2011. december 12. hétfő

dec. 12
1:03
Reszkessetek, terepesek: mindent tudunk a Mazda CX-5-ről – pontos árakkal (Auto Pult)
Már alig vártuk, hát megérkezett: a Mazda szeptemberben bemutatott büszkeségét, a Volkswagen Tiguan, Hyundai ix35, Ford Kuga, Opel Antara, KIA Sportage, Mitsubishi ASX, Renault Koleos és társaik ellen ringbe szálló CX-5-öt immár hazánkban is meg lehet vásárolni - az előrendelések előtt tegnap nyílt ki a kapu, a hazai árak így már természetesen ismertek, sőt, az első vásárlókat egy MX-5 hétvégével…
dec. 12
1:07
Jelentőségteljes szárnypróbálgatás - képeken az új Volvo P1800 (Auto Pult)
Az 1960-as évek hajnala mind a mai napig befolyással van az autós világra, hiszen ekkor két, napjainkra már legendává vált európai típus is harcba indult a vásárlók kegyeiért. A Volvo P1800 egy előszériás változata ugyan már az 1960-as brüsszeli autószalonon bemutatkozott, de az igazi csillaghullás 1961-ben, a genfi kiállításon következett be, amikor is a látogatók egyik szemüket a Jaguar E-Type…
dec. 12
1:11
Kecses bálna az A7 és a CLS ellen – itt a BMW 6 Gran Coupé (Auto Pult)
Már jó ideje munkálkodott a BMW a Mercedes-Benz CLS igazi ellenfelének megteremtésén, hiszen a kemény versenyben még egy aprócska szeletet sem szabad átengedni az ellenfélnek. A remekmű végül a 6-os Coupéból készült el, mely nem okoz csalódást: minden porcikáján érezni származását.
dec. 12
1:15
Lélektelen tökéletesség – teszteltük a dízelmotoros Porsche Panamerát (Auto Pult)
A stuttgarti Porsche-rendezvény programfüzetét olvasgatva már előre dörzsöltem tenyereimet, amikor eljutottam a „3-4 órás tesztvezetés ponthoz". Az invitálás tárgyát ugyan nem valamely új Porsche-modell bemutatása képezte, hiszen a márka különleges gépjárműveket építő Exclusive részlegének 25 éves évfordulójának megünneplésére/megemlékezésére voltunk hivatalosak a márka főhadiszállásán, ám…
dec. 12
8:12
Női pilótát igazolhat a Renault (F1világ)
Maria de Villota megerősítette, hogy egyre közelebb áll ahhoz, hogy szerződést kössön a Renault istállóval, és a jövő évben harmadikszámú pilótaként tevékenykedjen az F1-ben. Tovább »
dec. 12
9:21
Magyar kezek munkáját dicséri az F&M; Mugello szupersportautó (Auto Pult)
A Faralli and Mazzanti (F&M) olasz sportautó-gyártó nem mindennapi modellel rukkolt elő a minap, ám ami számunkra a legfontosabb a típust illetően, hogy a végeredményt látva magyar kezek munkáját dicsérve csettinthetünk elismerően.
dec. 12
10:24
Időben elkészül új autójával a Red Bull (F1világ)
A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey bízik abban, időben elkészülnek majd jövő évi versenygépükkel, így az már az első kollektív teszten pályára gurulhat februárban. Tovább »
dec. 12
10:33
100 tagú Alfa Romeo flottát helyez üzembe a Maserati (Auto Pult)
Azt hiszem, kevesen léteznek az olasz autókkal szimpatizálók között olyanok, akik némileg keserű szájízzel ülnének be az Alfa Romeo egyik modelljének maradéktalanul felszerelt változatába. Márpedig a sors különös fordulatokat produkál, melyek vezethetnek hasonló szituációkhoz, főleg, ha szeretett Maseratinkat kell a fal mellé támasztanunk. Tartós cseréről persze nincs szó, az olasz…
dec. 12
11:09
Magyar kezek munkáját dicséri az F&M; Mugello szupersportautó (Auto Pult)
A Faralli and Mazzanti (F&M) olasz sportautó-gyártó nem mindennapi modellel rukkolt elő a minap, ám ami számunkra a legfontosabb a típust illetően, hogy a végeredményt látva magyar kezek munkáját dicsérve csettinthetünk elismerően.
dec. 12
11:11
100 tagú Alfa Romeo flottát helyez üzembe a Maserati (Auto Pult)
Azt hiszem, kevesen léteznek az olasz autókkal szimpatizálók között olyanok, akik némileg keserű szájízzel ülnének be az Alfa Romeo egyik modelljének maradéktalanul felszerelt változatába. Márpedig a sors különös fordulatokat produkál, melyek vezethetnek hasonló szituációkhoz, főleg, ha szeretett Maseratinkat kell a fal mellé támasztanunk. Tartós cseréről persze nincs szó, az olasz…
dec. 12
11:13
Nem lesz nemi diszkrimináció, lesz helyette áremelés (Auto Pult)
Noha az elmúlt évtizedekben a hölgyek nagy sikerrel szálltak harcba egyenjogúságok megteremtése érdekében, csak a 21. század beköszöntével válik világossá, hogy az egyenlő bánásmód előnyös oldala mellett egyes esetekben visszájára sülhetnek el a kezdeti sikerek.
dec. 12
11:27

11:30
Webber: Nem a kor, az eredmények számítanak (F1világ)
Mark Webber, a Red Bull Racing versenyzője határozottan kijelentette, nem kora, sokkal inkább elért eredményein múlik majd, hogy visszavonul-e a versenyzéstől szerződése lejártát követően. Tovább »
dec. 12
12:36
Kubica tavasszal a Ferrarinál tesztelhet (F1világ)
Olasz és spanyol sajtóértesülések szerint a Lotus Renault GP korábbi versenyzője, Robert Kubica 2013-ban Fernando Alonso csapattársaként a Ferrari színeiben térhet vissza a Forma-1-be. Tovább »
dec. 12
13:42
Vettel már most a jövő évre fókuszál (F1világ)
Mindent megtesz azért, hogy jövőre felülmúlja fenomenális 2011-es szezonját a Red Bull Racing kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel. A német ellentmondást nem tűrően védte meg tavaly megszerzett bajnoki címét. Tovább »
dec. 12
14:27
Öröm a dízel-tulajoknak: szerdától 3 forinttal csökken a gázolaj ára (Auto Pult)
Örülhetnek a gázolajos autók tulajdonosai, ugyanis a múlt heti 3 forintos árcsökkenést szerdától ismét 3 forintos mérséklődés követi, tehát a benzin és a dízel közötti különbség is kisebb lesz valamelyest. A 95-ös literenkénti ára továbbra ezúttal változatlan marad.
dec. 12
14:48
Perez csak nyár közepére heverte ki balesetét (F1világ)
A Sauber istálló ifjú tehetsége, Sergio Perez elismerte, csak a nyár közepére heverte ki a májusi Monacói Nagydíj időmérő edzésén elszenvedett balesetét, amikor is nagy sebességgel a gumifalnak csapódott autójával. Tovább »
dec. 12
16:27
Saját autót épít 2012-re a HRT (F1világ)
A HRT Forma-1-es alakulata hétfő délután hivatalos közleményben cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint jövő évi versenyautóját a Caterhammel együttműködve tervezné, és építené meg. Tovább »
dec. 12
16:51
A GM modernebbre váltja lítium-ion akkumulátorait (Auto Pult)
Ha a mai elektromos autózás koncepcióját megnézzük, egyértelművé válik, hogy jelen pillanatban ez nem több, mint az elektromotor(ok), illetve lítium-ion technológiával készült akkumulátorcsomag kombinációja. Ezzel szemben a GM már másban gondolkodik, hogy aztán kis Sparkot az életet adó elektromossággal töltse meg.
dec. 12
18:21
Kontinentális mennydörgés - bemutatkozott a Bentley V8 (Auto Pult)
Gondos találgatásainknak köszönhetően szinte már nem is jelent meglepetést, de megérkezett a Bentley hatékonyabb, V8-as erőforrása. Az elsőként a Continental GT lemezei alatt debütáló erőforrás a takarékoskodás mellett ráadásul az erő luxusát is megadja a brit márka vásárlóinak.
dec. 12
20:45
Öröm a dízel-tulajoknak: szerdától 3 forinttal csökken a gázolaj ára (Auto Pult)
Örülhetnek a gázolajos autók tulajdonosai, ugyanis a múlt heti 3 forintos árcsökkenést szerdától ismét 3 forintos mérséklődés követi, tehát a benzin és a dízel közötti különbség is kisebb lesz valamelyest. A 95-ös literenkénti ára továbbra ezúttal változatlan marad.
dec. 12
20:47
A GM modernebbre váltja lítium-ion akkumulátorait (Auto Pult)
Ha a mai elektromos autózás koncepcióját megnézzük, egyértelművé válik, hogy jelen pillanatban ez nem több, mint az elektromotor(ok), illetve lítium-ion technológiával készült akkumulátorcsomag kombinációja. Ezzel szemben a GM már másban gondolkodik, hogy aztán kis Sparkot az életet adó elektromossággal töltse meg.
dec. 12
20:49
Kontinentális mennydörgés - bemutatkozott a Bentley V8 (Auto Pult)
Gondos találgatásainknak köszönhetően szinte már nem is jelent meglepetést, de megérkezett a Bentley hatékonyabb, V8-as erőforrása. Az elsőként a Continental GT lemezei alatt debütáló erőforrás a takarékoskodás mellett ráadásul az erő luxusát is megadja a brit márka vásárlóinak.
dec. 12
20:51
Miért nem tudnak a mérnökök manapság jó autót alkotni? (Auto Pult)
Az első konstruktőrök úgy gondolták, túl macerásak a lovak közlekedésre, inkább készítenek olyan „szekereket”, melyeket pusztán üzemanyaggal táplált vastömbök hajtanak. Aztán ezekből az abszolút racionális elvárásoknak előbb-utóbb igen jól megfelelő használati eszközökből megszülettek a mai, nagyon szuper, ugyanakkor sokak szerint mégsem annyira jó autók. De miért fanyalog számos tulaj a mai…
dec. 12
21:03

21:24
Ecclestone: Katasztrófa, ami Hamiltonnal történt (F1világ)
A Forma-1 kereskedlemi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamilton hatalmas hibát követett el akkor, mikor egy olyan menedzsment céget választott, amely sokkal inkább mozog otthonosan a show bizniszben, mint a motorsportban. Tovább »

2011. december 13. kedd

dec. 13
9:39
Kiszivárogtak a háromturbós BMW izomdízel adatai (videóval) (Auto Pult)
Talán mindegyik autógyártó közül a BMW médiaosztálya adagolja a legjobban az információkat. Míg a japánok kilométer hosszúra növelik a várakozást, addig a bajorok éppen időben, nagy számossággal csepegtetnek érdekes információkat. Ezúttal a rögtön két modellben is bemutatkozó csúcsdízel adataira derült fény.
dec. 13
9:57
Nagyobb szemmel – lehull a lepel az új Mercedes SL formatervéről (Auto Pult)
Bár még a hivatalos bemutatóra néhány napot várnunk kell, egy idejekorán nyomtatásba kerülő árlista révén meg megismerkedhetünk a Mercedes-Benz SL legújabb generációjának formáival.
dec. 13
10:15
Jövőre bemutatkozik a dízel hibrid Volvo V60 (Auto Pult)
Korábban már bemutattuk a Volvo V60 konnektorról tölthető, dízeles hibrid változatát, és most már a forgalmazás részleteire is fény derült.
dec. 13
11:09
Boullier: Grosjean bizonyított (F1világ)
A Lotus Renault GP csapatfőnöke, Eric Boullier szerint a gárda újdonsült versenyzője, Romain Grosjean kiérdemelte a Forma-1-be való visszatérést azzal, hogy 2011-ben minden kitűzött célt elért a GP2-es sorozatban. Tovább »
dec. 13
11:09
Vettel és Webber az utcán ünnepelt az Infinitivel (Auto Pult)
A Forma-1-ben idén nem történtek nagy meglepetések, a mezőnyt végig toronymagasan uraló Red Bullt és Sebastian Vettelt ezúttal sem lehetett letaszítani a trónról. A világbajnoki cím védője csapattársával és az Infinitivel ünnepelte meg a sikert a Red Bull Racing székhelyéül szolgáló Milton Keynes -ben több tízezer rajongóval körülvéve.
dec. 13
11:42
Február elején mutatja be új autóját a Red Bull (F1világ)
Francia sajtóértesülések szerint a 2011-es év világbajnok csapata, a Red Bull Racing február elején, közvetlenül az első kollektív tesztsorozat előtt ránthatja le a leplet vadonatúj versenygépéről. Tovább »
dec. 13
12:48
A Lotus időt ad Räikkönennek (F1világ)
A Lotus Renault GP alakulatánál tudják, Kimi Räikkönennek időre lesz szüksége ahhoz, hogy visszarázódjon a Forma-1-be, éppen ezért türelmesek lesznek vele szemben 2012-ben. Tovább »
dec. 13
13:15
Valami van a levegőben - nagy dobásra készül a Lexus (Auto Pult)
Abban a pillanatban, amikor Szilveszter éjjelén tizenkettőt üt az óra, véget ér az a mindig kissé unalmas időszak, amikor az előző esztendő utolsó, és a következő év első autószalonja között minden gyártó visszafogja az információit, így borzolva végletekig a rajongók idegszálait.
dec. 13
13:21
Senna szívesen lenne a Renault tartalékosa (F1világ)
Szívesen lenne harmadik számú versenyző 2012-ben a Lotus Renault GP korábbi pilótája, Bruno Senna. Tovább »
dec. 13
13:54
Webber: Jövőre nem lesznek gondjaim a gumikkal (F1világ)
Mark Webber, a Red Bull Racing versenyzője biztos benne, jövőre nem ismétlődnek meg a gumikkal kapcsolatos problémák, melyek miatt idén képtelen volt felvenni a versenyt világbajnok csapattársával. Tovább »
dec. 13
15:21
BMW 6 Gran Coupé, 2. fejezet: élesedik az M és Individual csomag (Auto Pult)
Épp a hétvégén jelenthettük be, hogy a BMW elkészült a Mercedes-Benz CLS illetve az Audi A7 legnagyobb ellenfelével. Szinte meg sem száradt a képzeletbeli festék hasábjainkon, most pedig már az egyedigéset fokozó sportos M, illetve személyre szabható Individual csomagok megjelenését üdvözölhetjük.
dec. 13
15:33
De la Rosa izgatottan várja a jövő évet (F1világ)
Nem tartja visszalépésnek a Hispania alakulatához való szerződést a korábban a McLaren színeiben is rajthoz állt Pedro de la Rosa. Tovább »
dec. 13
16:15
Oximoron – Hyundai i40 cw 1.6 teszt (Auto Pult)
A tesztparkunkba látogató kombi i40 különleges kivitele okán ritka lesz, mint a fehér holló. Benne ugyanis az 1,6 literes alapmotor működik, viszont a felszereltség terén takarékoskodásnak semmi nyoma. A makulátlan extralista valószínűleg nem sok alapverzió érdeme lesz, de szerényebb felszereltséggel vajon jól teljesít az egyhatos? Lássuk!
dec. 13
16:39
Az élcsapatok tovább tárgyalnak egymással (F1világ)
A Red Bull Racing, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes további egyeztetéseket folytat a jövőben azért, hogy egyezségre jusson a költségek korlátozására vonatkozó egyezmény (RRA) kapcsán, miután a hét elején sikerült előrelépést tenni az ügyben. Tovább »
dec. 13
16:51
Kiszivárogtak a háromturbós BMW izomdízel adatai (videóval) (Auto Pult)
Talán mindegyik autógyártó közül a BMW médiaosztálya adagolja a legjobban az információkat. Míg a japánok kilométer hosszúra növelik a várakozást, addig a bajorok éppen időben, nagy számossággal csepegtetnek érdekes információkat. Ezúttal a rögtön két modellben is bemutatkozó csúcsdízel adataira derült fény.
dec. 13
16:53
Jövőre bemutatkozik a dízel hibrid Volvo V60 (Auto Pult)
Korábban már bemutattuk a Volvo V60 konnektorról tölthető, dízeles hibrid változatát, és most már a forgalmazás részleteire is fény derült.
dec. 13
16:55
Nagyobb szemmel – lehull a lepel az új Mercedes SL formatervéről (Auto Pult)
Bár még a hivatalos bemutatóra néhány napot várnunk kell, egy idejekorán nyomtatásba kerülő árlista révén meg megismerkedhetünk a Mercedes-Benz SL legújabb generációjának formáival.
dec. 13
16:57
Valami van a levegőben - nagy dobásra készül a Lexus (Auto Pult)
Abban a pillanatban, amikor Szilveszter éjjelén tizenkettőt üt az óra, véget ér az a mindig kissé unalmas időszak, amikor az előző esztendő utolsó, és a következő év első autószalonja között minden gyártó visszafogja az információit, így borzolva végletekig a rajongók idegszálait.
dec. 13
16:59
Vettel és Webber az utcán ünnepelt az Infinitivel (Auto Pult)
A Forma-1-ben idén nem történtek nagy meglepetések, a mezőnyt végig toronymagasan uraló Red Bullt és Sebastian Vettelt ezúttal sem lehetett letaszítani a trónról. A világbajnoki cím védője csapattársával és az Infinitivel ünnepelte meg a sikert a Red Bull Racing székhelyéül szolgáló Milton Keynes -ben több tízezer rajongóval körülvéve.
dec. 13
17:01
BMW 6 Gran Coupé, 2. fejezet: élesedik az M és Individual csomag (Auto Pult)
Épp a hétvégén jelenthettük be, hogy a BMW elkészült a Mercedes-Benz CLS illetve az Audi A7 legnagyobb ellenfelével. Szinte meg sem száradt a képzeletbeli festék hasábjainkon, most pedig már az egyedigéset fokozó sportos M, illetve személyre szabható Individual csomagok megjelenését üdvözölhetjük.
dec. 13
17:03
Oximoron – Hyundai i40 cw 1.6 teszt (Auto Pult)
A tesztparkunkba látogató kombi i40 különleges kivitele okán ritka lesz, mint a fehér holló. Benne ugyanis az 1,6 literes alapmotor működik, viszont a felszereltség terén takarékoskodásnak semmi nyoma. A makulátlan extralista valószínűleg nem sok alapverzió érdeme lesz, de szerényebb felszereltséggel vajon jól teljesít az egyhatos? Lássuk!

2011. december 14. szerda

dec. 14
9:03
Di Resta: Egyelőre nem mondhatok semmit (F1világ)
Ugyan egyelőre nem árulhatja el, hogy a Force Indiánál maradhat-e 2012-ben, a gárda skót versenyzője, Paul di Resta reméli, hogy jövőre az ideinél is erősebb teljesítménnyel rukkolhat majd elő. Tovább »
dec. 14
10:09
Massa: Le akarjuk győzni a Red Bullt (F1világ)
Elismeri, nem volt jó idénye, így jövőre mindent megtesz azért, hogy meggyőzze csapatát a Ferrari versenyzője, Felipe Massa. Tovább »
dec. 14
10:51

Keresés