Noha sokan állítják, hogy termékük egészen új mércét állít fel az adott kategóriában, javarészt azonban csupán a marketinges gépezet kreatív generátora löki ki magából az efféle kifejezéseket. A Volkswagen azonban nem viccel, s az alsó-középkategória mellett az általa uralt középkategóriában is megmutatja, mire képes: megjött az új Passat.
Két év után a hétvégén ismét a Hungaroringre látogat a csúcsautóiról híres International GT Open sorozat. A látványt és a gyönyörű motorhangokat Ferrari, Corvette, illetve Porsche versenyautók garantálják. A GT sorozat mellett az Euroformula Open és a Radical European Masters bajnokság versenyeit is megcsodálhatják a kilátogatók.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Érdekes módját találta a Hyundai annak, hogy a hazánkban nem elérhető Genesis vezetői segédrendszereit reklámozza. Egy konvojt hívott életre, majd a sofőröket a tetőablakon keresztül egyszerűen kiugrasztotta a mozgó járműből.
V6-os, biturbó dízelmotor, 340 lóerő – mindez egy kisautónyi méretű crossoverben. Izgalmasan hangzik, méghozzá olyannyira, hogy írásunk tárgya csakis versenyautó lehet. Miközben a széria 2008-ban be kell érnünk maximum 120 lóerővel, a 2008 DKR erre közel rátripláz.
A hibrid modellek a kétezres évek elejétől kezdve a Toyota Prius úttörésének köszönhetően szép lassan beszivárogtak a köztudatba, s ma már egyre több vásárlóban merül fel, hogy benzin-elektromos modellt választ a hagyományos hajtású verzió helyett. Az Audi épp ezért kíméletlen offenzívát hirdet, 2020-ra minden típusból elérhetővé tesznek hibrid változatot is a négykarikások.
Sokszor becsülték már fel a Föld olajtartalékait, azonban az utóbbi években a takarékosabb autóknak, az újonnan felfedezett készleteknek köszönhetően kevésbé volt téma a benzin és a gázolaj alapjául szolgáló alapolaj-készletekkel kapcsolatos jóslás. A BP azonban úgy döntött, végére jár a történetnek: az olajipari óriás szerint mintegy 53,3 évre elég még a kitermelésre váró kőolaj.
Két év után a hétvégén ismét a Hungaroringre látogat a csúcsautóiról híres International GT Open sorozat. A látványt és a gyönyörű motorhangokat Ferrari, Corvette, illetve Porsche versenyautók garantálják. A GT sorozat mellett az Euroformula Open és a Radical European Masters bajnokság versenyeit is megcsodálhatják a kilátogatók.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Nem megy a hazai autópiac? Minden csak nézőpont kérdése. Ahogy Kuba példája bizonyítja, van ennél lejjebb is: a szigetországban az elmúlt fél évben mindössze 50 autót adtak el.
Noha sokan állítják, hogy termékük egészen új mércét állít fel az adott kategóriában, javarészt azonban csupán a marketinges gépezet kreatív generátora löki ki magából az efféle kifejezéseket. A Volkswagen azonban nem viccel, s az alsó-középkategória mellett az általa uralt középkategóriában is megmutatja, mire képes: megjött az új Passat.
Nem megy a hazai autópiac? Minden csak nézőpont kérdése. Ahogy Kuba példája bizonyítja, van ennél lejjebb is: a szigetországban az elmúlt fél évben mindössze 50 autót adtak el.
Az elemzők szerint sok jóra nem számíthatnak az autótulajdonosok, mert az újra egyre „forróbb” iraki helyzet miatt a kőolaj folyamatosan drágul a nemzetközi piacokon. Az északi-tengeri Brent és az amerikai WTI olaj hordónkénti ára kilenc hónapos csúcsot döntött – záporoztak az ilyen és ehhez hasonló baljós gazdasági hírek az elmúlt hetekben. De vajon miként befolyásolja a szűnni nem akaró…