A szezon tizenkilencedik nagydíjának az austini hétvégét addig uraló (a sprintet és mindkét időmérőt megnyerő) Max Verstappen vágott neki a legkedvezőbb pozícióból. Mellőle az egyik bajnoki rivális, Lando Norris indult, a harmadik helyről pedig Charles Leclerc, aki a Ferrarival közösen kockázatos taktikát választott: a lágyakon kezdték a versenyt.
Az SAIC Motor Maxus márkájának több teherautóját is forgalmazza hazánkban a Grand Automotive. A Maxus eDeliver 9 számos csomagszállító flottájában megtalálható. Kipróbáltuk.
Egyre népszerűbb közlekedési forma Európában a vasúti közlekedés, ezzel együtt pedig a nosztalgiavonatok is új reneszánszukat élik. Alább ajánlunk is öt olyan őszi vonatutat, amelynek ott a helye a bakancslistánkon.
Illusztráció. Forrás: VW Bár a piaci előrejelzések erős növekedést jósolnak a technológia számára, a válaszadók jelentős biztonsági aggályokat és fenntartásokat fejeznek ki. Az emberek nagy része soha nem használna robotaxit, mások pedig nem, legalábbis jelenleg nem, ami azt jelenti, hogy az elfogadottság jelentősen elmarad a várható piaci növekedé
A finn pilóta szombaton vette át a vezetést, amikor csapattársa, Sébastien Ogier balesetet szenvedett a nedves körülmények között. Innentől kezdve jellegzetes nyugalmával kezelte a különbséget, és 43,7 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ez volt Rovanperä harmadik győzelme az idei évben a Kanári-szigeteken és Finnországban elért sikerek utá
Bár Amszterdam kétségtelenül bővelkedik látnivalókban, napjainkra már szinte állandóan turisták tömegei lepik el a várost. Éppen ezért érdemes egy kicsit távolabbra merészkedni Hollandiában, hiszen a tulipánok és fapapucsok hazájában számos eldugott, bájos úti cél vár felfedezésre.
Frissítés: Egy csapattag veszélyes helyzetet idézett elő, ezért komoly pénzbüntetést szabott ki a Red Bullra az FIA Austinban. Mint kiderült, a Red Bull a rajt előtt követett el vétséget. Egyik csapattagjuk a felvezető kör idején a boxfal egyik megnyitásánál a pályára lépett, noha a sportbírók figyelmeztették, hogy ez tilos. Az FIA végül bűnösnek t
Az AAA, vagyis az American Automobile Association 1902-ben alakult az Egyesült Államokban, és ma Észak-Amerika legnagyobb autóklubja. A szervezet nemcsak szolgáltatásokat nyújt tagjainak, hanem évtizedek óta kutatja a közlekedésbiztonság kérdését is. Legutóbbi tanulmányukban azt vizsgálták, mennyit fejlődtek az automatikus vészfékező és gyalogosfe
A Fabia 130 a Monte Carlo változatra épül, motorházteteje alatt az 1.5 TSI teljesítményét 130 kW-ra növelték (+20 kW), a 250 Nm nyomaték szélesebb tartományban érhető el, a gázreakció pedig érezhetően gyorsult. A 7 fokozatú DSG finomhangolást kapott, így százas gyorsulása 7,4 másodperc, a végsebesség: 228 km/h. Ez a valaha készült leggyorsabb széri
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump 2030-ig meghosszabbította azokat a vámmentességeket, amelyek az amerikai gyártmányú, de importált alkatrészeket felhasználó autókra vonatkoznak.
A sajtoknak rengeteg változata létezik, ám Norvégia emblematikus termékéről, a brunosról valószínűleg még sosem hallottunk. A barna sajt kinézetre – színét leszámítva – megegyezésig hasonlít a hagyományos sajtokhoz, ám íze és elkészítési módja már jóval több különlegességet rejt magában.
A személyautó márkák versenyében első a Suzuki (10 ezer 773 személyautó, 7,77 százalékos visszaesés 2024. január-szeptemberhez képest), a japán márka piaci részesedése 11,23 százalék, mögötte a Toyota a második (10 ezer 279 személyautó, 4,24 százalékos elmaradás), harmadik a Skoda (8261 személyautó, 6,09 százalékos plusz), negyedik a Ford (6874 sze
A használt autók között is rengeteg értékkategóriát találunk, ha viszont nem szeretnénk túl sokat költeni, akkor érdemes egy pillantást vetnünk a Hasznaltauto.hu legfrisebb kutatására. Ebben annak jártak utána, hogy a 3-5 millió forintos ársávban melyik márkák a legnépszerűbbek a piacon. A toplistát magasan vezeti a Skoda, de a BMW és a Volkswagen
Az ACT Airlines (Air ACT) TC-ACF lajstromjelű, 1993-ban gyártott, Boeing 747-400(BDSF) típusú repülőgépe az Emirates SkyCargo járatát teljesítette Dubajból Hongkongba. A repülőgép helyi idő szerint hétfőn hajnalban a leszállás során, a földet érést követő fékezés közben balra lesodródott a 07L jelű futópályáról. A 747-es ezt követően egy földi jár
A Volkswagen Golf 1.5 TSI eHybrid Match lett a legjobb családi autó, jóllehet kategóriájában számos vetélytársa van a piacon. Azt írták róla, hogy 201 lóerővel a tölthető, vagyis plugin (PHEV) eHybrid sokkal fürgébb, mint egy átlagos családi autó; a 0-100 km/órás sprintet mindössze 7,4 másodperc alatt teljesíti. Ráadásul a Golf kezelhetősége olyan
A siker a fastback SUV egyedi formatervezésén és a nagy hatótávolságú tisztán elektromos és a különböző hibrid hajtásláncok átfogó kínálatán alapul. A 3008 hónapról hónapra bizonyítja kereskedelmi sikereit Európában. Figyelemre méltó, hogy a 100%-ban elektromos változatok az eladások 22%-át teszik ki – ami meghaladja a szegmens átlagát –, a felső
Minden jel arra mutat, hogy a Toyota bemutatja új off-road SUV-jét, az FJ Cruisert. A gyártó egyelőre nem árult el sokat a Land Cruiser kicsinyített testvéréről két évvel ezelőtti rövid beharangozója óta, de most talán elérkezhet a régóta várt bemutató. A japán Creative 331 híradása szerint az FJ Cruiser nevű modellt 2026 második negyedévében szere
Az egyik utas beszorult a kocsiba, őt az érdi hivatásos tűzoltók emelték ki a fülkéből, a raj áramtalanított is. A helyszínre mentőautó és mentőhelikopter is érkezett, az autópálya érintett szakaszát egy időre lezárták. Az Útinform legfrissebb, 16 órási híre szerint a forgalom már megindult két sávban, a torlódás azonban több kilométer. Van baj más
Októberi nemzeti ünnepünk idején Budapest 2025-ben is sokszínű programokkal várja az érdeklődőket. Összeállításunkban hat olyan eseményt gyűjtöttünk össze, ami garantáltan feltölt majd minket a hűvös őszi órákban!
Másnap még mindig ott állt egy autó. Persze a gazdáját nem sikerült előkeríteni. Érdeklődtem a szomszéd kontár autószerelőnél, aki mellesleg több évtizede adómentesen javítja az autókat, hogy esetleg az ügyfélköréhez tartozik-e? Szokás szerint arrogánsan lépett fel. A jelenség nem ritka az országban, mert a kamu vállalkozások nincsenek a NAV célk
A MINI és a brit divattervező, Paul Smith közötti hosszútávú együttműködés a 2025-ös Japan Mobility Show színpadán ünnepli következő mérföldkövét. E partnerség új gyümölcsét a BMW Group 2025. október 29-én, szerdán helyi idő szerint 9 óra 55 perckor (magyar idő szerint hajnali 1 óra 55 perckor) mutatja be a Tokióban megrendezendő expó 1-es számú ny
Az Audi Quattro diadalsorozatát követő korszak legsikeresebb gépe volt a Lancia Delta, melynek alkotójára emlékezünk. Claudio Lombardi 1942. május 12-én született Allessandriában, később olasz Forma-1-es mérnökként leginkább a Ferrari csapatnál dolgozott, 1990-es évekbeli csapatmenedzserként is ismert, de tervezett világbajnok motort az Aprilliáná