2022. október 20. csütörtök

okt. 20
0:09
Hunyjá’ még egy hangyányit picinyem – Napi 5 óra alvás csökkentheti a betegségek kockázatát (Biztosító Magazin)
Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett - derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a Bbc közölt összefoglalót a honlapján.
okt. 20
0:09
Bevallotta egy multi, hogy védelmi pénzt fizetett az Iszlám Államnak (Forbes)
Egy francia cementgyártó vállalat bűnösnek vallotta magát abban, hogy az Iszlám Államot és egyéb terrorista csoportokat támogatott. Hatalmas bírságot kapott az Egyesült Államokban. A Lafarge még 2010-ben nyitotta meg telephelyét Szíriában a török határ közelében. A 680 millió dolláros beruházás ugyanakkor veszélybe került a szíriai polgárháború kit
okt. 20
0:09
700 forint alá esik a benzin ára a magyar kutakon (Üzletem)
6 forinttal mérséklődik a benzin ára pénteken a magyar kutakon. A gázolaj ára ezen a héten már nem változik.
okt. 20
0:12
Földgázelosztó központról állapodott meg Putyin és Erdogan (444.hu)
Putyin számára Törökországról kiderült, hogy a legmegbízhatóbb partner a gázszállításban.
okt. 20
0:12
Londoni elemzők: Várhatóan recesszióban tölti a jövő évet a brit gazdaság (hirado.hu)
Az ITEM Club számításai szerint ez azt jelenti, hogy a brit GDP-érték 2023 egészében 0,3 százalékkal csökken.
okt. 20
0:12
Válság a vendéglátóiparban: megszólalt a legnagyobb vidéki szállodalánc a bezárásokról (vg.hu)
Az eddigi legsúlyosabb válságával néz szembe a szállodaipar.
okt. 20
0:13
Vlagyimir Putyin hadiállapotot hirdetett az Ukrajnától elcsatolt területeken (Biztosító Magazin)
Október 19-én Vlagyimir Putyin bejelentette a hadiállapot bevezetését az Oroszországhoz csatolt négy új régióban, azaz a Donyecki Népköztérsaság területén, a Luganszki Népköztársaság terültén, Herszonban, valamint a Zaporozsje régió területén - adta hírül a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
okt. 20
0:13
Akár 3,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt is adhat az Agrárkamara (Üzletem)
Az eddigi kedvezményeken túl idén 1 milliárd, jövőre várhatóan 2-2,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
okt. 20
0:15
Eladja az állami vagyon egy részét a kormány, hogy növelje a bevételeit (rtl.hu)
A gazdasági tárca szerint „nemcsak a vállalkozásoknak szükséges hatékonyabbá válnia, hanem az államnak is versenyképesebben kell működnie”.
okt. 20
0:16
Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói (hirado.hu)
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
okt. 20
0:16
Növelné részesedését az Aston Martinban a kínai résztulajdonos (vg.hu)
A kínai tilajdonban lévő Geely Holding növelné tulajdoni hányadást az Aston Martinban.
okt. 20
0:17
Elfogadta az Európai Bizottság a 2022. évi K+F+I keretrendszert (Üzletem)
„Szabályaink célirányos módosításai támogatni fogják Európa zöld és digitális átállását azáltal, hogy elősegítik az áttörést jelentő innovációba és kutatásba, valamint a tesztelési és kísérleti infrastruktúrákba irányuló köz- és magánberuházásokat.”
okt. 20
0:18
Egyre több sztrájkoló veszi fel a munkát a francia olajfinomítókban (ProfitLine)
Három hétig tartó blokád után a TotalEnergies francia olajipari vállalat egyik finomítójában szerdán felvették a munkát a sztrájkolók, és bár a cég más létesítményeiben folytatódott a fizetésemelésekért meghirdetett munkabeszüntetés, a töltőállomásokon javulni kezdett az üzemanyag-ellátás.
okt. 20
0:19
Megvan a döntés: mégsem kell jövőre reklámadót fizetniük a médiacégeknek (rtl.hu)
Eredetileg 15 milliárd forintot vártak volna ebből az adónemből, pedig a szektorban nem keletkezik „extraprofit”. Egy új javaslat szerint jövő év végéig 0 százalékos az adó mértéke.
okt. 20
0:20
Hatalmas összeget fektet elektromos járművek gyártásába a tengerentúlon a BMW (vg.hu)
Korábban a BMW négy akkumulátorgyár építését jelentette be Európában és Kínában.
okt. 20
0:21
Két kihagyhatatlan HR-konferencia novemberben (Üzletem)
Novemberben két olyan konferenciát rendeznek a HRPortal szervezésében, amely kihagyhatatlan a szakmában dolgozók számára.
okt. 20
0:23
Jövőre jön a fekete év, több mint százezren veszíthetik el állásukat (rtl.hu)
Jövőre lesz a legnehezebb évünk – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio szerdai rendezvényén. A miniszter szerint elkerülhető a recesszió, Parragh László, az iparkamara elnöke viszont arról beszélt, hogy nincs elég pénz a költségvetésben a vállalkozások támogatásához. A kamara friss kutatása szerint a cégek harmada kényszerülhet leépítés
okt. 20
0:24
Fontos adómódosításokról dönt az Országgyűlés, ez a katásokat is érinti (vg.hu)
A magyar kormány újabb javaslatcsomaggal kerülne közelebb a megegyezéshez az Európai Bizottsággal, miközben többek között arról is szavazhat a Ház, hogy elhalasztja a reklámadó aktiválását.
okt. 20
0:25
Új bortörvény segíti a szőlő- és bortermelőket (Üzletem)
Magyarországon mintegy 30 ezer szőlész, valamint borász tevékenykedik. Minőségi előrelépést jelent az ágazat számára az új borpiaci szabályozás, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az adminisztrációs terhek csökkentését.
okt. 20
0:27
Megszűnik a nem hiteles tulajdoni lap, a hiteles változatért 3000 forintot kell fizetni (rtl.hu)
Évente két alkalommal ingyen is le lehet kérdezni az ingatlanok adatait, de a kvóta felett több ezer forintot kell majd fizetni.
okt. 20
0:28
Jó hírt kaptak a piaci áron tankolók (vg.hu)
A benzin ára alacsonyabb lesz péntektől, a gázolajé nem változik.
okt. 20
0:29
Skandináviában népszerűsítette Magyarországot az MTÜ (Üzletem)
„A skandináv látogatók kiemelten érdeklődnek a gasztronómiai kínálatunk iránt, a magas minőség és a kedvező ár-érték arány miatt.”
okt. 20
0:32
Zelenszkij miatt kényszerült Putyin egy 200 éves háborúra - mondta Berlusconi (vg.hu)
Csütörtökön kezdődnek hivatalosan is a kormányalakítási tárgyalások Itáliában.
okt. 20
0:33
Csak a Baltikumban „háborúsabb” az infláció, mint Magyarországon (Üzletem)
Az augusztusi 10,1 százalék után szeptemberben 10,9 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
okt. 20
0:36
Bűntettnek tartják a hadiállapot orosz bevezetését az ukránok (vg.hu)
Szerdán hirdetett hadiállapotot Putyin a négy megszállt ukrajnai régióban.
okt. 20
0:37
Csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban (Üzletem)
A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti.
okt. 20
0:40
A Fed a kamatemelésekkel milliárd dollárokat tol a bankok kasszájába (vg.hu)
Megugrik a nettó kamatbevétel.
okt. 20
0:41
KiMAXolta az indulást a Széchenyi Kártya (Üzletem)
Rendkívüli érdeklődés jellemzi a nyár végén indult új, a hazai kis- és középvállalatokat segítő hitel- és lízingprogramot. A Széchenyi Kártya Program MAX különböző termékeire 2022. október 18-ig több mint 13 ezer hitelkérelmet fogadtak be 575 milliárd forintot meghaladó értékben a Programban részt vevő hitelintézetek – számolt be Krisán László, a p
okt. 20
0:42
Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
okt. 20
0:44
Légitámadás-jelző rendszer kifejlesztésében segít Ukrajnának Izrael (vg.hu)
Izrael továbbra is tartja magát ahhoz, hogy nem szállít fegyvereket a frontra.
okt. 20
0:45
Csütörtökön kezdődik a népszámlálás számlálóbiztosi szakasza (Üzletem)
Lezárult az idei népszámlálás online kitöltési szakasza. Összesen 3,2 millió címről 7 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe, vagyis a címek 63,5 százalékáról küldték be a háztartások a válaszokat. Azokat a háztartásokat, ahol nem éltek a kérdőív online kitöltésének a lehetőségével, számlálóbiztosok keresik fel október 20. és november 20.
okt. 20
0:48
Kerék alá kerültek a kínai részvények a Wall Streeten (vg.hu)
A Netflixet és a United Airlinest jól sikerült gyorsjelentése repítette.
okt. 20
1:12
Felfüggeszti nyomtatott lapjai kiadását az erdélyi Príma Press Kft. (ProfitLine)
A nehéz gazdasági helyzet miatt januártól felfüggeszti nyomtatott lapjainak a kiadását, valamint a lapterjesztést és lapkézbesítést az erdélyi Prima Press Kft.
okt. 20
1:42
Idén is támogatja a kormány a kárpátaljai gyermekétkeztetést (ProfitLine)
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a kárpátaljai gyermekétkeztetési programot - közölte Potápi Árpád János szerdán az MTI-vel.
okt. 20
2:12
Járműipari innovációs és tréning centrum nyílt Budaörsön (ProfitLine)
Megnyílt a Porsche Hungaria innovációs és tréning centruma szerdán Budaörsön; a több mint 2 milliárd forint beruházással kialakított központ a Porsche Hungaria hálózatához tartozó gépjárműipari értékesítési és műszaki szakemberek képzését, valamint a flottaügyfelek kiszolgálását fogja végezni.
okt. 20
2:42
Csökkent az euróövezet és az EU építőipari termelése augusztusban (ProfitLine)
Az euróövezetben 0,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés augusztusban az előző hónaphoz képest, amikor 0,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel. Éves viszonylatban az építőipari termelés 2,3 százalékkal nőtt augusztusban a júliusi 2,1 százalék után - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
okt. 20
3:42
3,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt is adhat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (ProfitLine)
Az eddigi kedvezményeken túl idén 1 milliárd, jövőre várhatóan 2-2,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
okt. 20
4:18
Az állami nyugdíj összeomlásától félnek Magyarországon (ProfitLine)
Jelentősnek mondható változások és ellentétek láthatóak a nyugdíjkilátásokban.
okt. 20
4:21
Van-e tápanyagbeli különbség a brokkoli és a karfiol között? (Magyar Mezőgazdaság)
Sokoldalúságának köszönhetően az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a karfiol, mint alacsony szénhidráttartalmú étel. Ez a fehér zöldség méltó helyettesítője a rizsnek, de pizza tészták fő összetevőjeként is alkalmazták már. Kockára vágva, sütve vagy leves alapanyagaként is finom, akárcsak zöld társa, a brokkoli is.
okt. 20
4:36
Csütörtöktől lehet pályázni energiatámogatásra (Infostart)
Három hónapig a kormány fizeti a feldolgozóipari kis- és középvállalkozások közüzemi számláinak felét.
okt. 20
4:51
TikTok videós megoldások – 2. rész (Márkamonitor)
A TikTokon megjelenni nem lehetetlen, ellenben lassan mondhatjuk, hogy szinte kötelező. Tanácsok és példák a Vermis digitális ügynökségtől. Szerzők: Balog Adrienn és Bánki Attila. A cikk első része itt olvasható.   Ha már átnézted, hogy milyen technikai és funkcionális megoldások léteznek, akkor nézd meg, milyen témákban tudsz lépni egyet a TikTok
okt. 20
4:51
Hogyan ültessük a mandulákat, hogy a beporzás biztosított legyen? (Agrofórum)
Úgy tudom, a mandulafajták önmeddők, tehát legalább kettő kell belőlük, hogy termékenyüljenek. A Tétényi Bőtermő és a Tétényi Rekord megfelelő kombináció? Ha igen, milyen messzire lehet őket ültetni? Illetve mekkora térállás indokolt a számukra?
okt. 20
4:51
Az Alfa Group segít a “zöld irányelvekkel” (newtechnology.hu)
Mivel az irodaházak, raktárak és logisztikai központok üzemeltetési költségei az egekbe szöknek, az Alfa Group klímatudatos fejlesztésekkel és üzemeltetési irányelvekkel segít a bérlőknek csökkenteni az egyre növekvő energiaszámlákat. Az elmúlt években az Alfa Group több irodaházában, logisztikai központjában és kereskedelmi épületében megújuló ene
okt. 20
5:18
Olcsóbb és kisebb napelemet fejlesztettek ki amerikai kutatók (Alternatív Energia)
A kutatók abban bíznak, hogy termofotovoltaikus megoldásuk fordulatot hozhat az energetika területén.
okt. 20
5:18
Időjárás: Napsütés, fagy, eső – mozgalmas napok jönnek (Agroinform)
Péntek hajnalban akár -4 fokig is lehűlhet a levegő.
okt. 20
5:21
X-Faktor 2022: október 22-én, szombaton jön az élő show! (Márkamonitor)
A versenyzők már készen állnak, hogy 2022-es X-Faktor első élő showjában szombat este bizonyíthassanak.   ByeAlex csapata: Beretka Ádám, Solyom Berni és az Isky & Szkym formáció minden erejével azon lesz, hogy a nézőknek és mentoroknak bizonyítsanak. Herceg Erika csapata: Bodrogi Enikő, Helfy Alexa és a Synergy már várják, hogy végre az élő showban
okt. 20
5:21
Agresszív növekedés után leépítés – így kezeli a hullámvasutat egy fiatal magyar csapat, akiknek Ashton Kutcher is a befektetőjük (Forbes)
Hogyan gondolkozik egy, a mobilappok fejlesztését alapjaiban meghatározni akaró cég a jövőről – és mit tesz meg érte ma, hogy elérje ezt a víziót?
okt. 20
5:21
Öt megcáfolt okosság a fatüzelésről (Magyar Mezőgazdaság)
Azt hiszi, hogy mindent tud a fatüzelésről? Lehet, hogy meg fog lepődni. Ha pedig most szerzett be fatüzelésű kályhát vagy kazánt, akkor mindenképpen érdemes elolvasnia, mennyi igaz a témát övező közkeletű bölcsességekből.
okt. 20
5:24
Milyen béren kívüli juttatásokkal lehet levenni a dolgozókat a lábukról? (Piac és Profit)
A cégek által leggyakrabban adott öt béren kívüli juttatásból csak kettőt tartanak igazán hasznosnak a munkavállalók – derült ki egy friss kutatásból. A felmérésből az is jól látható, hogy a ma már nem olyan elterjedt és a munkáltatók által nem használt ruhapénz ugyanakkor kifejezetten népszerű a dolgozók körében.
okt. 20
5:45
Embereken gyógyszereket tesztelni drága, ahhoz már mi kellünk (Forbes)
A koronavírusok velünk maradnak, ezért a világ egyik legnagyobb gyógyszercége a korábbi kudarcok ellenére is folytatja a vírus elleni vakcinák kutatását.

Keresés