Jacques Villeneuve szerint Lewis Hamilton panaszkodása nem volt helyénvaló. Max Verstappen hiába előzte meg a rajtnál Carlos Sainzot, az első helyet nem volt egyszerű birtokolnia és visszaszereznie. Hol Charles Leclerc-rel kellett megküzdenie a pozícióért, hol Lewis Hamiltonnal. Mikor a hétszeres világbajnokkal csatázott, a brit pilóta többször is
A mostani idényben először szenvedett vereséget a Real Madrid, mégpedig az RB Leipzigtől. A Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a korábban már továbbjutott Madridhoz és Manchester Cityhez csatlakozott a Chelsea, a Dortmund, a Benfica és a PSG is.
Colton Herta négy éves szerződéshosszabbítást írt alá az Andretti Autosporttal, melyben opcióként a Forma-1-es szereplés is bekerült. A kedden bejelentett hosszabbítás azért jelentős, mert Hertát “leveszi” a szabadügynök piacról, hiszen 2023-ban lejárt volna a szerződése. Továbbá ez azt is sugallja, hogy mind ő, mind a csapattulajdonos Michael Andr
Idén rendezték volna meg először a svájci Zermattból induló, de már az olasz részen célba érkező világkupa futamot a férfiak és a hölgyek részére. Szombaton már törölték az eheti férfi futamot, ma pedig a jövő heti női versenyek törlését jelentették be.
Serena Williams az Egyesült Államok Nagydíja során a DJ pult mögé állt és így is megpróbálta szórakoztatni a kilátogatókat. Tombol a DJ láz a Forma-1-ben. Az elmúlt hetek során Lando Norris kezdte meg “új pályafutását” a keverőpult mögött, míg legutóbb a híres teniszező csillag követte útját. Serena saját TikTok-oldalán mutatta meg a közönségének t
Az idei DTM szezont 27 autó teljesítette egészen, így kijelenthető, bejött Bergerék húzása, hogy GT3-as autókra váltanak, ez azonban felvetett egy nem várt problémát… Ugyanis kevés hely maradt a boxutcában ezáltal. Egyes pályákon, főleg a Lausitzringen tűnt nagyon zsúfoltnak a helyzet. Párban lenne szép az élet… Az egyik dolog, amit a motorsport-to
Ugyanezen a napon, október 26-án, az 1997-es Európa Nagydíj (Jerez) 48. körében Jacques Villeneuve kevesebb mint egy másodperccel volt lemaradva Michael Schumacher mögött. Megpróbálta megelőzni Schumachert az éles, jobbra ívelő Dry Sac kanyarban. A belső kamerás felvételeken látható volt, hogy a német Villeneuve felé mozdította a kormányt. A nemzet
Kizárással fenyegetés, trükközés a szabadedzésen, oda-vissza feltartás, botrány, majd rögtönzött buli, végül dühös vádaskodás. Zanzásítva ez is lehetne 1997. október 26-ának F1-es vonatkozású sztorija, de azért kár lenne ilyen röviden elintézni a történteket. 25 évvel ezelőtt, ezen a napon Michael Schumacher sokak szemében alighanem egy életre megb
Jacques Villeneuve 1997-es Williams FW19-es versenyautója 25 évvel a világbajnoki címet nyert szezonja után eladóvá vált, és elárverezik az F1 Authentics oldalon. Villeneuve a Michael Schumacherrel vívott kegyetlen küzdelem után nyerte meg az 1997-es Forma-1-es világbajnokságot. A páros Jerezben elképesztő harcot vívott . Az autó a Williams utolsó
A kulcsember pedig nem más, mint az 5-ös autót terelgető Kyle Larson csapatfőnöke, Cliff Daniels, aki szóban rúgta se**be embereit. Kyle Larson már jóideje kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből, így itt volt az ideje, hogy a csapat és ő szembenézzen az idei év hibáival – írja Kelly Crandall, a Racer.com újságírója. Ez a verseny
Teemu Suninen az idei szezon során első győzelmét aratta a Spanyol Rally WRC2-es mezőnyében, ami éppen akkor jött össze, amikor a WRC gyártói a jövő évi felállást tervezgetik. Teemu Suninen idei hatodik versenyén szerezte első győzelmét a WRC2-ben a Hyundaijal, mellyel korábban Észtországban a második, Görögországban pedig a 10. helyen zárt. A fin
Az évek során olyan balesetek történtek a NASCAR és az IndyCar világában, melyeknek a felvételei soha nem láttak napvilágot. A versenyzés veszélyes sport, és néha bizonyos incidensekről készült felvételeket elzárnak a nyilvánosság elől a durva mivoltuk miatt. A listát Seibaru nevű blogger állította össze. 1985: Az atlantai ARCA 500 (KÖZVETÍTÉS) A U
Kizárással fenyegetés, trükközés a szabadedzésen, oda-vissza feltartás, botrány, majd rögtönzött buli, végül dühös vádaskodás. Zanzásítva ez is lehetne 1997. október 26-ának F1-es vonatkozású sztorija, de azért kár lenne ilyen röviden elintézni a történteket. 25 évvel ezelőtt, ezen a napon Michael Schumacher sokak szemében alighanem egy életre megb
Egy pillanatig Fernando Alonso is azt hitte, hogy a kerítésbe fog csapódni, miután az austini pálya leggyorsabb részén nekiment Lance Strollnak. Fernando Alonsónak hatalmas szerencséje volt, hogy ép bőrrel megúszta az USA Nagydíj első biztonsági autós újraindítása után történteket. A kétszeres világbajnok Lance Strollt próbálta előzni a pálya leggy
Sébastien Ogier csak Spanyolországban szerezte meg első idei győzelmét, ami a nyolcszoros rally világbajnok szerint a szerencsének is köszönhető volt. Sébastien Ogier egészen idei ötödik versenyéig nem tudott nyerni. A nyolcszoros rally világbajnok azonban akár már a Montén nyerhetett volna, akkor azonban az utolsó előtti szakaszon defektet szedet
Újabb remek napon van túl Vas Kata Blanka, aki kedden megnyerte a Nacht van Woerden elnevezésű, hagyományosan villanyfényben rendezett hollandiai terepkerékpáros versenyt.
A Haas szerint semmi személyes nem volt az Alpine ellen benyújtott óvásukban. Günther Steiner egyszerűen tükröt tartott a nem következetes FIA elé, számonkérve rajtuk, amit korábban ők kértek számon a csapaton
Egyetlen tavalyi döntésre vissza lehet vezetni a Mercedes idei egész éves szenvedését. Toto Wolff előrebocsátotta, alapjaiban változtatnak a 2023-as modelljükön.
Azok után, hogy augusztus végén bejelentették, 2026-tól F1-es motorprogramot indítanak, az Audi most azt is megerősítette, hogy saját gyári csapatuk is lesz. A jelenleg Alfa Romeo néven futó gárda fölött veszik át az irányítást.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke reagált azon hírekre, miszerint a Hyundait év végén elhagyó Ott Tanak jövőre a Toyotánál fogja folytatni karrierjét. Ott Tanakkal kapcsolatban már régen felvetődött az a hír, miszerint év végén elhagyja a Hyundai csapatát, azonban jövőjével kapcsolatban az M-Sport és a Toyota is felmerült lehe
Az ESPN amerikai televíziós csatorna a hétvégén hosszabbította meg F1-es szerződését, és Ricciardo-t is szeretnék leigazolni. Az ausztrál az év végén távozik a McLarentől, és már megerősítette, hogy nem a Haas megüresedett helyét fogja betölteni, ehelyett úgy tűnik, hogy tartalékversenyző lesz valamelyik csapatnál. A RACER információ szerint az ESP
Nagy botrány volt a hét végén a ZTE-Honvéd meccsen egyes vendégszurkolók rasszista viselkedése miatt. Ricardo Monizt ki is állították, mert a futballistái védelmére kelt.
Péni István az összetettben nyert keddi bronzérme után szerdán a tizedik helyen végzett a nagyöbű szabadpuska fekvő testhelyzetű versenyében a Kairóban zajló sportlövő-világbajnokság utolsó előtti versenynapján.
Huszonhat karatéka képviseli a magyar színeket a törökországi Konyában október 26. és 30. között rendezendő korosztályos (kadet, junior és U21-es) karate-világbajnokságon, amely során 105 ország mintegy 1850 fiatalja lép tatamira.
Noha az Audi már a Belga Nagydíj alatt bejelentette, hogy 2026-tól beszáll a Forma-1-be, azt mostanáig nem tette hivatalossá, hogy melyik csapattal teszi ezt. Hogy végül a Sauber lett a befutó, az aligha érhetett sokakat meglepetésként. Az Audi a mai napon hivatalossá tette, hogy részesedést fognak vásárolni a jelenleg Alfa Romeóként működő Sauberb
A Ferencváros átlövője, Szöllősi-Zácsik Szandra az M1-nek elmondta, sérülése pillanatában a legrosszabbra gondolt, ehhez képest lassan már labdát is foghat a kezében.
Spanyol lapértesülés szerint Dani Sordo már régóta nem gondolkozik a visszavonuláson, helyette jövőre akár nyolc versenyen is indulna a Hyundai csapatával. Azzal, hogy Ott Tanak vasárnap bejelentette, hogy elhagyja év végén a Hyundait, a pilótaváltásokról szóló hírek még inkább felerősödtek. A Hyundai mely eredetileg Thierry Neuville és Ott Tanak