Az már eddig sem volt titok, hogy a Jaguar új, Special Operations műhelye elkészíti minden idők leggyorsabb sorozatgyártású F-Type modelljét, azonban azt eddig még nem tudhattuk, hogy az élesítés mellett fogyókúráztatás is kerül a csomagba. Az itt szerzett tapasztalatokat örökítheti át a teljes palettára a Jaguar.
A legfrissebb értesülések szerint a Porsche egy vadonatúj sportautó fejlesztésén foglalatoskodik, amelyet a 911-es sorozat fölé pozícionálna a gyártó. A források jelenleg „988” kódnéven emlegetik a projektet, az autó pedig – már amennyiben megvalósul – várhatóan 3 év múlva lépne piacra, valamikor a 2017-es év folyamán.
Néhány éve a Hyundai erőteljes modelldömpingbe kezdett és szinte a teljes kínálatot lecserélte versenyképes négykerekűekre. Azóta kevesebbet hallani a márka háza tájáról, jelenleg ugyanis a gazdasági sikert élvezi a gyártó, miközben a háttérben már az újabb durranásokra készül.

Kólára szomjazom. Ritkán iszom ilyen cukros löttyöt, de néhanapján megkívánom a klasszikus ízt. A polcok között sétálva a bőség zavara omlik rám: választhatom a 0,33-as gyerekméretet, aztán ott van az ideális fél literes palack, de a kiszáradt toroknak tán az egyliteres kiszerelés sem árt, ha pedig mással is megosztanám, akkor a 1,5-2 literes bombát kell a bevásárlókosárba emelnem. A kérdés adott:…