A nagy sütés-főzés után - főleg, amikor több napra készítjük elő az ételeket - óhatatlanul marad valami. De ezeket semmiképp se dobjuk a kukába! A legtöbb maradék megmenthető, és egy kis kreativitással új, isteni fogás születhet belőle. Mutatjuk, hogyan!
Vannak, akik már fiatalon a siker útjára lépnek, és akadnak olyanok is, akik csak később aratják le fáradozásaik gyümölcsét. Most öt csillagjegy kerül reflektorfénybe, akik életük második felében hihetetlen anyagi és szellemi gazdagságra tehetnek szert. Lehet, hogy most még csak építik az alapokat, de a csillagok szerint a nyugdíjas éveikben minden
Lehet, hogy a régi telefonod többet ér, mint hinnéd. A Telekom most olyan ajánlattal rukkolt elő, amelynek köszönhetően akár teljesen ingyen válthatsz új készülékre. Nézzük, mit kell tudnod róla.
Megjelent egy furcsa „N” betű a telefonod képernyőjén, és nem tudod, mit jelent? Nem vagy egyedül: sok felhasználó találkozott vele az utóbbi napokban, és meglepő a magyarázat.
Van az az illat, amitől mindenki automatikusan a konyha felé veszi az irányt. Na, ez pont az. A lassan főtt, majd ropogósra sült sertéscsülök olyan, mint egy zenmester a húsok között: kívül kemény, belül békés, omlós és szaftos.
Ma van a tészta világnapja, szóval irány a konyha, és kezdődhet az ünnepi tésztaparti! Legyen szó olasz klasszikusról, vagány ázsiai wokról vagy egy krémes, egyserpenyős csodáról – ma minden a tésztáról szól. Keverd, tekerd, szórd meg sajttal, és hagyd, hogy minden falat emlékeztessen: a tészta az egyik legjobb dolog, amit valaha feltaláltak.
Batyu leves recept, egyszerű és nagyszerű hetente egyszer mindig elkészítem Bár sosem fogok olyan jól főzni, mint anyukám vagy nagymamám, de igyekszem megtartani és továbbadni a családi recepteket. Az egyik ilyen kedvencünk a „táska” nevű leves, amit máshol batyunak vagy kötött levesnek is hívnak. Az egyszerűsége adja a nagyszerűségét, ráadásul rem
Ez a recept egy gyors és ízletes harapnivaló elkészítését mutatja be nektek, amely tökéletes vendégváró fogás vagy könnyű vacsora is lehet egyaránt. A ropogós leveles tészta, a fűszeres friss sajt, a sonka és a reszelt emmentáli sajt tökéletes íz harmóniát ad, amitől ez az étel garantáltan elnyeri minden ember tetszését, aki megkóstolja.
Egy a közelmúltban elvégzett reprezentatív felmérés rávilágít arra, hogy a magyar autótulajdonosok majdnem fele (49 százaléka), 16 évesnél idősebb gépjárművel rendelkezik.
Sokféle néven ismerik, egy azonban biztos, ez egy csodafinom édes aprósütemény. Készíthetjük lagzira, karácsonyra, vagy születésnapi köszöntőre is, a mandula sütinek azonnal lába kél, és megosztani sem akarják majd a vendégek egymással, ugyanis mindenki magának szeretné majd az egészet!
A palacsinta soha nem megy ki a divatból – legalábbis ezt állítjuk mi. :D De tényleg, van valaki, aki ezt meg tudná cáfolni? Szerintünk lehetetlen, ezért ennek örömére mutatunk nektek hét extrán krémes palacsintát, amit nem fogtok egyhamar elfelejteni!
Az alábbi képen rengeteg dalmatát látsz, amelyek között elveszett egy, amelyik kakukktojás! Neked sikerül megtalálni mindössze 5 másodperc leforgása alatt azt, amelyiken nincs folt? Lássuk hát! Óra indul! Készen állsz? 5. 4. 3. 2. 1. Lejárt az idő! Sikerült megtalálnod a kiskutyát? Ha igen, akkor hatalmas nagy gratuláció, ugyanis csak azoknak
Ha úgy érzed, hogy a hétköznapok bedarálnak, és már nem tudod, mivel próbálkozz a stressz ellen, akkor talán itt az ideje valamin változtatni. Tíz ötletünk is van az egészségesebb élethez!
Valljuk be, a pókok nem kívánt lakótársak. Sőt, sokan egyenes frászt kapnak tőlük, ha találkoznak velük a fürdőszobában. Szerencsére van pár praktikus trükk a pókok ellen.
Az egyértelmű, hogy négylábú barátaink nem falatozhatják ugyanazt, amit mi, de különösen oda kell figyelnünk arra, hogy biztosan ne kerüljön a szervezetükbe az emberek számára kedvelt csonthéjas. A dió ugyanis súlyos mérgezést okoz a kutyáknál.
Ha csak egy süteményt sütsz karácsonyra, ez legyen az – a hókifli verhetetlen! A hókifliben számomra mindig volt valami megnyugtatóan családias. Ahogy a tészta omlik, és a porcukor egy pillanatra a szájpadlásunkhoz tapad, utána rögtön egy ízes, krémes harmóniává olvad össze az ember szájában. Ez mindig a meleg családi otthon tűzhelyét juttatja esz
Skorpió A Skorpióknak az Univerzum Magmája nem ígér semmi rosszat, sőt, még talán meg is hozza a kedvét az újításokhoz! Véget érhet az a rossz, és rengeteg fájdalommal teli időszak, amellyel az égiek sújtották őket, s egy olyan világ, valamint élet érkezhet, amely igazán említésre méltó minden tekintetben. A szerencse, illetve a bőség hete lesz
A fokhagymaleves igazi jolly joker a hideg hónapokban - melegít, táplál és erősíti a szervezetet. Ha egy természetes, olcsó és finom vírusölő immunerősítőt keresel, ne is menj tovább: ez a fokhagymaleves garantáltan a kedvenced lesz.
Tudjuk, hogy amit megeszünk, az hatással van a szexuális életünkre (is). Éppen ezért nem mindegy, hogy mi kerül a tányérunkra. Egyes ételek után ugyanis szinte garantáltan elmarad a szex.
Egy csipet só és egy kis olaj a főzővízbe tökéletes tésztát eredményez – tartják sokan. De vajon miért terjedt el, hogy olajat teszünk a főzővízbe, amikor ez nemcsak fölösleges, hanem több kárt okoz, mint hasznot? Megmutatjuk, hogy lesz tökéletes a tésztád!
Sok ember számára mindennapos kellemetlenség, ám kevesen tudják, hogy nemcsak lokális problémát jelezhet, hanem akár komoly tápanyaghiányról is üzenhet. A fogínyvérzés a skorbut jele is lehet. Ez a C-vitamin hiányából fakadó, ma már ritkának hitt betegség sajnos napjainkban egyre több embert érint.