2011. június 10. péntek

jún. 10
14:09
A kék hamarosan átveszi az uralmat a sötét fekete felett (Auto Pult)
Az autó mindig is személyiségünk kifejezésének eszköze volt. Az összbenyomást a típusválasztáson kívül bizony a fényezés színe is erősen befolyásolja, ezért egy új autó vásárlásakor e téren is igen nehéz döntés előtt állunk.

2011. június 11. szombat

jún. 11
14:27
Fogyasztás: 3,3 liter - Japánban bemutatkozott a SKYACTIV-Mazda2 (Auto Pult)
Hazai piacán a napokban mutatta be a Mazda Demio névre hallgató kisautójának frissített változatát. A hazánkban Mazda2 néven árusított modell különlegessége, hogy megkapta a takarékoskodásra kihegyezett SKYACTIV technológia első gyümölcsét, az étvágytalan, 1,3 literes, követlen befecskendezéses benzinmotort.

2011. június 13. hétfő

jún. 13
17:27
V8-as Mustang mámor – pár héten belül életre kel az Eleanor (Auto Pult)
Úgy döntöttünk, hétvégén meglátogatjuk az Elenor építésében mesterkedő partnerünket Tatán, és milyen jól tettük. Nem csupán a nagy blokkos V8-assal büszkélkedő GT500-as Eleanor következő munkafázisának rejtelmeibe merültünk bele, hanem két látogatásunk közt megérkezett Mustang finomságok sem maradtak ki a repertoárból.

2011. június 14. kedd

jún. 14
9:21
Eggyel feljebb – bemutatkozott a 265 lóerős Renault Mégane RS Trophy (Auto Pult)
Talán nem ér senkit sem komoly meglepetésként, hogy az előző generáció mintájára az aktuális Mégane RS-ből is készült élesebb Trophy változat. A modell ismét a még egészségesen radikális vásárlókört célozza meg.
jún. 14
10:51
Megérkezett hazánkba a BMW 1 M Coupé – 16,9 millió forinttól indul (Auto Pult)
A BMW sportautókat gyártó részlegének legfrissebb üdvöskéjét a márka hazai képviselete alig egy hete mutatta be hivatalos körülmények között. Az autó már rendelhető és megtekinthető Magyarországon is, és megtudtuk, hogy az előzetes információkkal ellentétben nincs limitálva a gyártási mennyiség – Carsten Pries Úr (a BMW M GmbH és a BMW Individual termékmenedzsere) elmondta, hogy nincs tervezett…
jún. 14
11:27
Videón száguld a kompresszoros Mugen CR-Z hibrid (Auto Pult)
Sokan úgy gondolták, a Honda Civic Type R gyártása végének közeledtével szépen lassan kimúlnak a minden ízükben sportos Hondák, viszont a japán gyártó - pontosabban átmenetileg annak Mugen névre hallgató gyári tuningrészlege - a kis hibrid CR-Z keményebb utcai változatával visszahozza a kihúnyófélben levő tüzet – a CR-Z ráadásul különleges adottságai révén gyorsabb is lehet a CTR-nél.
jún. 14
13:15
A konyhafőnök ajánlata - Suzuki Swift 1.2 GS teszt (Auto Pult)
A Suzuki Swift gyakorlatilag az esztergomi gyártás kezdetével beírta magát Magyarország történelmébe, és szépen lassan kis hazánk első számú, legkedveltebb (kis)autójává nőtte ki magát, ám a válság és a többi márka árcsökkentési politikája már árnyaltabbá varázsolta az összképet. Lássuk, az új Swift képes-e hű lenni saját történelméhez és ott maradni a toppon!
jún. 14
17:27
Csütörtöktől olcsóbb lesz a benzin (Auto Pult)
Újabb 5 forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon - a hétfői munkaszüneti nap miatt ezúttal csütörtökön. Így a benzin országos átlagos ára 373 forintra csökken, míg a gázolajé 366 forint marad értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.

2011. június 15. szerda

jún. 15
9:21
A Volvo vaddal való ütközés elleni technológiát fejleszt (Auto Pult)
A Volvo új rendszerének fejlesztése, amely az úton észlelt állatok esetén figyelmeztet és automatikusan fékez, a következő lépést jelenti az aktív biztonsági rendszerek területén. Az új rendszer néhány éven belül piaci forgalomba kerül.
jún. 15
9:57
A jég megtört – az új BMW M5 bemutatkozik (Auto Pult)
Legyen szánt szándék, vagy ártatlan kiszivárogtatás, napvilágot láttak az első hivatalos gyári képek a BMW M5 új generációjáról. A V8-as erőforráshoz visszatérő modell minden eddiginél brutálisabb menettulajdonságokkal szolgál.
jún. 15
11:09
240 lóerővel érkezik az új VW Beetle Frankfurtba (Auto Pult)
A legfrissebb hírek szerint a Volkswagen a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatja be a Beetle új generációjának R kiadását, amely bár a testvérmodellek mögé áll be a sorba, de így is a különc autó messze leggyorsabb változata lesz.
jún. 15
11:27
A jég megtört – az új BMW M5 bemutatkozik (Auto Pult)
Legyen szánt szándék, vagy ártatlan kiszivárogtatás, napvilágot láttak az első hivatalos gyári képek a BMW M5 új generációjáról. A V8-as erőforráshoz visszatérő modell minden eddiginél brutálisabb menettulajdonságokkal szolgál.
jún. 15
14:09
A Volvo is betör az elektromos autók piacára (Auto Pult)
Manapság egyre több gyártó dönt úgy, hogy az eddig csupán tanulmányautóként létező, elektromos hajtású szerkezeteit egészen a gyártásig viszi, elég csupán a balatoni utazókapszulánkul szolgáló Mitsubishi i-Miev-re és társaira gondolni. A Volvo ezúttal a korábban már beharangozott, villanyos C30-assal lép az elektromos autók piacára.
jún. 15
14:11
Hogyan lehetne normális közlekedés Budapesten - tényleg mindenért az autó a hibás? (Auto Pult)
Rengeteg elmélet, terv jelenik meg a sajtóban, nyilatkoznak szakemberek arról, hogyan lehetne hatékonyabban működtetni Budapest közlekedését. Megépülnek jó, és borzasztóan rossz buszsávok, születnek behajtási zónák, aszfaltsávok helyett füves csíkok szökőkutakkal a legforgalmasabb helyeken, készülnek hatásos, ám kevésbé funkcionális látványtervek, parkolóhelyek helyett virágládák.
jún. 15
16:15
„Életem pillanata” – a lehetetlen megkísértése (Auto Pult)
A Man szigeten zajló sebességhajhászást leginkább a motorosok részéről ismerjük, azonban néhanapján az autósok is kezelésbe veszik a tempólimit nélküli, gyors és veszélyes kanyarokkal övezett aszfaltot. Nem ritkán balesetek tizedelik a mezőnyt, Mark Higgins azonban hihetetlen lélekjelenléttel fogta meg Subaruját.

2011. június 16. csütörtök

jún. 16
9:03
Megtört a jég - az új BMW M5 bemutatkozik (galériával, frissítve) (Auto Pult)
Legyen szánt szándék, vagy ártatlan kiszivárogtatás, napvilágot láttak az első hivatalos gyári képek a BMW M5 új generációjáról. A V8-as erőforráshoz visszatérő modell minden eddiginél brutálisabb menettulajdonságokkal szolgál.
jún. 16
9:57
Bemutatkozott az új Toyota Yaris - októberben jön (Auto Pult)
Európába is megérkezett a Toyota városi kisautójának legújabb generációja, a gyártó hivatalosan is közzétette a teljes egészében megújult, az öreg kontinensre szánt Yaris fotóit, valamint az azzal kapcsolatos, legfontosabb információkat.
jún. 16
11:27
Európa 50 legzsúfoltabb városa – Budapest csak a középmezőnyben (Auto Pult)
A TomTom a napokban érdekes statisztikát tett közzé: a 30 millió felhasználótól névtelenül gyűjtött adatokat felhasználva rangsorolták Európa nagyvárosainak zsúfoltságát. Budapest csak a középmezőnyt gyarapítja.
jún. 16
13:15
Végre hazánkban is kezdik felkarolni az elektromos autókat (Auto Pult)
A holnap megjelenő Tesla Roadster menetpróba lebonyolításán éppen azt beszéltük, hogy hazánk továbbra is komoly makacssággal ellenáll a jövőnek és nem éppen fénysebességgel karolja fel a Nyugat-Európa útjait már nagy számban koptató elektromos autókat. Nos, a jég ezúttal sem tört meg, de a karcolgatás után már végre repedezget.
jún. 16
14:09
Az örökkévalóság luxusa – Mercedes W126 560 SEC menetpróba (1989) (Auto Pult)
Már több mint egy hete történt, hogy a legendás W126-os kódjelű S-osztályos Mercedes alapjaira épített kupéban, a sokak álmát képező 560 SEC-ben tölthettem néhány kilométert, emlékezetemben mégis máig hallom a tulajdonos mosolyogva kiosztott utasításait: „Nem szükséges annyira finomkodni, húzd meg rendesen! Nem fog letörni; ne félj, nem feltétlenül kell azzal ennyire kesztyűs kézzel bánni, ez meg…
jún. 16
15:57
Megvadult dán dog – különkiadással frissít vért a Zenvo (Auto Pult)
Az amerikai piacnak kedveskedik a dán illetőségű Zenvo az ST-1 különkiadásával, amely az ST-1 50S nevet kapta. De nem ez az egyetlen változtatás: a már alapjában véve is brutálisan erős V8-asa immáron még több lóerővel tombol az utakon.

2011. június 17. péntek

jún. 17
9:21
Hibrid hajtáslánc kerül minden Volkswagenbe (Auto Pult)
Habár a Volkswagen egy kicsit későn tette le voksát a hibridezés mellett, a németek mégis ambiciózusan vélekednek a benzin-elektromos hajtás fejlesztését illetően és ígérik, hogy belátható időn belül minden modelljükben viszontláthatjuk a takarékos és környezetkímélő hajtásláncot.
jún. 17
10:15
Ébredező elektromosság – Tesla Roadster Sport menetpróba (Auto Pult)
Fiatal - elvégre születésénél néhány éve még kétkedve segédkeztünk -, de már most legenda. Az elektromos árammal történő autózás első igazi áttörését hozó Tesla Roadstert foghattuk vallatóra, amely szériagyártásban a legnagyobb hatótáv mellett még mindig a legnagyobb élményt is nyújtja az árammal üzemelő autók exponenciálisan szaporodó táborában.
jún. 17
11:27
Versenypályán az elektromos hajtás - a La Mans-on indul a GreenGT (Auto Pult)
A technika fejlődésével az autósport is együtt halad, sőt, sokszor úttörőként vezetnek itt be bizonyos újításokat. Van azonban olyan megoldás is, amely először a közutakon üti fel a fejét és onnan kúszik be szép lassan a versenysportba. Néhány évvel ezelőtt a dízelmotoros Audik jelentek meg a Le Mans-on, nemrég a Forma 1-ben elkezdték használni a KERS,-t most pedig úgy néz ki, az elektromos hajtás…
jún. 17
13:33
Több mint 60 csodás veterán Budapesten, most szombaton (Auto Pult)
Június 18-án, azaz holnap kerül immár hetedik alkalommal megrendezésre a Budapest Classic Grand Prix névre hallgató, oldtimerek illetve youngtimerek számára megrendezett márkafüggetlen futam. Az eseményt a Mercedes-Benz Classic Magyarország Egyesület szervezi.
jún. 17
14:45
Brutális lett a Pikes Peak-i Dacia – videón a 862 lóerős Duster (Auto Pult)
A napokban a teljes egészében francia tulajdonú román márka közzétett egy közel 3 perces videót a nem éppen mindennapi, a legendás Pikes Peak-i hegyi versenyre épített Dacia Dusterről; a rövidfilmben az autó pilótája, a francia Jean-Philippe Dayraut ismerkedik egy versenypályán a szörnyeteggel.

2011. június 18. szombat

jún. 18
10:33
A Caterham, a tető és az eső – videós tartalom (Auto Pult)
A Caterhammel eltöltött napokat – azok minden nehézségével együtt – még mindig visszasírom, tudva, hogy olyan élményekkel gazdagított a modell, amit máshol egyszerűen nem kapok meg. Részben ezért, részben pedig a teljes körű tájékoztatás céljából született az alábbi videó, amelyben a tetőfelrakás mai szemmel nézve körülményes feladatát szemléltetem. A két bal kézzel is körülbelül két perces…
jún. 18
19:33
A Caterham, a tető és az eső – videós tartalom (Auto Pult)
A Caterhammel eltöltött napokat – azok minden nehézségével együtt – még mindig visszasírom, tudva, hogy olyan élményekkel gazdagított a modell, amit máshol egyszerűen nem kapok meg. Részben ezért, részben pedig a teljes körű tájékoztatás céljából született az alábbi videó, amelyben a tetőfelrakás mai szemmel nézve körülményes feladatát szemléltetem.

2011. június 20. hétfő

jún. 20
9:21
Nordschleife-rekordot döntött a Mégane Trophy – még a BMW 1 M-nél is gyorsabb (Auto Pult)
A Renault nem sokat teketóriázott: a múlt héten bemutatott Renault Mégane RS Trophy-t a napokban oda vitte, ahova részben való is – a versenypályára. A kijelentést bizonyítandó, az újdonság olyan köridőt futott, amivel sokaknak alaposan feladta a leckét.
jún. 20
10:51
Kapuzárási pánik ellen kabriót az uraknak! (Auto Pult)
Egy brit felmérés szerint a szigetországi középkorú férfiak egyre gyakrabban választanak maguknak nyitható tetejű autókat – a közleményből pedig az is kiderült, hogy az 50-es éveiket taposó urak számos esetben kapuzárási pánikból döntöttek az autózás legszabadabb formája mellett.
jún. 20
11:27
Nordschleife-rekordot döntött a Mégane Trophy – még a BMW 1 M-nél is gyorsabb (Auto Pult)
A Renault nem sokat teketóriázott: a múlt héten bemutatott Renault Mégane RS Trophy-t a napokban oda vitte, ahova részben való is – a versenypályára. A kijelentést bizonyítandó, az újdonság olyan köridőt futott, amivel sokaknak alaposan feladta a leckét.
jún. 20
11:45
Megérkezett az Audi R8 GT Spyder - videóval frissítve (Auto Pult)
Még egy esztendeje sincs, hogy az Audi piacra dobta az R8-as Spyder változatát, miközben a Coupé alapjaira építkező, 333 darabban limitált GT szériát villámgyorsan elkapkodták a vevők. Itt van hát az ideje, hogy a csúcsmodell nyitott tetejű átirata is harcba induljon a vásárlók kegyeiért, mégpedig hazai pénznemre átszámítva, az itthoni adókkal együtt potom 60-61 millió forintos áron.
jún. 20
12:57
Emelkednek az üzemanyagárak a kutaknál (Auto Pult)
A múlt héten tapasztalt árcsökkenést követően szerdától növekednek az üzemanyagárak: a benziné 2, míg a gázolajé 3 forinttal nő - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
jún. 20
15:21
Idelenn idegen - Mercedes W111 280 SE Coupé menetpróba (1968) (Auto Pult)
Az 1968-as évjáratú kupéval való találkozás miatt több szempontból is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az autó éppen egy olyan korszakból csöppent közénk, ahol a technika fejlettségi színvonala már lehetővé tette a felhőtlen vezetési élményt szolgáló környezet megteremtését, de mégsem jutott el addig a választóvonalig, aminek átlépése után a sofőr szerepe már elhanyagolódni kezdett.

2011. június 21. kedd

jún. 21
9:21
Peches hétvégét zárt Brnóban Norbi – szép kilátásokkal (Auto Pult)
Peches, ám ennek ellenére pozitív hétvégét zárt Michelisz Norbi Brnóban. A fiatal magyar WTCC pilóta az időmérőkön nagyon jó helyeket csípett el. Ennek ellenére kénytelen volt a rajtrács végéről indulni a futamokon, egy apró súlyszámítási hiba miatt – 12 kilóval könnyebb lett a versenygép a megengedettnél. Nem baj, így legalább megmutathatta, hogy tudja egy magyar versenyző körbeautózni a fél…
jún. 21
10:15
A Bentley négyliteres V8-asával érkeznek az új, nagy S/RS Audik (Auto Pult)
Egyes, állítólag gyári forrásból származó értesülések szerint az Audi S8, S7, S6 és RS6 (majd nem sokkal utánuk az RS7) modellek szép lassan a sorozatgyártás kapujába kerülnek, amely információt a modellekről elcsípett kémfotók is alátámasztják – bizony, az Audi egye gyakrabban teszteli a 6-os, 7-es és 8-as széria sportos verzióit.
jún. 21
10:17
Peches hétvégét zárt Brnóban Norbi – szép kilátásokkal (Auto Pult)
Peches, ám ennek ellenére pozitív hétvégét zárt Michelisz Norbi Brnóban. A fiatal magyar WTCC pilóta az időmérőkön nagyon jó helyeket csípett el. Ennek ellenére kénytelen volt a rajtrács végéről indulni a futamokon, egy apró súlyszámítási hiba miatt – 12 kilóval könnyebb lett a versenygép a megengedettnél. Nem baj, így legalább megmutathatta, hogy tudja egy magyar versenyző körbeautózni a fél…
jún. 21
11:27
Aktualizált dinoszauruszok – autós ínyencfalatok Kínából (Auto Pult)
Legyen az autószalon, autóeladás vagy bemutató, az elmúlt években Kína rendszeresen gondoskodott szórakoztatásunkról és megdöbbenésünkről egyaránt. Egy biztos: a felkelő Nap országának óriás szomszédja hatalmas piac, az autós üzletág pedig úgy dübörög ott, mint sehol máshol a földgolyón. Éppen ezért csokorba vettünk néhány érdekes modellt, melyek remekül bemutatják a piac különc ízlését,…
jún. 21
13:33
Megérkezett a legdögösebb MINI - bemutatkozik a Coupé (Auto Pult)
A MINI szekere mostanában (mit mostanában; mióta piacra került a legendás törp reinkarnációja...) egész jól megy, ami igazán a paletta bővülésével érhető tetten a legjobban. A divatosabb modellek után most viszont egy igazi kis stílusos méregzsákkal, az izgalmasnak ígérkező kétajtós Coupéval erősít a BMW tulajdonában levő brit márka.
jún. 21
14:45
Egy Mercedes döntötte meg a drift világrekordját (Auto Pult)
A drift az utóbbi néhány évben lett igazán népszerű sport, ám inkább a müncheni hátsókerekesek és a különféle japán izomgépek hódították meg a sportágat, épp ezért meglepő, hogy a drift világcsúcsát pont egy Mercedes C-osztály volánját tekergetve döntötték meg – talán pont azért, hogy a hosszabb művelet alatt a vezető a legnagyobb kényelemben füstölhesse el a gumikat.
jún. 21
16:33
Megtört a jég: az új BMW M5 bemutatkozik - videóval frissítve (Auto Pult)
Legyen szánt szándék, vagy ártatlan kiszivárogtatás, napvilágot láttak az első hivatalos gyári képek a BMW M5 új generációjáról. A V8-as erőforráshoz visszatérő modell minden eddiginél brutálisabb menettulajdonságokkal szolgál.

2011. június 22. szerda

jún. 22
9:21
Hibrid autóra vált a Pápa (Auto Pult)
Bár a pápák általában nem modernségükről híresek, XVI. Benedek némileg kilóg a sorból. Ezt mutatja az is, hogy haladva a kor fejlődéséve konnektorról tölthető hibrid autóra vált.
jún. 22
10:15
Sehonnai farkas képében érkezik az elektromos sportautó (Auto Pult)
A jövő autóinak kifejlesztésekor két nagy feladattal is meg kell birkózniuk a gyártóknak. Egyrészt le kell győzniük a technikai nehézségeket, e téren pedig olyan hatékonynak tűnnek a konstruktőrök, hogy a fizikai határait jelző vonalakat néhány éve már kitolták, napjainkban pedig szinte ki is radírozzák azokat.
jún. 22
11:27
Goodwood Festival of Speed – előzetes a sebesség szerelmeseinek (Auto Pult)
Opel Astra GTC, Honda CR-Z Mugen, BMW M5 – csak néhány az aktuális újdonságok sorából, amely a nagyközönség előtt elsőként Goodwoodban mutatkozik be. De nem csak ezért lesz érdemes ellátogatni a sebesség fesztiváljára.
jún. 22
13:15
A szívem még a régi - Opel Astra ST 1.6 Enjoy teszt (Auto Pult)
Az új Astra járt már nálunk számtalan gúnyába öltözve: dízelmotorral, a remek 1,4 literes feltöltőssel, a csúcsot jelentő 180 lovas 1,6 turbóval, kézi váltóval, automatával, ötajtósan és kombiként is. Ezúttal viszont olyan példányt kaparintottunk kezeink közé, ami talán sokkal közelebb áll a vásárlók pénztárcájához, mint az eddig vallatóra fogott példányok.
jún. 22
14:27
Hamarosan kivehetik a kezünkből a kormányt (videóval) (Auto Pult)
A technológia fejlődése napjainkban már megállíthatatlan, noha sokszor felmerül a kérdés, hogy szükséges-e az új vívmányok alkalmazása. A közúton az egyes berendezések elterjedése ugyan megkönnyíti a vezető munkáját, de az ezzel párhuzamosan ránk szabaduló információáradat el is vonja a figyelmünket a lényegi feladatokról. Ebből pedig már egyenes következtetésként jutunk el ahhoz, hogy…

2011. június 23. csütörtök

jún. 23
9:21
Csődbe ment a Think autógyár (Auto Pult)
Húsz év üzletelés után a mai nappal csődöt jelentett a Think, melynek fő profilja az elektromos városi autók gyártása volt.
jún. 23
10:15
Pikes Peak – a csúcs meghódítása (első nap) (Auto Pult)
Immár a 89. alkalommal rendezik meg a Pikes Peak Nemzetközi Hegymászó (PPIHC) versenyt, amely a csúcshódításokhoz képest kissé szokatlan módon történik: négy keréken. Talán még sosem volt akkora a nyomás a mezőnyön, mint idén és talán még sosem volt ekkora esély a bűvös 10 perc alatti idő teljesítésére.
jún. 23
11:27
Lendületben az Aston Martin – két V12 Zagato indul a 24 órás versenyen (Auto Pult)
A világon a legismertebb 24 órás verseny természetesen a Le Mans-ban rendezett, ám a legnehezebb viszont kétségkívül a Nürburgring aszfaltján vívott egész napos csata. Számos Aston Martin indul a maratoni versenyen, ám a zászlót igazi különlegesség, a V12 Zagato Concept viszi, amiből rögtön két darabot készített a viadalra a brit gyártó.
jún. 23
12:21
Pikes Peak – a csúcs meghódítása (első nap) (Auto Pult)
Immár a 89. alkalommal rendezik meg a Pikes Peak Nemzetközi Hegymászó (PPIHC) versenyt, amely a csúcshódításokhoz képest kissé szokatlan módon történik: négy keréken. Talán még sosem volt akkora a nyomás a mezőnyön, mint idén és talán még sosem volt ekkora esély a bűvös 10 perc alatti idő teljesítésére.

Keresés