2022. november 29. kedd

nov. 29
0:12
Most fedezték fel az időmérés teljesen új módját – Az idő nem múlik, hanem van (Blikk)
Az idő első ránézésre elég egyszerű. Egyenes irányban telik, ahogy az órák mutatója halad, vagy számlálója pereg. De a fizikusok – és ne is menjünk Einsteinig – már régóta tudják, hogy az idő trükkös dolog, a mérése nemkülönben, főleg, ha nagyon rövid szakaszait kell megfigyelni. Svéd kutatók most rájöttek, hogy felesleges számlálni, ha eleve tudju
nov. 29
0:16
Már nem is puska, hanem cirkáló rakéta segítheti a diákokat a csalásban (Blikk)
A technológiai fejlődés következtében a diákoknak a csalást segítő olyan erős eszköz kerülhet a kezébe, amelyet nagyon nehéz, sőt, akár lehetetlen lebuktatni. Az úgynevezett Large Language Modellek (LLM) mesterséges intelligenciák, amelyek képesek szövegeket létrehozni, méghozzá olyan jót, hogy azt szinte lehetetlen megkülönböztetni egy ember alkot
nov. 29
0:20
Sohasem elég? Elon Musk a végén még saját telefont dob a piacra! (Blikk)
Elon Musk egy twitteres szavazás nyomán úgy döntött, saját telefont dobhat piacra, ha az Apple és a Google fellép a korábban gyűlöletkeltő megnyilvánulásaikért kitiltott felhasználókat visszaengedő Twitter ellen.
nov. 29
2:18
Újborok és ünnepi fények Szlovéniában (Utazási Élmények)
Szlovénia változatos természeti adottságai a szőlőtermő vidékek és borok sokszínűségében is visszaköszönnek. Az ősz-tél a szüreti ünnepségek fő időszaka, amikor fesztiválokon köszöntik az újborokat, a hónap végén pedig országszerte már az adventi fények is felgyulladnak.
nov. 29
5:21
Audemars Piguet Code 11.59 Flying Tourbillon, a Royal Oak szorításában (Kronometer)
Az Audemars Piguet egy vitathatatlanul nagy jelentőségű márka, hosszú történelemmel. Az utóbbi időben olyannyira elhatalmasodott a luxus sportóra hype, hogy kevesek tudnak más kollekciót említeni a Royal Oak-on kívül. Nem…
nov. 29
5:27
Csodásan szól az új zenélő út Magyarországon Szerencsnél (Spabook)
Tokaj felé Érik a szőlő a 37-es úton Szerencsnél, ahol a zenélő út tökéletes hanghatással kápráztatja el az arra autózókat és az utat útba ejtő turistákat. November 28-án Gesztely térségében…
nov. 29
5:51
Hívjanak orvost! – Segítséget kér a bezárás szélén álló szentesi szülészet (WMN)
Hiába újították fel az épületet, és frissül folyamatosan a tudás egy szülészeten, az orvoshiány miatt mégis jó eséllyel be kell zárni.
nov. 29
6:00
Grill tisztítás 3 lépésben (Spa Trend Online)
A grillek rendszeres tisztítása segít megőrizni a grill kifogástalan megjelenését, valamint megelőzi az ízkeveredést és a grill állapotromlását. A tiszta, szennyeződésektől mentes grill hívogat a kültéri konyha használatára, még az őszi/téli időszakban is. Mit használj, hogy grilled mindig a legjobb formáját hozza?
nov. 29
6:09
Jennifer Lopez úgy viselte a karácsonyi csúnyapulcsit, mint soha senki: igen meglepő darabbal párosította (Femcafe)
Jennifer Lopez meglepte a rajongóit a legutóbbi összeállításával.
nov. 29
6:21
Csak néhány perced van? Az is elég a lényegre! (egy.hu)
Fantasztikus előadók, nagyon rövid, akár 2-3 percesre fogott mondanivaló, olyan hasznos gondolatok, amelyek ráébresztenek valami fontosra az életeddel kapcsolatban, és amelyekről úgy érzed: muszáj terjesztened őket. Ismerd meg a Ted-előadásokat!
nov. 29
6:51
A klímaváltozást nem lehet megállítani, csak lassítani (AQUA)
Mindezt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke mondta a Semmelweis Egyetemen, a Zöld Egyetem – a környezetünkért közösen című tantárgy keretében tartott előadásán. A most kibocsátott szén-dioxid-molekula még évtizedekig itt lesz és kifejti hatását – hívta fel a figyelmet. A Föld lakossága pedig 2
nov. 29
6:51
Indiana Jones Harrison Forddal együtt fog a sírba szállni (Igényesférfi.hu)
Se Chris Pratt, se Chris Pine, de még csak Brad Pitt sem fogja felvenni sosem a régészprofesszor jól ismert kalapját és ostorát, ugyanis Harrison Ford nem akarja, hogy utána bárki is a karakter bőrébe bújjon.
nov. 29
7:00
Kis méretű jakuzzik, kompromisszumok nélkül (Spa Trend Online)
Az 5-7 személyes jakuzzik változatos masszázsprogramja, nagyobb mérete és kényelmes ülő-, és fekhelyei után egy kicsi medence visszalépésnek tűnhet. Pedig a kisebb jakuzziknak is megvan a maguk előnye, így akkor is jó választások lehetnek, ha a kert méretei nem indokolnák azt.
nov. 29
7:03
Nincs egészséges felnőtt feldolgozatlan gyerekkorral (Igényesférfi.hu)
„Az érzéseink elnyomhatók, testünk gyógyszerekkel megtéveszthető, de a lelkünk soha nem felejt és előbb-utóbb benyújtja a számlát."
nov. 29
7:27
Drasztikus lépésre készül Rishi Sunak (Igényesférfi.hu)
Vége az aranykornak a brit-kínai kapcsolatokban, és Londonnak általánosságban is a vele azonos értékeket valló szövetségesekkel kell "drámai mértékben" elmélyítenie kapcsolatrendszerét.
nov. 29
7:48
Sorsfordító ez a mai nap! Erre készüljön az Oroszlán (Metropol)
Váratlan öröm aranyozza be az estét.
nov. 29
7:51
Közel 40 év után kitört a világ legnagyobb aktív vulkánja (Igényesférfi.hu)
A vulkán a geológiai feljegyzések szerint 1843 óta 33 alkalommal tört ki, legutóbb 1984-ben. A most véget ért 38 éves szünet volt a leghosszabb csendes periódusa.
nov. 29
7:51
Ha időben észreveszik, a here- és a prosztatarák gyógyítható! (WMN)
A férfiak jobban tartanak a szűrővizsgálatoktól. De miért? És ez miért nagy baj? Erről is beszélgettünk dr. Albert István urológussal.
nov. 29
7:51
A magabiztos nők „felfelé” szeretnek – interjú Király Eszter mentálhigiénés szakemberrel (egy.hu)
Ha egy nőnek rendben van az önértékelése, akkor „felfelé” szeret. Olyan párt választ magának, aki magabiztos, ambiciózus és a pénzügyi stabilitás mellett megfelelő lelki erőforrásokkal rendelkezik. Mit jelent ez pontosan? S akkor a férfiak „lefelé” szeretnek? Erről is beszélgettünk Király Eszter mentálhigiénés szakemberrel, aki író is egyben.
nov. 29
8:03
Minden ötödik MOL-kúton részleges üzemanyaghiány van (Igényesférfi.hu)
“Már a MOL benzinkútjainál is több helyen hiánycikk az üzemanyag. A fővárosban és vidéken is találtunk olyan kutakat, ahol nem volt 95-ös benzin vagy dízel.”
nov. 29
8:30
Élesedő helyzet: Kína Európának megy (Blikk)
Aki manapság nem számol a kínai autóiparral, óriási hibát követ el. Már az MG is kínai kézen van, így az új 5-ös modell is a dinamikusan fejlődő ázsiai értékeket képviseli. Na, de mit tud az autó, ha odarakjuk az egyik etalon európai modell, az Opel Astra legújabb generációja mellé? Sokat, kimondottan sokat!
nov. 29
10:21
Figyelem, fontos határidő jár le csütörtökön, minden autó tulajdonost érint! Nagy hátrány érheti azt, aki nem tartja észben (Femcafe)
Kicsit több mint két napja maradt a gépjármű üzembentartóknak arra, hogy meghozzák ezt a fontos döntést.
nov. 29
10:27
A GABA, vagyis gamma-aminovajsav és hatásai (WebBeteg)
A gamma-aminovajsav (röviden GABA) egy a szervezetben természetesen termelődő aminosav, ami főként gátló hatású neurotranszmitterként (ingerületátvivő anyagként) működik az idegrendszerben, és így jelentős szerepe van az idegsejtek működésének szabályozásában.
nov. 29
10:27
A drogoknak köszönheti zsenialitását Steve Jobs, Elon Musk és Bill Gates? Nem vetették meg a tudatmódosítókat (Femcafe)
Az elmúlt pár évben egyre több olyan sorozat jelent meg, mely a különböző kábítószerek hatásairól számol be. Különösen nagy figyelmet kapott az elmúlt időszakban a marihuána, pszilocibin, és az Lsd is. Az ezzel foglalkozó sorozatok közé tartozik a „Jó utat a tudatmódosítók világában!”, „A gombák csodálatos világa”, és a „Hogyan irányítsd az elmédet
nov. 29
10:39
5 rejtett veszélyzóna a lakásodban – ezeket vedd fel a listádra a karácsonyi takarításkor (Femcafe)
Gyakran úgy vélhetjük, hogy rendszeres takarítási rutinunk során minden lehetséges helyet és sarkot végig járunk, hogy otthonunk ne csak tiszta, hanem egészséges és higiénikus is legyen – azonban egy felmérése szerint ez közel sincs mindig így.
nov. 29
11:27
Kiszivárgott a tervezet, soha nem látott adóemelés sújthatja a dohánytermékeket: Szinte már luxuscikk lesz egy doboz cigaretta (Femcafe)
Az Európai Uniónak továbbra is feltett szándéka, hogy csökkentse a dohányzók számát, ehhez pedig az elsődleges módszerük a dohánytermékek megadóztatása, így áremelése.
nov. 29
11:39
Dunába akarta vetni magát a Margit hídról egy 21 éves nő: Szívfacsaró, miket mondott, miközben végső tettére készült (Femcafe)
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2022. november 27-én 17 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy nő a Margit híd korlátján kívül áll, és bele akar ugrani a Dunába.
nov. 29
11:51
WMN-kvíz: Mennyire tudsz szatmáriul? (WMN)
Na ki vele, kinek hány pontja lett?
nov. 29
11:57
Megszületett a válasz az évszázados kérdésre: Tényleg van különbség a férfi és a női agy között? Megdöbbentő, mi a válasz (Femcafe)
"Férfi agy", "női agy", gyakran halljuk ezeket a kifejezéseket. De vajon tényleg jogos, hogy különbséget teszünk a nemek agya között? Most megszületett a válasz, hogy mennyire is különböznek egymástól a férfiak és a nők.
nov. 29
12:15
Az inzulinadagolás módja, helye, formái (WebBeteg)
A korábban dominálóan 10 ml-es kiszerelésű ampullás, tehát fecskendővel adagolható humán inzulinokból már csak három van forgalomban, az összes többi humán és analóg inzulin csak patronos kiszerelésű, tehát előretöltött tollat kapunk, mely összeszerelést nem igényel, csak a tű ráhelyezése szükséges használat előtt.
nov. 29
12:18
Megelőzhető az ülőmunka káros hatása (Vital)
Az ülőmunka közben felvett rossz testtartás, hanem akár a belső szervekre is kihatással lehet
nov. 29
12:21
Az online szülőség tanulható – a digitális eszközök segíthetnek összetartani a családot (Képmás)
Számos tanulmány szól arról, hogy a digitális eszközök és az internet lecsökkenti a családdal tölthető időt, míg egyes szakértők azt állítják: ha egy család tagjai kellő információval rendelkeznek a digitális világról, pont, hogy erősödhetnek a családi kapcsolatok. De mégis: hogyan válhatunk jó digitális szülővé? Mit tehetnek az idősebb generáció t
nov. 29
12:21
Reklámfogás, de sajnos van benne igazság – A klímaváltozás-ízű sör (egy.hu)
Azt már évekkel ezelőtt megírták, hogy a klímaváltozás az általunk elfogyasztott ételek és italok ízére is hatással van: már az egy foknyi átlaghőmérséklet-emelkedés is teljesen más zamatot ad a rizlingnek, és a kávé is erősebb, keserűbb lesz, mert a kevésbé ellenálló arabica helyett a robusta termelése válik kifizetődővé. Tehát a klímaváltozás az
nov. 29
12:24
Csaknem 40 év után, DNS-vizsgálatok nyomán tartóztattak le egy gyilkost Kanadában (Vital)
Joseph George Sutherlandet csütörtökön tartóztatták le, és megvádolták Erin Gilmour és Susan Tice 1983-as meggyilkolásával. Mindkét nő szexuális támadás áldozata...
nov. 29
12:30
Sclerosis multiplex: milyen kilátásai vannak a betegeknek? (Vital)
Sclerosis multiplexben az immunrendszer önmaga károsítja az agyat és a gerincvelőt: az általában fiatalkorban megjelenő betegség súlyossága azon múlik, hogy az...
nov. 29
12:54
Az idegsejtek plaszticitásának új aspektusát tárták fel magyar kutatók (Vital)
A kutatásban az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) Rózsa Balázs vezette csoportja, a BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont (BVC)...
nov. 29
13:15
Új stratégia a gyermekkori elhízás megelőzésében (WebBeteg)
Kiemelkedő jelentőségű eredményt értek el a Debreceni Egyetem kutatói az Ulmi és a Lipcsei Egyetem szakembereivel közös tudományos vizsgálatukban. Az általuk feltárt mechanizmus a gyermekkori elhízás megelőzését és a felnőttkori elhízás kezelését segítheti. A kutatók eredményeiket a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Metabo
nov. 29
13:45
Ezek a legszebb adventi vásárok Magyarországon: ha igazi ünnepi hangulatra vágysz, ide látogass el (Femcafe)
Nem tudod, hogy hova menj forralt borozni az ünnepek előtt? Mutatjuk a legszebb adventi vásárokat Magyarországon.
nov. 29
13:47
Sokan tartanak tőle, de okkal? Mire is jó tulajdonképpen Cbd (Femcafe)
Mi a közös a sminkben, a szénsavas vízben és a háziállatoknak szánt finomságokban? Az elmúlt néhány évben úgy tűnik, hogy a Cbd-termékek túlnyomórészt bekerültek a mindennapi testápolási cikkek és élelmiszerek egy nagy részébe. A Cbd (más néven cannabidiol) az egészségügyi előnyei miatt emlegetett vegyület, amely a Cannabis növényből származik. Gy
nov. 29
14:21
Álmatlanságtól szenvedsz? Ezzel a titkos trükkel 2 perc alatt elalszol (Femcafe)
A kialvatlanságnak ezennel vége: ha követed ezt a néhány, egyszerű lépést, többé nem kell amiatt aggódnod, hogy nem jön álom a szemedre.
nov. 29
14:45
Ez hihetetlen! Mindössze három dobókockára van szükséged ahhoz, hogy megjósold a jövődet, mutatjuk, hogy csináld (Femcafe)
Próbáld ki a módszert, ha kíváncsi vagy, mit rejt a jövőd.
nov. 29
14:45
Harcmezőn a szeretet ünnepén – Hogyan kezeljük a konfliktusokat karácsonykor? (Képmás)
Szerintem vagy szerinted? Ahogy én akarom, vagy ahogy te gondolod? Ítélkezel vagy javasolsz? Fejlődünk vagy szétesünk? Változtatni akarsz, vagy pedig elutasítasz?
nov. 29
14:57
James Croll, a takarító, a klímaváltozás első leírója, akinek végül igazságot szolgáltatott a sors (Képmás)
James Croll, egy beteges, nyomorgó, iskolázatlan skót takarító volt az az ember, aki mindenféle segítség nélkül, kizárólag önerőből tanulva megteremtette a klímaváltozás máig is érvényes elméletének alapjait. Szegényen született, és szegényen halt meg, de közben olyan eredményeket tett le a tudomány asztalára, amilyeneket a legkiváltságosabb pályat
nov. 29
15:21
Ehhez pofa kell: Fizetett hirdetéssel trükköznek a csalók (Ripost)
Az új módszernek sajnos magyar áldozata is van már.
nov. 29
15:21
Gesztenyefelfújt gluténmentesen (egy.hu)
Harrer-Abosi Beatrix receptje
nov. 29
15:27
A magas vérnyomás leggyakoribb szövődményei (WebBeteg)
A magasvérnyomás-betegség napjainkban népbetegségnek mondható kórkép, szinte minden családban előfordul. Hazánkban a hipertónia a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség.
nov. 29
15:51
„Nagyon hálásak a családok a munkánkért, és ez minket is feltölt" - így igyekeznek integrálni a menekült családokat a helyi közösségekbe (Femcafe)
A bonyhádi Laurus Alapítvány 2022 májusában nyert támogatást a United Way Magyarországtól az Együtt Ukrajnáért pályázat során, amit a mentorálás fedezésére és adományok vásárlására fordítottak. Emellett az elmúlt hónapok során az itt élő menekült családokat igyekeztek beintegrálni a helyi közösségekbe. Dudás Olga, az alapítvány vezetője és Fábiánné
nov. 29
16:09
Adventi kampányt indított Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapata (Képmás)
Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtése a Tesco áruházakban, amely a rászoruló családokat támogatja. Gyurta Dani, Kovács Kokó István és Wolf Kati is a kampány mellé állt.
nov. 29
16:21
Kiderült, miért érezzük évről évre korábbinak a karácsonyi őrületet (WMN)
A Liverpooli Egyetem kutatói utánajártak, miért érezzük úgy, hogy a nyári szünet után nagyjából kettőt pislogunk, és máris itt vannak az ünnepek. Spoiler: azért, mert öregszünk.
nov. 29
16:24
Itt az év legjobb szaloncukra – új ízek jelennek meg idén (Infostart)
Az Év Szaloncukra-versenyre 28 gyártótól érkeztek különleges édességek.

Keresés