2014. július 8. kedd

júl. 8
10:42
Már a Mercedes-Benz is elektromos turbóval álmodik (Auto Pult)
Noha néhány éve még a vicc kategóriába estek az elektromos feltöltésről szóló híre, mára már egyre valóságosabb a kép a villanyos turbókat illetően. Az Audi nemrég jelentette be az elektromosan feltöltött szuperdízelét, ezúttal pedig a Mercedes-Benz jelentette be, hogy elektromos turbófeltöltővel lát majd el bizonyos erőforrásokat.
júl. 8
13:24
Újra leáll a Viper gyártása, nem veszik a vérbeli sportautót (Auto Pult)
A Viper minden kétséget kizáróan Amerika egyik jellegzetes produktuma, ám a Dodge sportautója közel sem fogy annyira, mint azt a gyártó elképzelte. Korábban a gyenge eladási számok miatt már állt a vipera gyártása, azonban az újraindítást követően nem sokkal ismét megálljt kellett parancsolni a termelésnek, hasonló okokból kifolyólag, mint az első esetben.
júl. 8
16:06

16:08

16:24
Mit sem ér az erő irányíthatóság nélkül – videón tombol a BMW M4 (Auto Pult)
A BMW ismét egy izgalmas videóval rukkolt elő, amelynek főszereplője a márka rajongóinak talán legnagyobb kedvence, a vadonatúj M4. Az alig egyperces kisfilmet a bajor márka kanadai divíziója készítette, és bár nem tudjuk, hogy a felvételek a valóságban is megtörténtek-e ilyen formában, vagy csak számítógépes animációról van szó, a látvány bizony nem utolsó, az M4 pilótája ugyanis egy repülőgép…
júl. 8
17:00
A majdnem OPC – Opel Zafira Tourer 1.6 Turbo 200 teszt (Auto Pult)
200 lóerő, jó futómű, 19 colos kerekek sport abroncsokkal – 10 éve ez még bőven elég lett volna ahhoz, hogy tesztalanyunk jegyet váltson a teljes értékű OPC járművek klubjába. Az Opel sportrészlege mégsem áll a magyar szívvel hajtott Zafira Tourer mögött. Ennyit változtak az idők, vagy ennyit lanyhultak a lóerők?
júl. 8
17:54

17:56

18:30
A felfedezés luxusa – bemutatkozik a Mercedes Marco Polo (Auto Pult)
A világot látni, felfedezni és megélni páratlan élvezet, horizontunk tágítását pedig talán legkönnyebb úgy megélni, ha nem kell kompromisszumot kötni és otthonunk is velünk jöhet. Erre kínálnak megoldást a lakóbuszok, amely kategória emberi méretű, mégis luxust is kínáló képviselője a Mercedes-Benz V-osztály Marco Polo változata. Ezúttal az új generáció érkezéséről adhatunk számot.
júl. 8
19:06

19:24
Csúcstechnológiájú hajtásláncok a vadonatúj Volvo XC90-ben (Auto Pult)
A Volvo szép lassan, ám folyamatosan csepegteti az információkat legfrissebb hobbiterepesével, az XC90 második generációjával kapcsolatban. A típus úgy hiányzik a svédeknek, akárcsak egy falat kenyér, az előző széria ugyanis majd’ 13 évig húzta az igát, s bár mind a mai napig igencsak praktikus, biztonságos és óriási családi autónak számít, azért nagyon érződik rajta a kor a modern mezőnyben, így…

2014. július 9. szerda

júl. 9
3:48

9:12
Kihozták a maximumot – bemutatkozott a vadonatúj Opel Corsa (Auto Pult)
Bár az Opel Corsa legfrissebb, ötödik generációjának teljes leleplezéséig még közel 3 hónapot várnunk kell, a kisautó ugyanis az ősszel megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt, a villámos márka minden fontos információt kiadott legfrissebb büszkeségéről, egy tartalmas galériával karöltve. A Corsa kívül és belül szinte az utolsó csavarig megújult.
júl. 9
10:24
Mindenki sír a német útdíjért, pedig olcsóbb lesz a hazainál (Auto Pult)
Bizonyára már mindenki hallott arról, hogy nemsokára Németországban is bevezetik az útdíjat, így már nem sokáig fogjuk tudni ingyenesen használni a híres, a néhány esetben korlátlan száguldozásra is alkalmas „Autobahn”-rendszert. Rengetegen tartják felháborítónak a lépést, bár valójában kicsit körbetekintve azon csodálkozhatunk, hogy eddig ellenálltak a németek a fizetős autópályáknak. A fizetős…
júl. 9
11:00

11:02
Kihozták a maximumot – bemutatkozott a vadonatúj Opel Corsa (Auto Pult)
Bár az Opel Corsa legfrissebb, ötödik generációjának teljes leleplezéséig még közel 3 hónapot várnunk kell, a kisautó ugyanis az ősszel megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt, a villámos márka minden fontos információt kiadott legfrissebb büszkeségéről, egy tartalmas galériával karöltve. A Corsa kívül és belül szinte az utolsó csavarig megújult.
júl. 9
11:18
Heteken belül érkezik a vadonatúj 2- és 4-ajtós Smart (Auto Pult)
A hírek szerint egyszerre fog bemutatkozni a Smart teljes modellpalettájának frissítése: mind a ForTwo (kétszemélyes), mind pedig a ForFour (négyszemélyes) júliusban fog debütálni. A leleplezésre állítólag július 16-án kerül sor, július végétől elindulhatnak a rendelések, az első ügyfelek pedig már szeptemberben megkaphatják kedvencüket. Az alapok tekintetében mindkét típus a friss Renault…
júl. 9
13:24
Indukciós töltőn dolgozik a BMW – néhány éven belül piacra kerül (Auto Pult)
Az elektromos autók legnagyobb problémáját kétségtelenül a töltés jelenti – egyrészt igencsak korlátozott a hatótávolság, másodsorban pedig rengeteg ember számára jelent problémát maga a töltési procedúra. Az indukciós, vezeték nélküli töltés gondolata már számtalanszor felmerült, mint hívogató megoldás, a BMW pedig végre a tettek mezejére lépett.
júl. 9
14:18
Ferrarik és Corvette-ek meccsét hozta a Hungaroringen az International GT Open futama (Auto Pult)
Aki nem látta, bizony bánhatja, mert izgalmas versenyautó-csemegéket és látványos futamokat hozott a két év után ismét hazánkba látogató International GT Open a Hungaroringen. A gyönyörű hangú Ferrarik, Corvette-ek, 911-es Porschék mellett olyan hazánkban ritkán látható típusok is versenybe szálltak, mint az Audi R8 LMS és a Mercedes-Benz zászlóshajója, az SLS AMG GT3-as verziója, nem beszélve a…
júl. 9
14:54

14:56

14:58

17:55
Történelmi rekordokat döntögetnek a prémium márkák eladásai (Auto Pult)
A 2008-as gazdasági válság után az autóipar talán még az átlagosnál is nagyobb mélyrepülésbe kezdett, azonban manapság, hat évvel a hatalmas hanyatlás után egyre biztatóbb információkat osztanak meg velünk a gyártók az eladásiakkal kapcsolatban. Köztük is élen járnak a prémiumgyártók, melyek közül páran nem csak újra erőre kaptak, hanem rekordokat döntögettek 2014 első félévében.
júl. 9
18:48
Üvegkalitkával a legkeményebb terepekre? - mókás kutatójárgány Brazíliából (Auto Pult)
Hatalmas divatja van manapság az SUV-k és a terepesített családi kombik kategóriájának. A legtöbb gyártó már kínál hasonló modelleket, de ezek nagy része nem alkalmas valódi terepezésre, legfeljebb egy kis földúttal birkóznak meg – tisztelet a kivételnek. A brazil tervező, Eduardo Galvani azonban egy olyan autót szeretett volna megalkotni, amellyel akár a Szaharának vagy az Amazonasi Esőerdőnek is…
júl. 9
23:54

23:56

2014. július 10. csütörtök

júl. 10
9:12
Bejelentkezett a frissített Cadillac ATS szedán (Auto Pult)
A Cadillac ATS kupé verziója volt az első olyan modell, amely magán viselhette a márka új emblémáját, s a frissítésnek köszönhetően immáron a szedánon is a modernizált logó díszeleg. Noha 2015-ös modellévű ATS csupán finom módosításokkal újult meg, magabiztossága mit sem csökkent.
júl. 10
9:48
Túlszárnyalja az elvárásokat a konnektorról tölthető Mercedes S-osztály (Auto Pult)
Rohamosan közeledik a Mercedes-Benz S-osztály konnektorról tölthető változatának premierje. A korábban már bemutatott modell végső adatai az előzetes számításokra is rátettek egy lapáttal: az S 500 Plug-in Hybrid gyorsabb és hatékonyabb is a vártnál.
júl. 10
10:43
Vidékre megy a Škoda Octavia – a Scout verzió bemutatkozik (Auto Pult)
A Škoda Octavia minden kihívásra felkészített modelljének premierje már márciusban, a Genfi Autószalonon megtörtént, de részletes információkat csak most kaptunk a Scout kiadásról, amivel teljessé válik az új generáció kínálata.
júl. 10
11:18
Ingenium: új motorcsalád jelenti a Jaguar Land Rover jövőjét (Auto Pult)
A Jaguar Land Rover mindeddig leginkább a kihegyezett V-elrendezésű motorok terén mutatott nagy önállóságot, a kisebb dízel erőforrások és a turbós benzinmotor is a Fordtól származó alapokra épül. Úgy tűnik azonban, hogy a britek megszabadulnak ezektől a kötöttségektől és saját fejlesztésű, rendkívül modern motorcsaláddal rukkolnak elő, a Volvóhoz hasonló elvet követve.
júl. 10
14:55

14:57

14:59

15:01

15:03
A Bentley is egyedi autókat készítene vásárlóinak (Auto Pult)
Amikor olyan autókra gondolunk, mint a Ferrari, a Bentley vagy éppen a McLaren, fel sem merül bennünk, hogy ezek nem elég különlegesek ahhoz, hogy kielégítsék a vásárlók igényeit. Az igazán gazdag rétegek számára azonban ezek sem elég egyediek, így nem csoda, hogy ezek a márkák egy külön részleget hívnak életre, hogy maradéktalanul személyre szabják autóikat. Ezt a lépést fontolgatja most a…
júl. 10
15:12

17:01
Még idén jön a Honda HR-V - már tesztelik az Alpokban (Auto Pult)
A crossoverek piacának hatalmas sikere rengeteg gyártót késztet arra, hogy újabb és újabb modelleket készítsen el a versenyképesség érdekében. A Honda jelenleg csak egy nagyobb SUV-t kínál a CR-V képében, melyet hamarosan egy kisebb testvérrel örvendezettnek meg, amelyhez a HR-V nevet élesztik újra.
júl. 10
17:18

2014. július 11. péntek

júl. 11
8:54
Reggeli ébresztő: a LaFerrari XX koncertet tart (videó) (Auto Pult)
Még közel egy évet kell várni arra, hogy bemutassák a Ferrari következő versenylaborját, ez nem zavarja a gyártót abban, hogy félig nyilvánosan teszteljen az FXX utódjának tekinthető LaFerrari XX-szel. Jól teszi: ilyen hangorgiánál jobb reggeli ébresztőt nem is kívánhatnánk.
júl. 11
9:30
Egy éven belül érkezik a következő Bugatti Veyron (Auto Pult)
Nem gyarapodik a számtalan különleges szériák sora, a világ leggyorsabb autója elköszön, vége. Vagy mégsem? A Bugatti Veyron közvetlenül veszteségesnek bizonyult, ám megítélés tekintetében komoly sikert hozott a projekt felett bábáskodó Volkswagen konszernnek, melynek következtében egy éven belül már köszönhetjük is az új generációt.
júl. 11
10:06
Már fejlesztik a következő Dacia Dustert - ilyen lehet (Auto Pult)
Érdekes kép kering a neten, amely több forrás szerint is a Dacia Duster következő generációjának formatervét vetíti előre. Miközben a Nissanos jegyeket felmutató terv jó eséllyel némi igazságot is magában rejt, több konkrétumra is fény derült a 2017-ben érkező újdonsággal kapcsolatban.
júl. 11
13:06
Újabb veterán nyaldossa a 4 millárd forintos álomhatárt (Auto Pult)
Manapság már meg sem lepődünk, amikor egy-egy klasszikus veterán csillagászati összegekért cserél gazdát licitháború közepette, ám van az a határ, amiről már nekünk is meg kell emlékeznünk. Így van ez most is, hiszen a napokban elkelt 1954-es Ferrari 375 Plus, mely közel 4,19 milliárd forintért kelt el.
júl. 11
13:42
Minden kombi ásza – Mercedes-Benz E 350T BlueTEC 9G-Tronic teszt (Auto Pult)
Egy kimondottan mozgalmas, fáradtságos munkahét utolsó óráiban vehettem át a tavaly frissített Mercedes-Benz E-osztály kulcsát, hogy amilyen gyorsan csak lehet, a Balaton felé vegyük az irányt, és a péntek délutáni, állandó torlódásokkal tarkított csúcsforgalom ellenére lehetőleg még sötétedés előtt lehessen pancsolni egy jót a média ’vészmadárkodása’ ellenére meglehetősen tisztának tűnő vízben.
júl. 11
15:48

15:50

15:52

15:54

15:56

2014. július 12. szombat

júl. 12
13:40
Játék az érzékekkel – Infiniti Q50S Hybrid AWD teszt (Auto Pult)
Rideg fém, puha bőr, kellemes illat – mindez csupán előszobája az érzékek játékának, a valódi izgalmak átéléséhez a fülünkön és a mellkasunkon át vezet az út. Hátborzongatóan selymes V6 gurgulázás és markáns gyorsulás emeli ki a prémium tömegből a hibrid szívű Infinitit, amely a kategória páratlan képviselőjeként aposztrofálható.
júl. 12
13:57

Keresés