommal is szerzett pontot, de a szezonja legemlékezetesebb pillanata alighanem a silverstone-i horrorbalesete. Első versenyén, Bahreinben rögtön 10. let
A Red Bull Racing újabb bemutatót tartott egy régi Forma-1-es versenyautójával: a csapat ezúttal Kelet-Európába vitte a 2011-ben használt RB7-est. A Kárpátok legmagasabb hegyi útján demóztak ezúttal, és az alább videón valamint a közösségi médiában közzétett képeken látható, hogy Sebastian Vettel korábbi bajnokautója a Transalpinán halad keresztül,
A portugál labdarúgó-válogatottal pályafutása negyedik világbajnokságán szereplő Pepe szerint egyáltalán nem biztos abban, hogy a Katarban most zajló vb az utolsó a pályafutása során.
Kimi Räikkönen közismerten nem szereti a felhajtást, és F1-es pályafutása során is azt kedvelte legkevésbé, hogy túl sok ember volt körülötte. A gyerekekkel azonban más a helyzet. Bár alapvetően nem kedveli az idegenek társaságát, a gyerekekkel mindig kivételt tett ezen a téren a finn világbajnok. Pályafutása során is többször előfordult, hogy gyer
A játékosként 108-szoros válogatott Jürgen Klinsmann, a német labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya óriási csalódásnak nevezte, hogy a Nationalelf a csoportkörben búcsúzni kényszerült a katari világbajnokságtól, ugyanakkor kijelentette, hogy az együttes nem érdemelte meg a nyolcaddöntőbe kerülést.
A DEAC 3-0-ra megnyerte a MAFC elleni, vasárnapra kiírt bajnoki mérkőzését a férfi röplabda Extraligában, miután a házigazda csapat jelezte, hogy nem tud kiállni a mérkőzésre.