2025. október 20. hétfő

okt. 20
0:12
Így gondozzuk a gyepet ősszel, hogy jövő nyáron is szép legyen (Mindmegette)
Hiába múlt el a kerti partik szezonja, ősszel is sokféle tennivaló adódik az udvarunkon. Szakértő tippjeink segítenek, hogy a megfelelő módon végezzük el ezeket.
okt. 20
0:16
7 hiba a konyha takarítása közben, amitől óva intenek a mikrobiológusok (Mindmegette)
A legtöbben minden nap használják a konyhájukat, mégis kevesen tudják, hogyan lehet valóban higiénikusan tisztán tartani. Pedig néhány apró, de gyakori hiba elegendő ahhoz, hogy baktériumok és penész telepedjen meg az edényeken, a mosogatóban vagy a hűtőben. Mutatjuk, melyek a leggyakoribb tévedések a konyha takarítása közben, és hogyan előzhetjük
okt. 20
0:20
Krisztina szigorú diéta nélkül érte el álomalakját (Mindmegette)
Reichel Krisztina élete teljesen megváltozott, mióta lefogyott: sokkal energikusabb és magabiztosabb lett, úgy érzi, bármit képes elérni. Pedig soha nem volt igazán túlsúlyos - csak az a plusz 5-10 kiló zavarta, ami miatt nem viselt szűkebb ruhákat, és nem szívesen ment strandra. Most elárulta, mi a sikeres diéta titka.
okt. 20
0:24
A tökéletes lazac elkészítéséhez csak egyetlen hozzávalóra van szükség! (Mindmegette)
A lazac nemcsak egészséges, de jól elkészítve nagyon finom is. A lazac elkészítése nem bonyolult, csupán a megfelelő praktikát kell hozzá tudni. Mutatjuk!
okt. 20
0:24
3 csillagjegy, akinek fordulóponthoz ér az élete a hétfői napon (KertÉsRecept)
Végre-végre-végre! 3 csillagjegynek eljött az a pillanat, amire már régóta vártak, fordulóponthoz ér az életük október 20-án, hétfőn.
okt. 20
5:18
Méz a babának? Mutatjuk, miért kell óvatosan bánni vele (Street Kitchen)
Az első babánál minden falat dráma. Ott ülsz a konyhában a kanállal, és azon gondolkodsz, vajon mekkora tragédia, ha egy kicsit hamarabb kóstol meg valamit.
okt. 20
6:24
Felejtsd el a felüléseket: 3 hasizomgyakorlat, amit bárhol elvégezhetsz (Mindmegette)
Nem kell fárasztó felülésekkel kínoznod magad ahhoz, hogy erős hasizmod legyen - léteznek egyszerűbb, kíméletesebb, mégis rendkívül hatékony gyakorlatok, amelyeket bárhol elvégezhetsz. Már mutatjuk is, melyek ezek!
okt. 20
6:36
Százmillió forintnyi mosoly - az MVM Csoport rászoruló gyerekek napját tette emlékezetessé (Mindmegette)
Ahogy a házi sütemény illata is képes mosolyt csalni az arcokra, úgy varázsolt felejthetetlen pillanatokat több száz gyermek életébe az MVM Csoport. A vállalat idén ősszel százmillió forinttal támogatta a rászoruló gyerekeket segítő alapítványokat, és egy napra újra megtöltötte nevetéssel, játékkal és szeretettel az MTK Sportparkot.
okt. 20
7:36
Ezek a csillagjegyek most mosolyoghatnak: az univerzum különleges ajándékkal lepi meg őket! (ÉrdekesMagazin)
Vannak időszakok, amikor az élet hirtelen könnyebbé válik. Mintha valaki odafentről finoman megérintené a vállunkat, és azt suttogná: „Most te jössz.” Az univerzum most épp ezt teszi hat csillagjeggyel. Akik az elmúlt hetekben küzdelmesebb napokat éltek meg, azok most végre megtapasztalhatják, milyen, amikor a szerencse, az öröm és a megkönnyebbülé
okt. 20
7:48
Pirított tofu air fryerben (Street Kitchen)
Ropogós, füstös és pont annyira egzotikus, hogy ne legyen bonyolult. Ez a verzió bebizonyítja, hogy hús nélkül is lehet karakteres ételt készíteni — ráadásul az air fryer minden munkát elvégez helyettünk.
okt. 20
8:00
Gyors és egyszerű reggeli francia módra: így készül a sajtos-sonkás croissant leveles tésztából (Mindmegette)
A reggeli friss pékáru fogyasztása többé nem csak a franciák kiváltsága. A házilag is gyorsan és egyszerűen elkészíthető sajtos-sonkás croissant mennyei napindító, egy finom kávéval egész napra garantált a jó hangulat.
okt. 20
8:00
Válassz egy kártyát, és tudd meg, mit üzennek most az angyalaid – a válasz meglepően pontos lesz (KertÉsRecept)
Az angyalkártyák különleges módon segítenek abban, hogy üzeneteket kapjunk az Univerzumtól. Válassz egy kártyát: a döntésed nem véletlen, hiszen az angyalok pontosan tudják, mire van most szükséged. Olvasd el, mit üzennek neked ma!
okt. 20
9:00
Ez a tárgy a konyhádban koszosabb, mint a WC-ülőke, és naponta használod (ÉrdekesMagazin)
A tudósok szerint egy hétköznapi konyhai tárgy sokkal több baktériumot rejt, mint a WC-ülőke! Eláruljuk, melyik ez, és hogyan tisztíthatod meg biztonságosan.
okt. 20
9:00
Hamis vadast készítettem a család legnagyobb örömére (KertÉsRecept)
A klasszikus vadas egy igazán kiváló étel, de elkészítése hosszú előkészületeket, tervezést és pácolást kíván. Olyasmi, amit az ember a sűrű hétköznapokban ritkán, talán csak évente néhányszor készít el, bármennyire is szereti.
okt. 20
9:30
Vízspóroló trükkök: így tisztítsd a függönyt mosás nélkül (Mindmegette)
Nem kell mindig mindent kimosni, a függönyöket például mosás nélkül is felfrissíthetjük! Néhány egyszerű, környezetkímélő trükkel nemcsak energiát és vizet spórolhatunk, hanem megkíméljük a kényes textíliákat is. Mutatjuk, hogyan varázsolhatjuk újra frissé és illatossá a függönyöket mosás nélkül.
okt. 20
10:36
Ne a bejglivel szenvedj: ez a mákos rácsos sokkal egyszerűbb és még finomabb (KertÉsRecept)
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképpen érdemes kipróbálnod ezt a mákos rácsos receptet. Nálunk már minden ünnepre ez készül.
okt. 20
10:48
Retro gyümölcstorta, ami visszahozza a ’90-es évek ízeit, és 20 perc alatt kész (ÉrdekesMagazin)
Ha szereted a klasszikus házi süteményeket, ez a retro téli gyümölcstorta neked való. Látványos, mégis egyszerű: pont olyan, amitől a hétvége kicsit ünnepibb lesz.
okt. 20
11:00
Gyerekkorom kedvenc sütije 5 hozzávalóból: rizskoch recept (KertÉsRecept)
Ez a rizskoch az egyik legegyszerűbb és legfinomabb házi édesség. Könnyű, illatos, és még kezdőknek is mindig sikerül. Ha valami édeset ennél, de nincs kedved a macerához, ezt a receptet neked találták ki.
okt. 20
11:06
A puncsszelet recept, amiért gyerekkorunkban is rajongtunk (ÉrdekesMagazin)
Ez a puncsszelet a régi idők ízeit hozza vissza: puha, illatos és gyönyörű rózsaszín. Ha valami mutatós és finom sütit keresel, ez telitalálat.
okt. 20
11:24
10 háziasszonyból csak 1 ismeri ezt a trükköt: így lesz tökéletes a fasírt (KertÉsRecept)
A tökéletes házi fasírt titka nem a zsemlében, hanem egy apró trükkben rejlik: a szódabikarbónában. Ez a recept kívül ropogós, belül puha és szaftos fasírtot ad, amit sütőben is könnyedén elkészíthetsz, olajszag nélkül.
okt. 20
11:30
Ezt a húsgombóc levest hetente kéri a család: egy tányér ebből, és senki sem marad éhes (ÉrdekesMagazin)
Ez a házi húsgombóc leves egyszerre laktató és frissítő. Sok zöldség, fűszeres gombócok és egy kellemesen sűrű, ízes alap: pont az a fajta leves, amitől az egész család repetázik. Egyszerűen elkészíthető, hétköznapra és ünnepre is tökéletes választás.
okt. 20
11:42
Visszatér a Lidl slágerterméke - A négy részes készlet csak 3 999 forintba kerül (Mindmegette)
Ha frissentartódobozokat keresel, akkor érdemes tudnod, hogy október 22-től ismét kapható lesz a Lidlben egy egész készlet, amely mindössze 3999 forintba kerül.
okt. 20
12:12
Szerencse, áldás, pénz érkezik 6 horoszkópjegy életébe: hamarosan minden megváltozik! (KertÉsRecept)
Kos A Kos most ismét önmaga lehet. Az elmúlt időszakban talán úgy érezte, minden ellene dolgozik, most azonban a lendület visszatér. A sors egyértelműen mellé áll, és az a tűz, ami benne ég, most valóban irányt mutat. Egy új lehetőség, egy váratlan ajánlat vagy akár egy pénzügyi fordulat hozhatja el azt a változást, amire már
okt. 20
12:24
Bezár a Lidl, az Aldi és a Spar: így lesznek nyitva az üzletek a hosszú hétvégén (Mindmegette)
Az október 23-i ünnep idén hosszú hétvégét hoz. Az ünnepi nyitvatartás miatt több üzlet, bevásárlóközpont és szolgáltatás is eltérően működik majd a megszokottól. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha vásárlást vagy programot tervezel a hétvégére.
okt. 20
12:30
7 nap, 7 süti: bitang jó banános sütik (Street Kitchen)
A banán az egyik legsokoldalúbb gyümölcs: édes, krémes és szinte minden süteményhez passzol. Legyen szó pitékről, muffinról vagy egy gyors crumble-ről, minden formájában működik. Ráadásul nemcsak finom, hanem természetes édesítőként is működik, így kevesebb cukorral is tökéletes eredményt kapunk.
okt. 20
14:00
Csányi mézes recept, mi nagyon szeretjük (KertÉsRecept)
Ez a sütemény nagyon emlékeztet a mézes krémesre. Igazi klasszikus, amely gyakran kerül az asztalra karácsonykor vagy esküvők alkalmával.
okt. 20
14:06
A háziasszonyok 90%-a kihagyja ezt az összetevőt a gyümölcslevesből, pedig ettől lesz mennyei! (ÉrdekesMagazin)
A legtöbb háziasszony kihagyja ezt a titkos hozzávalót a gyümölcslevesből, pedig ettől lesz igazán selymes, illatos és tökéletes az íze! Mutatjuk, mi az, amitől mindenki repetázni fog!
okt. 20
15:30
A háziasszonyok új kedvence a Lidlben: ezzel a kütyüvel öröm lesz a házimunka! (Mindmegette)
Nem kell többet órákig vasalni a ruhákat! A Lidl újdonsága megkönnyíti ezt a háztartási feladatot, ráadásul a ruhák is frissebbek és baktériummentesek lesznek!
okt. 20
15:30
Ősszel minden nap kéne enned ebből: kipucolja a beleket és csökkenti a vércukrot (KertÉsRecept)
Az ősz nemcsak a sütőtök, alma és dió szezonja – ilyenkor érdemes beiktatni az étrendbe néhány olyan természetes élelmiszert is, amelyek segítenek megtisztítani a szervezetet. Ez a rostban gazdag, vitaminokban bővelkedő őszi kedvenc támogatja az emésztést, segít stabilizálni a vércukorszintet és méregteleníti a bélrendszert.
okt. 20
15:36
A kertészek figyelmeztetnek: ezek a növények nem bírják a hideget, hozd be őket időben (ÉrdekesMagazin)
Ne várd meg, amíg megcsípi a fagy a növényeidet! Vannak fajták, amelyek már az őszi hűvös estéket sem bírják. Összegyűjtöttük, mely 9 növényt kell most bevinni a lakásba, és azt is megmutatjuk, hogyan teleltesd őket sikeresen, hogy tavasszal újra gyönyörűek legyenek.
okt. 20
15:48
Kevesen tudják, de ezért kell letakarni a krizantémot virágzáskor (KertÉsRecept)
A krizantém az ősz egyik legszebb virága, de hogy sokáig gyönyörködhessünk benne, megfelelő gondoskodást igényel. A hidegebb napok közeledtével fontos, hogy a növényeket időben letakarjuk, ezzel megóvva őket a fagytól és a túlzott nedvességtől.
okt. 20
16:00
Forró víz, citrom és fahéj: filléres trükk, amit minden háztartásban érdemes kipróbálni (ÉrdekesMagazin)
A citrom és a fahéj nemcsak a konyhában hasznos. Ha vízben együtt felforralod őket, a gőz nemcsak kellemes illatot áraszt, hanem semlegesíti a kellemetlen szagokat, felfrissíti a levegőt és segíthet a légutak tisztításában is.
okt. 20
16:30
Húsimádó csülkös hentes burger (Street Kitchen)
Ha igazi férfias kajára vágysz, ami után garantáltan le kell dőlnöd, ez a burger neked való!
okt. 20
16:36
Gordon Ramsay zseniális burger trükkje, amit neked is ki kell próbálni (Mindmegette)
A tökéletes házi hamburger titkát sokan keresik, de kevesen jutnak el odáig, hogy valóban mesteri szintre emeljék a műfajt. A világ egyik legismertebb séfje, Gordon Ramsay aki hosszú évek óta tökéletesíti burgereit, egy egyszerű, mégis zseniális módszerre esküszik: a vajjal történő locsolásra.
okt. 20
17:18
Érkeznek a rózsaszín rendszámok Európába! Tippeld meg, szerinted milyen autók kapják meg? (ÉrdekesMagazin)
Európában egyáltalán nem megszokott a rózsaszín rendszám, s első sorban Egy országban fogják bevezetni, hiszen úgy döntöttek, hogy szigorúbban fognak fellépni a rendszámot nem megfelelő módon használó járművezetők ellen.
okt. 20
17:42
November 5-től hatalmas változás jön a Foxpostnál (ÉrdekesMagazin)
A FoxPost Kft e-mail küldte ki a mai napon a partnereinek a változásokat, ezek a változások 2025. november 5. napjával lépnek életbe.
okt. 20
17:48
Ezért sikerül a pudingom mindig csomómentesre, én már csak így készítem (KertÉsRecept)
A pudingot minden gyermek szereti, az egyszer biztos! A népszerűsége nem csak abból ered, hogy könnyű elkészíteni, hanem abból is, hogy nagyon-nagyon finom, és hogy rengeteg féle ízben lehet már belőle szerezni.
okt. 20
18:00
Az E.ON bejelentette, mire számíthatunk az őszi szünet alatt – sokaknak megkönnyebbülés lesz! (ÉrdekesMagazin)
A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
okt. 20
18:54
Finomabb és olcsóbb, mint a bolti: így készíts házi granolát (Mindmegette)
A reggeli nemcsak a nap első, hanem az egyik legfontosabb étkezése. A granola az utóbbi években igazi sztár lett azok körében, akik gyors, mégis egészséges megoldásokat keresnek a táplálkozásban.
okt. 20
19:36
7 omlós csirkecomb recept, amit imádni fog a család (Mindmegette)
Szinte megszámlálhatatlanféle étel készíthető belőle, finom és laktató. Ez nem más, mint a csirkecomb, a magyar konyha egyik kedvelt alapanyaga. Hoztunk is hozzá néhány szuper receptet.
okt. 20
20:12
Cseppnyi kávézó hatalmas szívvel és bitang jó kávéval – ez a Falatka! (Street Kitchen)
Minden környéknek megvan a maga kis titkos helye, ahol jó megállni egy percre, kérni egy kávét, és úgy érezni, mintha megállt volna az idő. A Máriaremetei úton ez a hely a Falatka: egy aprócska kávézó, ahol a frissen őrölt kávé illata, a házi péksütik melege és a kedves mosolyok pillanatok alatt otthonossá varázsolják a reggelt.
okt. 20
21:18
Kínai horoszkóp: 7 csillagjegynek meglepő fordulat jön a hosszú hétvégén, ami örökre megváltoztatja az életüket (ÉrdekesMagazin)
Van, amikor az univerzum halkan, szinte észrevétlenül mozdít meg valamit. A most következő hosszú hétvége pontosan ilyen időszak lesz: a kínai horoszkóp szerint hét csillagjegy életében olyan események indulhatnak el, amelyek később mindent átírnak. Lehet, hogy csak egy pillanatnak tűnik, de később kiderül, hogy ez volt a fordulópont. Vajon te is k
okt. 20
21:24
5 fenséges tésztaétel, ami a mascarponétól lesz extra krémes (Street Kitchen)
A mascarpone nem csak a tiramisu lelkét adja – ez a lágy, friss olasz sajt igazi varázsszer, ha tésztáról van szó. Elég egy kanállal belekeverni a szószba, és máris úgy érzed majd, mintha egy igazi olasz étteremben ülnél, egy pohár borral a kezedben.
okt. 20
23:12
Egy Harvard-orvos elárulta: ezt tedd a kávédba, és leviszi a vérnyomásod! (Mindmegette)
Azt tudjuk, hogy a minőségi kávé egészséges. Viszont jó hír, hogy a kávé még egészségesebb lehet, ha három egyszerű alapanyaggal készítjük.

Keresés