Közismert, hogy a Forma-1-es mezőnyben Valtteri Bottas a legnagyobb kávérajongó. Olyannyira, hogy társtulajdonos egy finn kávépörkölő cégben. A Kahiwa Coffee Roasters most Bottasszal közösen egyedi ajándékcsomagot állított össze, mely ideális ajándél lehet akár karácsonyra is. A #77 témájú exkluzív kávés csomag négy gondosan kiválasztott, ízletes k
Drámai bejelentést tett Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyzőnek fel kellett keresnie egy pszichológust a tavalyi szezonban, miután a McLarennél nem volt képes megfelelően teljesíteni. A wokingi istálló nagy reményekkel szerződtette az akkor még 7-szeres futamgyőztest a Renault-tól 2021-ben. Azonban a Méhészborz nem volt képes megfelelni Zak Brow
1964 óta ad ki a Pirelli olasz gumiabroncsgyártó vállalat brit leányvállalata naptárat, amelyet “The Cal” néven ismerünk. A példányok nem kerülnek forgalomba, hanem céges ajándékként adják a hírességeknek és a Pirelli kiválasztott ügyfeleinek. Ennek ellenére a naptárak világhírűek, hiszen mindig rendkívül igényes, színvonalak fotók kerülnek bele, g
Két futam van hátra az idei szezonból, a lényeges kérdések már eldőltek, így van lehetőség arra, hogy azt is megnézzük, hogy kik a mezőny jó- és rosszfiúi 2022-ben. Ami már köztudott, hogy az AlphaTauri két versenyzője húzta ki a legtöbbször a gyufát, közülük is Pierre Gasly van veszélyzónában, ugyanis már 10 büntetőpontja van, vagyis kettőre
Fred Vasseur úgy hiszi, a Saubernek lehetetlen lett volna független csapatként folytatni a Forma-1-ben, ha az Audi nem szállna be a csapatba. Jelenleg az Alfa Romeo F1-es indulását biztosítják, 2026-tól az Audi gyári csapata lesznek, miután a két fél nemrég stratégiai partnerséget kötött. Vasseur megerősítette, hogy az Audi biztosítja majd a motort
Ezen a mérkőzésen fejezte be pályafutását a világ- és Európa-bajnok Gerard Piqué. A 35 éves védő csütörtökön Twitter-oldalán videóban közölte döntését.
A magyar amerikaifutball-válogatott 9:2-es vereséget szenvedett Franciaország ellen hazai pályán az Európa-bajnoki selejtező második csoportmérkőzésén. Den Pipin együttese így a 9. helyért szállhat majd harcba.
Domináns győzelmet aratott Ty Gibbs Phoenix-ben, és ezzel megnyerte a NASCAR Xfintiy Series 2022-es bajnoki címét. Egy héttel azután, hogy a Martinsville Speedwayen csapattársa (Brandon Jones) kilökésével a viták örvényét váltotta ki, Ty Gibbs visszaverte Noah Gragson támadásait, és megnyerte a NASCAR Xfinity Series szombati bajnoki futamát és a so
Fernando Alonso szemlátomást igen jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, és igen nagyra tartja a hollandot. A remek viszonyuk pedig akár azt is eredményezheti, hogy egy nap csapattársak lesznek, legalábbis az idősebbik kétszeres világbajnok ezt szeretné. Alonso azonban nem az F1-re, hanem az endurance versenyzésre utalt elsősorban, amit ő már ki is
Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union 3-3-as végeredményt követően, 11-es párbajban elbukta az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) nagydöntőjét a Los Angeles FC együttesével szemben.
Joey Logano a lehető legjobb helyről várhatja a vasárnap esti verseny rajtját. Elliott 5., Bell 17., Chastain pedig csak 25. lett. Joey Logano a hétvége előtt elmondta, hogy két hete – mióta megnyerte a Las Vegasi versenyt – azóta csak erre, a Phoenixi pályára készültek, és ennek meg is lett a gyümölcse. “Mondtam nektek, hogy
Ismét Tóth Dávid lett a SIM Liga királya, és még az sem ártott neki, hogy az utolsó versenyen a szezon legnagyobb esését mutatta be. Tóth az utolsó versenyre 29 pontos előnnyel érkezett meg, és bár a hétvége során nem ő volt a leggyorsabb, sőt az utolsó versenyen csak nyolcadik lett, de még így is megtartott
Világkupa döntőt játszik a magyar női vízilabda-válogatott, a női kézilabda Eb-n Horvátország lesz az ellenfél, itthon este 8 órától Fehér-Fradi mérkőzés lesz.
A PSG és a Chelsea korábbi másodedzője nyárig azt tervezi, hogy nyárig Londonban marad, de bármikor előállhat olyan helyzet, hogy azonnal döntenie kell.
A szuperlicenszt nem adja ingyen az FIA, azután adót is kell fizetni a versenyzőknek. Még 2008-ban vetette fel ezt az ötlet Max Mosley, a Szövetség akkori elnöke. A brit vezető úgy vélte, mivel a versenyzők keresnek a legjobban a sportágban, nekik is kell a legtöbbet visszaszolgáltatniuk. 2007-ben még 1725 euróba került az engedély, sőt minden
Utcai parádéval mutatkozott be a Forma–1 a versenynaptárban jövőre debütáló Las Vegasnak. Lewis Hamilton, George Russell és Sergio Pérez is F1-es gépet vezetett a Stripen.
Elképesztő módon el vagyunk kényeztetve mostanság F1-es, autósportos filmekkel és sorozatokkal. A Rush és a Ford v Ferrari mintha csak ma lett volna, pedig már eltelt pár év a premierjük óta. De nem panaszkodhatunk ezen a téren. Volt doku Schumacherről, a Drive to Survive a Netflixen pedig mostanra már a rutin része minden évben. Ezen kívül
Baji Balázs vezetésével elkezdték lefektetni a Nemzeti Atlétikai Központban azt a MONDO típusú gumiborítást, amin 2023. augusztus 19. és 27. között az atlétikai világbajnokságot rendezik.
Sebastian Vettel korábban elmondta, hogy Forma-1-es pályafutásának befejezése után szeretne elhatárolódni attól a sportágtól, amelyet egész életében szeretett és még mindig szeret. Bár mostanra bevallotta, azért nem zárja ki teljesen annak lehetőségét, hogy egyszer újra versenyzésre adja a fejét. “Szeretném kizárni. De nem tehetem. Nem tudom, milye
Ott Tanak és Martin Jarveoja utolsó versenyére készül a Japán Rallyn a Hyundaijal, ezért szeretnének jó eredményt elérni az aszfaltos futamon. Ott Tanak idén három győzelmével jó eséllyel pályázik arra, hogy a Hyundai versenyzői közül a legjobb eredményt érje el. A 2019-es világbajnok 21 ponttal előzi meg a szezonzáró Japán Rally előtt csapattársá
Günther Steiner a Stewart-Haas Racing főhadiszállásán járt, ahol Tony Stewarttal beszélgetett a Kevinek idei szezonjáról. A Stewart-Haas Racingnek nem volt jó szezonja, de még így is elmondhatják magukról, hogy elértek kisebb sikereket az idei évben. Kevin Harvick ugyanis két győzelmet is aratott a NASCAR Cup Series alapszakaszának végén, s bár a r
A Forma-1 szombaton a Las Vegas Stripre volt a helyszíne a hivatalos F1-es “launch party”-nak, mely a jövőévi Las Vegasi-i Nagydíjat hivatott promótálni. Azt a versenyt, mely jövőre debütál az F1-es naptárban (bár a ’80-as évek elején rendeztek már két versenyt Vegasban, nem túl nagy sikerrel), és egyben messze a legdrágább verseny is lesz. Az
Felszabadultnak érzi magát a visszavonulását csütörtökön bejelentő Gerard Piqué azután, hogy szombat este lejátszotta utolsó mérkőzését az FC Barcelonában.
Max Verstappen a hétvégén nem a valós versenypályákon döntögette a rekordokat, de a virtuálison még nyerni sem tudott. Igaz, hozzá kell tenni, ez egy csapatverseny volt, így nem feltétlenül Max Verstappen hibája, hogy nem tudták megnyerni a futamot. A Virtual Le Mans 6 órás Spái fordulóján sokáig a Coanda Porsche csapatnak állt a zászló, azonban
A kezdeti nehézségek és későn elkészült Rally1-es autó miatt a Hyundai Motorsport tisztában volt vele, hogy idén nehéz szezon vár rájuk, azonban komoly lemaradást behozva sikerült megközelíteniük legnagyobb riválisukat, a Toyotát. A Hyundai Motorsport komoly nehézségek közepette kezdte az idei WRC szezont, hiszen koreából későn érkezett az engedél