Esteban Ocon számára szomorú véget ért a Szingapúri Nagydíj hétvégéje, mert akárcsak csapattársa, Fernando Alonso, ő is kénytelen volt műszaki hiba miatt idő előtt befejezni a versenyt. Viszont utána legalább körülnézhetett egy kicsit egy szingapúri aluljáróban. Ocon alatt a 28. körben lehelte ki látványosan a lelkét az Alpine motorja (a csapat azt
Makai Gergely, mint a WRC hivatalos fotósa volt jelen az Új-Zéland Rallyn, ahol folytatta vlog készítését is. Az MGR Images és a @World fotósának ezúttal segítsége is volt a különleges pillanatok megörökítésében, Szőke Tamás, magyar bajnok navigátor.
Nasser Al-Attiyah nyerte a Marokkó Rally harmadik napját. A motorosok közt Luciano Benavides lett az első, az Audi pedig ismét a leggyorsabb volt. „Ez az a szakasz ami nagyon magas szintű vezetési és navigációs képességeket igényel” – mondta a Marokkó Rally harmadik napjáról David Castera versenyigazgató. A Laayoune körüli hurokszakaszon 299 kilomé
1975. október 5-én, Watkins Glenben esett meg, hogy a Ferrari piszkos trükkel érte el, hogy Niki Lauda könnyen meg tudja nyerni az Amerikai Nagydíjat és ezzel megszerezze szezonbeli ötödik győzelmét, és a Ferrari első győzelmét Watkins Glennben. Lauda, aki már bajnok volt, 4,9 másodperccel nyert Emerson Fittipaldi előtt. Fittipaldi meglehetősen düh
Hayden Paddon rajt-cél győzelmet aratott az Új-Zéland Rally WRC2-es mezőnyében, ami nagyon fontos is volt számára, de nemcsak a világbajnoki futamgyőzelem miatt. Hayden Paddon amellett, hogy folyamatosan készült az Új-Zéland Rallyn való indulásra, a helyi rally bajnokságban is rajthoz állt, melyben a WRC2-es győzelem a bajnoki címet is jelentette
Colton Herta több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá jelenlegi csapatával, az Andretti Autosporttal, miután az F1-es lehetősége kútba esett. A RACER információi szerint Herta új szerződése – amely kiegészíti jelenlegi, 2023-ig szóló szerződését – tartalmaz egy olyan opciót is, hogy amennyiben az Andretti Global megkapja az esélyt az F1-ben v
Három év szünet után a hétvégén ismét Szuzukában, a világ egyik legkedveltebb, de közben a hibázást legkevésbé toleráló pályáján csap össze a Forma-1 mezőnye. Összeállításunkban olyan eseteket elevenítünk fel, amikor bebizonyosodott, hogy ezen az aszfaltcsíkon a legkisebb hibának is súlyos következményei lehetnek. Valószínűleg, ha a Szuzuka, a Form
Többek között Teslával és BMW-vel indul az STCC (Svéd Túraautó Bajnokság) következő kiírása, miután a sorozat TCR-ről elektromos meghajtásra vált. A TCR szabályrendszer alapját az olcsó autók széles választéka, valamint a rengeteg bajnokság képezi. A piramis csúcsán közül a két világkupa (WTCR és ETCR), utána pedig a TCR Europe áll, ezt követik a n
Lille, Marseille, Bordeaux, Strasbourg és Reims után Párizs az újabb francia nagyváros, amely úgy döntött, nem állít fel óriáskivetítőket, hogy a drukkerek azon nézhessék a meccseket.
Kajetan Kajetanowicz a WRC2 második helyén és a Power Stage második idejével zárt az Új-Zéland Rallyn, amivel már a világbajnokság második helyére lépett. Kajetan Kajetanowicz nagyon fontos pontokat szerzett a WRC2 második helyével és a Power Stage második idejével az Új-Zéland Rallyn, ahol törött kormánnyal ért célba. “Először is gratulálok Hayd
Hailie Deegan az októberi Las Vegasi versenyen mutatkozik be a NASCAR Xfinity Seriesben, az SS Green Light Racing 07-es autójában. Deegan idén második teljes szezonját futja a NASCAR Truck Seriesben, azonban néhány kiugró eredményen kívül nagyon inkonzisztens teljesítményt nyújt, és összességében rosszabb szezont fut mint tavaly. Ennek ellenére ő a
A Forma-1 mezőnye két év kihagyás látogat el ismét Suzukába, a Japán Nagydíjra. A versenyzők pedig rögtön több időt is tölthetnek majd a pályán, mint egy átlagos versenyhétvégén, ugyanis a második szabadedzés a megszokottnál 30 perccel hosszabb lesz. Ennek oka egész pontosan az, hogy a pilóták pályára vihetik a Pirelli 2023-as gumijainak prototípus
Noha már nyolc év eltelt azóta, hogy egy esős, október 5-i szuzukai vasárnapon Jules Bianchi tragikus balesetet szenvedett, majd hónapokat feküdt kómában, mielőtt 2015. július 17-én meghalt, Graeme Lowdon, a fiatal monacói pilótát akkoriban foglalkoztató Manor-istálló korábbi sportigazgatója még mindig nehéz szívvel tér vissza a Japánban található
Minden F1-es korszaknak megvoltak a maga edzésmenői, akik sorra halmozták a pole-okat, kezdődött ez Juan Manuel Fangio-val, majd, Jim Clark, Niki Lauda, Ayrton Senna, Michael Schumcher és Lewis Hamilton volt a maga kora egykörös királya. Napjainkban pedig nyugodtan állíthatjuk, hogy Charles Leclerc az, aki szombatonként szinte verhetetlen. Már első
Hetedik alkalommal versenyez ebben az évben Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf. A Hungarian Police Rally Team párosa a megszokott Ford Fiesta Rally3-mal indul az Ózd Rallyn. A cél most is az, hogy a kis Fiestával megtréfáljanak egy-két R5-tel induló párost. Év elején a Salgón egy remek abszolút 11. hellyel kezdett a duó és a többi
Miközben a Ferrari az egyik kiberbiztonsági szponzorról a másikra vált, a maranellói márka kibertámadás áldozata lehetett. Az év elején a csapat régi orosz szponzorának, a Kaspersky-nek a logóit eltávolították a versenyautókról a vitatott ukrajnai konfliktus miatt. Csak most vették észre a sasszemű rajongók, hogy ezeket az üres helyeket most a Bitd
Lehet, hogy nulla helyett végül két opciója is lesz Mick Schumachernek arra, hogy a Forma-1-ben maradjon. Az egyik ráadásul annál a csapatnál, amely ellen az apja első két világbajnoki címét nyertem és amelynél nagybátyja lehúzott hat évet. Úgy tűnik, kezdi meghozni a gyümölcsét az utóbbi hónapok jó teljesítménye a 2023-as szerződéssel továbbra sem
Max Verstappen a hétvégi Japán Nagydíjon újabb esélyt kap arra, hogy bebiztosítsa 2022-es világbajnoki címet. Ez az esély pedig már jelentősen nagyobb, mint a szingapúri volt. A Szingapúri Nagydíjon is összejöhetett volna neki, ha úgy alakulnak a dolgok, de a holland versenyző számára a múlt vasárnapi verseny igencsak felejthetőre sikerült. Ezt azo
A Japán Nagydíjtól visszatérnek a Honda logók a Red Bull és az AlphaTauri autóira. Ugyan a japán gyártó 2021 végén kiszállt a száguldó cirkuszból, ám az F1 kezét teljesen nem tudták elengedni. Támogatást nyújtanak a Bikáknak az erőforrások kapcsán, sőt már tárgyalásokat folytatnak a 2026-os új motorszabályok mentén is. A Honda felé nyújtott kedves
Paul Nagle 18 év rally pályafutás után szögre akasztja a sisakot, a RallyRACC Catalunya után nem indul több WRC futamon. Nagle 5 világbajnoki győzelmet szerzett, Craig Breen mellett Kris Meeke-vel versenyzett a legtöbbször. A 44 éves navigátor a 102. WRC futamával zárja le a pályafutását Spanyolországban. Az öt győzelem mellett 18 alkalommal állt a
Flavio Briatore nem volt elégedett a versenyigazgatók és a stewardok sebességével. A Szingapúri Nagydíjon először Sergio Pérez szelte át a célvonalat, ám túlságosan lemaradt a SC fázisok alatt a biztonsági autó mögött, így büntetésre számíthattak. Ám az ítélet csak jóval később született meg, így a leintést követően még nem lehetett tudni, hogy meg
Alex Bowman nem indul a NASCAR Cup Series vasárnapi, Charlotte Motor Speedway ROVAL futamán, mivel továbbra is agyrázkódásával küszködik. Bowmant, aki a Hendrick Motorsports 48-as rajtszámú Ally Chevrolet Camaro ZL1-es versenyautóját vezeti, ma délután Charlotte-ban orvosok vizsgálták ki. “A hosszú távú egészségemet figyelembe véve hoztam meg azt a
Nem kapkodja el a pilóta kérdést a Williams istálló. A briteknél két dolog biztos, egyrészt Alex Albon lesz az egyik pilótája, akinek nem Nicholas Latifi lesz a csapattársa, a kanadai ugyanis az év végén távozik a csapattól. Jelöltekből nincs hiány Grove-ba, hiszen az Albont remekül helyettesítő Nyck de Vries mellett, Mick Schumacher neve is képben
Elég komoly népszerűség növekedést könyvelhet el idén a Forma-1, szinte minden egyes hétvégén több százezres tömeg látogat ki a, hogy élőben lássa a világ legerősebb forma autóit. A Forma-1 a belső égésű motorok és a hibrid meghajtás úttörője, annyira, mint a saját műfajában az elektromos Formula E. A két sorozat népszerűsége egyelőre összehasonlít
Kedden az angol sajtó már beszámolt a hírről, amit a felek szerdán, az európai szövetség nyoni központjában tartott közös sajtótájékoztatón erősítettek meg.
Csomós Miklós és Nagy Attila neve a spanyolországi ERC szezonzáró helyett az Ózd Rally nevezési listáján szerepel. A páros a Barum Rally után újjáépítette a versenyautót, de az utolsó ERC futamon indulásnak már nem látták értelmét. A Skoda Fabia Rally2 készen áll, Mixiék műhelyében karcmentesen, de a megszokott dekortól eltérő hófehér színben várj
Bár a DTM „visszatérne” az alapokhoz a 2023-es naptárral, a WTCR egyik helyszíne, Vila Real bejelentkezne még egy túraautós hétvégére. Idén Portimao révén 2004 után tért vissza Portugáliába a német túraautó bajnokság mezőnye. Bár a versenyek gond nélkül zajlottak le, a lelátók nem teltek meg. Pedig Sébastien Loeb is sztárversenyzőként elindult, de
A 67 éves Száraz Sándor hat éven keresztül, 1992 és 1998 között volt az egyesület szakmai vezetője, a koronavírus-járvány előtt azonban elárverezték lakását, miután évek alatt tartozásai halmozódtak fel.
Egyre inkább erősödik a pletyka, mely szerint KImi Räikkönen az IndyCarban köthet ki, méghozzá a Chip Ganassi Racing csapatánál. Az UOL brazil sportújság szerint Räikkönen egyelőre csak az épített pályákon indulna, és egy brazil szakértő szerint ez amiatt van, mert sokan félnek az oválversenyzéstől. “Látványos lenne Kimit az IndyCarban látni, amely