Úgy látszik, hogy a stuttgarti autógyártónak (vagy talán a kecskeméti hazai gyárnak?) nem sikerült szeptember 13-ig, azaz a Frankfurti Autószalon első sajtónapjáig titokban tartania a vadonatúj B-osztály formáját, a típus Magyarországon gyártásra kerülő második generációjáról a korábbi kémfotók után ugyanis kiszellőzött egy hivatalos fotó – sőt, a végleges utastérbe is bepillanthatnak olvasóink.
Követve a korábbi évek ultratakarékos tanulmányainak sorát, a három hét múlva kezdődő Frankfurti Autószalonon új együléses autóval jelentkezik a Volkswagen.
Az Infiniti a Pebble Beach Concours d’Elegance-on bejelentette, hogy a Párizsi Autószalonon is megmutatott IPL G-kabriója gyártásba kerül a 2013-as modellévre.
Szeptember 5-én talán a világ egyik legnagyobb futama veszi kezdetét, mely során izgalomban ugyan nem lesz hiány, de test-testelleni küzdelemre azért nem számíthatunk. Bizonyára mindenkinek hevesebb lesz a szívverése, ha eláruljuk, hogy a versenyen bárki részt vehet, aki érez magában annyi tehetséget, hogy felvegye a küzdelmet a 13 alkalommal a Forma-1 dobogójának legfelső fokára álló David…
A svédek ma reggel bejelentették, hogy a Frankfurti Autószalonon debütál első automataváltóval kombinált start-stop rendszerük, amelyet már mi is felírtunk korábban kívánságlistánkra. Egyes kézi váltóval szerelt modellhez/motorváltozathoz eddig is rendelni lehetett már ezt a megállások során üzemanyag-spórolós és egyben az autót még nyugodtabbá varázsoló opciót a márkánál, de automataváltóval…
Luxusautó vásárlása izgalmas dolog, hiszen aki valami különlegeset szeretne a garázsába gurítani, roppant szerteágazó mezőnyből választhat magának - ráadásul ha használt modellel is beéri, nem feltétlenül kell nagyon mélyen a pénztárcájába nyúlnia. Persze ha valaki luxusautóról beszél, mindenkinek az Audi A8 – Mercedes-Benz S – BMW 7 – Lexus LS kvartett jut eszébe, mi viszont összegyűjtöttünk…
A Lotus két különlegességgel is készült az autókülönlegességek éves szemléjére. A Pebble Beach Concours d’Elegance elnevezésű rendezvényen debütált az utcai használatra szánt Evora GTE, mely a típus Le Mans sorozatban teljesítő versenyautójából merített ihletet.
Azok számára, akik a végtelenbe szerették volna ordítani a nyers erő diadalát, a Porsche 911 sosem volt jó választás. Ennél már a farmotoros kupé legelső verziója is bonyolultabb képletet használt: az intelligens, mérnöki gyorsaságot. Időközben a generációk során ezt tökélyre fejlesztett a Porsche, ám most – az új idők és a gyártó új modellsorozatainak szelével – érkezett el az idő, hogy még több…
A 2010-es Genfi Autószalon előzetes bemutatóját követve az Audi végre bemutatta az A8-as kétliteres turbómotorral szerelt, hibrid változatát, amely a Mercedes-Benz S 250 CDI után ismét bizonyítja, hogy a takarékos, négyhengeres hajtásláncnak is lehet helye a luxusosztályban.
A Bentley palettáján mindig is voltak a vezetők igényeit előtérbe helyező kupék, ám a Continental GT debütálásával mégis új fejezet kezdődött a márka történelmében. Ebben persze jótékony szerepet játszott a VW befolyása a fejlődésre, de tagadhatatlan, hogy a britek szekere újult erővel kezdett el száguldani a hírnév felé.
Még épp, hogy megszáradt a festék a bemutató példányokon, sőt a hivatalos frankfurti leleplezés is még három hétnyi távolságra van, már szóba került az új Lexus GS csúcsverziója, a márka sportosabb irányvonaláról gondoskodó F-vonal terméke.
A Ferrari 458 Italia már jóideje rója az utakat, miközben a Spyder változat bemutatása váratott magára. A típus ugyan inkább az igazi piperkőcök szívéhez húz, de kétségtelen, hogy a V8-as motor koncertjének élvezetéhez ez a legjobb választás.
Az autók biztonságáért felelős független európai szervezet a tegnapi nap folyamán tette közzé legfrissebb törésteszt-eredményeit - a mostani sorozatban kereken tíz fontos modell biztonságosságát vizsgálták a szakértők. A következő típusok kerültek ezúttal elbírálásra: az Audi A6, a BMW X3, a Chevrolet Aveo, a Chevrolet Orlando, a Citroen DS5, a Hyundai i40, a KIA Picanto, az Opel Ampera, a VW Golf…
Úgy látszik, hogy a stuttgarti autógyártónak (vagy talán a kecskeméti hazai gyárnak?) nem sikerült szeptember 13-ig, azaz a Frankfurti Autószalon első sajtónapjáig titokban tartania a vadonatúj B-osztály formáját, a típus Magyarországon gyártásra kerülő második generációjáról a korábbi kémfotók után ugyanis kiszellőzött egy hivatalos fotó – sőt, a végleges utastérbe is bepillanthatnak olvasóink.
A Renault Scénic jelenlegi generációja akár „normál”, akár hosszított (avagy Grand) változatában, öt- vagy hétülésesként egyaránt jó ismerősünk, ám egy-két nagyon apró változtatásnak és legfőképpen egy vadonatúj fejlesztésű erőforrásnak köszönhetően az eddig is igencsak versenyképes modell „papíron” gyakorlatilag a kompakt egyterűek élére ugrott. Mi pedig az együtt töltött egy hét és közel 1000 km…
A bajorok pontosan két hónapja rántották le a leplet a BMW-k kedvelői által – és nagyjából minden „rendes” benzingőzzel fertőzött autórajongó által – már nagyon várt F10-es kódjelű vadonatúj M5-ről. Az 560 lóerős, akár 305 km/órás végsebességre képes, ám mégis meglepően takarékos (gyári átlagfogyasztása mindössze 9,9 l/100 km!) sportszedánról június végén mi már mindent megírtunk, amit csak tudni…
Eddig a Peugeot EX1 volt a Nordschleife elektromos királya, ám státusza csakhamar változhat. A Toyota ugyanis elektromos sportautót épít, melynek célja éppen a zöld pokolbéli körrekord megdöntése lesz.
Valljuk be: akármennyire romantikusan is hangzik a sebességi rekord megdöntése, ha eltekintünk az ezzel járó életveszélytől – erre képes egyáltalán valaki? – akkor nem sok izgalom van benne. Az óriási sóstó fenekén való száguldást ugyanis nem igazán tudjuk, mihez viszonyítani, így az óriási kies tájban inkább csak a hangorkán jelenti az egyetlen támpontot a sebességet illetően.
Képzeljük el, hogy mondjuk egy Ferrari FF volánja mögött érkezünk egy gyorsulási versenyre. Önbizalmunk határtalan, ezért diadalmasan bőgetjük fel a V12-es erőművet, ami felrázza a nagy tömeget. Ebben a pillanatban mellénk áll egy "szakadt" ’72-es évjáratú Datsun, aminek bizonyosan valami műszaki problémája van, mert hangját sem halljuk.
Megér-e egy elektronikus módosítás 1,1 millió forintot? Vajon lehet-e egy kényelmes Volvo sportos? Létezhet, hogy egy duplakuplungos automata ne lenne tökéletes? És melyik S60 a legjobb választás? Most végre minden kiderül.
Tagadhatatlanul vannak olyan pillanatok, amikor a pénz egyszerűen nem számít, s hagyjuk magunkat kirabolni. Az egyik ilyen az esküvőnk, a másik pedig, amikor a férfiak megvásárolják maguknak életük álmát. Persze egy autó, az csak egy autó, s pályafutásunk alatt számos darab megfordul a kezeink között, mégis van közöttük egy, amit sosem felejtünk el.
Először május közepén számoltunk be olvasóinknak a One-77 mellett a kínálat legkülönlegesebb Aston Martinjának érkezéséről, amelyet a brit mérnökök az olasz Zagato formatervezői stúdióval karöltve álmodtak meg, tiszteletet állítva a modellel a két cég együttműködésének ötvenedik évfordulójára.
Nem, még nem egy újabb résszel bővült a közelmúltban az akciódús kémfilm-sorozat, ellenben annak főszereplője, Tom Cruise izgalmakban bővelkedő misszión vett részt nemrégiben. Keveseknek adatik meg, hogy kipróbálhatnak egy Forma-1-es gépet, a Red Bull istálló viszont a vászon szupersztárjának kezei közé adta egyik autóját néhány kör erejéig.
Az Infiniti és a Forma-1-es Red Bull istálló nemrégiben bútorozott össze, kapcsolatuk gyümölcsöző mivoltát mindeddig a pilóták és a prémium modellek közös pályaautózása, valamint egy lehetséges Red Bull utcai autó bizonyították. Most pedig még szorosabbra fűződnek a szálak, az Infiniti a tavalyi bajnok nevével fémjelzett modellt dob piacra.
Azok számára, akik a végtelenbe szerették volna ordítani a nyers erő diadalát, a Porsche 911 sosem volt jó választás. Ennél már a farmotoros kupé legelső verziója is bonyolultabb képletet használt: az intelligens, mérnöki gyorsaságot. Időközben a generációk során ezt tökélyre fejlesztett a Porsche, ám most – az új idők és a gyártó új modellsorozatainak szelével – érkezett el az idő, hogy még több…
Legutóbbi tesztalanyunk újdonságszámba ugyan már egyáltalán nem megy (hiszen az első példányok 2008-ban gördültek le a gyártósorról), mi azonban mégis kíváncsian vártuk, hogy az ismert 1,4 literes turbós benzinessel szerelt Alfa MiTo a vadonatúj, dupla kuplungos automataváltós kivitelben milyen benyomásokat tesz ránk. Korábban már lehetőségünk volt közelebbről megismerkedni a 155 lóerős benzines,…
A Frankfurti Autószalon közeledtével a Peugeot egy igazán nagy meglepetést húzott elő a kalapból, hiszen váratlanul közzétették a HX1 elnevezésű tanulmány hivatalos fotóit. A hatszemélyes családi autó megjelenése már önmagában garancia a figyelem felkeltésére azonban az újdonságra a műszaki vénával rendelkezőknek is illik fokozott érdeklődéssel tekinteni.
Azok számára, akik a végtelenbe szerették volna ordítani a nyers erő diadalát, a Porsche 911 sosem volt jó választás. Ennél már a farmotoros kupé legelső verziója is bonyolultabb képletet használt: az intelligens, mérnöki gyorsaságot. Időközben a generációk során ezt tökélyre fejlesztett a Porsche, ám most – az új idők és a gyártó új modellsorozatainak szelével – érkezett el az idő, hogy még több…
Nem, még nem egy újabb résszel bővült a közelmúltban az akciódús kémfilm-sorozat, ellenben annak főszereplője, Tom Cruise izgalmakban bővelkedő misszión vett részt nemrégiben. Keveseknek adatik meg, hogy kipróbálhatnak egy Forma-1-es gépet, a Red Bull istálló viszont a vászon szupersztárjának kezei közé adta egyik autóját néhány kör erejéig.
A Ford már korábban megerősítette, hogy a két hét múlva kezdődő Frankfurti Autószalonra egy teljesen új tanulmánnyal érkezik, viszont a legújabb információk már a négykerekű kilétére is rálátást engednek. A gyártó a Focus kupé verziójának előzetesét tárja a nagyközönség elé.
Még júliusban a francia autógyártó hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon szériaállapotban bemutatásra kerül 508 RXH modelljük, így a szalon hajnalán már minden fontos információ napvilágot látott a megemelt, terep-köntösbe bújtatott (amolyan Audi A4 Allroad és Volvo XC70 módra), dízel-hibrid 508 kombiról.
Még júliusban a francia autógyártó hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon szériaállapotban bemutatásra kerül 508 RXH modelljük, így a szalon hajnalán már minden fontos információ napvilágot látott a megemelt, terep-köntösbe bújtatott (amolyan Audi A4 Allroad és Volvo XC70 módra), dízel-hibrid 508 kombiról.
Habár néhány kép, rajz és videó már napvilágot látott az Audi városi csodájáról, ezúttal már vaskosabb képcsomagot hozott a postás, amelybe túrva egyre több részlet kiderült az Urban Sportback illetve Urban Spyder testvérpárról.
Sokszor tanakodunk azon, hogy vajon milyen is a tökéletes autó. Mit kapnánk akkor, ha elrugaszkodnánk a praktikumra vonatkozó minden igényünktől, s csupán a szívünkre hallgatva kezdenénk el húzni a vonalakat az előttünk heverő üres papírlapra? A válaszért ezúttal 77 éves időutazásra indulunk, hogy a múlt egy olyan nagysága önthesse fémbe az elképzeléseit, aki gyakorlatilag a mobilizmussal együtt…
Megszokhattuk már, hogy az olasz prémium gyártók az ízlés nyelvén értve gyakran a divat területére is merészkednek, ezúttal azonban igazán különleges meglepetéssel szolgál a Lamborghini, ugyanis a sok más területen megszokott vagy prémium anyagként létező szénszálban láttak fantáziát.
A Fiat Panda személyében a fiat újjáélesztette saját városi kisautójának szellemiségét, azonban a 2003 óta gyártott modell már megérett a cserére, amit a Fiat kihasznált, hogy igényesebbé tegye a modellt, közben pedig szokás szerint a méretek sem maradtak a régiben: a Panda jelentősen növekedett.
Már az Alfa Romeo is a Frankfurti Autószalonra hangol, az olaszok garázsából ugyanis egy sor finomság gördül ki a hamarosan startoló esemény alkalmából. A nemrég tesztre fogott dupla kuplungos TCT automataváltó ezúttal a Giuliettába is beköltözik, míg a MiTo a Fiat TwinAir Turbójával lesz gazdagabb.
Ahogy ígértük, a Ford valóban kupé tanulmánnyal készül a Frankfurti Autószalonra: az új Evos a márka jövőbeli arculatát és a kupék, valamint a hibridek iránti újdonsült elkötelezettségét hivatott szemléltetni.
A Porsche vezetésében mindig is égett a tűz, ám korábban a szemükre vetettük, hogy harci kedvükön lassan felülkerekedik a pénz utáni hajsza, ami elsősorban a tömeggyártásban és a populárisabb, ám szelídebb modellek piacra dobásában testesül meg. Nos, örömhírrel szolgálhatunk: tévedtünk.
Intelligens járműrendszerekkel foglalkozó cikkünkben már igyekeztünk fényt deríteni a vezetőt segítő berendezések visszásságaira, azonban arra is igyekeztünk rávilágítani, hogy a rendelkezésre álló technológiák ötvözésével már költséghatékony módon lehetséges újabb funkciókhoz jutni.