Miután a Lotus valóságos modellforradalommal kecsegtetett, lassan-lassan mégis a kimértebb és megfontoltabb irányba mutatnak a vezetőség döntései. A cég vezérigazgatójának bejelentése szerint az új Elant túlságosan is közel pozícionálták a szintén frissen debütáló Esprit-hez, ezért a sorozatgyártás megkezdésének elhalasztásával a felszabaduló erőforrásokat saját motorok fejlesztésére fordítják.
Egyes korábban szárnyra kapott pletykák a Mazda6 életútjának végét jósolták, ám a falra festett ördög képe szerencsére valótlannak bizonyult, s immáron hivatalosan is megerősítették a hírt a japánok, melynek értelmében a következő generáció érkezésére sem kell már sokáig várnunk.
A Mitsubishi ASX a különlegesebb dízel hajtáslánc után az új fejlesztésű 1,6 literes benzinmotorral, ötfokozatú kézi váltóval és elsőkerékhajtással érkezett hozzánk, a dízelhez mérhető takarékosságot állítva magáról. Természetesen megvizsgáltuk, hogy valójában mire képes.
Hiába aposztrofáltuk a Mazda MX-5-öt mindig is könnyű roadsternek, úgy tűnik, a mérnökök még közel sem hozták ki a maximumot a kis japán élményautóból. A legfrissebb hírek szerint a következő generációs modell akár 900 kg-os össztömegre is lefogyhat, amivel még gyorsabbá és még élvezetesebbé válhat.
A Mitsubishi ASX a különlegesebb dízel hajtáslánc után az új fejlesztésű 1,6 literes benzinmotorral, ötfokozatú kézi váltóval és elsőkerékhajtással érkezett hozzánk, a dízelhez mérhető takarékosságot állítva magáról. Természetesen megvizsgáltuk, hogy valójában mire képes.
Úgy tűnik, hogy a Frankfurti Autószalon idén kissé korán kezdődő hajrájából a Mercedes sem szeretne kimaradni, így már most lerántotta a leplet a nagyközönség számára a jeles eseményen bemutatkozó új ML-generációról.
Az Opel nem titkolja tovább, az összehajtogatható keménytető immáron a múlté, a legújabb Astra kabrió ugyanis a hagyományosabb megoldást jelentő vászontetős kiadással jelentkezik, természetesen elektromos mozgatással, ahogy azt az elődmodelleknél megszokhattuk.