Az 1991. november 3-án rendezett Ausztrál Nagydíj mindössze 16 (hivatalosan 14) körön át tartott, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy utólag el lehessen mondani róla: kisebb csoda kellett hozzá, hogy ne történjen súlyos baleset. Harmincegy évvel ezelőtt, november 3-án rendezték az 1991-es szezon utolsó futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A világbajnoki c
Adrien Fourmaux idei szezonja kataszrofálisra sikerült, annak ellenére, hogy 2021-ben még az M-Sport legigéretesebb versenyzőjének gondolta a közvélemény. Monte-Carlo Rally Adrien Fourmaux tavaly szakaszgyőzelemig is jutott a Rally ilágbajnokságon, így a közvélemény az M-Sport egyik legigéretesebb tehetségének tartotta, azonban a Rally1-es autóval
Karácsonyig még több, mint egy hónap van hátra, azonban ez már az ajándékok beszerzésének (vagy elkészítésének) az ideje. Főleg, ha esetleg külföldről rendelünk, és főleg, ha nem akarunk december 24-én agyvérzést kapni, és a plázák tömegében rohangálni, miközben tippünk sincs, mit ajándékozzunk szeretteinknek. Minden témában nem tudok segíteni, de
Azok után, hogy októberben búcsúzott az OK Junior kategóriától, Molnár Martin a hétvégén bemutatkozik az OK-mezőnyben. Az Energy Corse 14 esztendős gokartversenyzője Sarnóban csap össze a legjobbakkal. Az OK Junior kategóriában remek szezont záró Molnár Martin a hétvégén újabb lépcsőfokhoz érkezik gokartos pályafutásában, ugyanis a WSK Final Cup el
A Forma-1 egyik spanyol sztárja, Fernando Alonso jelenleg az osztrák riporternővel, Andrea Schlagerrel jár. Az osztrák Servus TV tudósítója egyébként egy spanyol autómárkát reklámoz hazájában: A CUPRA nagykövete. Neked milyen márkájú autód van? És milyen márkájú az álomautód? Ha pedig legörgetsz, a szavazások alá, megnézheted Andrea pár CUPRA-s kép
Továbbra sem lehet tudni, hogy Ott Tanak mit fog csinálni 2023-ban. Az egyik lehetőség, hogy az M-Sport versenyzője lesz ismét, azonban Richard Millener csapatvezető szerint ez nem igazán fog megtörténni. Hetek óta szóba került, hogy Ott Tanak esetlegesen az M-Sporthoz igazol 2023-ra, holott az észt versenyző távozása a Hyundaitól csak a Spanyol R
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a várható tavaszi kupaszereplésről beszélt azok után, hogy a Ferencváros biztos csoportelsőként 1-0-s vereséget szenvedett a Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában.
Már 500-nál is több autóval szolgáltat a SHARE NOW Budapesten, amelynek járműveivel novembertől már közvetlenül a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér Holiday Parkolójába is be lehet állni. A flottához elmúlt időszakban csatlakozott benzines Peugeot 208-assal akár többnapos utak is gond nélkül bevállalhatók, bár 340 kilométeres hatótávjával a szintén
A McLaren két pilótája, Lando Norris és Daniel Ricciardo elárulta, Amerikába menne versenyezni, miután otthagyták az F1-et. Norris 2018-ban Alonso mellett vett részt a Daytonai 24 óráson, amikor a spanyol belekezdett amerikai körútjába. Akkor az LMP2-es autóval jó tempót mentek, de végül megbízhatósági problémák miatt nem értek el jó eredményt. „Sz
Esapekka Lappi annak ellenére, hogy nem is olyan rég még úgy nyilatkozott, hogy nagyszerűen érzi magát a Toyotánál, ahol Sébastien Ogier-val felváltva vezetheti a harmadik autót váratlanul a Hyundaihoz igazolt. Legalábbis a sajtó szerint. A Dirtfish kész tényként közölte csütörtök késő este, hogy forrásai szerint Esapekka Lappi ezen a héten megegy
A magyar női kézilabda-válogatott a Golovin-éra első Európa-bajnokságára készül. A szövetségi kapitány kedden kijelölte a csapat 18 fős utazó keretét a pénteken kezdődő kontinensviadalra, ahol a szövetségi célkitűzés szerint a legjobb nyolcban szeretné látni Klujber Katrinékat, ehhez legalább három győzelemre lesz szükség. Magyarország eddig mind a
Aggályokat vet fel a Red Bull szerint, hogy egyes ellenfelek bizalmas információkhoz jutottak a pénzügyi szabálysértésük kapcsán, a Mercedes csapatfőnöke azonban csak figyelemelterelésnek érzi a témát.
2007. november 4-én történelmet írt a magyar motorsportban, akkor is – csakúgy mint ebben a szezonban – a valenciai nagydíjon dőlt el a vb-cím. A ma már 41 esztendős, még mindig a motorsportban dolgozó ex-versenyző a Sporthíradóban mesélt a tizenöt évvel ezelőtti élményeiről, életének mindennapjairól és jövőbeni terveiről.
A közel egy évtizedes sikerszéria és egyeduralom után a Mercedes az új korszak első évében kisebb gödörbe került. Lewis Hamilton és George Russell az esetek nagy részében harmadik erőnek számítanak 2022-ben, de a szezon elején sokkal rosszabb volt a kép, mint ami lett végül belőle. Verstappen rekordot döntött a versenyen, amin majdnem elaludtunk A
A papírformának megfelelően a Philadelphia Eagles legyőzte a Houston Texanst, ezzel nyolcadik mérkőzését is megnyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) mostani szezonjában, amivel új klubcsúcsot állított fel.
Nehezen tudja elképzelni a Red Bull tanácsadója, hogy a Haas újabb esélyt adjon Mick Schumachernek. A versenyző nagybátyja eközben úgy véli, a teljesítmény alapján inkább Kevin Magnussen helyét kéne megkérdőjelezni.
Sebastian Vettel sokakat meglepett azzal, hogy nem német honfitársát és gyerekkori hősét, Michael Schumachert választotta a Forma-1 történetének legjobb pilótájának. Sok versenyzőnek és rajongónak eltérő véleménye van arról, hogy ki a legjobb, aki valaha is az F1-ben versenyzett. Legyen szó Schumacherről, Ayrton Sennáról vagy Lewis Hamiltonról, ez
Ty Gibbs a szezonzáró Phoenix-i verseny előtt nyilatkozott a Martinsville történésekről, riválisát, Noah Gragsont azonban nem hatotta meg. Gibbs még Martinsville-ben lökte ki csapattársát az utolsó körben, és legújabb interjújában elismerte, hogy tisztában volt csapattársa helyzetével – mégis megtette azt, amit tett. “A tetteim miatt kerültem ebbe
Pénzbüntetést és pályabetiltást is kapott a Budapest Honvéd labdarúgócsapata egy zalaegerszegi mérkőzés után. Az MLSZ indokolása szerint a győztes találkozó közben a Honvéd-szurkolók huhogtak a hazaiak egyik színes bőrű játékosára.
Elképesztő, hogy milyen gyorsan telnek az évek! Mintha csak ma lett volna a 2012 november 4-i Abu Dhabi Nagydíj, melynek legemlékezetesebb pillanatát Kimi Räikkönen produkálta. A közönségkedvenc finn versenyző ekkor még a Lotus versenyzője volt. Sok beszólás és aranyköpés fűződik a nevéhez, de mind közül ez a legnagyobb. Räikkönen a második helyen
Egy góllal győzött a Manchester United a Real Sociedad vendégeként, így a spanyol együttes jutott egyenes ágon az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjébe - Cristiano Ronaldóéknak pedig a februári rájátszáskörben is pályára kell lépniük, ha ott akarnak lenni az EL legjobb tizenhat csapata között.
A brazil ügyészek csütörtökön nyomozást indítottak a háromszoros Forma-1-es bajnok Nelson Piquet ellen, miután lefilmezték, amikor Luiz Inácio Lula da Silva megválasztott elnök halálát kívánta. Da Silva kis előnnyel, de megnyerte a vasárnapi elnökválasztást a hivatalban lévő Jair Bolsonaro ellenében, akit a 70 éves Piquet kitartóan támogat. Az egyk
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelonát 2008 óta erősítő Gerard Pique csütörtökön bejelentette, hogy a szombati, Alméria elleni mérkőzés lesz az utolsó meccse a gránátvörös-kékeknél, ugyanis azután befejezi profi pályafutását. A spanyol válogatottval világbajnoki címet is nyert védő három Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhetett a Ba
A címvédő Sopron Basketet erősítő Brittney Sykes és a szekszárdi Goree Cyesha is bekerült a második forduló álomcsapatába a női kosárlabda Euroligában.
Két tizenegyessel 3-1-re győzött hazai pályán az AS Roma a Ludogorets ellen, így az olaszok végeztek a csoport második helyén és jutottak be az EL playoffkörébe, míg a bolgárok a Konferencia Ligában folytathatják.
Hivatalossá vált, hogy a 2023-ban visszatérő Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjnak a Heineken lesz majd a kiemelt támogatója. A szerencsejáték fővárosa fog majd otthont adni a királykategória történetének első szombati futamának 2023. november 18-án. A holland sörgyártó cég már régóta partnere a királykategóriának és ezen apropóból történt meg az, hogy
Infantino egyetlen konkrét konfliktusforrást sem nevezett meg a levélben, amelyben reméli, hogy a vb résztvevői „nem sodorják ideológiai vagy politikai irányba a játékot”.