Már jövőre négy kanyarral kevesebb lesz Szingapúr pályáján, ugyanis megkezdődik az építkezés, amivel a mexikóihoz hasonló, stadionszerű részt hoznak majd létre. 2008-ban amellett, hogy az első éjszakai verseny volt, Szingapúr több ikonikus kanyart is bemutatott az F1-ben. A hármas sikán, avagy a Singapore Sling a 2013-as átalakítás áldozatául esett
Az Aranylabda-díjátadó másnapján a világ Karim Benzemát ünnepli. Sehol sem olvasható olyan vélemény, amely kétségbe vonná elsősége jogosságát, vagy amely reklamálná, miért nem egy másik jelölt nyerte a díjat. Apró fricskák azért születtek a díjjal kapcsolatban.
Az NK Osijek pénzügyi és szakmai okokból is nagy változtások előtt áll, ezért a kiválóan futballozó a magyar középpályás hamarosan csapatot vált – horvát értesülések szerint.
A párizsi rendőrség mellett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is felelős azért a káoszért, amely a Bajnokok Ligája májusi döntője előtt alakult ki a Stade de France-nál. Erre a következtetésre jutott a független vizsgáló bizottság.
A magyar Forma-1-es rajongók körében mindig is meglehetősen nagy kedvenceknek számítottak a finn versenyzők. Kimi Räikkönen népszerűsége nagyjából überelhetetlen, de van a Jégemberen kívül valaki, nagyon kedves a magyaroknak, hiszem itt, a Hungaroringen szerezte meg első és egyetlen Forma-1-es győzelmét. Heikki Kovalainenről van szó, akivel a 2022-
Még véget sem ért a 2022-es Forma-1-es szezon, így még le sem járt Pierre Gasly szerződése az AlphaTaurival, máris jövőévi alpine-os főnökével, Laurent Rossival fotózkodik. Mindketten részt vettek hétfőn az Aranylabda-gálán, Franciaországban. Bár Gasly új kedvesével, Kikával érkezett az eseményre, a fotósok kereszttüzébe 2023-as főnökével, Laurent
Sami Pajari tavaly világbajnok tudott lenni a JWRC-ben, idén azonban csak a harmadik helyen zárt, azonban a szezon így nagyszerűen zárul számára. Sami Pajari rajthoz állhat a Japán Rallyn, ami a nagy távolság, a logisztika és a hatalmas költségek miatt csak keveseknek adatik meg. “Hihetetlen lehetőséget jelent számunkra, hogy elindulhatunk a Japá
Az olaszokat és a franciákat is verve lett világbajnok a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca rendkívül fiatal négyes, tehát a rutinos Márton Anna nélkül ért a világ tetejére és a világranglista harmadik pozíciójába a női kardvívó-válogatott. Egyikük a kulisszák mögé engedte az InfoRádiót.
A 23XI Racing úgy döntött, hogy nem fellebbez a NASCAR döntése ellen, és John Hunter Nemecheket ülteti be a 45-ös autóba Miamiban. A 23XI Racing kedden este közleményt adott ki, amelyben kifejezte a szervezet egyetértését a NASCAR döntésével, miszerint Wallace-t egy futamra felfüggesztették. John Hunter Nemechek helyettesíti majdBubba Wallace-t a N
A tokiói kormányzóval aláírt újabb szándéknyilatkozattal bővíti 2024-es versenynaptárát a Formula E, ezzel pedig újabb távol-keleti főváros kap helyet a világbajnokság menetrendjében. A tavasszal megrendezésre kerülő viadalt Yuriko Koike kormányzó beleegyezésével rendezik majd. Japánnak eddig két Formula E pilótája volt, Takuma Sato és Sakon Yamamo
Mick Schumacher a Ferrari fioranói tesztpályáján körözhetett apja egyik legsikeresebb Forma-1-es autójával, a Michael Schumachert 6. világbajnoki címéhez segítő F2003-GA-val. A 23 esztendős pilóta szerint ez az autó az F1 csúcskorszakát képviseli, és mind a hanghatások, mind a vezetési élmény terén egyedülálló. November 9-én az RM Sotheby’s jóvoltá
Kris Meeke három éve nem indult a rally-világbajnokságon, ám most felvette a kapcsolatot a Hyundai Motorsporttal egy esetleges gyári lehetőség után érdeklődve. Továbbra is fennáll a lehetősége, hogy változni fog a Hyundai Motorsport felállása a 2023-as szezonra, hiszen amellett, hogy Oliver Solberg már kikerült a csapatból, Ott Tanak és Dani Sordo
Kedden a NASCAR lecsapott Bubba Wallace-ra, és a 23XI Racing versenyzőjét egy versenyre eltiltotta a las vegasi incidense miatt. A NASCAR operatív igazgatója, Steve O’Donnell reggel a SiriusXM NASCAR Radioban elmondta, hogy Wallace csak és kizárólag az ütközés miatt kapta a büntetését. “Ha megnézzük, hogyan történt az incidens, a mi szemünkben egy
Pierre Gasly volt a tökéletes választás az Alpine számára a távozó Fernando Alonso helyére, állítja a vezérigazgató, Laurent Rossi. Az olasz ugyanakkor eredetileg Piastrit ültette volna Ocon mellé, csak hogy az ausztrál kicsúszott a kezeik közül, így végül más után kellett nézni. Igénybe vett jelentős időt, de végül sikerült megegyezniük Pierre Gas
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és juniorprogramjának irányítója elárulta, Max Verstappen 2016-os előléptetése a Toro Rossóból a Red Bullba nem pusztán amiatt történt, hogy Danyiil Kvjat az Orosz Nagydíjon megtorpedózta Sebastian Vettelt, hanem más is volt a háttérben. A 2016-os Orosz Nagydíj után a Red Bull egyszer csak bejelentette, hogy a m
A csapatépítésről és a kitartásról beszélt főleg Gáspár Dávid, a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a vezetőedzője, miután együttese elvesztette az Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést a francia Bourges vendégeként.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt gondolja, hogy három Forma-1-es futam az Egyesült Államokban még mindig nem elég az országnak. 2023-ban Las Vegas az év utolsó előtti fordulójaként csatlakozik a versenynaptárhoz. Austin és Miami mellett így már három amerikai futamot is rendeznek majd. Austin 2012 óta szerepel a versenynaptárban, míg Miami
Nil Solans a Spanyol Rally előtti teszten hatalmas balesetet szenvedett, és a kórházban kiderült, hogy a spanyol pilóta súlyosan sérült. Nil Solans a Spanyol Rallyra tesztelt, amikor a nap végén balesetet szenvedett a Hyundai i20 N Rally2-vel hétfőn. A Spanyol pilóta korábbi navigátora, Marc Martí helyett Axel Coronadoval tesztelt és az utolsó men
Földi Zsuzsanna életében először teljesítette a legendás ultramaratonit, másfél napon át futott, olykor 37 fokos melegben, az egész útról utólag azt mondta, olyan, mint maga az élet.
Fantasztikus hétvégén van túl a NASCAR Xfinity Seriesben szereplő JR Motorsports, ráadásul hazaérve még egy ajándékot is találtak autójukban. Josh Berry megszerezte a JR Motorsports 14. győzelmét a NASCAR Xfinity Series 2022-es szezonjában, és bebiztosította helyét a “Bajnoki Négyesbe”. Még ennél is jobb volt, hogy a szervezet tovább bizonyította t
Las Vegas mindig is az események, partik helyszíne volt, nem túlzás a világ egyik bulifővárosának nevezni. 2023 novemberében pedig, évtizedek után a Forma-1 is visszatér oda. Ennek oka, hogy a sport amerikai tulajdonosai fokozni akarják az F1 népszerűségét az amerikai kontinensen, és növelik a tengerentúli versenyek számát a versenynaptárban. Gondo
Lehengerlő szezont tudhat maga mögött Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz szupertehetsége, akiről sokan már most biztosra veszik, hogy hatalmas sikerek várnak rá a Forma-1-ben. Gokartos berkekben már évek óta csodálattal beszélnek Andrea Kimi Antonelliről, a 2019 óta a Mercedes által támogatott fiatal olasz tehetségről. A 16 esztendős pilóta mo
Nicholas Latifi Forma-1-es karrierje az idei év végén véget fog érni, miután a Williams nem hosszabbította meg a 2022 év végén lejáró szerződését. Sajtóértesülések szerint a kanadai pilóta pedig emiatt a tengerentúl felé veheti az irányt. Latifi F1-ből való távozása egyáltalán nem volt nagy meglepetés, mert a kanadai pilóta messze elmaradt csapattá
A Real Madrid és a francia válogatott legendája, Zinédine Zidane a L’Équipe-nek nyilatkozva elárulta, szerinte miért Karim Benzema a futballtörténelem legjobb francia csatára.
Ha Daniel Ricciardo szeretne a Forma-1-ben maradni és a Haasban versenyezni, Günther Steiner tárt karokkal fogadná. Az ausztrál versenyző jelenleg a McLaren színeiben vitézkedik, ám az elmúlt két évben nyújtott teljesítménye miatt a wokingi istálló felbontotta a szerződését. Helyére jövőre honfitársa, Oscar Piastri érkezik. Így a 33 éves pilóta ülé