A luxusmodellek és a prémium termékek összefonódnak: a terpeszkedő sportautó szinte kiált a márkás karóráért, a hölgyeknek szánt négykerekűekhez pedig kiválóan passzolnak a különc ruhadarabok és kiegészítők. Ezúttal a Louis Vuitton fűzte szorosabbra a BMW-vel a viszonyát – exkluzív darabokkal kedveskedik a táskaspecialista.
Az Alfa Romeo mindig a sportosság és a stílus megtestesítője volt, azonban az utóbbi években aligha lehet pörgősnek nevezni az olaszok életét. Persze a legfontosabb éves seregszemlét, a Genfi Autószalont ők sem hagyhatják ki, ennek megfelelően két frissített sportmodellel érkeznek Svájcba. A kisebbik újdonságot a MiTo Quadrifoglio Verde jelenti, amely a szokványos izomkúra után sportosabb…
A Volkswagen-konszern kezében lévő spanyol autómárka már tavaly nyáron lerántotta a leplet kompakt büszkeségének harmadik karosszériaváltozatáról, a Leon ST névre keresztelt kombi kiviteléről, ám a modell csak a napokban vált elérhetővé a magyarországi piacon. Mi máris kipróbáltuk hazai pályán az újdonságot, amit a szokásosnál is nagyobb izgalommal vártunk, hiszen a puttonyos az Autó Pult Év Autói…
Március 4-én, kedden megnyitja kapuit a Genfi Autószalon. Egyetlen gyártó sem hagyja ki a lehetőséget, hogy a svájci seregszemlén megmutassa legfrissebb újdonságait, így rengeteg bemutatónak, premiernek és jövőbemutató koncepciónak adnak majd otthont a pavilonok. A rendezvényen mi is részt veszünk, hogy első kézből számolhassunk be az autóipar jövőjéről - ám addig is összegyűjtöttük, hogy mivel is…

A DTM, azaz a német túraautó bajnokság idén, ha lehet, a korábbinál is nagyobb izgalmakat tartogat, hiszen a szezonra a német prémium gyártók gőzerővel készülnek. A BMW sem rest, a bajorok az új M4 sportkupé versenyváltozatával szállnak ringbe, amelyet a Genfi Autószalon előtti pillanatokban mutat be a müncheni alakulat.

Noha még meg sem nyitotta kapuit a Genfi Autószalon, az újdonságokkal kapcsolatos fotók és információk már szokás szerint elárasztották a világhálót. A Jeep a Fiattal karöltve készült a 2014-es seregszemlére, méghozzá a legkisebb terepes megalkotásával, amely hamarosan csatlakozik a márka kínálatához.

McLaren P1, Koenigsegg Agera, Bugatti Veyron – autók, amelyek vezetéséről legtöbben csak álmodhatunk. Viszont márciustól néhány óra erejéig közvetlen közelről megtapasztalhatjuk, hogy milyen érzés bennük tövig nyomni a gázpedált és izgalmas élet-halál hajszában kihozni belőlük a maximumot. Az előzetesek alapján egyre ígéretesebb Need for Speed film nem kevesebbet ígér nekünk – mi pedig ezt…

Noha az Opel az Adam Rocks személyében már szolgált genfi Adam-újdonsággal, ezúttal egy korábban be nem jelentett verzió érkezéséről adhatunk hírt. Az Adam családja hamarosan kabrió és vérbeli OPC sportverzióval gazdagodik, ám addig sem kell a dinamizmust preferálóknak eltekinteniük a rüsselsheimiek törpéjétől, hiszen 150 lóerővel megérkezett az Adam S.

Nem kis meglepetésünkre 22 ország 58 újságírójának véleménynyilvánításával a Peugeot 308 nyerte el a "2014 Év Autója" kitüntető címet. Az eredmény annál is inkább különös, hogy bár a típus összességében remekel, az inkább csupán a márka háza táján tekinthető mérföldkőnek.

A Honda Genfben fontos újdonságról rántja le a leplet: a nemrégiben kombi verzióval gazdagodott Civic-család ezúttal a sportos taggal bővül, természetesen a Type R személyében, amely már a gyártáshoz közeli formájában jelenik meg a svájci seregszemlén. A vörös bestia brutális látványt és teljesítményt nyújt.
A Genfi Autószalon kapunyitását néhány órával megelőzően a Volkswagen csoport ismét sort kerített a már szokásosnak tekinthető tűzijátékra, amely során a konszern újdonságairól szinte egyszerre hullt le a lepel. Hiába azonban a számtalan meglepetés, a mi szívünk csücskének mégiscsak az új Audi TT tekinthető, ami kiváló magyar szakemberek közreműködésével kerül szalagra Győr folyamatosan fejlődő…

A valaha készült legerősebb Seat Genfben mutatkozik be, de a nagy nap előtt még fontos feladatot teljesített a Volkswagen spanyol divíziójának büszkesége: a Renault Mégana Trophy dicséretes teljesítményét majd’ 10 másodperccel felülmúlva lépett elő a világ leggyorsabb szériagyártású, elsőkerékmeghajtású autójává.A 280 lóerős sportkompakt, becsületes nevén a Seat Leon Cupra 280 a Nürburgring…

A Mazda az utóbbi időben stabil jövőt alapozott meg a CX-5 és a 6-os bemutatásával, amelyek kategóriájukban előkelő helyre léphettek elő a minőség, a remek formák és a jó képességek nyomán. Idén a Mazda3 mutatta meg, hogy a komaktok közt is képes a legjobbakkal versenyre kelni a márka, míg hamarosan a 2-es széria újul meg.

A 2014-es Genfi Autószalon kétségkívül a legapróbb modellek ünnepe, hiszen ezúttal számos kisautó debütál: A Peugeot 108 mellet a Citroën C1 és a Renault Twingo legfrissebb kiadása is megmutatta magát. Nem marad ki a jóból a Toyota sem, s az ígéretes Aygo új generációjának segítségével mutatja be, hogy a kisautózás lehet öröm is egyben.
A Lamborghini Gallardo búcsúját a Huracan bemutatkozása követi, amely megtartja előde erényeit, de természetsen minden porcikájával igyekszik gyorsabb, jobb lenni annál. A 610 lóerős csúcsteljesítmény már önmagában is jól hangzik, ám az ízléses körítés és az igényes technika teszi igazán vonzóvá az olaszok újdonságát.
A Genfi Autószalonon is bemutatkozott a BMW M3 ötödik generációja - a modell a svájci városban európai premierjét ünnepelhette. Az újdonság örökölte elődeinek filozófiáját, miközben nomenklatúrája részben változott: az M3 elnevezés ezúttal a Limousine, azaz a szedán kivitel kiváltsága lesz, míg a kupé M4 néven kerül forgalomba. A hétköznapokban is jól használható rendkívüli teljesítmény azonban…

Ha már a héten bevezettük az objektív szépség fogalmát, a sort folytatva elérkezünk az objektív cukiságig. A Genfi Autószalonra készülve bemutatkozott a Renault Twingo új generációja – a merész kis csöppségre pedig szinte lehetetlen úgy ránézni, hogy ne mosolyodnánk el.
A Lexus palettáján az igazi sportkupék számára mindig volt hely, még ha nem is mindig Európában. A szuperautók rajongóinak igényeit az LFA-val elégítette ki a japán gyártó, a V10-es csúcsmodell, valamint a V8-as IS F búcsúztatóját követően azonban űr keletkezett a modellkínálatban, amelyet ezúttal – ugyan jó néhány szinttel alacsonyabban,de – pótol a Lexus. Megérkezett az RC F.
A világ leggyorsabb autója. Nem kevesebbre, mint ennek megalkotására vállalkozik a Koenigsegg. Ha valaki, akkor ők kiváló referenciákkal rendelkeznek a téren. Maga az alapító, Christian von Koenigsegg osztott meg információkat gőzerővel készülő újdonságuk, a One:1 fejlesztésének alakulásáról. A leendő rekordert a Genfi Autószalonon a mai nap folyamán máris alkalmunk nyílt szemügyre venni.
A McLaren tényleg padlóig nyomja a gázpedált. P1 és az MP4-12C közti űr betöltéséről már volt szó, a Genfi Autószalonra már meg is érkezett a tekintélyes teljesítményt felmutató újdonság. A 650S a már ismert recept új fűszerezésű verziója.
Az Opel nem tétlenkedik, és a Genfi Autószalonra nagyon belehúzott a villámos gyártó. A hazai erőforrással frissített, felpaprikázott és terepesített Adam után, most a versenypályák szerelmeseinek szeretnének kedvezni, méghozzá az amúgy sem gyenge Opel Astra OPC felpaprikázott verziójával.
Ha már a héten bevezettük az objektív szépség fogalmát, a sort folytatva elérkezünk az objektív cukiságig. A Genfi Autószalonra készülve bemutatkozott a Renault Twingo új generációja – a merész kis csöppségre pedig szinte lehetetlen úgy ránézni, hogy ne mosolyodnánk el.
A világ leggyorsabb autója. Nem kevesebbre, mint ennek megalkotására vállalkozik a Koenigsegg. Ha valaki, akkor ők kiváló referenciákkal rendelkeznek a téren. Maga az alapító, Christian von Koenigsegg osztott meg információkat gőzerővel készülő újdonságuk, a One:1 fejlesztésének alakulásáról. A leendő rekordert a Genfi Autószalonon a mai nap folyamán máris alkalmunk nyílt szemügyre venni.
Az Opel nem tétlenkedik, és a Genfi Autószalonra nagyon belehúzott a villámos gyártó. A hazai erőforrással frissített, felpaprikázott és terepesített Adam után, most a versenypályák szerelmeseinek szeretnének kedvezni, méghozzá az amúgy sem gyenge Opel Astra OPC felpaprikázott verziójával.
Tegnap kinyitotta kapuit az év talán legfontosabb autószalonja. Genfre kivétel nélkül az összes gyártó készült valami újdonsággal, mi pedig a helyszínen próbáljuk magunkba szívni az új tapasztalatokat. A premierdömping bizony nem enged egy percnyi szabadidőt sem, pedig egy-egy újdonságnál könnyen el lehetne akár órákat is időzni.
A tanulmány és a korábban kiszivárgott fotó után már nem újdonság, viszont továbbra is hatalmas vágyat kelt a Mercedes-Benz CL utódja. Az S-osztály kupé változatáról a Genfi Autószalon máris lehullt a lepel, a csomag pedig nem csak időtlen stílust és exkluzivitást, de világújdonságot is hoz. Mi már élőben is találkoztunk az újdonsággal, és természesen az üléspróba sem maradt el - az autó rendkívül…

Úgy tűnik, a jövő a négyajtós kupéké. Ha már az autóvásárlások többsége a tetszési index alapján dől el, miért ne hagynánk el egy kis praktikumot a szépség oltárán? Ezt a receptet használja már a Volkswagen és az Audi is, így elérkezett az idő, hogy az elérhetőbb kategóriákban is bevessék.
A Genfi Autószalon kapunyitását néhány órával megelőzően a Volkswagen csoport ismét sort kerített a már szokásosnak tekinthető tűzijátékra, amely során a konszern újdonságairól szinte egyszerre hullt le a lepel. Hiába azonban a számtalan meglepetés, a mi szívünk csücskének mégiscsak az új Audi TT tekinthető, ami kiváló magyar szakemberek közreműködésével kerül szalagra Győr folyamatosan fejlődő…
Egy autó életében a hatodik év a kritikus, ilyenkor már mindenki az utódról beszél. Ezúttal azonban a tesztünkben is szereplő Volkswagen Scirocco hiába töltötte be hatodik életévét, nem kell aggódnia amiatt, hogy kiírják a történetből. A németek ráncfelvarrással hosszabbítják meg a stílusos kupé életciklusát.
Noha a Genfi Autószalonon elsősorban a koncepcióké és a szériamodelleké a főszerep, természetesen a gyártók versenyautói sem maradhatnak el. Ennek megfelelően a Porsche standján is díszeleg a versenypálya aszfaltjára éhező gépcsoda, méghozzá a hosszútávú viadalokra készülő 919 Hybrid vonja magára a kósza tekinteteket.
A Suzuki csak tovább duzzasztja a Genfi Autószalonon bemutatkozó apróságok seregét. A franciák a hátsókerekes Renault Twingo, a Peugeot 108 és a Citroën C1 felsorakoztatásával indítanak offenzívát, míg a japánok a Toyota Aygo bemutatásával hívták fel a figyelmet. A Suzuki Celerio csatlakozik az előbbiekhez, s a márkától megszokott értékeket részesíti előnyben.