Jövőre történelmet ír a Közép-Európa Rally, mely az első olyan WRC futam lesz, mely három országot fog érinteni, Németországot, Csehországot és Ausztriát.
1997-ben ezen a napon, december 4-én Nigel Mansell “összetalálkozott” a rendőrökkel, Somersetben. 70 mérföld/órás sebességkorlátozásnál 92 mérföld/órával fülelték le a rend éber őrei a Forma-1-es világbajnokot, annak vadiúj Bentley-jével. Ügyvédje komolyan vette az esetet. Arra hivatkozott, hogy Mansell sosem vétett korábban közúton. Mindemellett a
Több egykori F1-es versenyző is megfordult már a WRC-ben, gondoljunk csak Kimi Raikkönenre, Heikki Kovalainenre, vagy Robert Kubicára, azonban közülük a legsikeresebb Carlos Reutemann volt.
Kimi Räikkönen kétszer intett búcsút a Forma-1-nek, első ízben 2009 végén. Akkor persze sejteni lehetett, hogy bár az F1-től elköszönt, valamilyen formában még biztosan fog versenyezni. Végül így is lett. 2009 december 4-én kiderült, hogy a WRC-be igazolt, melynek értelmében a Citroën Junior Team színeiben, egy Citroën C4 WRC-t vezethetett 2010-ben
Elemükben voltak az ausztrálok, amikor Lionel Messi éppen a szurkolótáboruk előtt végezhetett el szabadrúgást az Argentína-Ausztrália (2–1) világbajnoki nyolcaddöntős mérkőzésen. A videón hallható, ahogy froclizzák a hétszeres aranylabdást és nem túl kedves szavakkal is illetik. Tizenkét másodperccel később viszont megszületett az argentinok vezető
Vasárnap két mérkőzésre kerül sor a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében: 16 órakor Franciaország Lengyelországgal, 20 órától pedig Anglia Szenegállal találkozik.
A tavalyi bajnok Milwaukee Bucks és a címvédő Golden State Warriors is győzött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.
Szombat délután aggasztó hírek láttak napvilágot a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokával kapcsolatban, aki még aznap éjjel Instagram-oldalán reagált a híresztelésekre.
Bútor Róbert és Klausz Kristóf vívott nagy csatát a Mikulás Rally első körében és a Citroen C3 WRC-s versenyző csupán a harmadik szakaszon tudta megelőzni skodás riválisát.
A sportág halhatatlanjainak első magyar tagja szerint tovább kell dolgozni azért, hogy minél többen és minél több lány megtapasztalja a sakk szépségét és előnyeit.
Kylian Mbappé, a világbajnoki mezőny legértékesebb játékosa szombaton szép gesztust tett, „Imádkozz a Királyért” – írta a közösségi médiában. Brazíliai hírek szerint Pelé, a háromszoros világbajnok állapota valamelyest javult az elmúlt 24 órában, noha a helyzet még mindig nagyon súlyos.
Hollandia az Egyesült Államok ellen aratott 3-1-es sikerének köszönhetően bejutott szombaton a katari világbajnokság negyeddöntőjébe. A mérkőzés legjobbja, Denzel Dumfries 2 gólpasszal és egy góllal vette ki részét a hollandok győzelméből, remek teljesítményéért Louis Van Gaal szövetségi kapitány még a dicséretnél is nagyobb jutalomban részesítette
Talán az egyik legérdekesebb nevelőszériára bukkantunk a NASCAR Mini Cup személyében. A sorozat pont az, aminek mondja magát: legkicsinyített autók kisebb oválokon, gyerekekkel.
Kommentátor-csapatunk egyik tagjának ma zárul a világbajnokság, úgyhogy összegeztünk egy kicsit. Persze az első két nyolcaddöntőt is kitárgyalta Pisti, Máté, Attila és Peti.
Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerint az argentin labdarúgó-válogatott játékosai arra születtek, hogy elviseljék azt a nyomást és feszültséget, amely az olyan kiélezett mérkőzéseken nehezedik rájuk, mint az ausztrál csapat ellen szombaton 2-1-re megnyert nyolcaddöntő a katari világbajnokságon.
Nem pusztán Katar, hanem az arab világ labdarúgó-világbajnoksága a mostani – mondta az InfoRádió helyszínen tartózkodó turisztikai szakértője. Kiss Róbert Richard hozzátette, a közel-keleti ország ezzel az eseménnyel felkerült a világ turisztikai térképére.
Továbbra is a brit Tyson Fury a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, mivel a szombat éjszaka a címvédő összecsapásán technikai KO-val legyőzte honfitárs kihívóját, Derek Chisorát.
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság vasárnap esti (20.00) nyolcaddöntőjében a B csoportot magabiztos teljesítménnyel megnyerő angol válogatott az A csoport második helyén végző Szenegállal találkozik.
A szépség és a szörnyeteg bántó egyszerűsítését tűzzük vasárnapi kivetítőnkre, ha már a vébé első negyeddöntős párharcát Lionel Messi Argentínája és Luis van Gaal Hollandiája alakította ki.
A labdarúgó világbajnokság utolsó előtti csoportmérkőzésén Uruguay hiába győzte le Ghánát, kevesebb lőtt gólja miatt kiesett csoportjából. Hátvédjük, José María Giménez ezt követően ámokfutásba kezdett, aminek komoly következményei lehetnek.
Az MTK hétgólos mérkőzésen, 5-2-re legyőzte a Gyirmót csapatát a Merkantil Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi játéknapján. Sikerével a budapesti csapat átmenetileg a harmadik helyre ugrott a tabellán.
A Vác csoportkörbe jutott a női kézilabda Európa-ligában, mivel hazai pályán 38-29-re legyőzte a svájci Brühl csapatát a selejtező második fordulójának vasárnapi visszavágóján.