Egy doppingügy soha nem kívánatos, azaz nem felhőtlen az öröm, hogy ilyen áron bizonyultak a magyar úszók a legeredményesebbnek a decemberi dohai rövidpályás világbajnokságon - mondta Gyárfás Tamás az MTI-nek vasárnap, miután a Nemzetközi Úszó Szövetség, a FINA hat hónapra eltiltotta a brazil Joao Gomest.
A második helyen kiemelt spanyol David Ferrer legyőzte az elsőként rangsorolt japán Nisikori Kejt az 1,4 millió dollár (374 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás férfi tenisztorna döntőjében.
Néhány tucatnyi brazil tüntetett Rio de Janeiróban az előtt a szálloda előtt szombaton, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága ülésezett.
Győzött az FC Liverpool a Manchester City ellen 2-1-re az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap kora délutáni rangadóján, így romlott a vendégegyüttes esélye a címvédésre.
Több mint 26 év után először nem Polgár Judit vezeti a női sakkozók világranglistáját: a nemzetközi szövetség (FIDE) március 1-jétől érvényes rangsorában már a kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan áll az élen.
Sorozatban hetedik győzelmét aratta otthonában, az Emirates Stadionban az Arsenal, amely az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi második mérkőzésén 2-0-ra nyert az Everton ellen.
A nagyszerűnek mondható 35. helyen fejezte be szereplését pályafutása első profi versenyén Rózsa Csilla, a 18 éves magyar golfozó az Új-Zélandon rendezett, 200 ezer euró (60,6 millió forint) összdíjazású tornán éppen a vasárnapi zárónapon teljesített a legjobban.
Marton Bernát dallasi ciszterci atya, a budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnázium 74 éves vendégtanára egy időben futotta le a távot Budapesten a texasi Forth Worth-ben megrendezett 50 kilométeres ultramaratoni futóverseny résztvevőivel. Az atya ötvenöt évesen kezdett el futni, az elmúlt hat évben minden alkalommal elindult a versenyen.
A listavezető Videoton kétgólos előnyét eltékozolva 2-2-es döntetlent játszott a Győr otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, így hat pontra csökkent az előnye a második MTK Budapesttel szemben.
A román Baia Mare hazai pályán a svéd Sävehof, míg a dán Viborg idegenben a francia Metz ellen nyert vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája győri érdekeltségű középdöntős csoportjában.
A Fehérvár - a Znojmo pénteki legyőzését követően - vasárnap 4-2-re nyert a listavezető Salzburg ellen az osztrák jégkorongliga középszakaszának felsőházában.
A második helyen álló VfL Wolfsburg elképesztő mérkőzésen 5-3-ra nyert a Werder Bremen otthonában a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A dobogós helyekért harcoló Ferencváros egygólos győzelmet aratott az újonc és bennmaradásért küzdő Dunaújváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A listavezető Real Madrid hazai környezetben csak 1-1-es döntetlent játszott a Villarreal együttesével a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Vasárnap a kombinációs versenyt rendezték a Világkupa sorozat banszkói állomásán. Az első futamban, a szuper-g számban elindult Miklós Edit, aki edzésnek szánta a csúszást a hétfői szuper-G-versenyre. Végül a 36. lett, de a műlesiklásban már nem állt rajthoz, mivel a nemrégen kiújult térdfájása még mindig nem múlt el.
BUDAPEST – Bár csak egy tavaszi meccset játszott az Újpest, máris áll a bál a futballklub körül: a csapat otthon kapott ki 2-0-ra a Pécstől úgy, hogy egyik legjobb játékosa, a bosnyák Asmir Suljic (23) adminisztrációs hiba miatt a lelátóra kényszerült, a szurkolók pedig a belga tulajdonos Roderick Duchatelet (42) távozását követelték kórusban.
Idei első, pályafutása 65. trófeáját nyerte Rafael Nadal: a korábbi világelső vasárnap este az 500 ezer dollár (134 millió forint) összdíjazású Buenos Aires-i salakpályás férfi tenisztornán diadalmaskodott.
Babos Tímea három helyet javítva a 90. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel az amerikai Serena Williams vezet.
A magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai Pál csapata, a Hertha a 88. percben lőtt góllal verte a vendég Augsburgot a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati játéknapján.
A hivatalos adatok szerint 314 fizető néző (no meg persze a bérletesek és a díszvendégek) előtt játszották le az OTP Bank Liga 18. fordulójának nyitómérkőzését.
London – Elkelt a 2015-ös esztendő első futballtrófeája Angliában: a bajnokságban is vezető londoni Chelsea nyerte a Ligakupát a szigetországban, miután a fináléban 2-0-ra legyőzte városi riválisát, a Tottenham Hotspurt
Zürich – Nem elég, hogy a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság miatt támadják, még a 2018-as, Oroszországban megrendezendő focivébé miatt fő a feje Joseph Blatternak (78)
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher 15 éves fia, Mick szerződést kötött a Van Amersfoort Racing nevű csapattal, s a jövőben a fiatal tehetségek számára kiírt Forma-4-ben fog versenyezni.