2015. február 5. csütörtök

febr. 5
20:27
Izgalomból nem lesz hiány Genfben – a Morgan is meglepetésre készül (Auto Pult)
A brit Morgan sportautó-manufaktúra nem éppen átlagos négykerekűiről híres: a főként a klasszikus vonalat képviselő, de azt néha jövőbemutató formaelemekkel és technikai megoldásokkal ötvöző márka modelljei mellett nehéz érzelmek nélkül elmenni, s szinte mindig valami különlegeset kapunk tőlük – persze méregdrágán. S mivel egy igazán kis gyártóról van szó, a Morgan meglehetősen ritkán rukkol elő…
febr. 5
20:29
Bízott a szakértőkben, most átverve érzi magát (Auto Pult)
A pénz, az akarat, a becsület, a kvalitások és a munka nem jár mindig kéz a kézben. Néha például olyanok gazdagodnak meg, de nagyon, akik az előbbi felsorolás második felvonásából szinte semmit nem tudnak kipipálni, sokszor meg pont azok nem érik el a gondtalan anyagi biztonságot, a normális léptékkel vett jólétet, akik megérdemelnék. Az élet nem mindig habos torta, mondják a bölcsek itt keleten.

2015. február 6. péntek

febr. 6
9:51
Kompakt crossoverrel hangol az Infiniti Genfre (Auto Pult)
Egyelőre tanulmányként, QX30 néven mutatkozik be a Genfi Autószalonon az Infiniti kompakt crossovere. A Mercedes GLA-ra alapuló újdonság sorozatgyártású változata jövőre, az A-osztály alapú Q30 premierjét követően mutatkozik majd be.
febr. 6
11:39
11 milliótól már elérhető az új Ford Mustang (Auto Pult)
A várakozásoknak megfelelően meglehetősen versenyképes áron lehet hazánkban is megvásárolni a Ford Mustang új generációját. A 314 lóerős turbómotorral 11,27 millió forinttól kapható az újdonság, de még érdekesebb az ötliteres, V8-as „igazi Mustang” ára.
febr. 6
14:21
Agresszor - megérkeztek az első képek a BMW M6 GT3-ról (Auto Pult)
A BMW M GmbH által készített műalkotásokról egyvalamit biztosan tudunk: pokoli gyorsak. Azonban amíg némelyik a versenypályán is kifejezetten otthon érzi magát, addig néhányuk sokkal inkább a hosszabb, izgalmas túrákat kedveli, mint például az M6. Hiszen valljuk be, hiába az 560 lóerő, egy zárt aszfaltcsíkon néhány jóval gyengébb erőforrással ellátott ellenfél is felülkerekedhet a lenyűgöző, ámde…
febr. 6
17:21

17:23

17:25
11 milliótól már elérhető az új Ford Mustang (Auto Pult)
A várakozásoknak megfelelően meglehetősen versenyképes áron lehet hazánkban is megvásárolni a Ford Mustang új generációját. A 314 lóerős turbómotorral 11,27 millió forinttól kapható az újdonság, de még érdekesebb az ötliteres, V8-as „igazi Mustang” ára.
febr. 6
17:27
Genfre hangolva - két fontos tanulmánnyal érkezik a Suzuki (Auto Pult)
Hamarosan itt a tavasz első hónapja, ami az autórajongók számára csak egy dolgot jelenthet: a Genfi Autószalon megnyitását. A svájci seregszemlén évről évre rengeteg újdonságot mutatnak be a gyártók, amiknek beharangozóját általában már jóval a megnyitó előtt elkezdik. Így tett most a Suzuki is, akik rögtön két tanulmányautóról is megmutattak nekünk egy-egy sejtelmes fotót.
febr. 6
17:39

2015. február 7. szombat

febr. 7
10:45
Dörög és villámlik – BMW i8 és Mercedes-AMG GT S összehasonlítás (Auto Pult)
Mi, emberek bizony nem vagyunk egyszerű esetek, és ez az állítás autófronton is megállja a helyét. Legyen szó bármilyen újításról, bármilyen innovációról, rengetegen csak legyintenek, hogy lassan vége a jó világnak, minden rosszra fordul, s kétesen fogadjuk a jövőt. Nagyon sokan közülünk egyszerűen félnek az újtól, s úgy gondolják, hogy „bezzeg régen minden jobb volt”. Ennek ellenére sokan vannak,…

2015. február 9. hétfő

febr. 9
8:39
Ötven évnyi hallgatás után feltámad a Borgward (Auto Pult)
A Borgward valószínűleg még jó pár autórajongó lexikonjából is hiányzik – érthető módon. Az 1919-ben alapított márka több mint ötven éve, 1961-ben ment csődbe. Carl F.W. Borgward álma azonban visszatér: a premiernek a márciusban kezdődő Genfi Autószalon ad otthont.
febr. 9
10:09

13:27
Ez lenne a vadonatúj Audi R8? (Auto Pult)
Közeledik a március, és vele együtt a Genfi Autószalon is, amelyet minden autórajongó tűkön ülve vár már. Az Audi számára is fontos lesz az idei év, hiszen közel 8 év után fogják bemutatni sportautójuk, az R8 várva várt második generációját. Úgy tűnik azonban némi hiba csúszott a gépezetbe, hiszen az interneten megjelent egy fotó, amin állítólag a négykarikások újdonságát láthatjuk leplezetlenül.
febr. 9
15:33
Védelmi csúcs – ennél a G-osztálynál kevesebb gyanús autó van (Auto Pult)
A Mercedes-Benz G-osztály az évek múlásával átvándorolt a megbízható terepes kategóriából a luxus divatcikkek közé. Hogyan lesz igazán egyedi az alapból is közel 50 millió forintos G 63 AMG? Úgy, hogy megnyújtják, páncélozzák, és fegyvertartót tesznek hozzá.
febr. 9
16:09
Búcsú - az utolsó Veyronnal érkezik a Bugatti Genfbe (Auto Pult)
Ugyan a vadonatúj Bugatti Veyron csak jövőre mutatkozhat be, az autózás történelmének egyik úttörőjeként leírható első generációs szuperautótól el kell búcsúznunk. Mindezt pedig a Genfi Autószalonon méltó körülmények között tehetjük meg, hiszen a francia-német márka elviszi Svájcba az utolsó, 450. példányt.
febr. 9
17:39
34 millió forinttól elérhetőek a leggyorsabb óriás BMW-k (Auto Pult)
A legfőbb piac Amerika, de nálunk is megdobban értük a szív. Megérkezett a BMW X5 és X6 M új generációja hazánkba - az alaposan begyorsított behemótok erősebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak és nem utolsó sorban élvezetesebbek lettek. De árukkal továbbra is exkluzív kategóriába tartoznak.
febr. 9
18:33

18:35

18:37

18:39

2015. február 10. kedd

febr. 10
8:39
Fokozta hatékonyságát az Opel Astra (Auto Pult)
A hazai gyártású 1,6 literes dízelmotorral eddig sem volt túl szomjas az Opel Astra, ám néhány apró módosításnak köszönhetően eztán még kevesebb csúszik le a csendes modell torkán.
febr. 10
9:15
Már javában tesztelik a Hyundai hibridjét (Auto Pult)
A Toyota receptjét követve, első körben külön típussal indul a hibridek mezőnyében a Hyundai. A Prius-konkurens modell már a tesztelési fázisban tart, várhatóan pedig már jövőre bemutatkozik.
febr. 10
11:39
Tengerre magyar! – Renault Captur Helly Hansen és Volvo XC60 Ocean Race teszt (Auto Pult)
Most már biztos, hogy megőrültünk. Ellenkező esetben miért is hoznánk össze egy ötmilliós Renault-t és egy tizenötmilliós Volvót? Ha azt mondanánk, hogy mindkettő crossover, mindkettő benzines turbómotoros, automataváltós és elsőkerékhajtású, csak első állításunkat bizonygatnánk. De van még egy közös szenvedélyük: a vitorlázás imádata.
febr. 10
15:15
Rekordra hajtva: két új modellel jön a Koenigsegg (Auto Pult)
A Koenigsegg név az autózás világában bizonyára senkinek nem ismeretlen. A svéd márka a Hennessey mellett az egyetlen, aki valóban versenyezni tud a Bugattival a leggyorsabb utcára engedhető négykerekű címéért. Most azonban itt az esélyük, hogy egy időre átvegyék a vezetést, ugyanis míg a francia-német gyártó az utolsó Veyront viszi Genfbe, addig a Koenigsegg a legújabb megaautóját, a Regerát –…
febr. 10
15:51
Az Optima utódját vetíti előre a Kia új tanulmányautója (Auto Pult)
Mostanra már biztosan kijelenthetjük, hogy megkezdődött az utolsó hajrá a Genfi Autószalon előtt, így minden gyártó megpróbálja magára vonni a figyelmet. Nincs ez másként a Kiával sem, akik amellett, hogy bejelentették, hogy Svájcban mutatkozik be a Picanto frissített verziója, most egy tanulmányautó érkezéséről is biztosítottak minket, melyről rögtön meg is osztottak egy kedvcsináló fotót.

16:11

16:13

16:15

16:17
Tengerre magyar! – Renault Captur Helly Hansen és Volvo XC60 Ocean Race teszt (Auto Pult)
Most már biztos, hogy megőrültünk. Ellenkező esetben miért is hoznánk össze egy ötmilliós Renault-t és egy tizenötmilliós Volvót? Ha azt mondanánk, hogy mindkettő crossover, mindkettő benzines turbómotoros, automataváltós és elsőkerékhajtású, csak első állításunkat bizonygatnánk. De van még egy közös szenvedélyük: a vitorlázás imádata.
febr. 10
16:27
Év Autója 2015 - megvannak a végső jelöltek (Auto Pult)
Az autózás világának egyik legnagyobb elismerése minden bizonnyal az Év Autója díj. Az iparág Oscar-díjaként is aposztrofálható plecsnit pedig hamarosan rásütik egy szerencsés típusra. Mostanra pedig kialakult a döntősök köre is, amelyek közül április 2-án, a New Yorki Autószalonon választják majd ki a nyerteseket.

2015. február 11. szerda

febr. 11
3:33

9:33
Kettővel nagyobb – a BMW 2-es Grand Tourer bemutatkozik (Auto Pult)
Ha nem is teljesen új modellel, de bővül a BMW eddigi egytagú egyterű kínálata. A Grand Tourer képében a 2-es Active Tourer nagytestvért kapott, amely akár hét személyt is szállíthat.
febr. 11
9:51
Közel 270-nel száguldhat az új Honda Civic Type R (Auto Pult)
A Honda hivatalosan is megerősítette, hogy a néhány héten belül bemutatkozó Civic Type R verziója nem lesz híján a teljesítménynek: a kompakt sportoló esetében 269 km/h-s végsebességre számíthatunk. És ez csak a kezdet.
febr. 11
10:45
Ötmilliárdot ért Alain Delon elveszett-megkerült Ferrarija (Auto Pult)
Egy elhagyatott istállóban mindig találunk kincseket. Történetünk ezúttal nem a túlzásokban mindig jól szereplő Amerikába, hanem Franciaországba vezet, ahol egy úriembernek bizony nagyra tágult a szeme, amikor benyitva nagyapja egykori, üresnek hitt istállójába 59 ponyvával letakart autót talált.
febr. 11
11:03
Így hatott a forgalomra az új útdíjrendszer (Auto Pult)
A legforgalmasabb januári napokon közel 30%-kal több jármű haladt át a fizetőssé vált útszakaszok alternatív útvonalain az elmúlt év azonos időszakához képest – derül ki a közlekedési adatok értékelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. elemzéséből. A forgalomnövekedés az elkerülő utakon a hónap egészét figyelembe véve átlagosan 12-15% volt, és a menetidő is ezzel arányosan növekedett.
febr. 11
13:09
Csillagfutár – összkerékhajtással is megérkezett a Mercedes V-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz V-osztály és Vito palettája összkerékhajtással bővült. Az új rendszer érkezése üdvözítő lehet a vásárlók számára, akik eddig csak hátsókerékhajtással vásárolhatták meg az elegáns nagy egyterűt.

Különcködés négykerékkel - BMW 320dA xDrive GT teszt (Auto Pult)
Józanész? Logika? Ugyan! Ezeket a dolgokat már régen elfelejthettük az autóiparban, amikor különböző kategóriákról beszélünk. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme újabb és újabb, gyakorlatilag egymás hegyére-hátára érkező szegmenseket alkotni, hiszen a technológia fejlődésével a vásárlók is egyre nagyobb választékra vágynak. Mindezt pedig a BMW fejlesztette tökélyre, amikor a…

2015. február 12. csütörtök

febr. 12
10:27
A Rolls-Royce tulajok crossovert szeretnének (Auto Pult)
Ha magyar fül számára nem is szépen csengő névvel, de úgy tűnik, hogy a Bentley-nek igaza van a Bentaygával. A Rolls-Royce felmérései szerint ugyanis a kiemelt luxus vásárlókör is crossoverre szomjazik, amely vágyat ők egyelőre nem tudnak beteljesíteni.
febr. 12
11:03
A mindentudó – összkerékhajtással megérkezett az Alpina B6 Gran Coupé (Auto Pult)
Legújabb modelljével meglehetősen nagy hiányt töm be a BMW palettáján az Alpina. A B6 Gran Coupé teljesítményében felülmúlja az M6-os variánst, miközben olyan aduász van a tarsolyában, amellyel amaz nem rendelkezik: az összkerékhajtás.
febr. 12
11:21

11:23

11:25

Keresés