Hét hónap szünet után a hétvégén ismét világkupa versenyt rendeznek és sokunk örömére közvetítenek a tévében. Egy rövid összefoglaló mi történt az elmúlt időszakban, és mi vár a versenyzőkre ebben az a szezonban.
A másodosztály mind a húsz focicsapata azt kéri a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, hogy hamarabb játszhassák le a meccseiket. Így ugyanis nem kellene a pályavilágítására költeniük. Az MLSZ azt írta: erre már korábban adott engedélyt az elnökség. A Duna Arénában a versenymedence vízhőmérsékletét csökkentették. Emiatt azonban az úszószövetség elnöke fo
A Motorsport Világtanács ülését követően az FIA több dolgot is megosztott a jövő évi szabályokkal kapcsolatban. Első a biztonság Miután a pénteki szabadedzéseken a csapatok tesztelték már őket, jövőre bevezetik a nagyobb visszapillantó tükröket. A pilóták arra panaszkodtak, a megnövekedett kerékméret miatt kevésbé látnak ki az autóból, ezt mindenké
A Ferrarinál abban reménykednek, hogy 2023-ban már több esélyük lesz a világbajnoki címek megszerzésére. Az olaszok vezető teljesítményért mérnöke, Jock Clear elárulta, hogy ennek érdekében már rég elkezdtek készülni a következő szezonra és állítása szerint jól is állnak jelen pillanatban ezen téren. A Vörösök az F1-75 képében egy ütőképes konstruk
A Rally Világbajnokság utolsó európai helyszínén biztosan kiderül, hogy ki nyeri idén a WRC3-as vb címet, melyre még hárman esélyesek. A WRC3 idén a Rally3-as autókkal induló versenyzők bajnoksága lett, azt követően, hogy korábban a Rally2-es autókkal lehetett indulni ebben a kategóriában. A sorozatban öt futamon kell indulniuk a versenyzőknek és
Bubba Wallace és a Kyle Larsonnal balesete egyik versenyző számára sem ért véget rózsásan, és végül Wallace eltiltást kapott. A NASCAR nem tartotta fontosnak, hogy Wallace az autón kívüli viselkedése miatt büntetést kapjon, így az alább látható felvételek perdöntő bizonyítéknak számítanak a 23XI Racing versenyzőjének kizárásában. Jól látható, hogy
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner dicshimnuszokkal áradozott Max Verstappenről, akit a Red Bull “legtehetségesebb versenyzőjének” nevezett a Forma-1-ben eltöltött 17 évük alatt. Horner hat versenyzői és négy konstruktőri bajnoki címig vezette a csapatot a boxutca faláról. A hétvégi Amerikai Nagydíjon akár az ötödiket is megszerezhetik. Ezek
A Motorsport Világtanács londoni Brit Királyi Autóklubban tartott ülésén az FIA felfedte a Japán Nagydíj második körében történtek átfogó vizsgálatának eredményét. Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a Japán Nagydíj elején Carlos Sainz összetört Ferrarijának mentésére pályára hajtott egy daru, miközben még nem mindegyik pilóta érte utol a bizt
A Spanyol Rallyn nagy katasztrófának kell történnie ahhoz, hogy a Toyota ne nyerje meg a gyártók vb címét, ha pedig ez sikerül, akkor elérheti azt, amit a Volkswagen 2013-2016 között megcsinált. A Toyota Gazoo Racing idén kimagasodott a WRC gyártói közül, hiszen 11 versenyből hatot megnyert, mindet Kalle Rovanperának köszönhetően. Ehhez képest a
Erős kritikát fogalmazott meg pár labdarúgójával szemben a Puskás Akadémia ellen, a MOL Magyar Kupában elszenvedett hazai vereség után a Fehérvár kispadján szerdán debütáló Huszti Szabolcs.
Foci minden mennyiségben, de azért lesznek még kosarasok és persze kézilabda klubvilágbajnokság is. De a lósport kedvelői sem maradnak szórakozás nélkül.
Paolo Banchero, az idei amatőrbörze (draft) első választottja 27 ponttal és vesztes meccsen mutatkozott be az Orlando Magic csapatában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának szerdai játéknapján.
A spái és monzai rajtrácskáoszra reagálva az FIA újraírta a rajtsorrend meghatározására vonatkozó szabályát. Mostantól pontosan részletezik a rajtrács összeállításának menetét.
Tíz évvel ezelőtt lett az enyészeté Mika Häkkinen és David Coulthard egykori autója, amely a McLaren utasítására, egy németországi roncstelepen semmisült meg. Történelmi versenyek, múzeumok, magángyűjtemények, vagy a csapatok saját raktárai. Ezek mind olyan helyek, ahol régebbi Forma-1-es autókkal találkozhatunk. A roncstelep azonban nem ilyen. Ezé
Nem lenne ellenére George Russellnek, ha Lewis Hamilton még öt évig a csapattársa lenne a Mercedesnél. Szerinte szoros köteléket teremtett közöttük az idei küszködés.
Szinte fizikai fájdalmat okoz ránézni egy ilyen képre… Történt ugyanis – elvileg 10 éve -, hogy egy roncstelepen bezúzták David Coulthard 2002-es McLaren-Mercedesét, Németországban. Hogy miért ez lett a sorsa ahelyett, hogy valahol kiállították, vagy elárverezték volna? Állítólag azért, mert a benne lévő technikai megoldásokat féltették, nem akartá
Néhány hét múlva, minden bizonnyal még novemberben meglesz a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke – jelezte az InfoRádiónak Vári Attila, aki pénteken jelentette be lemondását. A sportvezető a döntése hátteréről azt emelte ki, hogy a következő időszakban szeretné minden energiáját a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra fordítani.
A Spanyol Rally is hozott néhány emlékezetes pillanatot a WRC történelmébe. Kimi Raikkonen, Armin Schwarz, Phlippe Bugalski, Juha Kankkunen és Andreas Mikkelsen is emlékezetes momentumokat élt át Spanyolországban. ki jót, ki rosszat… 2010-ben Kimi Raikkonen már a shakedownon lezúzta a Citroen C4 WRC-t. Egy körforgalom után szűkre vette a balost és
A 16 éves LMP2-es versenyző, Joshua Pierson folytatja a Road to Indy létrán megkezdett menetelését. Két USF2000-es szezon után Pierson az endurance világába vetette bele magát elég komolyan. Az Ázsiai Le Mans Sorozatban való vendégszereplés után kettős szerepet vállalt az Endurance Világbajnokság (WEC) mellett az IMSA Sportautó Bajnokság LMP2-es me
Nyck de Vries az elmúlt időszakban gyakran volt látható Mercedeses szerelésben a német csapat bokszában, ám azzal, hogy hivatalossá vált az AlphaTaurihoz való átigazolása, ez már a múlté. A holland versenyzővel nagyot fordult a világ alig két hónap alatt, a monzai Olasz Nagydíjas beugrása ugyanis Forma-1-es ülést ért neki 2023-ra. A Red Bull láncol
A Red Bull már egyeztetéseket is folytatott arról, hogy leváltsa Sergio Pérezt, de az érintett végül úgy döntött, hogy marad a jelenlegi csapatánál. A Forma-1-es pilótapiac minden évben szolgál meglepetésekkel, az viszont általában csak utólag derül ki, hogy milyen tárgyalások zajlottak még a háttérben. Persze, pletykák mindig akadnak, ezekről visz
Lando Norris elismerte, tárgyalt a Red Bull-lal, mielőtt aláírta volna a szerződésthosszabbítását a McLarennel. Szerinte az elköteleződése is megmutatja, mennyire hisz a wokingi projektben, mely legkorábban 2024-ben hozhat eredményeket.
Miután az ikonikussá váló New York-i helyszín építkezés miatt kikerült a menetrendből, a Formula E szezonzárója is így járt, hiába a többéves szerződés. Frissítést közölt az elektromos világbajnokság a 2023-as versenynaptárral kapcsolatban. A szezon elején eddigi üres időpontot eltüntették, helyette Berlin rendezhet majd dupla fordulót ismét. 18 ve
A Motorsport Világtanács szerdai ülésén elhalasztották a Rally Világbajnokság naptárának véglegesítését, azonban költségplafont vezettek be minden kategóriára a dráguló alkatrészek miatt. Szerdán összeült a Motorsport Világtanács (WMSC) Mohammed Bin Sulayem, FIA elnök vezetésével, azonban a WRC naptárról való döntést elhalasztották. Az ülésen ugy
Iváncsa az év legnagyobb meglepetését szolgáltatta, amikor a labdarúgó Magyar Kupában hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Ferencvárost. Az Nb Iii-as csapat tagjai nem sokáig ünnepeltek, másnap reggel dolgozni mentek.
Tökéletesnek látta az időt Pierre Gasly arra, hogy az Alpine-hoz szerződve lendületet adjon a megrekedt F1-es pályafutásának. Fontos volt számára, hogy a csapat kereste meg őt. A váltás okairól és a célokról is beszélt.
Daniel Ricciardót lesajnálják, őt nem tartják számon a legnagyobb tehetségek között. Carlos Sainz szerint ez is megmutatja, mennyire kegyetlenül és felszínesen ítélkezik az F1 világa a versenyzőkről.
Az AlphaTauri főnöke, Franz Tost a Red Bull Forma-1-es juniorprogramjában szereplők tapasztalatlanságát nevezte meg, mint fő okot, amiért Nyck de Vries-t szerződtették Pierre Gasly helyére. Az Alpine Fernando Alonso helyére keresett versenyzőt, miután mindenki megdöbbent azon, hogy nem Oscar Piastrié lesz a hely. Így végül a francia csapat az Alpha
A Ferrari ezúttal nem hagyta, hogy a rövid távú problémák miatti pánik a hosszú távú esélyeit is rontsák. Mérnökük elmagyarázta, miért lehet kulcsfontosságú 2023 szempontjából, hogy a vereségek közben is meg tudtak állni.
A válogatott történetének legerősebb vb-csoportjába került a nemzeti csapat – véli Lékai Máté, aki nyári klubváltásáról, a Ferencvárosról, a zöld-fehérek bajnoki éremesélyeiről, a januári világbajnokságról és arról is beszélt a közmédiának, hogy az irányító poszt hosszú-hosszú évekig megoldott lesz a válogatottban.
A Motorsport Világtanács elfogadta a jövő évi Tereprally-világbajnokság naptárát. Két új helyszín is lesz, Mexikó és Argentína. Az idei első világbajnoki szezonnal elégedett a szövetség, bár a Kazahsztán Rally elmaradt, az Andalucia Rally pedig új időpontra került. A naptár mégis változott, a Dakar, az Abu Dhabi Desert Challenge és a szezonzáró Mar