A holnap kezdődő Párizsi Autószalon hajrájában a Škoda közzétette az első fotókat a Fabia új generációjának kombi változatáról is. Az alaposan megújult modell a várakozásoknak megfelelően nem lépett túl messzire önmagától: a formai és a műszaki alapokat is megőrzite. Ennek ellenére a lemezek alatt találunk jócskán újításokat.
A Honda a szabadidőmodellek frontján (is) nagyon komolyan veszi a kapuit holnap megnyitó Párizsi Autószalont: alig három hete számolhattunk be a vadonatúj, európai piacra szánt HR-V érkezéséről, a japánok pedig most a CR-V ráncfelvarrásáról is lerántották a leplet, ami szintén Franciaország fővárosában debütál.
A közelmúltban már kiderült, hogy az Aston Martin Lagonda a régóta várt SUV helyett mégis inkább elődje felépítését örökli majd, és egy hatalmas luxus szedánt tisztelhetünk majd a képében. Az Ománban esedékes zártkörű premierről már érkeztek róla képek korábban, most viszont hivatalos fotókon is láthatjuk a Közel-Keletnek szóló újdonságot.
Nem kevesebb, mint 13 év telt el azóta, hogy a BMW feltámasztotta a MINI márkanevet, s a vidám szemléletű márka sikerei a BMW döntését igazolják: óriási húzás volt a brit csöppség reinkarnációja. Azóta töretlen népszerűségnek örvend a MINI, s a rajongók egyre csak gyarapodnak. Mindeközben a BMW-nek sincs könnyű dolga, hiszen túl sok varia nincs a MINI-ben, amennyiben meg szeretnék őrizni a…
A legfrissebb információk szerint újabb kompakt SUV készül a Mercedes-Benz boszorkány konyháján. Az egyesek által GLB néven emlegetett crossover a Daimler-Renault megállapodás legfrissebb nagykövete lehet.
A Párizsi Autószalonra meglehetősen érdekes újdonsággal készül az Infiniti. Legnagyobb szedánjuk, a Q70 (azaz M) adja az alapot ahhoz a négyajtós kupéhoz, amely Q80 néven a márka új zászlóshajója lesz. Az eddig csak hátulról megmutatott Q80 Inspiration tanulmányról a márka ezúttal teljes galériát tett közzé.
A Jaguar-Land Rover egyre erősebb jelenlétet építene ki az autópiacon, amiért az utóbbi években sokmindent megtettek a britek. A teljesen megújult, s jelen pillanatokban is reformokon áteső Land Roverek igen kedveltek, ahogy a Jaguar újdonságai is igazán kívánatosak. Ami eddig hiányzott az ugró macskákból, azt most a középkategóriás XE bemutatásával pótolja a gyártó.

Megnyílt a Párizsi Autószalon kapuja, s vele a rálátás is azokra az újdonságokra, amelyeket az autógyártók eddig még takargattak. Közülük az egyik legnagyobb talány a Lamborghini Asteriont övezte – ezúttal már minden részletre kiterjedve számolhatunk be róla.

Egyelőre csak tanulmány formájában, de a Párizsi Autószalon nyitányával egy időben megismerkedhetünk az Audi TT négyajtós verziójával. A Sportback koncepció érdekes koktélt eredményez.
Az európai, autók biztonságáért felelős független szervezet, ismertebb nevén EuroNCAP a héten három vadonatúj modell töréstesztjét tette közzé. A legfrissebb tesztsorozatban a szakértők egy francia, egy japán, valamint egy német modellt törtek össze és vizsgáltak ki alaposan, az eredmények pedig ismételten azt bizonyítják, hogy szépen és folyamatosan fejlődik az autók biztonsága: egy négy- és két…
A Párizsi Autószalon forgatagában a Rolls-Royce sem maradt bemutatni való négykerekű nélkül. Igaz, az angol luxusmárka kínálatában ezúttal nem egy új típust, hanem csupán egy különleges kiadást köszönthetünk, mely a pár hónapja felfedett Phantom Drophead Coupe Waterspeed Collection után ismét a legnagyobb modelljükre épül, ezúttal Metropolitan Collection néven.
Közel 10 éves kihagyás után ismét nagyszabású autószalon kerül megrendezésre Budapesten. November 21. és 23. között a Syma Csarnokban kap helyet a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár, ahol a járműipar legújabb trendjeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Az eseményen kiemelt szerepet kap az e-mobilitás, ehhez kapcsolódóan a Magyarországon elérhető elektromos autók teljes palettájával…
Számíthattunk már az oldalunkon is nemrégiben bemutatott Volkswagen XL1 megvadítására, azonban sokan kételkedtek benne, hogy a németek meghúzzák az alacsony fogyasztásra kihegyezett éhezőművész felpaprikázását. Párizsban azonban mégiscsak bemutatkozott a közös alapokra épülő XL Sport, melyet a konszern tulajdonában lévő Ducati V2-esével szereltek fel.

Már korábban jelenthettük a kedves Olvasóknak, hogy a Párizsi Autószalonon a Suzuki is tiszteletét teszi, mégpedig terepjáró családjának legújabb generációját bemutatva: megérkezett az új Vitara. Noha a Vitara SUV néven debütáló újdonság koncepcióként már látható volt korábban, immáron meglehetősen gyártásközeli állapotúnak tűnik.

Csütörtökön kezdetét vette a Párizsi Autószalon, amire szinte minden gyártó újdonságokkal megtömve érkezett meg. A Maserati sem jött a szerelem fővárosába üres kézzel, s a Ghibli S Q4 alapjaira épített, igazán különleges kiadással színesíti az olasz gyártó a francia seregszemlét.
Kétségtelen, hogy a Ferrari jelenlegi kínálatának egyik legizgalmasabb modellje a középmotoros 458 széria Speciale névre keresztelt radikális sportváltozata, amely nem csupán erősebb egyszerűbb testvéreinél, de tömegét is jelentős mértékben csökkentették a tervezők, s minden porcikája a versenypályás csúcsteljesítményt és a maximális élményt szolgálja.

A Párizsi Autószalonon a Ford standjáról természetesen nem maradhatott ki a vadonatúj generációs Mustang, amely a típus 50 éves történelmének első globális modellje. És ez bizony azt jelenti, hogy a rajongók nagy örömére Európában, így pedig Magyarországon is megvásárolható lesz az amerikai életérzést közvetítő legendás sportmodell.

A Renault nem tétlenkedik, és az új Twingo, valamint az új Trafic bemutatását követően lerántották a leplet az Espace legújabb generációjáról. A nagy egyterű nem akármilyen megújuláson ment keresztül, melynek köszönhetően prémium hangulatban húz felfelé.
Ahogyan arra számítani lehetett, a Nissan sportrészlege, a Nismo kezelésbe vette a márka legújabb kompaktját is. A megvadított Pulsar egyelőre csak koncepcióként van jelen Párizsban, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy a vérpezsdítő látványt nyújtó ötajtós előbb vagy utóbb szériában is bemutatkozik, hiszen rengeteg konkurenssel kell szembeszállnia a piacon.
Kiszivárgott képeken már láthattuk a Fiat 500X-et, azonban a Párizsi Autószalon megnyitója után hivatalosan is lehullt a lepel a kis crossoverről, mely az olaszok 500-as családjának már a hatodik tagja. Ezúttal azonban az olaszok is érezték, valami olyat kell alkotniuk, ami akár a márka jövője szempontjából is nagy fontossággal bírhat – talán éppen ezért választották a divatos szegmenst.
A Hyundai két új, közvetlen befecskendezéses benzines turbómotort mutatott be a Párizsi Autószalonon. Az 1-literes és 1,4 literes erőforrások a Kappa motorcsalád új generációját képviselik.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.

Olasz sportautó: a szópáros, aminek hallatán még a hozzá nem értők is felkapják a fejüket, hiszen a lélegzetelállító formák és a lenyűgöző teljesítmény garantáltak ebben az esetben. Elsőként persze mindenkinek a Ferrari vagy a Lamborghini ugrik be, de az Alfa Romeo név hallatán sem értetlen tekintetekkel találjuk szembe magunkat, ami nem is csoda. A márka autóinak orrán található háromszög formájú…

A SsangYong egyre komolyabb márkának számít, amit ma már a megosztó külső formaterveket levetkőző, korrekt műszaki tartalommal és jó áron kínált terepmodellek bizonyítanak. A Párizsi Autószalonon azonban ismét újat próbál mutatni a SUV-jairól elhíresült gyártó, méghozzá két, azonos alapra épített koncepció segítségével.

A Párizsi Autószalonon a Renault standján nem csupán az Espace vonzza magára a sok-sok érdeklődő szempárt, a Clio különkiadása is csábítja a látogatókat. Az Initiale Paris lényegében nem más, mint a franciák kisautójának prémium hangulattal megtöltött verziója, amely számos apró finomsággal hódítja meg a szívet.