A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a versenyzés izgalmait, ám akadnak olyanok is, akik a másik oldalon próbálnák ki magukat. Tovább »
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati szabadedzésén. A brit mögött Sebastian Vettel, valamint Nico Rosberg zárt a második és harmadik helyen. Tovább »
Lewis Hamilton nyerte a szezon első időmérő edzését Melbourne-ben, a brit versenyző hat tizedmásodperccel előzte meg csapattársát, Nico Rosberget. A harmadik pozícióból Felipe Massa rajtolhat majd a Williamsszel. Tovább »
A Škoda hivatalosan is megerősítette, hogy nagyszedánjának kombi változata a nagyközönség előtt szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be. Az első képekre és információkra azonban ennyit sem kell várniuk a puttonyos modellre éhezőknek: az internetes premier júliusban esedékes.
Bár a modellsorozat legnagyobb durranása még csak most esedékes, illetve a frissítés is új keletű, egy-két éven belül érkezik a Honda Civic új generációja. A fejlesztés már javában folyik – ebbe nyerhetünk most bepillantást.
Kétségtelen: a Volkswagen első mikrobusza, a T1 kultikus darab, de ennyire talán nem. Egy szép darab a napokban 64 millió forintért cserélt gazdát, amely még annak tekintetében is hihetetlen összeg, hogy hosszított verzióért adták.
A Renault egy komolyabb javítócsomaggal rukkol majd elő a szezon közepén, miután megerősítette, hogy több felhasználható „zsetonja” maradt, mint riválisainak. Tovább »
Az utolsó pillanatban megmentett Manor istálló nem vesz részt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután egyetlen kört sem tudott teljesíteni a szabadedzéseken, illetve nem tudta pályára küldeni versenyzőit a szombati időmérőn. Tovább »
Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Mercedes egy teljesen más kategóriában autózik, mint a mezőny többi tagja, miután kényelmesen és komoly fölénnyel megnyerték a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzését. Tovább »
Bár lemaradása több mint fél másodperc volt csapattársával, a pole-ban végző Lewis Hamiltonnal szemben, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a különbség nem mutatja a tiszta képet. Tovább »
A bíróság ugyan igazat adott neki, ez alapján pedig rajthoz állhatott volna a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, csapata, a Sauber érdekében azonban elállt ettől Giedo van der Garde. Tovább »
A Forma-1 2009-es világbajnoka, Jenson Button elárulta, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy csapata, a McLaren az Ausztrál Nagydíj utolsó rajtsorában találta magát. Tovább »
Kihagyhatja a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj versenyét Valtteri Bottas, a Williams versenyzője, amennyiben nem múlnak el hátfájdalmai - írja a Motorsport-Total.com. Tovább »
A Red Bull versenyzői kissé csalódottak, amiért ekkora lemaradást tapasztaltak a Mercedeshez képest, valamint úgy érzik, az előttük álló Ferrarival és Williamsszel sem tudják egyelőre felvenni a versenyt. Tovább »
Holnap születik döntés arról, rajthoz állhat-e a Williams versenyzője, Valtteri Bottas, miután az időmérő edzésen erős hátfájdalmak jelentkeztek nála. Tovább »
Egészen pontosan két hete jelent meg az Autó Pulton a vadonatúj Volkswagen Passat tesztje, melyben részletesen beszámoltunk a wolfsburgiak büszkeségéről. Nem győztük dicsérni az autót, objektíven nézve annyira beleköthetetlenre sikeredett, pedig akkor még azt sem tudtuk, hogy rá egy hétre a COTY megválasztja a 2015-ös Év Autójának - hozzátesszük, ezúttal tényleg joggal.
Hosszú várakozás után március második hétvégéjén ismét útjára indul a száguldó cirkusz – a tavalyi, domináns teljesítményt, valamint az előszezoni teszteket látva továbbra is a Mercedes tűnik favoritnak, ám természetesen a rivális csapatok sem pihennek! Tovább »
Több mint fél év telt már el azóta, hogy oldalunkon bemutattuk Önöknek a vadonatúj Mazda2-t, és azóta alig vártuk, hogy a kisautók kategóriájának legújabb kihívóját végre hazánkban is üdvözölhessük. Ennek első lépéseként az importőr beárazta az újdonságot, így már arra is fény derült, hogy mennyiért vihetjük haza a legkisebb Mazdát.
Több mint fél év telt már el azóta, hogy oldalunkon bemutattuk Önöknek a vadonatúj Mazda2-t, és azóta alig vártuk, hogy a kisautók kategóriájának legújabb kihívóját végre hazánkban is üdvözölhessük. Ennek első lépéseként az importőr beárazta az újdonságot, így már arra is fény derült, hogy mennyiért vihetjük haza a legkisebb Mazdát.
Egészen pontosan két hete jelent meg az Autó Pulton a vadonatúj Volkswagen Passat tesztje, melyben részletesen beszámoltunk a wolfsburgiak büszkeségéről. Nem győztük dicsérni az autót, objektíven nézve annyira beleköthetetlenre sikeredett, pedig akkor még azt sem tudtuk, hogy rá egy hétre a COTY megválasztja a 2015-ös Év Autójának - hozzátesszük, ezúttal tényleg joggal.
A McLaren-Honda gyenge időmérő teljesítménye a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon részben annak tudható be, hogy szándékosan visszavették motorjuk teljesítményét a megbízhatóság javítása érdekében. Tovább »
Kihagyja az évadnyitó Ausztrál Nagydíj mai futamát a Williams versenyzője, Valtteri Bottas – jelentette be a grove-i istálló vasárnap, magyar idő szerint hajnalban. Tovább »
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a 2015-ös Forma-1-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. Mögötte a csapattárs, Nico Rosberg ért be másodikként, míg a harmadik Sebastian Vettel lett. Tovább »
Nico Rosberg azt mondja, egyáltalán nem csalódott amiatt, hogy „csak” másodikként ért célba a 2015-ös Forma-1-es szezon első versenyén, Ausztráliában. Tovább »
A Red Bull technikai guruja, Adrian Newey elárulta, egyszerűen semmi esélyt nem lát arra, hogy motorpartnerük, a Renault összekapja magát az előttünk álló idényben. Tovább »
Daniel Ricciardo a mai, melbourne-i futamot követően úgy nyilatkozott, „következetlen” Red Bullja egész egyszerűen túl lassú volt ahhoz, hogy legyőzze Felipe Nasr Sauberjét, és megszerezze az ötödik helyet az év első versenyén. Tovább »
Nem szegett szabályt a Manor Forma-1-es csapata azzal, hogy nem kvalifikálta magát az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra, ezáltal pedig nem állt fel a melbourne-i verseny rajtrácsára vasárnap. Tovább »
Az Ausztrál Nagydíjon másodikként befutó Nico Rosberg azt reméli, a bajnokság további versenyein a Ferrari képes lesz arra, hogy harcba szálljon a Mercedes autóival. Tovább »
Felipe Massa, a Williams versenyzője ugyan elveszítette dobogós pozícióját a futamon, egyáltalán nem csalódott, hiszen az autóval kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Tovább »
Valtteri Bottas, a Williams pilótája csalódott, amiért ki kellett hagynia a vasárnapi szezonnyitót hátproblémái miatt, azonban alig várja a következő nagydíjhétvégét, hogy a futamon is kipróbálhassa versenyképesnek tartott autóját. Tovább »
Egyelőre nem túl pozitív a helyzet a Red Bull háza táján – a szezon első hétvégéjén úgy tűnt, a csapat nem csak a Mercedeshez, de a Ferrarihoz és a Williamshez képest is nagy lemaradásban van teljesítmény szempontjából. Tovább »
Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája úgy gondolja, habár ma számos problémával kellett megküzdeniük, az autójuk versenytempója még a Mercedeshez képest is jónak mondható. Tovább »
A Williams teljesítményéért felelős vezetője, Rob Smedley beismerte, hogy csapata nem tudott volna olyan taktikát alkalmazni, amivel Sebastian Vettel Ferrarija előtt végezhetett volna a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Tovább »
A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko figyelmeztetett, hogy az osztrák tulajdonú csapat kiszállhat a Forma-1-ben, ugyanis a jelenlegi szabályok „kinyírják a sportot”. Tovább »
Az i almárkán kívül eddig csak hagyományos hibridekre korlátozódott a BMW kínálata. A jeget az X5 xDrive40e töri meg, amely az első fecske több konnektoros hibrid sorában. Lássuk, mire képes az új hajtáslánc a nagy testben!
Az i almárkán kívül eddig csak hagyományos hibridekre korlátozódott a BMW kínálata. A jeget az X5 xDrive40e töri meg, amely az első fecske több konnektoros hibrid sorában. Lássuk, mire képes az új hajtáslánc a nagy testben!
Igaz, muscle car helyett a pony car megfogalmazás lenne több esetben helytálló, a lényeg viszont változatlan: Európát még soha ennyire nem érintette meg az izomautók szele. Az új Ford Mustanggal vagyunk a legszerencsésebbek: ő nálunk is elérhető lesz. A Dodge Challenger Hellcat és a Chevrolet Camaro is elérhető Nyugat-Európában. Utóbbiból érkezik az új generáció, míg előbbiből nem győznek eleget…
Két hét múlva, a bajnokság második felében még nagyobb dominanciával rukkolhat elő a Mercedes Forma-1-es csapata – figyelmeztetett Toto Wolff, a németek motorsport-főnöke. Tovább »
Lapértesülések szerint hamarosan gyári csapattá alakulhat át a jelenleg a Red Bull tulajdonában lévő Toro Rosso! Az olasz kiscsapatot állítólag a jelenleg motorszállítóként tevékenykedő Renault vásárolhatja fel. Tovább »
A replikázás, mint műfaj, legtöbbünk szájában a csalás ízét hagyja, nem utolsó sorban a felénk általában megforduló, autózás elleni bűntettként felfogható végeredmények miatt. A veterán autókat mindenki szereti. De aki vezette őket, az jól tudja, hogy milyen óriásit fejlődött a technika. Ha pedig nem akarunk óriási kompromisszumot adni, bizony érdemes a műfajhoz fordulni.
Hatalmas megkönnyebbülésként élte meg a melbourne-i pontszerzést a Sauber Forma-1-es csapata azok után, hogy a hétvégét megelőzően bírósági ügyével volt tele a média. Tovább »
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondja, egy kicsit bizony összekuszálódtak a dolgok motorpartnerüknél, a Renault-nál, ám reméli, sikerül jobban teljesíteniük a folytatásban. Tovább »