Mint arról már korábban beszámoltunk, hamarosan érkezik egy dokumentumfilm-sorozat a Netflixre, ami a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pályafutását dolgozza fel, a gyerekkorától kezdve. Ennek apropóján az elmúlt napokban a német versenyző több, eddig nem látott gyermekkori képét osztotta meg közönségével. Megmutatta, hogy kezdődött minden a
Megkezdődött az úszók őszi versenyszezonja, ugyanakkor a világcsúcstartó ezúttal kihagyja a világkupa-sorozatot. Virth Balázs megkeresésünkre jelezte, hogy világklasszis tanítványa szeretne tovább faragni legjobb időeredményein, így a 200 pillangón felállított rekordján is, de nem siettetik a csúcsdöntést.
Lando Norris elismerte, hogy tárgyalt a Red Bull-lal is, mielőtt aláírta a szerződéshosszabbítást a McLarennel. Tavaly gyümölcsözőbb évet zárt a brit pilóta. Többször a dobogóra állhatott, a pole pozíciót megszerezte Szocsiban, majd vezette is a versenyt. Ám a tortára még nem került fel az a bizonyos hab sem. Az eső eleredt Oroszországban, ám a 22
A Red Bull nagyon megorrolt a Nemzetközi Automobil Szövetségre, miután nyilvánosságra hozták a 2021-es költségvetés eredményeit. Vasárnap még Max Verstappen bajnoki címét ünnepelhette az osztrák csapat, majd hétfőn jött a feketeleves. Az FIA ugyanis kijelentette, hogy a Bikák szabálysértést követtek el azzal, hogy túlköltekeztek tavaly. A Red Bull
Ez az esemény, valamint az egy évvel korábbi eset párban jár, és minden bizonnyal sok F1 rajongó ismeri a történetet. Azonban azok kedvéért, akik fiatalabbak és/vagy csak nemrégiben csatlakoztak a Forma-1 rajongók táborához, most felidézzük ezt, ha már évfordulója van. Az F1-es versenyzők is csak emberek, hibáznak. Még a legjobbak is. És még a legh
Nagyon valószínű, hogy Daniel Ricciardo a 2022-es év végén távozni fog a Forma-1-ből. Carlos Sainz szerint pedig ez mutatja meg azt, hogy a királykategóriában senki sem érezheti magát biztonságban. Az ausztrál pilóta wokingiaknál nyújtott teljesítménye egy csalódás volt és emiatt Zak Brownék úgy döntöttek, hogy Oscar Piastrit ültetik be a helyére,
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke konkrét célokat határozott meg Elfyn Evans számára a spanyol és japán versenyekre. Elfyn Evans már egy éve nem tudott nyerni, és bár idén sokszor jó volt a tempója, egy pici mindig hiányzott a győzelemhez. Jari-Matti Latvala pedig most meghatározta azt a célt, amit elvár walesi pilótájától a
A legutóbbi, Japán Nagydíjon, nem szokványos körülmények között ugyan, de bajnokká avatták Max Verstappent, a Red Bull konstruktőri elsősége azonban még várat magára. De könnyen lehet, hogy ennek a kérdésnek a végére is pont kerül a soron következő Amerikai Nagydíjon, ez pedig a Red Bull ötödik konstruktőri koronáját jelentheti. A nehézkes évkezdés
Korábban már írtunk a Burning Man fesztiválról, ahol Danica Patrick meglepően elengedte magát, és most további részleteket árult el. Danica Patrick vendége szokásos heti podcastjában ezúttal az a Denny Hamlin volt, akivel sok csörtét megéltek a pályán és azon kívül is. Visszavonulása után azonban a hölgyversenyző barátságot kötött a Joe Gibbs Racin
Ilyet alighanem még senki nem csinált: Daniel Ricciardo cowboy szerelésben, country énekessel az oldalán, egy lovon érkezett az USA Nagydíjra. A köztudottan Amerika-őrült Daniel Ricciardo igencsak hatásos belépőt produkált az USA Nagydíj pénteki napján, ugyanis lóháton érkezett meg az austini pálya paddockjába. De nem csak úgy simán belovagolt ám,
Valtteri Bottas és Carlos Sainz is reméli, hogy igazán fájni fog a Red Bullnak a tavalyi szabályszegésért járó büntetés. Szerintük el kell rettenteni őket.
Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik. Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis
A hónap végén éles versenyen is rajthoz áll az új Skoda Fabia RS Rally2. A futam előtt a versenyautó kommunikációs rendszerérél is megmutatott néhány jó minőségű fotót a gyár sportrészlege. Bár már nyáron megmutatták, és előfutóként is szerepelt már a Bohemia Rallyn, a SKoda Fabia RS Rally2 valódi bemutatkozása a globális ellátási lánc akadozása mi
A költségplafon átlépésének ügye vet árnyékot Max Verstappen és a Red Bull bajnoki sikerére. Míg a riválisok hevesen támadják őket, a csapat versenyzői továbbra is hisznek az ártatlanságukban.
Közismert tény, hogy az ausztrál Daniel Ricciardo rajong Amerikáért. Mindemellett a humort is szereti, így alap nála, hogy amikor Austinba érkezik a mezőny, ő teljesen felveszi a texasi életérzést. Így tett idén is. “Texasiasra” borotválkozott, cowboy kalapot és az amerikai zászló mintájával ellátott cowboy ruhát öltött. Ez eddig nem olyan meglepő
Zajlanak az események a Red Bull szabályszegésének ügyében. Mi más lehetett volna a slágertéma – a lóháton érkező Daniel Ricciardo mellett – az austini paddockban az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján, ha nem a Red Bull szabályszegése és az ezért várható büntetés. Mióta az FIA nyilvánosságra hozta, hogy szerintük az energiaitalos csapat tavaly túll
A már világbajnok Kalle Rovanpera nyerte a Spanyol Rally első szakaszát Thierry Neuville és Ott tanak előtt. Az első öt versenyző között csupán 2.8 másodperc különbség alakult ki. A világbajnoki cím megszerzése után is a győzelemre tőr Kalle Rovanpera Spanyolországban, amit mi sem mutat jobban, hogy a verseny legelső szakaszán a finn versenyző vol
Mick Schumacher reagált Gene Haas csapattulajdonos ultimátumként hangzó kritikus nyilatkozatára, és a rá nehezedő nyomásról és eredménykényszerről is beszélt.
Egy F1 rajongó korábban megígérte, hogy ha Nicholas Latifi idén pontot szerez, akkor készíttet egy latifis tetoválást. Miután a Williams kanadai versenyzője Japánban sikeresen gyűjtött két pontot, a szóban forgó rajongó állta a szavát és tetováltatott. A Williams W logója került a karjára, valamint a LAT, mint Latifi nevének kezdete. Az illető ez u
Kalle Rovanpera két szakasz után két részsikerrel rendelkezik a Spanyol Rallyn, míg így összetettben Ott Tanak két helyet vesztett. Kalle Rovanpera nyerte a Spanyol Rally második pénteki szakaszát is, mögötte Thierry Neuville 2.1, Elfyn Evans 3, Sébastien Ogier pedig 3.1 másodperccel volt lassabb. Ogier egészen a szakasz utolsó részéig a második
Egyre nagyobb a botrány a Manchester Unitednél. Nem tűrhették tovább a kispadra szorult ötszörös aranylabdás futballcsillag viselkedését. Kitették a keretből, erre az Instagramon üzent.
Kedden a NASCAR eltiltotta Bubba Wallace-t, amiért revansot vett Kyle Larsonon, Briscoe szerint ez jó döntés volt. A NASCAR-nak az idei szezonban már többször is meg kellett küzdenie azzal, hogy a versenyzők megtorolták a versenyeken történt incidenseket, amelyek során úgy érezték, hogy igazságtalanság érte őket. A körülmények változatosak voltak,
Selejtezős eredményeiktől is elmaradtak, így messze voltak a döntőbe jutástól a magyar női puskások az összetett szám pénteki alapversenyében a Kairóban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.
Eredetileg négymillió dollárral a költségplafon alatt volt a Red Bull, végül 1,8 millióval költekezett túl – sajtóhírek szerint négy különböző tétel áll a szabálysértésük mögött. Egy alkalmazott távozása és pár szezon közbeni szabályváltozás is kifogott rajtuk.
Lewis Hamilton keményen büntetné a túlköltekező Red Bullt. A Japán Nagydíj után hozta nyilvánosságra az FIA a 2021-es költségvetés hivatalos eredményét. A szóbeszédek beigazolódtak, a Red Bull valóban többet költött a megengedettnél, így büntetésre számíthatnak. Ugyanakkor a Bikák állítják, ők nem lépték túl a limitet. Saját költségvetésük szerint
Fernando Alonso szerint természetes az F1-ben, hogy a bajnokcsapatok feszegetik a határokat és a szabályok szürke területeit a győzelem érdekében, így a Red Bull pénzügyi szabálysértésében sincs semmi rendkívüli.
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint semmilyen formában nem életképes az Európai Szuperliga (ESL), a projekt "halott".
Amennyiben elterjed, alapjaiban változtathatja meg az F1 és a teljes motorsport-szponzorációt az az újítás, amelyet a McLaren az USA Nagydíj pénteki szabadedzésein fog először használni. A McLaren az utóbbi években rendre az élen jár a marketingmegoldások terén, most pedig nagy dobásra készül. Az akár az F1-es szponzoráció jövőjét a feje tetejére
Az FIA-nak átláthatóságot kell teremtenie a Red Bull szabálysértése ügyében, ám Sebastian Vettel mindez mit sem von le Max Verstappen bajnoki sikeréből.
A Spanyol Rally pénteki leghosszabb szakaszán Pierre-Louis Loubet defektet szedett össze, míg Sébastien Ogier volt a leggyorsabb, így összetettben is átvette a vezetést Kalle Rovanperától, akit Thierry Neuville is megelőzött. A Spanyol Rally pénteki leghosszabb, 22.64 km-es szakaszán Sébastien Ogier, Thierry Neuville és Ott Tanak gumiválasztása bi
Austinban szeretett volna a Red Bull tiszta vizet önteni a pohárba, de végül törölték a meghirdetett eseményt. Az elmúlt hetekben nem csak a világbajnoki címek kapcsán beszélnek az osztrák istállóról. A Bikák ugyanis az FIA hivatalos költségvetési eredménye alapján túlköltekeztek. Sajtóinformációk szerint 2 millió dollárral haladt meg a plafon össz
Jó mentalitású és nagyon jó fizikai adottságú játékosként írta le Babó Levente szövetségi edző Michael Okeket, a Manchester City angol-magyar kettős állampolgárságú középpályását, aki a héten mutatkozott be meggypiros mezben.
A szezonzáró V. fordulóhoz érkezett a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge, amelyen Vida Beni ismételten a dobogóra állhatott, egy világbajnok és egy európabajnok társaságában. A váltós DD2 géposztályban debütáló fiatal magyar versenyző, a kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően, a negyedik dobogóját zsebelte be az idei versenyszezonban. “Elér
Thierry Neuville vette át a vezetést a Spanyol Rally utolsó péntek délelőtti szakaszát követően Sébastien Ogier-t megelőzve. Ott Tanak a negyedik helyen zárta a délelőttöt, majd etapon megállt műszaki hiba miatt, ahogy Pierre-Louis Loubet is. A Spanyol Rallyt Kalle Rovanpera kezdte legjobban, megnyerve az első két szakaszt, azonban a nap leghossza
Bajnok vagy nem bajnok? Charles Leclerc szerint probléma, hogy ilyen kavarodás alakult ki Szuzukában Max Verstappen címvédése körül. Arról is beszélt, hogyan éli meg a vereséget.