A Volkswagen hivatalosan bejelentette, hogy a Transporter következő generációja egy hónapon belül debütál: a hatodik felvonás április 15-én mutatkozik be. Azonban annak ellenére, hogy a hírek vadonatúj generációról szólnak, állítólag a T6 inkább a T5 alaposan ráncfelvarrott változata. A padlólemez így nem meglepő módon szintén változatlanul kerül át a jelenlegi szériából, a formatervet pedig a…
A Chevrolet bejelentette, hogy alig két hónap múlva, május 16-án debütál a vadonatúj Camaro izomautó – a Dodge Challenger frissítésére és a teljesen új Ford Mustangra reagálnia kellett a Chevynek is, a GM pedig nagyon komolyan vette a projektet: a Camaro az alapoktól átalakul, a tervezők tiszta lappal kezdtek a fejlesztésnél.
Hockenheim után a Nürburgring is kizárta annak lehetőségét, hogy idén vendégül látja a Forma-1 mezőnyét, így gyakorlatilag kijelenthető, 2015-ben nem lesz Német Nagydíj. Tovább »
Mivel az autók lassan több elektronikus alkatrészt tartalmaznak, mint mechanikust, mára már azon sem kell csodálkozni, ha rendszeresen új szoftveres frissítés érkezik hozzájuk. A Tesla legújabb „operációs” rendszere garantálja a típus mobilitását.
15 év, 1 márka, 3 típus, 4 abszolút bajnoki cím – ha a lehető legrövidebben akarnánk mérleget vonni ifjabb Tóth János peugeot-s pályafutásával kapcsolatban, így tehetnénk meg. A hétszeres abszolút bajnok, aki 2000-ben versenyzett először az oroszlános márkával, most, három év kihagyás után tér vissza. A márka ugyanaz, a típus új (208 T16 R5) – számára legalábbis az. Csakúgy, mint a navigátor: idén…
A Volkswagen hivatalosan bejelentette, hogy a Transporter következő generációja egy hónapon belül debütál: a hatodik felvonás április 15-én mutatkozik be. Azonban annak ellenére, hogy a hírek vadonatúj generációról szólnak, állítólag a T6 inkább a T5 alaposan ráncfelvarrott változata. A padlólemez így nem meglepő módon szintén változatlanul kerül át a jelenlegi szériából, a formatervet pedig a…
A Chevrolet bejelentette, hogy alig két hónap múlva, május 16-án debütál a vadonatúj Camaro izomautó – a Dodge Challenger frissítésére és a teljesen új Ford Mustangra reagálnia kellett a Chevynek is, a GM pedig nagyon komolyan vette a projektet: a Camaro az alapoktól átalakul, a tervezők tiszta lappal kezdtek a fejlesztésnél.
Mivel az autók lassan több elektronikus alkatrészt tartalmaznak, mint mechanikust, mára már azon sem kell csodálkozni, ha rendszeresen új szoftveres frissítés érkezik hozzájuk. A Tesla legújabb „operációs” rendszere garantálja a típus mobilitását.
Divat, érzelmek, pizza: mi másra is gondolhatnánk, mint Olaszországra. Egy autókkal foglalkozó oldalon ilyenkor akarva akaratlanul is a Ferrari vagy a Lamborghini ugrik be az embernek, de ne feledkezzünk meg a Fiatról sem! Tény, az egykoron szebb időket is megélt gyártó nincs könnyű helyzetben jelenleg, így minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy ismét visszatérjenek az oda ahová valók, az…
Okozott már csalódást, és megannyi örömet is. Így vagy úgy, a Lotus Elise számára abszolút nem eseménytelenül múlt el 20 éves történelme, amelyet a márka most különleges szériával ünnepel.
Bár a hátsó sor inkább csak a gyerekeknek szól, a lényegen ez mit sem változtat: bemutatkozott a BMW első elérhető árú hétszemélyes modellje. A 2-es Gran Tourer már hazánkban is rendelhető, beszálló verzióban pedig már nyolc millió forint alatt hozzájuthatuk.
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hajlandó tárgyalásokat kezdeni a Renault-val a Toro Rosso csapatának felvásárlása kapcsán. Tovább »
A Lexus SUV palettája nemrég bővült az NX-szel, azonban a nagyobbik modell, az RX harmadik generációja a szokásos félidős frissítést beleszámítva éppen idén lett hat éves. Bár a mai, rövidebb modellciklusok mellett is kényelmesen húzhatná még a gyártó 1-2 évig a típus leváltását, a japánok mégis úgy döntöttek, hogy április 1-jén a New Yorki Autószalonon bemutatják a vadonatúj, negyedik generációt,…
A Renault Espace legfrissebb, és az eddig megszokottakhoz képest az alapoktól fogva újragondolt generációja tavaly októberben mutatkozott be a nagyközönség előtt, s alig fél évvel később a magyarországi márkakereskedésekbe is megérkezett az autó, s ezzel egyidejűleg hivatalossá váltak az árak.
Okozott már csalódást, és megannyi örömet is. Így vagy úgy, a Lotus Elise számára abszolút nem eseménytelenül múlt el 20 éves történelme, amelyet a márka most különleges szériával ünnepel.
A Lexus SUV palettája nemrég bővült az NX-szel, azonban a nagyobbik modell, az RX harmadik generációja a szokásos félidős frissítést beleszámítva éppen idén lett hat éves. Bár a mai, rövidebb modellciklusok mellett is kényelmesen húzhatná még a gyártó 1-2 évig a típus leváltását, a japánok mégis úgy döntöttek, hogy április 1-jén a New Yorki Autószalonon bemutatják a vadonatúj, negyedik generációt,…
Bár a hátsó sor inkább csak a gyerekeknek szól, a lényegen ez mit sem változtat: bemutatkozott a BMW első elérhető árú hétszemélyes modellje. A 2-es Gran Tourer már hazánkban is rendelhető, beszálló verzióban pedig már nyolc millió forint alatt hozzájuthatuk.
A Renault Espace legfrissebb, és az eddig megszokottakhoz képest az alapoktól fogva újragondolt generációja tavaly októberben mutatkozott be a nagyközönség előtt, s alig fél évvel később a magyarországi márkakereskedésekbe is megérkezett az autó, s ezzel egyidejűleg hivatalossá váltak az árak.
A BMW eladásai az utóbbi években egyszerűen szárnyalnak: a bajorok bármibe is belenyúlnak, abból garantáltan kasszasiker lesz, az éves, teljes márkára vonatkozó értékesítési darabszámok pedig meredeken felfelé ívelő tendenciát mutatnak – alig egy évtizede még álomnak is túlzás lett volna, ha valaki azt prognosztizálta volna, hogy a BMW Group 2014-ben bőven túllépi a kétmillió eladott járművet,…

Hiába az Audi tavalyi fényes szereplése az FIA World Endurance Bajnokságban, napjainkban már nem engedhetik meg maguknak a gyártók, hogy babérjaikon ülve várják, hogy ismét ölükbe hulljon a győzelem – nem is beszélve a szabályok folyamatos szigorításáról. A négykarikások már be is mutatták a következő szezonra felkészített autójukat, mely ezúttal is az R18 e-tron quattro nevet kapta.

A pickup-ok rengeteg piacon örvendenek nagy sikereknek, így nem csoda, hogy a nagyobb gyártók igyekeznek naprakészek maradni a kategóriában. Most éppen a Ford mutatta be globális platósának ráncfelvarrott változatát. Köszöntsük a frissített Rangert!
A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elárulta, ő maga is nagyon meglepődött azon, hogy motorpartnerük, a Ferrari mekkora előrelépést tudott tenni a tél folyamán. Tovább »
A pickup-ok rengeteg piacon örvendenek nagy sikereknek, így nem csoda, hogy a nagyobb gyártók igyekeznek naprakészek maradni a kategóriában. Most éppen a Ford mutatta be globális platósának ráncfelvarrott változatát. Köszöntsük a frissített Rangert!
Christian Horner szerint a Renault-motorokkal kapcsolatos problémák jobban megnehezítik a Red Bull Racing dolgát, mint a testvércsapat Toro Rossóét. Tovább »
A MOL bejelentette, hogy most szerdától, vagyis március 25-től végre újra csökkenni fog mind a benzin, mind pedig a gázolaj kiskereskedelmi ára. A benzin és a gázolaj literjéért 3-3 forinttal kell majd kevesebbet fizetniük az autósoknak.

Az emberi hanyagság néha hihetetlen mértéket ölt; a cikkünkben látható néhány fotó nem csalás, nem ámítás, hanem egy valóságos történet eredménye. Hogy miről is van szó? Főhősünk - még mielőtt bárki is helytelenül ítélkezne – egy hanyag férfiember, valamint egy szegény Audi TT szerencsétlenül járt motorja.

Az autóipar töretlenül fejlődik, a szerteágazó folyamatban pedig úgy tűnik, hogy a vezetési igazi, szűretlen élménye iránt rajongók bizony háttérbe szorulnak. A hatékonyságért és a biztonságért folytatott hajszában semmi nem megengedett, ami kissé játékos vagy éppen szórakoztató. Mi lesz veled, ó, nagybetűs vezetés?

A Porsche a napokban közzé tett egy ízelítő videót, amely a Cayman GT4-et igyekszik megkívántatni velünk. Persze ahhoz, hogy rajongjunk az autóért, erre nem is lenne szükség, sőt, még vezetnünk sem kell ahhoz, hogy elképzeljük, mennyire fantasztikus sportautót tisztelhetünk az új Cayman GT4 személyében.

Futótűzként terjed a világhálón a hír, miszerint a kínaiak felvásárolták a világ egyik leghíresebb gumiabroncsgyártóját, az olasz Pirellit. Az információ nem kacsa: a China National Chemical Corp. (ChemChine, vagyis magyarul Kínai Nemzeti Kémiai vállalat) nem kevesebb, mint 7,1 milliárd eurót, vagyis átszámítva mintegy 2158 milliárd forintot hajlandó fizetni a Pirelliért.
Egy vadonatúj autó kifejlesztése rengeteg időt és pénzt vesz igénybe, kiváltképp, ha egészen az alapoktól kezdve állnak neki a mérnökök. A kőkemény luxusautók világában ez hatványozottan igaz, éppen ezért manapság már az összes ilyen márka mögött áll egy jóval nagyobb rétegeket megszólító gyártó is, mint például a BMW a Rolls-Royce esetében. A gazdaságosságot szem előtt tartva nem meglepő tehát,…
Bizonyára emlékeznek rá, hogy a Mission Impossible előző, negyedik részének főszereplője Tom Cruise mellett a BMW i8-at előrevetítő tanulmány, a Vision EfficientDynamics volt. A mozirajongók, illetve a Mission Impossible kedvelői bizonyára tudják, hogy készülőben van az ötödik rész, mi pedig jelentjük, hogy Tom Cruise újra a BMW mellett tette le voksát.

Valószínűleg futótűzként szaladja majd körbe az internetet az ittas kanadai története, aki alkoholos befolyásoltsága tudatára ébredve lehúzódott járművével az út szélére, és jelentette magát telefonon a rendőrségnél. A sztoriban ezúttal semmilyen csavar nincs, tanulság viszont annál inkább.