A New Zealand Yacht Squadron november 9. és 13. között rendezi meg a Barfoot & Thompson Női Páros verseny világbajnokságot (Wmrwc). A Waitemata Harbourban zsinórban a második héten kerül sor világszínvonalú vitorlázásra, lévén a világbajnokságot a múlt hétvégi versenyképes Új-zélandi Női Páros verseny Bajnokság előzte meg, amit a nemrég Európa-bajn
Bár 1921-ben ítélték neki oda, de csak 1922-ben, pont 100 éve vehette át fizikai Nobel-díját a tudós, akinek az idővel és a térrel kapcsolatos elméletei megváltoztatták a világot és azt, hogy mit gondolunk az univerzumról.
Svájcban sok mindent nem kell reklámozni, a síterepek is ezek közé tartoznak. Néhány ismert és népszerű terep az idén olcsóbban elérhetővé válik azoknak, akik bevállalják, hogy vonaton érkeznek síelni. Akár 20-30%-os kedvezmény is jár a síbérletből a környezetbarát utazásért.
A leveles zöldek, a cseresznye, az avokádó és a friss halak azok az élelmiszerek, amelyek eszünkbe jutnak, amikor a legjobb gyulladáscsökkentő élelmiszerekről beszélünk.
A világ tele van csodálatos helyekkel, de még mindig sok olyan távoli szeglete van bolygónknak, amelyet csak kevesen ismernek. A Remote Experiences: Extraordinary Travels from North to South című könyvben David De Vleeschauwer fotós és Debbie Pappyn utazó újságíró a világ 12 legrejtettebb, feltérképezetlen és távoli, a turizmus által viszonylag éri
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jó minőségű magyar sütőtök, pedig csökken a termőterülete. A termesztési folyamat eleve munkaigényes, de az éghajlatváltozások sem kedveznek neki.
Sri Lanka az Indiai óceán gyöngyszeme, az a trópusi sziget, amelyet nem csupán a híres „dőlős” pálmás strandjai miatt látogatnak. Több ezer éves írott történelme számos érdekes és izgalmas látnivalót, hogy stílusosan mondjuk, gyöngyszemet hagyott maga után a mai kor embere számára.
A vintage Doxák között a legritkább és az egyik legérdekesebb, leglátványosabb az 1970-es években készült katonai, a számlapján Army feliratot viselő Doxa Sub változat. Az elmúlt évek néhány nem várt…
Keddi műtétje után csütörtöktől kezdi a rehabilitációs időszakot a magyar válogatott Schäfer András, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Union Berlin középpályása, aki klubcsapatának jövő évi első bajnoki mérkőzésén már szeretne pályára lépni.
A Lánchíd aszfaltozása szerdán befejeződött, a híd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A nők és férfiak fizetése között még mindig komoly bérszakadék tátong, Magyarországon például 17 százalék a különbség. Cikkünkből az is kiderül, miért pont ezen a napon hívjuk fel a figyelmet erre a problémára. Meg az is, hogyan lehetne javítani a helyzeten.
Különös és félelmetes világban élünk jelenleg. Minden család megérzi, hogy vissza kell fogni a költéseket, hogy kevesebbszer ülünk autóba, kevesebbszer megyünk szuper programra, lemondunk különórákról, és az egész vásárlás másképp zajlik le, mint eddig. Mindez pedig összefüggésben van a háborúval: hogyan kommunikáljunk erről a kisgyerekeknek?
Két év után bővült a hazai gyógyfürdők köre, méghozzá egy Veszprém megyei és egy Somogy megyei fürdővel. Legutóbb 2020-ban bővült a magyarországi gyógyfürdők köre. Akkor a Tolna megyei Tamásiban található termálfürdő kapta meg a gyógyfürdő címet. Tavaly új gyógyfürdő címet nem adtak ki, csupán néhány korábbi minősítést újítottak meg. Így történt ez
Ezen a héten mutatják be a Fekete Párduc második részét. Míg a rajongók az élményt várják, a filmipar pedig lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy a Marvel 30. kasszasiker produkciója minden eddigi rekordot megdöntsön a jegypénztáraknál.
Az Instagram-fiókján megosztott videójában, Márta Lujza elárulta, hogy a döntés, amelyet édesapjával, V. Harald királlyal és családjával együtt hozott, szeretetteljes és tiszteletteljes módon jött létre.
Az egyetemista lány másnaposan fedezte fel, hogy valami egészen fantasztikus dolgot kreált. A fiatal feltaláló egy vagyont keresett a nem mindennapi ötlettel.
Egy frissen megjelent tanulmány szerint a mindfulness meditáció ugyanolyan hatékonyan csökkentheti a szorongást, mint egy általánosan felírt antidepresszáns.
Ha valaki a koronavírus-világjárványt átverésnek érzi, az később bonyolultabb összeesküvés-elméletek után is nagyobb érdeklődést mutatna majd – állítja egy tanulmány. A kutatásban résztvevők különböző elméletekben való hitét nyomon követő két vizsgálat megállapította, hogy a valós eseményekkel kapcsolatos szakértelemmel szembeni bizalmatla
Hódító Vilmos fia, William Rufus angol király különös körülmények között halt meg uralkodásának tizenharmadik esztendejében. Az uralkodó állítólag sejtette a rá leselkedő veszélyt, hisz régóta szokatlan álmok gyötörték, mégsem hitt a próféciában, ami végül beteljesedett.
Nyáron ünnepelte 41. születésnapját Pálfi Margit, mégis kétévesként utal magára. A születésnapokat ő már máshogy tartja számon. 2017-ben pulmonális hipertóniát fedeztek fel nála, állapota rohamosan romlott, így felkerült a tüdőtranszplantációs listára. Elképesztő fizikális és mentális mélypontokat élt meg, de talpra állt, a humora pedig még az inte
Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Mindenki ismeri az érzést – pláne reggelente – amikor a preferált ruhadarabot csak azért nem húzhatjuk fel, mert telis-tele van gyűrődésekkel. A teljes vasalásra viszont sajnos nincs idő a reggeli sietségben. Egy ruhagőzölővel azonban nem kell lemondanunk kedvenc irodai ingünkről – sőt ennél még jóval is több is rejlik benne!
A vastagbél egészséges működése függ a benne élő baktériumtörzsek összetételétől és a vastagbél falának épségétől. Ez kihat az immunrendszerünk megfelelő működésére és a normál testalkatot biztosító anyagcserére is! A magyarok 40-45%-a székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos a vas
Az esztétikában jártas szakemberek és a jól tájékozott páciensek tudják, hogy mindegy, hogy ránccsökkentésről, hegek halványításáról, egyenetlen bőrtónusról van szó, vagy egyszerűen csak feszesebb bőrre, nagyobb volumenre van szükségünk, a megoldás kulcsa minden esetben ugyanaz: hogy hatékony módot találjunk bőrünk saját regenerációs folyamatának e
Jennifer Schmid megtudta, hogy hasnyálmirigyrákja van és műtétre lesz szüksége a hasnyálmirigy, a gyomra és a belek egy részének eltávolításához. Schmid onkológusa azt javasolta neki, hogy végezzen CT-vizsgálatot, hogy ellenőrizze, nincs-e rák bárhol máshol a testében.
Kicsit sarkított, de ha létezik egy bolygó vagy hold, ahol olyan földönkívüli életformák élnek, amelyek bármiben is hasonlítanak az általunk ismert életre, akkor talán úgy viselkednek, mint egy brokkoli. A metiláció egy olyan folyamat, amelyet többek között brokkoli, az algák és sok más növény és mikroba használ a Földön, hogy a mérgeket g
Lakást venni nem lehet túl bonyolult dolog, hiszen annyi mindenkinek sikerült már – gondolják sokan, amíg fejest nem ugranak az adásvétel folyamatának feneketlen bugyraiba. Mózes Zsófi tapasztalatai szolgáljanak most tanulságként, hogy titeket már ne lepjen meg semmi:
Hatása az emberi szervezetre Szerepe szerteágazó, többek között részt vesz a kollagén képződésben, ami az erek, a csontok, a porcok, a fogíny, a bőr, a fogak...
A Füstmentes Városért kampány arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy egy kis odafigyeléssel és apró lépésekkel mi is sokat tehetünk a környezetünkért.