Az autózás világának egyik legnagyobb elismerése minden bizonnyal az Év Autója díj. Az iparág Oscar-díjaként is aposztrofálható plecsnit pedig hamarosan rásütik egy szerencsés típusra. Mostanra pedig kialakult a döntősök köre is, amelyek közül április 2-án, a New Yorki Autószalonon választják majd ki a nyerteseket.
Ha nem is teljesen új modellel, de bővül a BMW eddigi egytagú egyterű kínálata. A Grand Tourer képében a 2-es Active Tourer nagytestvért kapott, amely akár hét személyt is szállíthat.
A Honda hivatalosan is megerősítette, hogy a néhány héten belül bemutatkozó Civic Type R verziója nem lesz híján a teljesítménynek: a kompakt sportoló esetében 269 km/h-s végsebességre számíthatunk. És ez csak a kezdet.
Egy elhagyatott istállóban mindig találunk kincseket. Történetünk ezúttal nem a túlzásokban mindig jól szereplő Amerikába, hanem Franciaországba vezet, ahol egy úriembernek bizony nagyra tágult a szeme, amikor benyitva nagyapja egykori, üresnek hitt istállójába 59 ponyvával letakart autót talált.
A legforgalmasabb januári napokon közel 30%-kal több jármű haladt át a fizetőssé vált útszakaszok alternatív útvonalain az elmúlt év azonos időszakához képest – derül ki a közlekedési adatok értékelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. elemzéséből. A forgalomnövekedés az elkerülő utakon a hónap egészét figyelembe véve átlagosan 12-15% volt, és a menetidő is ezzel arányosan növekedett.
A Mercedes-Benz V-osztály és Vito palettája összkerékhajtással bővült. Az új rendszer érkezése üdvözítő lehet a vásárlók számára, akik eddig csak hátsókerékhajtással vásárolhatták meg az elegáns nagy egyterűt.

Józanész? Logika? Ugyan! Ezeket a dolgokat már régen elfelejthettük az autóiparban, amikor különböző kategóriákról beszélünk. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme újabb és újabb, gyakorlatilag egymás hegyére-hátára érkező szegmenseket alkotni, hiszen a technológia fejlődésével a vásárlók is egyre nagyobb választékra vágynak. Mindezt pedig a BMW fejlesztette tökélyre, amikor a…