A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöksége csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy hozzájárul az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltásra vonatkozó kérelméhez.
"Amikor áttekintettük a korábbi programot, akkor úgy véltük, hogy ebben nem csak 16 sportágnak kell szerepelnie, ezért az összes olimpiai sportágat belehelyeztük."
Lando Norris a Hilton szolgálatába állt és elkészítette főnöke szobáját. A brit versenyző egy nem mindennapi tapasztalattal lett gazdagabb, ugyanis betekinthetett abba, hogyan készítik fel a szobákat egy fontos vendég érkezésére. A 22 éves pilóta bevallotta, hogy általában ő nagy rendetlenséget szokott hagyni, most azonban egy kis segítséggel az üg
A Japán Rally első napján kell teljesíteni azt a szakaszt, melynek része az Isegami alagút, ahol szokatlan veszélyek leselkednek az áthaladókra. A teljes egészében kőből készült Isegami alagútat 1897-ben építették, 308 méter hosszú és mindössze 3 méter széles. A Japán Rally központjában, Toyota városában található alagúton is keresztül mennek a W
Hamarosan új elnököt választ a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, a tisztségre Szujó Zoltán is pályázik, ezt a Facebookon jelentette be. A korábbi sportriporter az elmúlt évek során több iparági pozíciót is betöltött az autósportban, a szövetség élén átlátható, minőségi munkára törekedne. „Elsőre talán furcsán hangzik: az autóversenyeket nem mindi
Csütörtök délután Fernando Santos, a portugál válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a katari labdarúgó világbajnokságra utaz 26-os keretét. A kapitány fiatalított a nemzeti csapaton, de a 37 éves Cristiano Ronaldo illetve a 39 éves Pepe szolgálataira számít a november 20-án kezdődő tornán.
Érzékeny és kellemetlen helyzet Pierre Gasly számára, hogy lényegében egyetlen kihágásra van az egy versenyes eltiltástól. Igazságtalannak és túlzónak érezné, ha sor kerülne rá. A versenyzőtársak is változtatást várnak az FIA-tól.
A hétközi, Freiburg elleni mérkőzésen 12. gólpasszát osztó Szoboszlai Dominik a német Sportschaunak adott interjújában beszélt klubjáról, saját teljesítményéről és a magyar válogatott 2026-os vb-esélyeiről is - szúrta ki a csakfoci.hu.
Háttérműsorral jelentkezik a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amelyben a hallgatók megismerhetik a HUMDA Academy versenyzőinek pályafutását, a tehetséggondozás folyamatát, valamint az Ügynökség boxutcák világán túlmutató tevékenységeit is. A hetente jelentkező adások az összes ismert podcast platform, így a
Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője azt szeretné, ha olyan játékot játszana együttese, amelyről hosszú évekkel később is emlékeznének rá.
Szabadedzés és időmérő Brazíliából, holland–német és román–spanyol középdöntős meccs a női kézi-Eb-ről, NEKA–Gyöngyös a férfi kézibajnokságból a pénteki kínálatban.
A PEAC 64-56-ra győzött a török Hatay vendégeként csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa harmadik fordulójában, ezzel továbbra is százszázalékos, aa Győr viszont kikapott a litván Kibirkstis otthonában, így már nem hibátlan.
Az OTP Bank Liga 15. fordulójának zárómérkőzésén a tabella utolsó két helyezettje, a Honvéd és a sereghajtó Vasas változatos, sok helyzetet hozó meccset játszott, amelyet Nenad Lukic döntött el a kispestiek javára két góljával a hajrában.
Már a következő évre változtatásokat fontolgat a Forma–1 a sprintfutamos lebonyolításban. Szó van arról, hogy a hétvégén belül független eseménnyé teszik a miniversenyt.
A legutóbbi versenyhétvégén Fernando Alonso megosztó kijelentést tett Lewis Hamiltonnal kapcsolatban, de gyorsan visszakozott. Hamilton azonban így is reagált a megjegyzésre egy képpel, majd szóban is. Amikor Max Verstappen sikereiről kérdezték Alonsót, ő elmondta, mennyire nagyra tartja a hollandot, mert például Hamiltonhoz képest neki nem csak a
Az elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott - többek között Nagy Gergő két góljával - hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a japán csapatot a Sárközy Tamás Emléktorna nyitó napján, csütörtökön a Tüskecsarnokban.
A katari belügyi hatóságok sokadszor hívják fel a figyelmet arra, hogy szigorúan ítélnek meg bizonyos vétségeket. A november 20-án kezdődő labdarúgó világbajnokságon sem enyhítenek.
Az elitvilágbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott Kreisz Emma 53. percben ütött góljával 1-0-ra legyőzte a házigazda, és szintén élcsoportos francia csapatot Vaujanyban.
A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság a jövő héten kezdődik, s a drukkerek a szurkolói faluban is nyomon követhetik a sportesemény minden pillanatát Dohában.